2005. január 8-án, helyi idő szerint 12:43-kor a Csendes-óceánon hajózott a USS San Francisco nevű, nukleáris meghajtású, Los Angeles-osztályú vadász tengeralattjáró. Guam előretolt támaszpontjától délre haladt teljes sebességgel. A 33 csomós, vagyis 61 km/órás sebesség óriásinak számít víz alatt, főleg, ha belegondolunk, hogy egy 6,900 tonna vízkiszorítású, 110 méter hosszú acéltest mozog ilyen gyorsan. Ehhez óriási teljesítményű motorok kellenek. Nem véletlen, hogy a tengeralattjáró S6G típusú reaktora 165 MW teljesítményű, amely egy várost el tudna látni energiával. A reaktor két, összesen 33,500 lóerős gőzturbinát hajt meg.
A San Francisco éppen 160 méteres mélységben száguldott, amikor borzalmas recsegés-ropogás közepette váratlanul szinte nullára csökkent a sebessége. A matrózokat a tehetetlenségi erő az acélfalakhoz és gépészeti, illetve egyéb berendezésekhez vágta.
A 137 fős legénység közel 100 tagja megsérült, sokaknak eltört a keze vagy a lába, és szinte mindenki vágásokat szenvedett. A 24 éves Joseph Ashley matróz pedig belehalt a súlyos koponyasérülésébe.
A tengeralattjáró majdnem elsüllyedt. Az orr-része szinte megsemmisült, az ott elhelyezett szonár apró darabokra tört, és ami még veszélyesebb, kilyukadtak a levegőtartályok is.
Az amerikai tengeralattjárókat úgy tervezik, hogy a felhajtóerejüket tulajdonképpen a mozgás, a meghajtás adja, a légtartályok pedig kiegészítő szerepet játszanak a levegőképesség fenntartásában. Ezért különösen súlyos volt a helyzet, hiszen a tengeralattjáró ezekben a percekben nem tudott előre haladni.
Az, hogy végül a felszínre tudott emelkedni a San Francisco, és visszavergődött a kikötőbe, részben az építése minőségének volt köszönhető. A nyomásálló belső tér válaszfalai kitartottak, és mivel ez a rész nem kapott léket, a víz nem öntötte el a belsejét. A megmenekülésben szerepe volt annak is, hogy az atomreaktorát és a gépház berendezéseit – az ellenséges találatok hatásainak csökkentése érdekében – ütésálló módon építették be.
A vizsgálat azt is kiemelte, hogy a legénység tagjai sérülten is minden erejükkel azon dolgoztak, hogy megakadályozzák a tengeralattjáró elsüllyedését. 20 matrózt és tisztet ezért is kitüntettek az eset után.
A balesetet vizsgáló haditengerészeti különbizottság persze elsősorban arra kereste a választ, hogyan fordulhatott elő, hogy a legmodernebb technikával felszerelt San Francisco vakon nekiszáguldjon egy óceáni hegycsúcsnak. Egészen más lett volna a helyzet, ha egy váratlanul felbukkant tárggyal karambolozott volna a tengeralattjáró, de itt egy hegycsúcsról volt szó.
A szakértők megállapították, hogy a navigációért felelős tisztek és tiszthelyettesek nem a legfrissebb adatok alapján vezették a San Franciscót, bár a fedélzeten ott voltak a legutolsó navigációs térképek is. A jegyzőkönyv kimondta:
Ha a San Francisco parancsnokai és az őrség tagjai betartották volna a navigációs szabályokat, az ütközést valószínűleg el lehetett volna kerülni, vagy kisebb lett volna a becsapódás ereje. Így meg lehetett volna akadályozni a súlyos sérüléseket, illetve a legénység egy tagjának halálát.
A vizsgálati jegyzőkönyv ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a víz alatti hegységek területe 29 millió négyzetkilométer, és 100 ezer hegycsúcs található a tengerek alatt. A tengeralattjárók navigációja a legmodernebb berendezésekkel is bonyolult, mert a rádiójelek csak különleges formában, és csak igen lassan jutnak el több száz méter mélyre. A globális helyzetmeghatározó műholdrendszer, a GPS jelei pl. visszapattannak a tenger felszínéről, ezért a GPS használhatatlan a mélyben hajózó tengeralattjárók számára.
