Vágólapra másolva!
Krakkóban az a jó, hogy sok meglepetést és izgalmas programokat ígér mindenkinek, aki jól szeretné érezni magát. Az egyik legszebb lengyel város Krakkó, ahol a múlt és a jelen szorosan összekapcsolódik. Beszámoló egy krakkói hosszú hétvégéről, amelynek keretében meglestük a világhíres Wieliczkai sóbányát, a Királyi várat és persze az óvárost is.
Vágólapra másolva!

Az óváros

Forrás: [origo]
A Mária-templom és a Posztócsarnok

Krakkóban, az egykori királyi székhelyen még egy rövidebb városnéző túra során is számtalan, nagyon különböző benyomás éri az idelátogatókat. Mindenképp érdemes gyalog nekivágni a felfedezésének (különösen a belvárosban), és ha netán elfáradnánk, akkor még mindig fel lehet ülni egy díszes lovas hintóra, ami meglehetősen elegáns módja a városnézésnek. És nagyon népszerű is, ne lepődjünk meg, ha a főtér környékén szinte percenként felbukkan egy-egy hintó tele turistákkal. Vagy mehetünk felfedező körútra olyan kisautókkal is, amelyek a zsidónegyedbe, a Schindler listája című filmhez kötődő helyszínekre vagy épp Auschwitzba közlekednek. Mondjuk ottjártunkkor nem voltak túl keresettek, pedig az egykori koncentrációs tábort Auschwitzban évente közel másfél millió turista keresi fel, ami nem kevés.

Forrás: [origo]
Krakkó vidám város, háttérben a Városháza tornya

A belváros és az óvárosi rész ugyan nem nevezhető nagynak, viszont lenyűgöző. Különösen a főtér, ahol elsőre azt se tudjuk, merre induljunk, annyi a látnivaló. Érdemes besétálni a tér közepére és körülnézni, majd közelről is alaposabban szemügyre venni a Posztócsarnokot, a piacteret, a Mária-templomot vagy a Szent Adalbert-templomot. De érdemes kitérőt tenni a zsidónegyedbe (Kazimierz), hűsölni egyet a Planty-ban és sétálgatni a macskaköves, régi utcákon. Emellett sok érdekes múzeum, kiállítás és egyéb kulturális program közül is lehet válogatni. Ajánlott beszerezni egy turistatérképet akár a szállásunkon, akár valamelyik információs irodában (például a vár lábánál). Érdekesség, hogy a Mária-templom előtt rengeteg a virágárus, akik nagyjából ugyan azokat a virágokat, köztük óriási napraforgókat árulnak.

Forrás: [origo]
A főtéren nem lehet unatkozni

Itt a téren tényleg minden épület szép, alig-alig látni olyat, amelyik ne lenne felújítva vagy rendbe téve. Minden értelemben a legpompásabb arcát mutatja itt Krakkó. Még véletlenül sem érdemes rohanni, mert annyira jó a hangulata, hogy megéri néhány órát is elidőzni a téren. Ebben segítséget nyújthat az a számtalan étterem, kávézó és bár, amelyek minden oldalról körbefogják a teret. A sushi bártól a pizzérián át a tradicionális lengyel étteremig mindent meg lehet találni. Egy ebéd vagy vacsora előtt ajánlott végignézni a kínálatot, már csak azért is, mert igen nagy lehet a különbség az árakban is. Van, ahol 25-30 zlotyért (2 ezer forint körül) hatalmas adag és nagyon finom főételt kapunk, miközben 20 méterrel arrébb ennek a dupláját is simán elkérhetik. Ettől függetlenül nem volt olyan hely, ahol ne lettek volna sokan.

Forrás: [origo]
Éjszaka is lenyűgöző a belváros

Persze este is a főtéren és környékén van igazán pezsgés, péntek és szombat este megtelik a belváros a szórakozni induló fiatalokkal. A diszkóktól a kocsmákon át a rock caféig mindenki megtalálhatja a kedvére való szórakozóhelyet. Akár hajón is lehet táncolni, a Visztula partján (a vár közelében) jó néhány bulihajó állomásozik, amelyek hangos zenével próbálják magukhoz csalogatni a táncolni vágyókat. De sokan egyszerűen csak kiülnek a folyópartra a baráti társasággal, ami azért is jó ötlet, mert szépen rendben van tartva a Visztula-part, így hangulatos estét lehet itt eltölteni.

