Szélfútta tündérkert a világ végén

Patagónia. A világ egyik legtávolibb, legfélreesőbb szeglete, ahol a túrázót, ha nem elég elővigyázatos, lefújja a szél az ösvényről.

A dél-amerikai kontinens legdélebbi csücskében elterülő Patagónia területén Chile és Argentína osztozik, a valódi úr azonban még mindig a természet ezen a tájon. Széles pusztaságokból, hófödte hegycsúcsokból és zegzugos fjordokból áll össze ez a különleges vidék, amelyet mindmáig nem tudott megszelídíteni az emberi civilizáció.

A lélegzetelállító Paine-masszívum (Kattintson a képre a galériáért!)

A patagón indiánok ősei ugyan mintegy tizenkétezer éve megérkeztek az amerikai kontinens legtávolabbi részére, Magellán pedig 1520-ban, áthajózva a később róla elnevezett szoroson, megnyitotta az Újvilág egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát, a zord klíma és a hatalmas távolságok mind a mai napig gátat szabtak a terület fejlődésének. Éppen ez a világvégeérzet adja Patagónia semmihez sem hasonlítható vonzerejét: az ember parányinak és jelentéktelennek érzi itt magát az elemek irdatlan erejéhez képest.

A legszebb tájak a chilei Torres del Paine nemzeti parkban találhatóak, amely 150 kilométerre fekszik a legközelebbi lakott településtől, Puerto Natalestől. A Torres del Paine igazi tündérkert, ahol egy Budapest méretű területen számtalan különböző természeti csodát talál az utazó. A gyakori szélviharok különleges alakúra csavarták a nemzeti park fáit, a védettebb hegyoldalakat pedig a tűzvörös virágú, csak Patagóniában honos notro bokrok borítják. A forrásvizek magas réztartalma miatt a tavak színe élénk türkizzöld, a hatalmas hegyeket pedig szokatlan alakúra csiszolták a gleccserek.

Nyáron is hófelhőbe burkolózó hegycsúcsok (Kattintson a képre a galériáért!)

A szépségért meg kell szenvedni

Amikor Santiago de Chilében tanultam, én is elhatároztam: ha törik, ha szakad, eljutok oda. Miután minden lehetséges útitársam lemondta az utat, egyedül vágtam neki Patagóniának. Utólag úgy látom, hogy ennek így kellett lennie: nem biztos, hogy zokszó nélkül bírták volna a gyűrődést. Én is megijedtem kicsit az időjárás-jelentést hallgatva, de aztán a tapasztalt túrázók megnyugtattak: Patagóniában soha nincs olyan nap, amikor ne esne az eső és ne fújna a szél.

Puerto Natalesben sátrat béreltem, bevásároltam négy napra, aztán nekivágtam az ismeretlennek. Három napot túráztam, napi átlag 25 kilométert, és annyira fantasztikus volt a látvány, hogy minden kanyarban meg kellett állnom fényképezni (menet közben nem tudtam fotózni, mert féltem, hogy hasra esem a göröngyös ösvényen, vagy kifújja a kezemből a gépet a szél).

Túraösvény a Valle Francésben (Kattintson a képre a galériáért!)

Sajnos azonban nem tudtam mindenhol megállni, hogy gyönyörködjek a tájban. Volt, ahol szinte vízszintesen esett az eső, egyszer pedig fotózás közben úgy odavágott a szél egy sziklához, hogy lerepült a fejemről a sapka. Az időjárás percről percre változott, volt, amikor öt réteg ruha volt rajtam, míg néha egyetlen póló is elég volt.

A legrosszabb pillanat első este volt a sátorban, amikor annyira fáztam, hogy felvettem magamra minden ruhát, amim csak volt, de még úgy sem bírtam elaludni. Szerencsére az egyik túrázó a hostelben azt tanácsolta, hogy legyen nálam egy üveg tömény szesz ilyen esetekre, úgyhogy kibontottam a piscót (33 százalékos borpárlat), és egy óra alatt megittam a felét. Közben arra gondoltam, hogy talán mégsem volt annyira jó ötlet Patagóniába jönni. Aztán hatott a pisco, elmúlt a fázás, virágos jókedvem lett és elaludtam. Egyetlen hibát vétettem, jó minőségű tömény szeszt kellett volna venni - másnap egész délelőtt rettenetesen fájt a fejem.

Útikalauz világvégi túrázóknak

A Torres del Painében két híres túraútvonal van: a W és a kör (circuit). Előbbit az egyszerű földi halandók járják végig három vagy négy nap alatt, utóbbit az igazán kemény arcok, és egy hétbe telik. A W neve onnan jön, hogy a Paine-masszívum déli felén halad, középen pedig bevág a hegyek közé, ez a W középső szára. A kör a W kiegészítése az északi oldallal - állítólag megéri, sokkal kevesebb a turista, az igazán híres látnivalókat azonban mind érinti a W.

Kisebb jéghegy a Grey-tavon (Kattintson a képre a galériáért!)

Arról nem is beszélve, hogy a W két alsó csücskét összeköti egy hajó- és egy buszjárat, lehetőséget adva a csalásra. Ennek lényege, hogy nem kell hátizsákot cipelni a gyaloglás közben. A több réteg meleg ruha, a négynapi hideg élelem, a sátor és a polifoam miatt a hátizsák ugyanis körülbelül 15-16 kilóra is hízhat. Ráadásul a túraösvények a legtöbb helyen csak jelzésértékűek, sokszor szikláról sziklára kell ugrándozni, a szintkülönbségek pedig kifejezetten nagyok.

Mivel Patagónia a déli féltekén fekszik, közel az Antarktiszhoz, az év legnagyobb részében meglehetősen hideg és barátságtalan az idő. Csak a rövid nyár - december közepétől február végéig - alkalmas arra, hogy odalátogassunk. A Torres del Paine egyetlen irányból, Puerto Natales felől közelíthető meg. Fontos, hogy akit nem vet fel a pénz, az még itt béreljen sátrat, illetve vegyen annyi időre hideg élelmet és zacskós leveseket, amennyi időre megy, a nemzeti parkban ugyanis minden kiborítóan drága.

Cuernos del Paine, a legkülönlegesebb sziklaalakzatok (Kattintson a képre a galériáért!)

Az ételárakról például annyit mondanék, hogy egy sült hús rizzsel 4000 forint, a fűtött menedékházakban egy éjszaka pedig majdnem 10 ezer forintba kerül. A sátrazás ezzel szemben a legtöbb helyen ingyenes, leszámítva a menedékházak melletti kempingeket, ahol 1500 forintért lehet sátrat verni, valamint használni a fűtött konyhát és a melegvizes zuhanyt. A melegvizes zuhany egy havasesős kirándulás után megfizethetetlen, minden másra meg ott a Mastercard, mondanám, de a Torres del Painébe készpénzt kell vinni, automata csak Puerto Natalesben van. A belépő a parkba 4000 forint, de annyi napot marad vele az ember, amennyit akar. Ja, és nincs térerő sehol.

Végül a legfontosabb figyelmeztetés: mindenki, aki a Torres del Painébe látogat, pillanatok alatt környezeti kataszrófát idézhet elő. Az elmúlt tíz év során kétszer is volt óriási erdőtűz a Torres del Painében, mindkettőt kirándulók okozták - a szél felborította a kemping-gázfőzőjüket. Patagóniában a vad természeti környezet bármikor kárt tehet az emberben, de ez kölcsönös. Az ember is kárt tehet természetben. Kirándulni tehát csak úgy szabad ezen a vidéken, hogy az ember és a természet találkozása egyik fél számára se okozzon maradandó sérüléseket.