Castro édenkertje

A koppenhágai klímacsúcs egyik fontos témája, hogy miként vessenek véget az esőerdők pusztításának, pedig van egy ország, ahol nemhogy az erdőirtást sikerült megállítani, de 50 éve folyamatosan új erdőket telepítenek, többek közt a munkanélküliséget csökkentendő. Ne találgassanak, a kommunista Kubáról van szó.

Alig negyven perci autóútra a forró, nyüzsgő és koszos Havannától valóságos édenkert fogadja az errefelé meglehetősen ritkán vetődő turistát. A zöldellő dombok és dús erdők helyén fél évszázaddal ezelőtt még kopár, vagy korhadt cserjékkel beborított halmok álltak.

Ha a koppenhágai klímacsúcson a politikusok működőképes modellt keresnek, akkor nem is kell tovább keresgélni. Kubában ugyanis meglehetősen egyszerű okok miatt döntött úgy Fidel Castro, hogy a kopár területek helyére erdőségeket telepít: a munkanélküliség csökkentése és nem utolsósorban olyan nyaralóhelyek kialakítása volt a cél, ami hosszú évtizedekre bevételi forrást nyújt a helyi lakosságnak. A program annyira sikeresen működött, hogy 1984-ben az Unesco úgynevezett bioszféra-státuszt adott a 26 500 hektár kiterjedésű területnek, a Pinar del Rio régió nyugati részén.

Az ország ezen részét még nem igazán fedezték fel maguknak a turisták, ami abból a szempontból feltétlenül szerencsés, hogy így még nem érhetett ide a tömegturizmus romboló hatása sem. S mivel az autót, illetve az üzemanyagot csak nagyon kevés kubai engedheti meg magának, s ezek luxusnak számítanak, a belföldi forgalom is elenyésző.

A La Terrazas völgyben azért van néhány szállás és étterem, ahol megszállhat és fogyaszthat a vendég, de Varaderóhoz hasonló kínáltra ne számítson, aki ide jön. Viszont kristály tiszta vizű folyókra, narancsvörösen virágzó hibiszkusz fákra és orchideákra, gyönyörű jégmadarakra és hatalmas sasokra készülhetünk.

A vidéket Castro igazi paradicsommá akarta alakítani, s a tervek megvalósításához rögtön 1959-es hatalomra jutása után hozzá is látott. Akkoriban a errefelé legfeljebb füves puszták voltak, manapság viszont már úgy fest a táj, mint amilyen talán a felfedezők korában lehetett. Mikor Kolumbusz 1492-ben partra szállt a szigeten, a terület 90 százalékát dús erdő borította. Castro idejére ez az arány 11 százalékra csökkent, míg napjainkban a sziget közel egynegyedét borítja erdő.

A vidéket helyi munkanélküli parasztok telepítették be erdővel, akiknek egyszerű viskókat emeltek, hogy valamelyest javítsák a munkakörülményeiket. Ezekből mára Las Terrazas néven kis bungalótelep létesült, ahol a turistákat látják vendégül. 1983 és 1990 között nyolcmillió fát ültettek itt el több mint 5 ezer hektárnyi területen. A vidéken ma mintegy 500 növény-, 117 madár- és 13 denevérfaj él.

Az erdőtelepítésnek köszönhetően Las Terrazas igazi turistalátványosság lett. A keleti blokk által jelentett anyagi támogatás 1989-es megszűnte után hatalmas válságba sodródott az ország, így mára a turizmus vált az egyik húzóágazattá nemcsak itt, hanem egész Kubában. Las Terrazas-ban ugyan csak egyetlen szálloda van, a Mokka, igaz nem túl drága az egyszerű turistának (40-50 euró egy szoba egy éjszakára), a sokat szidott kubai konyha pedig itt kifejezetten jónak mondható.

A környék erdeiben egyébként túrázni is lehet vezető kíséretében, akik nem győzik bizonygatni a turistáknak, hogy nem kell félni a dús aljnövényzetben élő kígyóktól, mert egyikük marása sem veszélyes. A hegyekben több természetesen vízgyűjtőmedence is van, amelyek mindegyike kiválóan alkalmas egy kis fürdőzésre, ráadásul mindegyiknél van úszómester és néhol még frissítőket is árulnak. Könnyen találhatunk olyan medencét, ahol rajtunk kívül senki sincs. Igazi paradicsomi hely.

A kevés turista, aki idelátogat vegyes összetételű. Legtöbben az idősebb korosztály képviselői, akik valamelyik nagy tengerparti nyaralóhelyről érkeznek fakultatív kirándulásként, de akad hátiszákos fiatal turista is. Utóbbiak elsősorban az extrém sportlehetőségek miatt jönnek.

A helyi parányi és meglehetősen spártai múzeumban - már amikor nyitva van - találhatunk néhány képet az erdő telepítés előtti időszakról, illetve van itt néhány régi eszköz a kávétermesztés tárgyköréből is.

A környékben egyéként hatalmas üzlet rejlik, de a szerény összegre rúgó szállodai bevételek 100 százalékát elnyeli az állam, így pedig nehéz a fejlődés. A kapcsolódó szolgáltatások - éttermek, sporttevékenységek, lovagoltatás - bevételeinek 35 százaléka megy el ugyanígy. A maradék a közösség tulajdonába kerül, amit az épületek felújítására és művészetek támogatására fordíthatnak. Az itt élők több mint 90 százaléka dolgozik a szállodában, vagy valamelyik vendégházban, illetve az erdőben lévő turisztikai szolgáltatóknál.

Az elvonások ellenére az itteniek életszínvonala messze meghaladja a kubai átlagot. Minden itteni házban van elektromos áram és vezetékes ivóvíz és gáz, s a lakások 80 százalékában van telefon is. Egy közeli településen 3 ezer lakosra jut egy készülék.

A kilátások sem rosszak, ugyanis a Mokka Hotelben várni kell a szobára, akkora a túljelentkezés. Tervezik egy újabb szálloda építését is, hogy a növekvő igényeket ki tudják elégíteni, s nem utolsó sorban, hogy a helyieknek még több bevételük legyen, amit további fejlesztésekre fordíthatnak.