Forrás: [origo]
Rengeteg szép templom van Krakkóban

A mulatozás után vasárnap délelőtt a krakkóiak többsége templomba megy, hogy aztán délután és este ismét összegyűljenek a főtéren és bolhapiaccal, zenéléssel vagy beszélgetéssel üssék el a hétvégéből még hátralévő időt.

Mivel a város fő látnivalói szinte teljes mértékben a belvárosban összpontosulnak érdemes a környéken szállást foglalni. Krakkó egyre népszerűbb úti cél a turisták körében, és szerencsére a hostelektől a magas színvonalú szállodákig mindent meg lehet találni.


A Királyi vár

Forrás: [origo]
A vár látképe a Visztulával

A Wawel-dombra épült Királyi vár nem véletlenül része a Világörökségnek. Messziről is impozáns látványt nyújt a vörös téglából épült várfal, egészen biztos, hogy nem fogunk csak úgy elsétálni mellette. Hatalmas a vár, mivel itt található többek közt a Királyi palota és a Waweli székesegyház is. Egy egész napot könnyedén el lehet itt tölteni. A vár területére alapvetően ingyenes a belépés, de ha látni szeretnénk a különböző kiállításokat, akkor azokért fizetni is kell.

Forrás: [origo]
A Waweli székesegyház

Néhány kiállításhoz a bejáratnál lévő kasszánál lehet megvenni a jegyet (például a kincstárba, a királyi termekbe vagy a királyi lakosztályokhoz), ezért hétvégén akár hosszabb sorban állásra is készülni kell. Fontos tudnivaló, hogy ezekre a kiállításokra csak limitált számú jegyet adnak ki egy nap, így érdemes minél korábban, délelőtt nekivágni a várnak. Ha pedig belefutnánk egy hosszabb sorba, akkor ajánlott először egy pillantást vetni a pénztár melletti számlálóra: itt látható, hogy az egyes kiállításokra hány jegyet fognak még kiadni az adott napon. (Ahol esetleg nullát látunk, az azt jelenti, hogy elfogyott). Aki pedig szeretne idegenvezetést kérni a kiállításokhoz, az előre is foglalhat időpontot.

Forrás: [origo]
A Királyi palota reneszánsz udvara

Ha túl vagyunk a jegyprocedúrán, akkor utána már csak pozitív élményekben lesz részünk, mert nagyon szép a Wawel. A kiállítások mellett megéri felmenni a Sandomierska toronyba (4 zlotyi), ahonnan klassz fotókat készíthetünk, lehet üldögélni a kertben vagy beülni egy csésze kávéra. Ahová feltétlenül érdemes még jegyet venni (12 zlotyi) az a katedrális. Egy részét ingyen is megnézhetjük, de a jegyért cserébe felmehetünk a toronyba meglesni az óriási harangokat, illetve a királyi sírokat és a múzeumot is meg lehet nézni. Itt Báthory István, erdélyi fejedelem koporsóját is láthatjuk, és szintén a katedrálisban helyezték örök nyugalomra a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt lengyel elnököt, Lech Kaczynskit és feleségét.

Forrás: [origo]
Kicsiben és nagyban is megnézhetjük a várat

Ha utána kicsit vidámabb programra vágyunk, akkor a sárkánybarlang lehet a következő helyszín, ide szintén a várból lehet eljutni (3 zlotyi). A rövid barlangtúra végén Krakkó egyik nevezetességének számító Sárkány-szoborhoz fogunk kilukadni, amely időnként még tüzet is okád. És ha már visszajutottunk a Visztula partjára, a nap végén egy fél órás sétahajózással is ki lehet pihenni a fáradalmakat.

Visszafogott, de élhető

Forrás: [origo]
Kilátás a várból a külvárosi részre

Bár az óváros kétségtelenül magával ragadó, érdemes kirándulni egyet a külvárosi részeken is. Nem is kell messzire menni egyébként a belvárostól ahhoz, hogy meglássuk Krakkó "hétköznapi" arcát, amire leginkább az egyszerűség és visszafogottság a jellemző. Persze egy hoszzú hétvége alatt nem tudunk túlzottan belemerülni a krakkói hétköznapokba, de azért csak sétáljunk át a Grunwaldzki hídon a vár oldaláról a Visztula túlpartjára, és egyből látni fogjuk a különbséget. Egyes részeken például rengeteg még a szocializmust idéző épület, érdekes élmény ez a belvárosi pompa után.

