Az európaiak gyarmatosítási igyekezete több hullámban érte el Afrika déli részét. A 17. századtól itt élő – szintén több szakaszban érkező – holland származású telepesek, a búrok az 1800-as évek második felében kénytelenek voltak szembenézni az Egyesült Királyság fokozódó étvágyával az új területek iránt. A briteknek több szempontból is fontos volt a térség, ahol a búrok létrehozták Natal és Transvaal Köztársaságot, valamint az Oranje Szabadállamot.
Arany és gyémánt
A terület birtoklása elengedhetetlen volt a stratégiai jelentősége miatt. Egyrészt innen lehetett elérni az Indiai-óceánt, másrészt az itt fellelhető nyersanyagok is arra késztették a briteket, hogy megszerezzék a régiót. A Vaal folyó környékén 1867-ben gyémántot találtak, ami tovább fokozta a vidék iránti érdeklődést, de aranylelőhely is akadt a búrok területén.
1877-ben a britek megpróbáltak megmentőként fellépni a búrok előtt, és elérkezettnek látták az időt, hogy annektálják Transvaalt.
A merész lépést azzal indokolták, hogy így sikeresen meg tudják védeni az államot a belső lázadásoktól és az őslakos zulu törzsekkel való konfliktusoktól. A búrok azonban ezt a lépést rendkívül rosszul fogadták, mivel a függetlenségük megsértésének tekintették.
Pár évvel később, 1880 végén a búrok fellázadtak és elhatározták, hogy lerázzák magukról a brit uralmat.
Az első komolyabb összeütközésre a bronkhorstspruiti csatában került sor, ahol a búrok egy brit hadosztályra támadtak rá, és mindenki meglepetésére teljes győzelmet arattak.
A britek veresége
Ebben a háborúban nem álltak szemben óriási hadseregek egymással, amit jól mutat, hogy az első ütközetben nagyjából ötszáz katona vett részt, amelyből 250 volt búr származású. A briteket vezető George Pomeroy Colley tábornok alaposan elszámította magát, ugyanis alábecsülte ellenfeleit. Csak ebben az összecsapásban 156 brit katona veszett oda, míg az ellenfél mindössze két embert vesztett.
A brit csapatok sorozatos vereségeket szenvedtek a búr egységektől, akik a hegyes, sziklás terep adottságait és helyismeretüket kihasználva gerillataktikát alkalmazva lepték meg őket.
A britek számára különösen nagy csapás volt az Laing’s Nek-i ütközet és az 1881 februárjában lezajlott Majuba-hegyi csata, amelyben nagyon komoly veszteségeket kellett elkönyvelniük, ráadásul még a parancsnok, Colley tábornok is elesett. A britek arra a következtetésre jutottak, hogy csak komoly költségek árán tudnának nyerni, ezért végül békét kötöttek a búrokkal.
A fegyverszünetről a két fél 1881-ben állapodott meg, amelyet a Pretoriai Egyezmény véglegesített.
Ennek értelmében a britek elismerték Transvaal belső önállóságát, ugyanakkor fenntartották a jogot a brit uralkodó formális fennhatóságára és beavatkozási jogát a diplomáciai kérdésekben.
Ez a kompromisszum átmeneti békét hozott, de a brit és búr közösségek közötti feszültségek nem oldódtak meg. A konfliktus előrevetítette a későbbi, sokkal véresebb és pusztítóbb második búr háborút, amely során az Egyesült Királyság már sokkal felkészültebben kezdte meg a harcot, és végül legyőzve őket gyarmati sorba taszította a búrokat.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.