A tengeralattjárók aktív szonárja megmutathatja a víz alatt tárgyakat, így a hegyeket is, de az aktív szonár használata elárulja a tengeralattjáró helyzetét. Ezeket a pingeket sok kilométerről is meg lehet hallani. A tengeralattjárók számára a saját kibocsátott zajuk a legveszélyesebb, a kapitányok pedig arra törekednek, hogy a lehető legnagyobb csendben végezzék el a feladataikat az óceánokon. Ezért a San Francisco sem használta az aktív hangradarjait, a passzív rendszerek pedig ilyen sebességnél csak a tengeralattjáró saját zaját rögzíthették. Vagyis csak hagyományos módon, térképekkel lehetett navigálni.
A parancsnokság hat tisztet és matrózt megrovásban részesített, de nem állította őket hadbíróság elé. A parancsnokot, Kevin Mooney korvettkapitányt leváltották. A vizsgálóbizottság vezetője, Jonathan Greenert ellentengernagy azt írta a jelentésében:
Az ütközés miatt kénytelenek voltunk megbüntetni a parancsnokot, de a leváltása nem tette semmissé a baleset előtti 18 év példás szolgálatát.
Mooney végül kapitányi rangban ment nyugdíjba.
Hogy a tengeralattjárók vezetése a profik számára sem egyszerű, jelzi a viszonylag sok hasonló tévesztés. 2015-ben a USS Georgia ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró (SSBN) Kings Bay-ben futott zátonyra, a kikötő bejáratánál, miután nekiütközött a hajóutat jelző bójának. A 18 ezer tonnás monstrumban 1 millió dolláros kár keletkezett. A kapitányt leváltották.
A Hartford vadász-tengeralattjáró kétszer is bajba került. 2003-ban Szardínia szigeténél futott zátonyra. Súlyosan megsérült a szonárja és a kormányai is, a kárt 9 millió dollárra becsülték. Christopher Van Metre korvettkapitányt, a parancsnokot, és a főnökét, Greg Parker kapitányt, a 22. tengeralattjáró flottilla parancsnokát, aki szintén a fedélzeten volt, leváltották és hazaküldték Amerikába.
A Hartford másodszor a Perzsa-öbölben karambolozott. Akkor nem egy zátonynak ütközött, hanem egy amerikai hadihajónak. A balesetben 15 matróz könnyebben megsérült. A parancsnokot, Ryan Brookhart korvettkapitányt a szokásos indoklással mentették fel:
Megrendült a flotta bizalma a parancsnok vezetési képességeiben.
Az atom-tengeralattjáró végül egy évet töltött a hajógyárban. A javítása költsége végül 120 millió dollár lett.
2021-ben már az Indo-csendes-óceáni térségre fókuszált elsősorban az Egyesült Államok, ellentétben 2005-tel, amikor még a Közel-Kelet szerepelt az első helyen. Ekkor már tagadhatatlan volt Kína technológiai fejlődése, ami a katonai előrelépésben is jelentkezett. A kínai haditengerészet a világ legnagyobbja lett, és a kínai flotta már rég nem csak a szovjet-orosz tervezésű hajókat és tengeralattjárókat másolta. Az amerikai haditengerészet ezért több egységet küldött a Dél-kínai-tenger vizeire, mint korábban.
Ez a térség azonban köztudottan kihívást jelent a tengerészeknek. A tenger gyakran nagyon sekély, az átjárók és tengerszorosok szűkek, így bonyolult a navigáció és a megfelelő manőverezés is. Ráadásul ezek a oceanográfiai és földrajzi viszonyok jelentősen csökkentik a fejlett amerikai rendszerek elektronikus képességeit.
Az itt hajózó USS Connecticut az amerikai flotta legmodernebb és legdrágább tengeralattjáró-osztálya, a Seawolf-osztály tagja. Az alábbi videóban az osztály névadó egységét, a Seawolfot láthatják.
