A turistákat sújtja a Párizs-szindróma

Évente több száz, elsősorban Japánból érkező külföldi esik a kulturális különbségek miatt depresszióba Párizsban. A külföldiek egy része depresszióba esik az igazi Párizs láttán.

A fény és az ámulások szent városa nem mindig tartja be csábító ígéreteit, és az illúzióvesztés betegségig is fajulhat. Az első benyomások után sokakat meglep, sokkol, sőt csalódást okoz Párizs. A kulturális különbségektől elsősorban a japánok szenvednek, akik közül évente több százan válnak a "Párizs-szindróma" áldozatává, negyedük kórházi kezelésre, vagy egyszerűen orvosi hazaszállításra szorul. A fura kór senkit nem kímél; turistákat, diákokat, diplomatákat és üzletembereket is megtámad.

Philippe Adam francia író novellájának hőse a Montmarte romantikus kis utcája egyszobás lakásában élő fiatal japán diplomata, aki egyetlen franciát sem ismer. Sokat sírdogál magányában, Japánból küldtet magának gyógyszereket, és szégyelli, hogy nem érzi magát jól a világ egyik leggyönyörűbb városában. A narrátor szerint azt hiszi, hogy mindenki őt bámulja az utcán, elítéli és haragszik rá.

A francia író fél évet töltött Tokióban, ahol azt tapasztalata, hogy a fiatal lányok azt hiszik: Párizsban minden szép, a francia férfiak pedig finomak és gyengédek. Ez a fantazmagória indít el számos külföldit a francia fővárosba, akik megérkezésükig idealizálják a párizsi életet.

A "Párizs-szindróma" lényege az elképzelt és valóságos Párizs közötti különbség okozta depresszió, amellyel tíz éve kezelnek betegeket. Közülük évente ötöt haza is kell küldeni, mert nem sikerül visszaadni nekik azt a szeretet, amelyet ők éreznek Franciaország iránt, s amit egy francia Japánban megkap.

A páciensek a századforduló Párizsáról, Manet és Renoir világáról, divatlapokból öltözködő francia nőkről, a luxus, a gasztronómia és az irodalom hazájáról álmodoznak. Ez a díszlet ma is megtalálható a francia fővárosban, az élet működése azonban teljesen más.

A párizsi Amerikai Kórházban külön osztály foglalkozik a japán esetekkel. A kezelésre szorulók az ellenségesnek érzett Párizsban üldözési mániától szenvednek, amiért másképp néznek rájuk, mint hazájukban. Sokuk szenved a bezártságtól, egyeseknek hallucinációi vannak, és félnek elmenni otthonról, mert nem érzik magukat biztonságban a franciák között. De haza se akarnak menni, mert az beilleszkedésük kudarcának elismerése lenne.

A japánok elsősorban a hazájukban és Franciaországban működő emberi kapcsolatok különbségétől szenvednek. Japán a természetes diszkréciójáról híres, ezzel szemben a franciák mindenkinek mindent a szemébe mondanak. Az ázsiai országban a végletekig kimódolt tisztelet áll mindenek felett, a franciák viszont sajátos humorokkal folyton "beszólnak" egymásnak. A japánok szolgálatkész gyorsaságával szemben a francia hivatalok lassúsága elviselhetetlen, a japán csapatszellem után pedig nehéz szembesülni a francia individualizmussal.