Ez lehet az új Serengeti

Különlegesebb, mint a tanzániai Serengeti, szebb, mint a dél-afrikai Krüger Nemzeti Park, tartják sokan a Szudán déli részéről, amely Afrika utolsó nagy egybefüggő és szinte ismeretlen vadonja. A 25 évig tartó polgárháború furcsa módon segítette az itteni vadállomány megmaradását, amelynek mérete még a kutatókat is meglepte. A turizmussal hatalmas lehetőséghez juthatnának az itt élők, de a természetvédelem csak második helyre szorul a túlélés mögött.

Véres polgárháború, mészárlások, brutális gyilkosságokról szóló hírek. Az utóbbi időben Szudán többynire ezek miatt került a figyelem középpontjába, pedig az ország egy egészen különleges adottsággal is rendelkezik. Az afrikai állam déli részén lévő nemzeti parkok ugyanis elzártságuknál fogva meglepően jó állapotban vészelték át a fegyveres konfliktust, az itteni vadállat populáció pedig olyan gazdag, hogy a három nagy és turisztikai szempontból kiemelkedő afrikai nemzeti park, a Serengeti, a Masai Mara és a Krüger sokak szerint messze elbújhat mögötte.

Paul Elkan, aki a Wildlife Conservation Society (WCS) helyi igazgatója, a CNN nemrég bemutatott dokumentumfilmjében elmondta, hogy ez a régió Afrika utolsó nagy, többé kevésbé érintetlen vadonja, s mivel eddig a terület nagy része háborús zóna volt, a kutatók számára is egyedülálló helyszín. A terület egy hatalmas összefüggő szavanna, amely a kontinens legnagyobb lápvidékével határos.

A természetvédők hosszú éveken keresztül attól tartottak, hogy a háború előtt egyébként megfelelően felmért és dokumentált vadállományt a fegyveres konfliktus idején kiirtották, de a legfrissebb kutatások azt mutatják, nemhogy elpusztult volna az állatok nagy része, hanem a terület kifejezetten virágzik.

A CNN hírcsatornán bemutatott dokumentumfilmen például hatalmas elefántcsordákat lehet látni, s a filmen Paul Elkan elmondja, hogy milyen élmény volt, mikor kutatótársaival elrepültek a terület felett. A tudósok szó szerint ujjongtak, amikor meglátták a hatalmas és eddig nem ismert elefánt populációt. Nem is olyan régen még cikkek jelentek meg arról, hogy Szudánban gyakorlatilag kihaltak az elefántok, ehhez képest már az első repülés alkalmával egy 150 példányból álló csordát pillantottunk meg - mondta Erkan.

A polgárháború 25 éve alatt mindkét oldal katonái lőttek le elefántokat a húsukért és az értékes elefántcsontért, épp ezért a kutatókat meglepte, hogy ilyen tömegben maradtak meg állatok, amelyek a dús, sok helyütt szinte áthatolhatatlan bokros szavannának köszönhették megmenekülésüket.

Ráadásul nemcsak az elefántok élték túl a háborút. A friss vizet biztosító lápvidékek és a termékeny fennsíkok például több milliós antilop-populációt tartanak el, ugyanakkor nem minden faj élte túl a konfliktust. Harminc évvel ezelőtt a területen még közel 30 ezer zebrát tartottak nyilván, ma összesen hetet számoltak össze a kutatók. A háborúban a sokat szenvedő lakosság a húsuk miatt irtotta ezeket az állatokat.

A dél- szudáni nemzeti parkokat már most a nagy néggyel egyenrangúnak tekintik a szakértők és szerencsére az ebben rejlő lehetőségeket felismerte a helyi kormányzat is. A WCS és a kormányzat közösen próbálja megvédeni és megőrizni a veszélyeztetett területeket, amihez az Egyesült Államok is anyagi támogatást ad.

Elkan szerint a Boma Nemzeti Park mindenképpen vetekszik a hatalmas turistaforgalmat bonyolító tanzániai Serengetivel, sőt bizonyos tekintetben különösebb is annál, mivel sokkal elzártabb, különállóbb terület. Olyan fajok őshonosak itt, amelyek sehol máshol Afrikában és a világon. Ráadásul a sok esetben fenyegetőnek számító turizmustól is meg lehetne óvni a vidéket, hiszen Szudán déli része olajban kifejezetten gazdag, így nem kellene kizárólag a turizmusból származó bevételekre koncentrálni. A helyieknek természetesen az lenne a legjobb, ha minél nagyobb számban érkeznének turisták a nemzeti parkokba, de erre a legóvatosabb becslések szerint is legalább tíz évet várni kell.

Furcsa mód a háborúskodás után a hőn áhított béke legalább akkora veszélyt jelent az itt élő állatvilágra, ugyanis az olajmezők feltárása és a kitermelés, az utak építése miatt a veszélyeztetett területek mérete nő, az állatok pedig egyre kisebb élettérre szorulnak vissza. Szudán olajkincsének mintegy 80 százaléka található az ország déli részén és a kitermelő cégek egyre feljebb haladnak a Felső-Nílus mentén újabb lelőhelyek után kutatva. A fakitermelő cégek a hatalmas tikfaerdőkben látják a lehetőséget és már jelenleg is zajlanak folyamszabályozási és útépítési munkálatok, amelyek mind-mind az állatvilág természetes élőhelyeit fenyegetik.

A legnagyobb veszélyt az emberi beavatkozás jelenti. A nomád törzsek egyre beljebb szorulnak a vadonba, ráadásul a könnyebb élelmiszerszerzés miatt háziasított szarvasmarhákat visznek magukkal ezekre a területekre, amelyek viszont pusztítják a természetes legelőket. A nomádok vadászmódszerei is fenyegetést jelentenek a vadállományra, az ősi íjas módszer helyett ma már szinte mindenki rendelkezik AK-47-esekkel.

Egy a CNN-nek nyilatkozó pásztor elmondta a környék lakosságának egyik legnagyobb problémáját. Megtiltják nekünk, hogy pusztítsuk a vadállatokat, mert különben kihalnak, de akkor az egyik tehenemet kell levágnom. Pár év múlva nem marad belőlük egy sem. Tényleg azt akarják tőlünk, hogy mindenünket feléljük? Gyerekkoromban mindig a vadállatok húsát ettük, senki nem mondta, hogy ne tegyük, ma pedig feltételeket szabnak nekünk. Ha megöljük az állatokat, elveszik a fegyvereinket, amelyekkel egyébként a családunkat, a gyerekeinket is meg kell védenünk. Tönkre akarnak tenni minket.

A vadállomány védelmét egyébként olyan fegyveres vadőrök látják el, akik korábban a polgárháborúban vettek részt valamelyik oldalon. Feladatuk a vadvédelmen túl kiterjed az orvvadászok elleni fegyveres küzdelemre is, ráadásul vannak olyan részei az országnak, ahol egyedül ők jelentik az egyetlen törvényes hatalmat. Létszámuk és felszereltségük ugyanakkor szinte alig teszi lehetővé a hatékony vadvédelmet, ráadásul a világ egyik legszegényebb régiójában az emberek szemében a természetvédelem sokadrangú probléma.