Forrás: [origo]
Ez is Krakkó

Ugyanakkor a tömegközlekedés elég modernnek mondható (bár metrót ne keressünk), a lengyel villamosok szinte hangtalanul mennek végig a városon. Az utak is nagyrészt jó állapotúak, bár kátyúkat is láttunk azért. Ami feltűnő volt még a külvárosban is, hogy nagyon nyugodt a légkör, nincs ordítozás se eszeveszett dudálás vagy rohanás. A tisztaságra is elég nagy gondot fordíthatnak, alig-alig lehetett látni szemetet az utcákon. Emellett rengeteg a zöldterület Krakkóban, mintegy negyven kisebb-nagyobb park van a város területén. Az árak pedig hasonlóak az itthonihoz, sok dolog, köztük élelmiszerek, szeszes italok vagy egyes műszaki termékek még olcsóbbak is, mint Magyarországon. Ugyanúgy megtaláljuk a hipermarketeket (például Tesco) vagy bevásárlóközpontokat Krakkóban is.

Wieliczka

Forrás: [origo]
A Szent Kinga-kápolnában

Ha Krakkó közelében járunk, akkor feltétlenül érdemes bevenni a programba a Wieliczkai sóbányát, mert egy sokáig maradandó élményben lehet itt részünk. Krakkó belvárosából mintegy fél óra alatt (10 km) oda lehet érni kocsival, de egy legalább fél napos időtöltésre kell készülni. A 700 éves bányába, amely az UNESCO Világörökségének is része, csak idegenvezetéssel lehet lemenni. A jegy egyébként külföldieknek nem olcsó (73 zlotyi, vagyis 5 ezer forint a felnőtt jegy), de akinek van diákigazolványa, az vigye magával, mert akkor kedvezményes árú jegyet lehet váltani. A túra során bepillantást nyerünk a sóbánya egykori működésébe: rengeteg szobor, kép és kellék mesél a bányászéletről, de hatalmas szerkezeteket, látványos kamrákat, kisebb tavakat, kápolnákat is látni fogunk. A bánya teljes hossza egyébként 300 km, a túra során ennek az egy százalékát járjuk be, amelyet kifejezetten a turisták kedvéért alakították ki szépen. A bánya legcsodálatosabb része a Szent Kinga-kápolna, amely Árpád-házi Kinga után kapta nevét, és ahol olyan érzésünk lehet, mintha egy csodavilágba jutottunk volna. Érthető, hogy esküvőket és egyéb rendezvényeket is szoktak itt rendezni.

Forrás: [origo]
Sóból nincs hiány

A túra nagyjából két óráig tart, és elég nagy a tempó, mert sűrűn követik egymást a csoportok. Így aki sokat szeretne fotózni, azzal megeshet, hogy lemarad, ami nem jelent különösebb gondot, csak csatlakozni kell egy másik csoporthoz. A végén aztán két lehetőség közül választhatunk: vissza lehet menni a felszínre vagy meg lehet nézni még a bánya múzeumát, ami további egy órát vesz igénybe. Ottjártunkkor a többség a kijáratot választotta, pedig a múzeum még érdekesebb is volt, mint az alaptúra, szédületesen nagy kamrákban jártunk, és rengeteg látványos kiállítási tárgyat is láthattunk. Utána legalább fél órás sorban állásra kell számítani a kijárathoz vezető lifteknél, de a múzeumot kihagyók ennél többet is várhatnak, így érdemesebb inkább azt is végigjárni.

Forrás: [origo]
Ebben a teremben korábban csónakázni is lehetett

Évente egyébként mintegy egy millió látogatója van a bányának, de idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a jegybevétel még így sem fedezi a bánya éves fenntartási költségét, ami 15 millió zlotyi. A túra után érdemes még sétálni egyet Wieliczkában, mert a bánya közelében találunk egy szépen kialakított parkot és az egész környék elég nyugodt. Sokan eleve nem is túrázni, hanem gyógyulni jönnek Wieliczkába.

Egy négy napos hosszú hétvégére kiváló program lehet Krakkó, összekötve Wieliczkával vagy épp Auschwitz-cal. Mintegy 400 km-re van Budapesttől Krakkó, így akár kocsival is elérhető de olyan 6-7 órás úttal kell számolni, mert nem igazán van autópálya. Repülővel viszont egy óra alatt Krakkóba lehet érni, a Ryanairnél nagyon olcsón is lehet már jegyet találni. Akárhogy is, megéri elmenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!