A hajók egyenként 3 milliárd dollárba kerültek, ami ma is csillagászati összegnek számít. A Seawolfok nagyobbak, gyorsabbak és jóval halkabbak az elődjeiknél. Jóval több fegyvert is hordozhatnak, és a megszokottnál sekélyebb vízben is működhetnek. A tengeralattjárók mindegyikét felszerelték olyan berendezésekkel és eszközökkel, amelyekkel harci búvárok akciót segíthetik.
A USS Connecticut 2021. őszén immár ötödik hónapja vett részt bevetéseken a kínai partok viszonylagos közelében. Október 1-jén a parancsnok, a navigációs tiszt és a navigációs részleg tiszthelyettesei megbeszélést tartottak egy új útvonal megtervezéséről Okinawa felé. A baleseti vizsgálat szerint Cameron Aljilani korvettkapitánya azt hitte, az új irány mélytengeri környezetnek minősül, és hogy részletesen szerepel az amerikai flotta titkos térképészeti anyagában – de ez így nem így volt. Ezt a tengerszakaszt még nem mérték fel olyan részletességgel, mint sok más területet, ráadásul a víz mélysége sem volt nagy.
Október 2-án, ahogy a tengeralattjáró Japán felé hajózott, a kormányos egy órával az ütközés előtt csökkenő vízmélységet mért a műszerekkel, és ezt azonnal jelentette az ügyeletes tisztnek. A tiszt furcsállotta a mérések eredményét, de nem szólt a kapitánynak. A jelentés így fogalmazott:
A tiszt nem értette, hogyan lehet csökkenő vízmélység a Connecticut alatt, de nem változtatta meg a sebességet és az útirányt.
A tengeralattjáró végül 24 csomós, vagyis 44 kilométer per órás sebességgel nekiütközött egy tengeralatti hegycsúcsnak. 11 matróz könnyebben megsérült. A Connecticut szonárja tönkrement, és a kormányai is nagy ütést kaptak. Amikor felemelkedett, csak a vészhelyzeti levegőtartályok kifúvatásával sikerült a felszínen tartani, különben elmerült volna. A tengeralattjáró végül saját erejéből hajózott San Diegóba, ahol szárazdokkban javították ki.
A vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjárón túl lazán kezelték a szabályokat, amiért a parancsnok volt a felelős. A tenger alatti karambol előtt nem sokkal egy kikötői mólónak ütközött a Connecticut, a viszonyokra pedig jellemző, hogy már egy éve ágyi poloskainvázió kínozta a legénységet, de nem történt semmi a helyzet javítására.
A vizsgálat eredményeképpen leváltották a parancsnokot, az elsőtisztet és a vezénylő tiszthelyettest, a fedélzetmestert. A navigációs tisztek és embereik megrovást kaptak.
Steven Drysdale brit korvettkapitány nem úszta meg a hadbíróságot, amikor 2008-ban egy tengeralatti hegycsúcsnak vezette az HMS Superb nevű atom-tengeralattjárót a Vörös-tengeren.
A Superb egy hadgyakorlatra igyekezett. A parancsnok aggódott amiatt, hogy lekésik a kijelölt időpontot az érkezésre, ezért lerövidítette a tengeralattjáró útvonalát, és mélyebbre akart merülni, ahol a hidegebb vízben nagyon sebességet érhetett el. Drysdale és két tisztje összesen hét térképet használt a navigálásra. A korvettkapitány ezek közül egyen eltévesztette a hegycsúcs vízmélységét: 173 méternek látta, holott az csak 123 méter volt. A két másik tiszt nem vette észre ezt a tévedést.
A Superb végül épp gyorsítva süllyedt a tervezett 250 méteres mélységre, amikor 16 csomóval, vagyis 30 kilométer per óra sebességgel beleütközött a hegybe. A tengeralattjáróban súlyos károk keletkeztek. Stuart Grozier ügyész ezt mondta:
A tengeralattjáró sebessége gyakorlatilag egy pillanat alatt majdnem nulla lett. El lehet képzelni azokat az erőket, amelyek a Superbre hatottak. Szerencsére a legénység tagjai nem sérültek meg.
A tengeralattjáró parancsnokát és a két másik tisztet leváltották.
A Superb több ismeretterjesztő filmben is szerepelt. Az egyiket itt láthatják: