Holtak városa, vidám temető, koponyák és katakombák

Egyes törzsi társadalmak túlvilággal és elhunytakkal kapcsolatos hagyományain meg sem lepődünk. Azonban olyan kultúrákban is érhetik váratlan meglepetések az érdeklődőket, ahol „szokványos” sírkerteket létesítenek. Víz alatti nekropolisz, holtak számára épített város, vidám színekkel dekorált fejfák vagy éppen koponyákkal díszített katakombák – a világ legkülönlegesebb temetői valamilyen tulajdonságuk miatt kiemelkednek a többi közül.

Indonéziában, pontosabban Celebesz szigetén láthatóak hánccsal bevont, odvas fákból álló erdők. Ez a jelenség az ott élő torajákhoz köthető, akik gyermek halála esetén fiatal fa törzsébe vájt üregbe teszik a testét, amit aztán elfednek: úgy hiszik, ha nem nőhetett fel, akkor majd a fával együtt cseperedik. 

Egy toraja temetkezési hely Indonéziában

Ugyanennél a népcsoportnál előfordulnak úgynevezett vertikális temetők is, amelyek a felnőtt törzstagok testeit őrzik. A leginkább csónakokra hasonlító koporsókat bizonyos esetekben sziklahasadékokba illesztett gerendákra fektetik, vagy túlvilági hangulatú erdőmélyi „sírkertjükben” barlangokba, kiszögellésekre, mesterséges vájatokba helyezik a faládákat, és az elhunytakra hasonlító, életnagyságú szobrokat állítanak a szarkofágok elé, amelyek a földről is láthatóak. Fontos a sziklafal magassága is: minél távolabb van a nyughely a talajtól, a toraják hite szerint annál hamarabb jut el a lélek a túlvilágra.

Nyomasztó és vidám sírkertek

Nekropoliszt nemcsak a földfelszínen lehet létrehozni, hanem víz alatt is. Egyedülálló példája ennek a Neptun-emlékzátony, amely nagyjából tizenkét méteres mélységben fekszik Florida déli partjainál. Lépcsősorok, oszlopok, szobrok és kapuk lepik el a fövenyt, ami miatt a létesítmény úgy néz ki, mintha maga az elsüllyedt Atlantisz lenne. A búvárok számára is elérhető hely különlegessége, hogy minden tárgy előtt látható egy emléktábla: a nevek arra az elhunytra utalnak, akinek a hamvait az alapanyaghoz keverték.

Víz alatti nekropolisz Floridában

Talán még ennél is hátborzongatóbb hangulatot áraszt az oroszországi Dargavs település, amelyet a holtak városaként is emlegetnek. Nem véletlenül, ugyanis az ott álló közel száz házban sosem lakott élő ember – ezek ugyanis kripták. A lakóházaknak tűnő építményeken egyetlen ablak található, amelyen keresztül a közelben élt népek (feltehetően az oszétok) a holttesteket betolták

A kutatás jelenlegi állása szerint a 16–18. századból származhatnak a maradványok, de találtak 12. századiként meghatározott csontokat is. Néhány kripta többemeletes, ezekben valószínűleg egy-egy család tagjai nyugszanak.

Az alaszkai Eklutna temetőjében egészen másfajta légkört teremtenek a házikók. A Saint Nicholas-templom sírkertjében a hagyományok szerint minden hantot lefednek egy takaróval, majd nagyjából 40 nappal később az elhunyt családja egy fából készített babaházszerűséget helyez fölé, amelyet színes festményekkel dekorálnak ki.

A szertartás részeként a túlvilági lakhelyként szolgáló építményeket nem javítják vagy gondozzák, hanem hagyják, hogy az időjárási viszontagságoknak köszönhetően lassan a földdel váljanak egyenlővé.

A szaploncai Vidám temető (Wikipédia / Chainwit / CC BY-SA 4.0)

A romániai Szaploncán van a világ egyik legszebb sírkertje, amely Eklutnához hasonlóan a színek kavalkádjáról ismert. A „Vidám temető” fejfáinak egy részén gyönyörű kereszt magasodik, amelyeket 1935 és 1977 között Stan Ioan Pătraş készített, halála után pedig 2022-ig tanítványa, Dumitru Pop-Tincu faragott tölgyfából. Az élénk színű olajfestékkel díszített műveken a kék dominál, és a rajtuk olvasható szövegek gyakran az elhunytak fiktív monológjai, amelyek megmosolyogtatják az arra járókat.

A szégyen temetői

Oroszország negyedik legnagyobb városában, Jekatyerinburgban létezik egy temető, amely hangulatában és kinézetében is a kilencvenes évek maffiaháborúit idézi. Ennek oka egészen egyszerű: ez egy gengsztersírkert. A Szovjetunió felbomlása utáni összecsapások során meggyilkolt bűnözők hantjait többnyire márvány borítja, a táblákat szépen kidolgozott domborművek vagy gravírozások díszítik, amelyek az elhunytat ábrázolják, a bandán belül használt becenevek pedig aranyozással kerültek a vésetek mellé.

Habár ezt sem lehet hősi emlékkertnek nevezni, a franciaországi Oise-Aisne amerikai hadi temető ötödik egységét egyenesen a szégyen parcellájának hívják.

Az első négyben több ezer, az első világháborúban elesett újvilági férfi nyugszik, azonban az „E” jelű telek olyan tengerentúli katonák maradványait rejti, akiket a második világégés során elkövetett köztörvényes bűneik miatt végeztek ki. Szó szerint rejti, ugyanis a sövénnyel körbevett pázsitot csupán földbe süllyesztett, számozott táblák törik meg, amelyeken még név sincs. Az udvar csak a gondnok irodáján keresztül érhető el, és a látogatás kizárólag külön engedéllyel lehetséges.

Csontokkal teli katakombák

Ezzel szemben vannak olyan temetők, amelyek kifejezetten turistacélpontnak számítanak. Ilyen a hallstatti Mária mennybemenetele templom csontháza is, ahol nagyjából 1200 ember maradványait őrzik.

A hallstatti templom csontháza

Az apró település hegyoldalban fekvő temetőjében 1720 körül kezdődött az a hagyomány, hogy a helyszűke miatt a régi sírokat kihantolták, a koponyákat kifehérítették és ráírták a fejfáról az adatokat, némelyiket kidíszítették, majd összegyűjtötték őket a nekik szánt épületben.

Hasonló látványosságot jelentenek a Párizs alatt húzódó alagútrendszer egyes részei, ahová a 18. század végén hordták le a felszámolt köztemetőkből a maradványokat. A régi kőbányák folyosóin sorokba rakták a csontokat, a koponyákat pedig egyesével vagy különböző alakzatokban közéjük helyezve díszítőelemként használták.

A palermói kapucinusok katakombájába is a morbid kíváncsiság viszi le a látogatókat: itt több száz mumifikált test kapott helyet fekvő, ülő vagy álló pozícióban. A 16. században a kolostor kinőtte a temetőt, így a szerzetesek föld alatt létesített kriptákba kezdtek temetkezni. A rend később elkezdte a testek tartósításának gyakorlatát is, amelyet elsősorban gazdag családok kérhettek halott szeretteik részére – természetesen bőséges adomány ellenében.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.