A kokalevél olyan, mint a mákos tészta

Az Egyesült Államok drogellenes alakulatai repülőről leszórt vegyszerrel irtották a kokacserjéket, Evo Morales elnök viszont nyilvánosan fogyasztotta a leveleit az ENSZ drogügyi bizottságának ülésén. Én is rágtam szorgalmasan a chilei-bolíviai határon, de nem történt semmi. Még a hegyibetegségem sem múlt el.

Két évvel ezelőtt, amikor a chilei San Pedro de Atacamából a bolíviai Uyuni felé igyekeztem, a túravezető mindenkinek adott egy marék kokalevelet, hogy csócsálja el. Pedig nem drogtúrára fizettem be, csupán arról volt szó, hogy 4000 méter fölé érve elkezd ritkulni az oxigén. A nagy tengerszint feletti magasság pedig az ahhoz nem szokott ember szervezetéből számos kellemetlen reakciót vált ki, pláne, ha nagyon gyorsan megy fel nagyon sok métert. A soroche néven ismert hegyibetegség nem végzetes, csak nagyon macerás: akire rátör, hirtelen elkezd szaporábban lélegezni, aztán úgy érzi, hogy alig kap levegőt, szédül, elgyengülnek a lábai, és megfájdul a feje. Erre pedig a helyiek szerint nincs jobb gyógymód, mint elrágni néhány kokalevelet.

A bolíviai indiánok mindennapjaihoz hozzátartozik a kokacserje

A kokalevél, bár rossz a híre, nem drog. Nagyjából úgy aránylik a belőle készült kokainhoz, mint a mák az ópiumhoz: nekem személy szerint a kokalevélrágástól épp annyira módosult a tudatállapotom, mint a mákos tésztától. Igaz ugyan, hogy tartalmaz benzoil-ekgonin metilésztert (közismertebb nevén kokaint), ez azonban csak egy a benne található sok száz vegyület közül, ráadásul olyan csekély koncentrációban, hogy pusztán attól, hogy valaki elcsócsál néhány levelet, az égvilágon semmi olyat nem érez, amit például zöld teával ne lehetne elérni: élénkséget, csökkent éhségérzetet, jobb teherbíró képességet. Illetve mégis: állítólag a magaslati betegséget is elűzi - ezért nem zöld teát, hanem kokalevelet rágtunk a terepjáróban.

A kokarágcsálástól a kólatilalomig

Ha viszont már egy kis ilucta is kerül a kokát rágó szájába, akkor enyhe bódulatot okoz a levél. Az ilucta a quinoa nevű, magja révén nálunk is ismert gabonaféle elégetése után megmaradt hamu, amit az Andok felföldi indiánjai egy kis zacskóban tartanak, és hozzákevernek a kokához. Ez azonban még mindig egy természetes anyag: a gondok akkor kezdődnek, amikor egy sufniban, lavór és benzin segítségével kokainpaszta (crack vagy pasta base) készül belőlük, vagy egy laboratóriumban, hosszas eljárás végén tiszta kokain jön létre. Ugyanakkor, visszatérve a mákhasonlathoz: az andoki indián épp annyira drogos, mint a mákos bejglit eszegető nagymama: semennyire.

Szárítják a kokalevelet a bolíviai La Asuntában

Az Egyesült Államok ennek ellenére nagy kokalevél-ellenes háborút folytatott Bolíviában a 2000-es évek első felében, a bolíviai hatóságok közreműködésével, repülőről permetezve a kokaültetvényeket. Hiába mondták a kokatermelő parasztok, hogy egyrészt a kokalevél rágása a bolíviai Felföld kultúrájának alapvető eleme, másrészt pedig nincs más olyan termény, amit az adott klimatikus viszonyok között ennyire megérné termeszteni, ez nem hatotta meg az amerikaiakat. Amit ezzel elértek, az mindössze annyi volt, hogy a feldühödött parasztok mozgalmának vezetője, Evo Morales megnyerte a 2006-os választásokat, és azóta azon ügyködik, hogy ott törjön borsot az imperialista gringók orra alá, ahol tud. A sors iróniája, hogy többek között azt tervezi, hogy betiltja Bolíviában az eredetileg kokalevél hozzáadásával készült Coca-Cola forgalmazását.

Elnöki kokapropaganda a drogcsúcson

Bolíviában ráadásul még egy Kokamúzeum is van, a fővárosban, La Pazban. A moralesi propagandától átitatott gyűjteményben rengeteg tabló sulykolja, hogy a kokalevél az andoki népek ősi szent növénye, a 21. század csodaszere, és hasonlók. Bolívia elnöke kitartóan próbálkozik, hogy a kokalevelet rehabilitálja, és az abból készült termékeket - cukorkát, kokabort, gyógyteát - eladja külföldön. Például ez év márciusában az ENSZ drogügyi bizottságának ülésén a szónoki pulpitusról reklámozta a kokaalapú termékek áldásos hatásait. A törekvéseit azonban nagyban hátráltatja, hogy a kokalevél árusítása még a dél-amerikai országok többségében is illegális. Csak Evo nagy barátja, Chávez venezuelai elnök jelezte: szabad utat biztosít a Bolíviából érkező, kokalevél-alapú táplálékkiegészítőnek.

Evo Morales bolíviai elnök (jobbra) venezuelai szövetségesével, Hugo Chávezzel

A kokalevél ugyanakkor bár nem drog, nem is csodaszer. Én, a turista is erre a következtetésre jutottam, a magaslati betegség ellen ugyanis nem nyújtott megbízható védelmet: hiába rágtam, mégis belázasodtam, rázott a hideg, és iszonyatosan fájt a fejem. A túravezető azt mondta, hogy a legjobb lesz, ha lefekszem, és kialszom magam. Ha pedig nem használt a kokalevél, akkor másnap szerezzek be egy másik növényt, a gyantás szárú, pár centisre növő chachacomát. Ezt másnap meg is tettem, vettem egy csomaggal, meg egy csomag kokalevelet is a biztonság kedvéért, aztán a hostelben főztem belőle teát. Amire a kokalevél önmagában nem volt képes, arra a chachacoma azonnal: elmúlt a fejfájásom, és nem is jött vissza.

Látomások drog nélkül

Szerencsére amúgy, mert fantasztikus tájakra érkeztünk: az Eduardo Avaroa Nemzeti Park Bolívia délnyugati csücskében épp olyan volt, mintha a teremtő egy pszichedelikus pillanatában alkotta volna meg. A kopár fennsíkon sós vizű, sekély lagúnák sorakoznak, a vizükben mikroszkopikus méretű, színes algákkal. Mindegyik lagúnában más és más algafaj él, ennek köszönhetően a sekély tavak a legkülönfélébb színekben pompáznak. Van olyan, amelyik szinte hófehér, és van olyan is, amelyik kékeszöld árnyalatokban csillog a szúrós, magaslati napfényben. A legkülönlegesebb azonban a Laguna Colorada: ennek égő narancsvörös a vize. Közelről nézve úgy tűnik, mintha az egész tó narancs- vagy grépfrútlével lenne feltöltve. Olyan, mint valami túlvilági látomás.

A Laguna Colorada az Eduardo Avaroa Nemzeti Parkban

Ha ekkor ittam volna először kokalevél- és chachacoma-teát, azt gondoltam volna, hogy amiatt látok ilyesmit. És azóta folyton azt innám, hátha megint hallucinálok majd valami hasonlót.