UFO-t is látott Jimmy Carter, a leghosszabb életű amerikai elnök

Jimmy Carter amerikai elnök Teng Hsziao-ping kínai paártfőtitkárral
Fotó: Wikimedia Commons/Schumacher, Karl H.
Vágólapra másolva!
Harcolt a feketéket célzó diszkrimináció ellen, elnöksége alatt országa hivatalosan is felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával, de ezeken túl gazdálkodott, verseket és könyveket is írt. A századik születésnapját ma ünneplő Jimmy Carter élete bővelkedik sikerekben, különleges élményekben, köztük még UFO-észlelésben is, ám nem volt mentes a kudarcoktól sem.
Vágólapra másolva!

A Georgia állam kormányzójából az Egyesült Államok elnökévé váló férfi hivatali ideje alatt és azt követően is arra törekedett, hogy a világban zajló konfliktusokat békés úton rendezze. Erőfeszítéseinek egyik legnagyobb eredménye az Izrael és Egyiptom közötti sikeres közvetítés volt, de nyitott a kommunista államok felé is. Carter engedélyével juttatta vissza országa a Szent Koronát Magyarországnak, amiért később Mádl Ferenc kitüntette. Elnöki ciklusának végét az 1979-es olajválság mellett az infláció, továbbá az USA teheráni nagykövetségén túszul ejtett amerikaiak kiszabadítására tett kísérletek kudarcai tépázták meg. Az incidenseknek köszönhetően a sajtó és a közvélemény egyre kevésbé támogatta, és így elveszítette a következő választást. Carter nem csupán az akkor aktuális válságok miatt került a média középpontjába, hanem azon különös események miatt is, amelyek hosszú politikai karrierjét tarkították.

Carter kormányzó látogatása Georgia állam Nemzeti Gárdájának csapatainál
Carter kormányzó látogatása Georgia állam Nemzeti Gárdájának csapatainál
Fotó: Wikipédia / Georgia National Guard from United States / CC BY 2.0

Azonosítatlan repülő tárgy

Carter még kormányzó sem volt, amikor 1969-ben élete egyik legkülönösebb élményét tapasztalta meg. Éppen egy rendezvényre érkezett, hogy beszédet tartson az egybegyűlteknek. Már esteledett, amikor többen is egy szokatlan tárgyra lettek figyelmesek a távolban. 

A politikus és még egy tucat ember figyelte a horizonton feltűnő, szokatlan mozgású repülő objektumot, 

amely a beszámolók szerint fehér, majd kék, és végül vörös színben ragyogott, mielőtt eltűnt a messzeségben. A különös esemény részleteit Carter később megosztotta a nyilvánossággal, sőt, még egy jelentést is írt róla. 

Jimmy Carter Anvar Szádát egyiptomi elnökkel a gízai piramisoknál 
Fotó: Wikimedia Commons

Az esetet vizsgálók azonban szkeptikusan álltak az ügyhöz. Évekkel a történtek után a jelenlévők közül több embert kikérdeztek, és senki sem emlékezett az eseményre, ráadásul a politikus is már csak nehezen volt képes pontosan felidézni nyilatkozataiban az ominózus pillanatokat. Egyes szakértők szerint a férfi a Vénusz bolygót vehette észre a nyugati égbolton, amely éppen akkor érte el maximális fényességét.

A „gyilkos nyúl”

Carter földműves családból származott, és bár az Egyesült Államok első emberévé vált, hivatali ideje alatt is előszeretettel tért vissza a természetbe pihenni, és gyakran időzött a farmján. 1979-ben éppen a birtokán elterülő tavon horgászott, amikor egy vízben ritkán látható állat közelítette meg a csónakját, amely a politikus elmondása szerint „csak egy kedves, csendes, tipikus georgiai nyúl volt”. 

Az érdekes eseményről azonban fénykép is készült, a sajtó pedig nevetség tárgyává akarta tenni az elnököt, és az ikonikus Gyalog galopp gyilkos nyulához hasonló lényként írta le az állatot. 

Az eset közel egy hétig volt téma az amerikai médiában, és az újságírók sikerrel jártak: a nyúl részben hozzájárult Carter negatív megítéléséhez. 

Carter és a „gyilkos nyúl”
Fotó: Wikimedia Commons

A mandátuma lejárta utáni időszak gyümölcsözőbb volt az USA 39. elnöke számára, mint a Fehér Házban eltöltött négy év. A politikus ugyanis rendkívül termékeny szerzői munkásságot tudhat magáénak, rengeteg könyvet írt, sőt, egy verseskötete is megjelent. A Carter Center életre hívásával pedig az emberi jogok védelme érdekében, illetve a különféle betegségek kezelésének és megelőzésének elősegítéséért tett lépéseket. Ezeken felül továbbra is elsődleges céljai között volt a világban dúló konfliktusok párbeszéd útján történő rendezése – ezért az aktív szerepvállalásért később elnyerte a Nobel-békedíjat is. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.



 



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!