A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

A Balaton nem lesz a világ 7 csodája között

Vágólapra másolva!
A világ 7 természeti csodájáról szóló szavazás az elődöntőbe érkezett. Bár magyar érdekeltségű hely nem került be, így is gyönyörű tájakra voksolhatunk. A 2011-ig tartó szavazás 28 elődöntését mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

Uluru, Ausztrália

Forrás: AFP

Az Uluru Ausztrália ugyanolyan jelképévé vált, mint a Sydney Operaház. A hatalmas dolomithegy 348 méterrel magasodik a tengerszint fölé alapterülete 9,4 kilométer. Rengeteg látogatóját elbűvölte már, amint kaméleonként váltogatja színét az aranyvöröstől a bíborig, attól függően milyen szögben esik rá a fény. Aki meg akarja mászni, siessen! Az országban vita folyik arról, hogy megtiltsák a megmászását, mert a bennszülöttek szentként tisztelik.

Vezúv, Olaszország

Forrás: AFP

Nápolytól dél-keletre szunnyad Olaszország talán leghíresebb vulkánja. A Pompeii és Herculaneum pusztulásáért felelős tűzhányót a világ legveszélyesebb vulkánjai közé sorolják. Mint a legtöbb veszélyes dolog a természetben, a Vezúv is gyönyörű, de ahogyan a környék felett tiszteletet parancsolóan és méltósággal trónol, figyelmezteti az utazót: ha akarná, ismét emberek tömegeit irthatná ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!