Csufu, a kínai gondolkodásmód bölcsője

Csufu egy parányi város Shandong tartomány területén, Konfuciusz, a kínai ideológia megteremtőjének szülővárosa, ahol a mai napig élnek még leszármazottak. A kötelező látnivalók hármasa - Konfuciusz temető, templom és rezidencia - mellett a fallal körülvett település reggeli üdeségével, kedves nyüzsgésével és átható nyugalmával a kínai vidéki élet mindennapjait tárja elénk.

Hosszú és kényelmetlen buszút után, fáradtan érkeztünk Csufu-ba. Fel voltunk készülve az újabb kommunikációs zűrzavarra és a térképpel történő nehézkes eligazodásra, de várakozásunkkal ellentétben a város szerkezete meglepően logikus! Egyetlen, több kilométer hosszú főutcájáról észak-dél és kelet-nyugat irányba indulhatunk el, még modernkori iránytűnket, a GPS-t sem kell bekapcsolunk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Kellemes sétaút vezet a turistaszállásunkhoz, így rögtön elmélyedhetünk a belváros hangulatában.

Első látásra szürkésfekete színű kő- és faszerkezetes házak furcsa módon a nyugati western filmek falvainak főtereit juttatják eszünkbe, bár tényleges kapcsolatot a két világ között nem fedeztünk fel. Valójában itt még a Ming és Csing-kori építészet dominál, a nyugati világ kommercializációja nem fertőzte meg a területet, ezáltal a város történelmi bája a régi időkbe vezet vissza bennünket. Beszélgetés helyett inkább szemlélődünk a napsütésben, a részletekben, és a minket körülvevő természetességben. Utunk a hármas emlék-együttes mentén - a Konfuciusz temető, rezidencia és templom - vezet, amiből egyelőre még semmit nem látunk a több méter magas betonkerítés miatt. Nem baj, majd holnap.

A várost a szokásos nyüzsgés ellenére áthatja a nyugalom. Kétezerötszáz évvel ezelőtt Lu állam fővárosa volt, mára összesen hatvanezer lakosból áll külterületeivel együtt, ami kínai vonatkozásban meglehetősen aprónak számít. Itt született, kutatások szerint, ie. 551-ben, a Tavasz és Ősz háborúkkal sújtott időszakában az a Konfucisz, aki filozófiájával olyan irányt adott egy nemzet fejlődésének, melynek alapjai a hétköznapi, társadalmi és üzleti viselkedést a mai napig meghatározzák. Szegény ám nemesi származású családban élt. Dolgozott pásztorként és hivatalnokként egyaránt, bár célkitűzését, egy magas kormányzati tisztség betöltését, nem sikerült elérnie. Filozófiájával irányt kívánt mutatni a káosz és széttagoltság idején a világ (értsd ezalatt Kína) egységesítésére és egy békés, jóléti állam megteremtésére. Ötven éves korában szent küldetésre indult, és tizenhárom éven keresztül államról államra vándorolt, hogy vezetőknek és uralkodóknak adjon tanácsot a jó és nemes kormányzásról. Igazi támogatókra soha nem talált, ezért visszatért szülővárosába, hogy életének fennmaradó éveit tanításra szentelje. Kormányhivatalnokként nem, de tanítóként és erkölcsi példamutatóként annál nagyobb népszerűségnek örvendett és tanítványai egyre növekvő tábora izgatottan hallgatta és jegyezte le a mester szavait. 72 éves korában teljes ismeretlenségben halt meg, fia és követői temették el itt, Csufu városában. Tiszteletére minden tanítványa egy-egy fát ültetett, hogy árnyékot borítsanak a mester sírja fölé.

A temető bejárata

A Konfuciusz temető 3,6 négyzetkilométeren több mint százezer leszármazottnak szolgál nyughelyéül. Bár az idők során több sír megrongálódott, a mai napig 3600 sírkő látható. A hatalmas parknak tízezer ciprus és fenyő ad egyfajta erdő jelleget, ezért a temetőt Konfucisz erdőnek is szokták nevezni. A Kong család rezidenciája az egyenes ági leszármazottak lakhelye volt ezer éven keresztül.

Konfuciusz sírja

A család feladatai közé tartozott a templom és a temető karbantartása és bizonyos vallási ceremóniák megszervezése és levezénylése, ültetés, aratás, az ősök tisztelete vagy születésnap alkalmából. Az első rezidenciát 1038-ban építették, azóta több rongálódáson és renováláson esett át. A mai együttes 152 épületből és 480 szobából áll.

A Konfuciusz templom közvetlen a rezidánciához kapcsolódik és így a második legnagyobb történelmi komplexum Kínában (a pekingi Tiltott város után). Sárga tetőszerkezete, pirosra festett falai és a sűrűn ültetett sötétzöld fenyők erős kontrasztot árasztanak. Az emlékhely, kiemelkedő történelmi és kulturális szerepe ellenére nagyon csendes és meghitt. Az árnyékos udvarokban és pavilonokban sétálva úgy érezzük, mi vagyunk az egyetlen látogatók, és a városfalon kívül eső zsivaly után harapni tudjuk a csendet.

Konfuciusz temploma

Konfuciusz dicsőítése halála után kezdődött. Egyik követője, Menciusz továbbfejlesztette a konfuciánuszi tanokat és megjelentette Menciusz Könyvét. Az uralkodók ezt követően, a mester filozófiájára alapozva létrehoztak egy olyan erkölcsi értékrendet, mely alapjául szolgált az egységes birodalom létrehozásában és a konfuciánizmus így hivatalos államideológiává vált. A korai időben ezen eszmék egy radikálisan új irányzatot jelentettek, majd később az idő múlásával egyre konzervatívabb megítélést kapott. A kommunista időkben sok támadás érte, hiszen az ország új vezetősége mindent megtett annak érdekében, hogy a nemesség erős múlthoz való kötödését elvágja, és a konfuciánusz ideológia egy meglehetősen erőteljes hitrendszernek bizonyult.

A kulturális forradalom ideje alatt (1966 és 1976 között) megrongálták a templomokat, a vörösgárdisták megverték és elüldözték a filozófia követőit és tanítóit, elégették a könyveket és minden erővel megpróbálták megsemmisíteni a filozófia fennmaradó nyomait. A veszély szelét már korábban érezni lehetett, 1948-ban Konfuciusz egyenes ági leszármazottja, a 77. generáció elsőszülött fia, megtörte a kétezerötszáz éves hagyományt és elhagyta az előző generációk alatt lakott Csufu várostát, hogy Taiwan területére meneküljön. Csufu környékén még ma is élnek leszármazottak, leginkább középkorúak és idősek, akik szerint az ideológiát soha nem sikerült igazán elpusztítani, hiszen olyan erős hitrendszer, ami újra és újra előbukkan minden idők megpróbáltatásai ellenére is. A mai kínai közösségi kultúra, mind a társadalmi mind az üzleti életben, a család és a közösség filozófiájára épül, mely hierarchia és viselkedés két évezrede kódolódik a kínai gondolkodásban.

Papp Valéria