Prága felé félúton

Ember legyen a talpán, aki "u" betű nélkül ki tudja ejteni Brno nevét. Nem, nem az idétlen bolgár rajzfilmfiguráról van szó, de még csak nem is Fassbinder hőséről, hanem egy kedves csehországi városról, ahova szándékosan nem nagyon utazik a magyar polgár. De miért nem?

Ha Brno, hát Brno! Szemünk előtt a felirat: Tourinform. Belépünk, a pult mögött ismét egy bájos lányka. Szállást keresünk, és láss csodát, a katalógusból két perc alatt talál nekünk cellát. Valami diákszállásféle, de bánja kánya. A városközponttól tíz perc séta, villamossal negyed óra. Indulunk gyalog, kapucsengő, portás, szoba, zuhanyzóval. Ágy, asztal, tv. Tökéletes. Ráadásul még mindig csak délután két óra van. Van tehát két és fél napunk, hogy felfedezzük Csehország második legnagyobb városát, Brnót.

Kilépünk az utcára és (ez nem lehet véletlen) az első épület, amit megpillantunk, a hotel mellett álló brnói sörgyár! Hoppá! Isten ölében érezzük magunkat. A nagyjából kétszáz fő befogadására alkalmas teraszon két hatalmas sörfőző üst ácsorog, vörösréz színű, csúcsos sipkájával, ami bárpultként üzemel. A tavaszi napsütésben kevesen ücsörögnek, még mindenki dolgozik, majd délután. Mi azért megnézzük közelebbről. Másfél tucat csapolt sör. Jaj, melyiket szeressem? Én maradok a StaroBrno Cerninél, a többiek kísérleteznek egy Kofolával. A csapos szeme elkerekedik, és kétszer megkérdezi, hogy biztosan azt kérik-e. Nekem ez már több mint gyanús, de a barátaim hajthatatlanok, nem tágítanak. A csapos egy vállrándítással kiméri nekik, de azért csak megkérdezi, honnan is érkeztünk. Amikor megmondjuk, az őrülteknek kijáró mosollyal konstatálja, hogy most már érti. A magyaroknál a drága azt jelenti, hogy jó is. Hát itt nem! A társaság pechesebbik fele eltorzult arcot vág, a kólaízesítésű sörre nem is lehet szavakat találni. Menekülj, magyar! Miután a nagy ijedségre iszunk még egyet (Kozel), elindulunk meghódítani ezt a csodaszép várost.

Lelkesültségünkben elhatározzuk, hogy végigjárjuk a várost, és közben minden sörözőben iszunk egy jófajta cseh csapoltat. Szerencsére sörözővel igen jól el van látva Brno. Útikönyvet vagy térképet nem veszünk, majd mi megtaláljuk a jó helyeket, amit nem, azt nem is érdemes megnézni. Engem kicsit egy délnémet kisvárosra emlékeztet. Tiszta (!) utcái, színes fagerendás házfalak, hatalmas macskakövek. Ez lehet az Óváros. Tökéletesen tilos az autósforgalom. Naná. Kinek hiányzik, hogy elüsse a támolygó magyart, amint kilép a pincesörözőből, hogy átlendüljön a szemben lévőbe. Keressük meg a várat! Minden városban van egy vár, az tuti. Őseink a sok háborúskodás közepette telerakták az országokat várakkal. Úgy, hogy itt is van. Kiérünk egy térre, ami a Káposzta piac (Zelny trh) nevet kapta. És láss csodát, tele kofákkal, elsősorban zöldséget árulnak. A tér közepén egy hatalmas díszkút (Parnasszus), úgy néz ki, mint egy gyertya, ami kissé már szétfolyt, ez azonban 300 éves. Víz jön belőle. Brrrr. Olyat nem iszunk. Fénykép. Vigyor. Tovább. Gyerünk a várba!

Forrás: [origo]

Az egyik kis utcában felfedezünk egy égnek meredő tornyot. Biztos valami templom. Nézzük meg! A templomokkal szemben mindig van söröző (hazai gyűjtés) és általában az utca végén ott a vár. Kezdjük érezni a lábunkban az emelkedőt és a macskaköveket. Sürgős egészségügyi ellátás szükségeltetik. Csak egy korsó... Odaérünk a brnoi kapucínus templomhoz, amiben kripta is van. Hiába győzködjük a pénztáros nénit, hogy nyugdíjasok vagyunk, az istenért nem enged a 40 koronás (cc-240 Ft) beugróból. Az több mint két sör. Na mindegy, egyszer élünk. A templom az templom semmi különös. Na, de a kripta. Egy-egy üveg koporsóban fekszik néhány fószer (kapucinus barátok). Múmiák. Állítólag a klíma miatt maradtak így egyben. Vagy génmanipuláció? Egy sörgyár mellett én is sokáig húznám.

A múzeumban rögtön szembe ötlik a magyar vonal. Valamelyik múmia, állítólag Trenck báró. Hááát... Ember legyen a talpán, aki kideríti, hogy melyik is Ő. Egyikük sem túl szép. Valószínűleg ezért nincs múmia szépségverseny. Gyerünk tovább. Várat akarunk! Egyre meredekebben emelkedik az út, már nem lehetünk messze. Végre megpillantjuk, a város minden pontjáról látható Spilberk (németül Spilberg ) várát. Újabb vita a pénztárnál, 30 korona (Másfél sör). A bejáratnál egy tábla emlékeztet, hogy a Habsburg Birodalom ellenségeit ide hozták egy kis vendégeskedésre. Nem nagyon mentek el élve. Leérve vár kazamatáihoz, minden világossá válik. Nem kifejezett Dior bábukkal bemutatják, hogy hogyan bántak itt a foglyokkal. Válogatott kínzási módszerek, kerékbetörés, felnyársalás, puhapárnával verés, stb. Azt mondják itt raboskodott Kazinczy Ferenc is, mint jakobinus, utoljára a nácik használták, megőrizve eredeti funkcióját. A várfalról belátni a várost.