A vízilovak olyan gyorsan futnak, hogy lebegnek

A Royal Veterinary College új tanulmánya kimutatja, hogy vízilovak időnként olyan gyorsan futnak, hogy lebegővé válnak.
Vágólapra másolva!
A Royal Veterinary College új tanulmánya kimutatja, hogy vízilovak időnként olyan gyorsan futnak, hogy lebegővé válnak. Bár kétéltűek, a vízilovak a legnagyobb szárazföldi állatok közé tartoznak, súlyuk gyakran több, mint 2.2 tonna. Mivel nagyon sok időt töltenek a vízben, keveset tudunk, arról, hogyan mozognak a szárazföldön. - írja a BBC Science Focus magazin honlapján.
Vágólapra másolva!

Vannak más állatok, akik a sebességük miatt lebegnek, például a lovak (és vannak ilyen, nagyon jó emberi futók). De nagyobb állatoknál ez szokatlan. Az elefántok sosem hagyják el a talajt mind a négy lábukkal.

A meglévő kutatások bizonytalanok abban, hogy a vízilovak lépés ciklusa olyan, mint az elefántoké (négylábú), vagyis a bal lábaik együtt mozognak előre, aztán a jobb lábaik, vagy olyan, mint a lovaké, amikor ügetnek (átlósan, az első láb az ellentétes oldalú hátsó lábbal szinkronizál).

 

A Royal Veterinary College új tanulmánya azt találta, hogy a vízilovak majdnem kizárólag ügetnek, akár lassan sétálnak, akár futnak. Szárazföldi állatoknál szokatlan, ez a változatlanság: az orrszarvúak és lovak standard négylábú járással járnak haladnak, aztán ahogy gyorsulnak, ügetnek, vagy vágtáznak.

 

A Royal Veterinary College új tanulmánya kimutatja, hogy vízilovak időnként olyan gyorsan futnak, hogy lebegővé válnak.
Fotó: BBC Science Foocus

A vízilovakat nem könnyű tanulmányozni, mert a világ egyik legveszélyesebb állatai. 

John Hutchinson, a PeerJ magazinban publikált tanulmány vezető szerzője azt nyilatkozta, hogy részben ez az oka, hogy kutatásuk előtt a tudomány keveset tudott a vízilovak mozgásáról. Nehéz a vízilovakkal dolgozni, mert általában a vízben vannak, és nagyon ritkán tanítják be őket tanulmányozáshoz az állatkertekben.

Ezért van, hogy a kutatók vízilovakról készült videófelvételeket tanulmányoztak a Flamingo Land Resort vidámparkban, Yorkshire egzotikus területén. 32 víziló egyed 169 mozgás ciklusát tanulmányozták.

Ez az állókép a kutatók felvételeiből mutatja azt a pillanatot, amikor a vízilónak mind a négy lába elhagyja a talajt, és úgy néz ki, mintha lebegne.
Fotó: Johan Vermeulen / BBC Science Focus

A kutatók szerint az eredmények kiterjesztik a szárazföldi emlősök képességeiről való ismereteinket, és segítenek megtudni, hogyan fejlődtek a vízilovak és segíthet az állatorvosoknak a vízilovak sérüléseit diagnosztizálni és monitorozni.

(Forrás: BBC Science focus: https://www.sciencefocus.com/)



 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!