A város, ahol mindig süt a nap

A török turizmus fővárosaként is emlegetett Antalya a hasonló nevű tartomány székhelye körülbelül nyolcszázezer ember otthona, de nyaranta olyan népszerű, hogy elérheti akár a kétmilliót is a város lélekszáma. A város a hellenisztikus korból fennmaradt tárgyi és építészeti emlékek okán, a tartomány pedig a közel hétszáz kilométeres tengerpartja miatt látogatott.

AmikorII. Attalosz pergamón király azt mondta alattvalóinak, hogy "menjetek és keressétek meg számomra a világ legszebb táját, amely maga a földi paradicsom" azok engedelmesen elindultak Kis-Ázsiából, és addig gyalogoltak, míg nem a Földközi-tenger partján, a mai Törökország dél-nyugati csücskénél meg nem álltak. Rácsodálkoztak a tengerre, a tájat szinte körül ölelő Taurus hegységre, és egybehangzóan megállapították, bizony ez itt a világ legszebb vidéke, és innen egy tapodtat sem mennek tovább. Ma, a legszebb vidék helyén épült város, Antalya ugyanúgy lenyűgözi a turistákat, mint a Krisztus előtti időkben odatévedt vándorokat.

Hasonlóan a Káli-medencéhez Antalya is egyedülálló klímával büszkélkedhet. Ahogy a Balatonból táplálkozó páradús levegő a Tihanyi hegységbe ütközve benyomul a mélyen fekvő Káli medencébe, úgy a tengerből párolgó, és az áramlatokkal hozott meleg levegő a Taurus hegység szorításában itt is megreked a terület felett, és kellemes, mediterrán klímát biztosít.

A helyiek szerint, Antalyában húszévente egyszer esik az eső a nyári szezonban. Átlagosan az év 365 napjából 300-ban süt a nap, tehát a vidék az enyhe tél és a forró nyár miatt szinte egész évben alkalmas a pihenésre. A hőmérséklet csak ritkán esik 10 fok alá. A télvégi időszakban akár egyszerre lehet síelni a hegyekben és fürdőzni a tengerben.

Ezekre az Antalyát körülvevő hegyek bérceire ma is fel-feltekingetnek a turisták. Khimérát, a görög mitológiából ismert, és a Taurus hegylánc krátereiben megbúvó, elöl oroszlán, középen kecske és hátul kígyó testű, három torkából tüzet okádó szörnyet képzelik szemeik elé. Khiméra a szörny, szakadékokban és kráterekben vert tanyát és kíméletlenül tizedelte az arra járó embereket és állatokat egyaránt, mígnem Bellerophontész a Pegazus hátán ülve biztonságot nyújtó magasságból halálra nem nyilazta.

A helyiek a mai napig hiszik Khiméra a tűzokádó szörny létét, és a gyerekeket sem a zsákos ember, hanem a Khiméra viszi el, ha rosszalkodnának. Antalya másik mitológiai története egy a városhoz közeli babérfához kötődik. Abban a fában rejtőzik ugyanis a szépséges Daphné teste, amely akkor változott babérfává, amikor Apollón szerelemtől hajtva üldözőbe vette a lányt. Daphné olyannyira nem kívánta Apollón közelségét, hogy szülei segítségével karjai ágakká, hajfürtjei pedig dúslombú babérkoronává változtak. Apollón bánatában letört néhány ágat a fáról, és koszorút font belőle magának, szerelme örök jeléül.

Akit a mitológia nem foglalkoztat annyira az gyalogszerrel, de még lovas hintóval is tehet egy kirándulást, és felkeresheti a város hellenisztikus és római kori maradványait is. Mondjuk a monumentális, háromívű, faragott márvánnyal díszített Hadrianus kaput, amelyet i. sz. 130-ban, a császárvárosban tett látogatása emlékére emeltek. A másik esti sétát érdemes a városi park irányába tenni. Annak szegletében ott áll a régi világítótorony.

Nemcsak rómaiak és görögök, hanem más népek is megfordultak itt szépszámmal, hiszen míg a térség nem került a Római birodalom ellenőrzése alá, addig hettiták, frígek, jónok, akhájok, kimerek, perzsák, örmények, parthusok és szeldzsuk népek váltották egymást Kis-Ázsia földjén. Ettől olyan változatosak Antalya fennmaradt kulturális és történelmi emlékei. Kaleciben, Antalya belvárosában például különösen szép egykori török és görög házak állnak védelem alatt, és ez a legközkedveltebb része a városnak. A bizánci, római és szeldzsuk építészet és kultúra alapjai még mindig láthatóak ebben az óvárosi részben. Itt látható Antalya jelképe a város közepén álló, Yivli Minareli-mecset karcsú, elegáns minaretjét Aladdin Keykubat szeldzsuk szultán emeltette a 13. században.