A hosszú menetelés, ami megalapozta Mao Ce-tung vezető szerepét

A hosszú menetelés a Kínai Kommunista Párt Vörös Hadserege által végrehajtott stratégiai visszavonulás volt a Kuomintang hadserege elől a kínai polgárháborúban 1934 és 1936 között

Kilencven éve, 1934. október 16-án kezdte meg a „hosszú menetelést” Kínában a Kuomintang által bekerített kommunista Vörös Hadsereg, amely a gyűrűből kitörve, folyamatos harcok között eljutott a tízezer kilométerre lévő Északnyugat-Kínába. A „hosszú menetelés” idején vált Mao Ce-tung a párt legfőbb vezetőjévé, a túlélőkből kovácsolódott a párt kemény magja, amely aztán 1949-ben győzelmet aratott a polgárháborúban.

A 19. század végén félgyarmati sorba süllyedt Kínában 1912-ben forradalom tört ki, s még abban az évben véget ért a császárság több évezredes korszaka. A köztársaság első elnöke, Szun Jat-szen egy év múlva lemondott és megalapította a Kuomintang pártot, amely sikertelenül próbálta egyesíteni a marakodó hadurak által darabokra tépett országot. Az Észak és Dél között kitört polgárháborúban dél-kínai elnökké választott Szun sem Japántól, sem a Nyugattól nem kapott támogatást, így az 1921-ben alapított kommunista párt és a szovjetek felé fordult, az utódának kiszemelt Csang Kaj-seket a Szovjetunióba küldte a Vörös Hadsereg és a szovjet rendszer tanulmányozására. Szun 1925-ben bekövetkezett halála után a Kuomintangon belül kiéleződtek az ellentétek a konzervatívok és a kommunisták között. A hosszú menetelés elkerülhetetlenné vált.

A hosszú menetelés a Kínai Kommunista Párt Vörös Hadserege által végrehajtott stratégiai visszavonulás volt a Kuomintang hadserege elől a kínai polgárháborúban 1934 és 1936 között
Fotó: LankaTruth

Csang, aki a forradalmi hadsereg főparancsnoka lett, egy ideig egyensúlyozott a két irányzat között: gátolni próbálta a kommunisták súlyának növekedését, de a szovjetek támogatását is meg akarta tartani. 1927-ben aztán véres puccsal leverte a kommunistákat, kizárta őket a Kuomintangból és felszámolta a szakszervezeteket. 1928-ban bevette Pekinget, és Kína nagy részét ellenőrzése alá vonta. 

Jóllehet a terjeszkedő Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát, Csang előbb a kommunistákkal akart leszámolni, akik abban az évben Mao Ce-tung vezetésével szovjetköztársaságot kiáltottak ki a délkeleti Csianghszi tartományban. 

Mao sztálini mintára folyamatos tisztogatásba kezdett a pártvezetésben és a hadseregben is, a következő évben azonban hatalma jelentősen csökkent, a szovjet tanácsadók által újjászervezett kínai Vörös Hadsereg vezetője Csou En-laj lett.

 

A hosszú menetelést teljes titoktartásban dolgozták ki

Csang többszöri sikertelen bekerítési próbálkozás után 1934-ben döntőnek szánt hadjáratot indított a Vörös Hadsereg ellen. Erődítményekkel vette körül az általuk uralt területet, hétszázezer katonája sikeresen nyomult előre és több csatában is győzelmet arattak. A súlyos veszteségeket elszenvedő kommunisták úgy döntöttek, a teljes vereség elkerülése érdekében visszavonulnak, a terveket teljes titoktartásban dolgozták ki. A hadművelet 1934. október 16-án reggel öt órakor kezdődött, amikor 130 ezer katona és civil meglepetésszerű támadással áttörte a Kuomintang leggyengébb vonalát. A csata után mintegy 90 ezren tovább indultak, az őket fedező, hátrahagyott katonák nagy részét elfogták és kivégezték, köztük volt Mao egyik öccse is.

A visszavonuló katonák hátukon és lovasszekereken vitték az ellátmányt és a felszerelést, a menet olykor ötven kilométer hosszan kígyózott. Az 1. Vörös Hadsereg folyamatos harcok között küzdötte magát előre és november végére súlyos veszteségek árán sikerült teljesen maguk mögött hagyniuk a Csang által kiépített erődvonalat, de a morál egyre mélyebbre süllyedt, létszámuk az elesettek és dezertálások miatt 36 ezerre csökkent. 

Az 1935 elején tartott haditanácson leszavazták a sorozatos vereségekért felelőssé tett szovjet tanácsadók tervét, hogy a szomszédos Hunan tartományban építsék ki bázisukat és úgy döntöttek:

• a központi tartományokat nyugat és észak felé megkerülve északnyugatra mennek, ahol
• a kommunisták már erős pozíciókra tettek szert. 

A vezetésbe visszakerült a kegyvesztett Mao, és a taktikát is megváltoztatták, az ellenség összezavarása érdekében több hadoszlop különböző útvonalon folytatta a menetelést.

 

Mao első számú vezetővé lépett elő 

A Vörös Hadsereg bonyolult manőverek közepette haladt nyugatra és északra az ország legmostohább vidékein, közben újra és újra kicsúszott Csang őket üldöző seregének kezei közül, elkerülve a nyílt összecsapást. Meg kellett küzdeniük az ellenséges helyi törzsekkel, széles folyókon, az ellenség által megszállva tartott átkelőkön, és olykor négyezer méter magas hágókon, éhezve és fázva érték el 1935 nyarán Szecsuán legnyugatibb részét. A mocsaras vidéken átkelve 1935. október 19-én érkeztek meg a kommunisták által uralt Senhszi tartományban lévő Janan városába, ezzel véget ért a hosszú menetelés.

Mao a dolgozószobájában (1938)
Fotó: Wikimedia Commons

A hadtörténet leghosszabb, egy évig és három napig tartó folyamatos menetelése során 24 folyón és 18 hóborította hágón keltek át és több mint kilencezer (a Mao becslésén alapuló hivatalos adatok szerint 12 ezer) kilométert tettek meg, az egy évvel korábban útnak indult százezer katonából csak nyolcezer maradt. A kommunista párt Senhsziben szervezte újjá magát, az első számú vezetővé előlépett Mao itt írta fő műveit a forradalomról. Amikor 1937-ben Japán megtámadta Kínát, az addigi ellenségek szövetségre léptek, a kommunisták és a Kuomintang együtt harcolt a hódítók ellen. A háború után ismét fellángolt a polgárháború, amely 1949-ben a kommunisták győzelmével ért véget, a Kuomintang Tajvanra szorult vissza.

Senhszi a Kínai Népköztársaság legendáriumában „a forradalom bölcsője”, a „vörös turizmus” kedvelt célpontja. A menetelés veteránjait különleges tisztelet övezte, az utolsó közülük tavaly, 103 éves korában halt meg. A hosszú menetelésről számtalan könyv, film született, és erről nevezték el az egyik típusú kínai hordozórakétát.

 

(Nemzeti Archívum Sajtóarchívum)