Mauritius színei

Ha egy világtalan embernek visszaadhatnám a látását, az első dolgom az lenne, hogy elvinném Mauritiusra. Megmutatnám neki az univerzum legragyogóbb színeit.

Amikor megkérdezem Monsieur Besson-tól hogy mégis mennyire, van a parttól a háza, csak nevet. De hangosan. Az a vízállástól függ-mondja. Apály idején huszonöt másodpercre, dagály idején ötre. Kiszámoltam: Nekem idehaza pont huszonötre van a szeméttároló. Mindegy is.

Dodókat már ő sem látott, pedig ahogy mondja már az idők kezdete óta itt él. Legalább is úgy tűnik neki. A Dodók (Raphus cucullatus) kihaltak. Nagytestű madarak lévén repülni nem tudtak, úszóhártyáik nem voltak, védtelenek annál inkább. Úgyhogy könnyű zsákmánynak bizonyultak. Szóval az 1500-as évektől, Mauritiuson mindenki Dodóra vadászott esténként, és azt is sütött vacsorára. Pedig a korabeli feljegyzések szerint szegény jószágnak még a húsa sem volt jó. Most, hogy nézem a képet a madárról, nehéz elképzelni, hogy a Dodó távoli rokona a galamboknak, mert leginkább a pulykára hasonlít. De még inkább önmaga karikatúrájára.

Azt is mondják, a madár valóságos szimbóluma, és korai iskolapéldája lett a kultúrember kegyetlen kártékonyságának. Dodókkal, vagy Dodók nélkül, Mauritiuson a színek mintha jobban élnének. Talán a színek is szeretik a napot, és Indiai óceán közelségét. Nos, Én sem vagyok ezzel másképpen.

Zöld

Itt, a parttól följebb a zöld a domináns. A lombok buják, haragosak, és rejtekadók. A szunnyadó vulkánokat itt-ott már benőtték a kúszónövények, de így is megilleti őket ugyanaz a tisztelet. A helyiek tudják, hogy ugyan Afrikát kell szülőkontinensnek tekinteni, de valójában Mauritiust egy tűzhányó szülte, valahol az ősóceánok mélyén. Így hát tiszteletük jeléül - a balinézekhez hasonlóan-, a mauritiusiak is a vulkánok felé fordítják a fejüket elalvásnál.

A világmindenségre elegendő "zöldre" vigyáznak a biológusok a Seewoosagur Ramgoolam botanikus kertben. Mert amúgy Mauritiuson több mint hétszáz különböző növényfaj honos, de sokukat a kipusztulás fenyegeti. Azt mondják a zoológusok, hogy heves harcok dúlnak a sziget ökoszisztémájában. Az "endemikus" növény- vagy állatfajok azok, amelyek csak a szigeten honosak. Az "egzotikus" fajok azok, amelyek máshonnan kerültek ide. Nos, ezek örök harcban állnak egymással.

A néhány tucatnyi palackpálma mellett, valahol a déli partszakasz közelében hajol az óceán fölé a létező hurrikánpálmák egyetlen még zöldellő példánya.

Kék

Az indiai óceán kéksége semmihez nem fogható. Egyetlen a maga nemében, és annyira sajátos a partoknál, hogy a világ színkatalógusaiban úgy említik ezt az árnyalatot, hogy "Mauritius kék".

Annak idején a Kék lagúna című fim számára is ideális helyszínnek tartották a producerek, mert amikor az operatőrök belenéztek a keresőbe, elállt a lélegzetük annyira színpompás volt minden. Végül fiskális okokból mégis a Fidzsi-szigetere rendelték a stábot a munkára.

A kék vizeken kívül az idősebb generációnak egytől-egyig a "Kék Mauritius" jut eszébe a szigetről. A világ legdrágább bélyege, egy rézbányában elrejtve vészelte át a háborút, és mára csupán néhány darabról tudnak a világon. Az egyik II. Erzsébet bélyegalbumában lapul. A twopenny blue-nak becézett bélyegecskét valamikor 1847-ben bocsátották ki Mauritiuson egy díszes postahivatalban a főút mentén. Hogy sárgul-e az öntapadós drágaság annyi év után a bélyegalbumban vagy sem, azt csak Őfelsége tudná megmondani.