A ló nem bírja a szegényszagot

Miközben az argentin középosztály az utcán veri a fazekat, tiltakozva a kormány politikája ellen, az elit máshol tölti az idejét. A lovaspóló Argentínában jóval több, mint sport: életforma és társadalmi státusz.

Argentína a területe alapján a világ nyolcadik legnagyobb országa. Tagja a G20-nak, tehát a világ 20 leggazdagabb államának egyike. Annak ellenére, hogy minden adottsága megvan egy stabil állam kiépítésére, gazdasága mégis folyamatosan ingadozik. Bár a 2001-es államcsőd után fejlődésnek indult, 2012-re újra csődhöz közeli helyzetről beszélnek. Az államadósság visszafizetésének árát a lakosság a bőrén tapasztalja: nő az infláció és a havi kiadások, szűkítik a hozzáférést a dollárhoz, korlátozzák az importot.

Elő a serpenyőkkel!

Az ilyen megszorítások után az argentin kitesz egy cetlit a közeli buszmegállóba, hogy holnap este 7-kor lezárják az utat, és aki velük van a jó ügy érdekében, annak ott a helye. Egy rutinos közlekedő Buenos Airesben belekalkulálja az utazási időbe a tüntetések miatti késést. A becsült utazási időhöz érdemes hozzáadni fél órát, hiszen sosem lehet tudni, éppen melyik út lesz lezárva, vagy hol lesz torlódás egy demonstráció miatt.

Az elmúlt évi demonstrációk közül az egyik legnagyobb az N8-nak nevezett országos felvonulás volt 2012. november 8-án. Akkor több százezren mentek az utcára serpenyőket verve, hogy - a 2001-es felvonuláshoz hasonlóan - így tiltakozzanak a korrupció és a kormány politikája ellen.

A tüntetőknek elegük van a korrupcióból

Nem tudtam elmulasztani az eseményt, mert bár nem a tömörülés epicentrumában, a belvárosban voltam, minden kerületben verték a lábasokat kisebb-nagyobb csoportok, és egy idő után a hangok engem is lecsaltak az utcára. Késő délután a helyiek elállták az egyik forgalmas kereszteződést, és konyhai edényeket, dobokat verve énekeltek békésen késő estig. Az autósok türelmesek, szolidárisak voltak, a serpenyők és a dudák egy ütemre hangolódtak, amikor elhaladtak a tömeg mellett.

Szolid biccentés a szomszédnak

Amíg a középosztály és a szegények az utcán tüntetéssel töltik estéiket a megszorítások ellen, addig van egy felső tízezer, amelynek tagjai máskor és máshova beszélnek meg találkozót. Mintha nem is ebben a világban élnének, felülről szemlélnék a történéseket. Ők Argentína lovaspóló-társadalma, akik a viadalokat használják fel arra, hogy megmutassák magukat a nagyközönségnek. Mivel a gondtalan életet szimbolizálja, kevés dolog kap akkora reflektorfényt Argentínában, mint ez a sport. Természetesen a focit semmi sem tudja felülmúlni, de itt nem is a sporté a főszerep.

Pontosan a november 8-ai országos demonstráció után két héttel kezdődött az éves pólóverseny, amelyre én is kilátogattam. Az idő csodás volt, tavaszi napsütés, tiszta idő bárányfelhőkkel. A ruhatáramból sikerült összeválogatnom az aktuális divat kellékeit, vigyázva, hogy se alá, se fölé ne öltözzek a kívánalmaknak. Aznap két meccset játszottak, így volt időm megtanulni a szabályokat. A jegyem a lelátó jobb szélére szólt, ahol nem volt számozás. Kicsit később egy fiatal házaspár telepedett mögém. Apró fejbiccentés mindkét részről, és szinte hallottam, hogyan kattognak a fejekben a fogaskerekek: ki lehetek, melyik társaságához tartozom?

Az Alegría és a Dolfina játékosai kergetik a labdát a nézők nagy örömére

A meccs elkezdődött, az Alegría és a Dolfina csapat 4-4 harcosa vívott kemény csatát. Lovak vágtató lába alatt dübörgött a föld, földgöröngyök repültek a magasba, ütők csattantak össze. Az állatok méretüket meghazudtolva könnyedén mozogtak a pályán. A gyorsan változó események miatt a játék végig izgalmas, lendületes, élvezetes volt. Gyönyörködhettem benne, ahogy az ember a lóval teljes harmóniában dolgozott.

A focival ellentétben a meccs közben itt nem a játékosokat cserélik le, hanem a lovakat. Egy-egy játékosnak akár tíz lova is lehet, természetesen a legjobbak és legdrágábbak. Az állatokat egész apparátus kíséri, amely a meccs folyamán felel a lovak bemelegítéséért és a csere gyors lebonyolításáért.

Egy ló sérülése jóval nagyobb érzelmet vált ki, mint ha egy mezei sportolót látnánk megbotlani: kinek ne szorulna össze a szíve egy elcsúszó, elbotló paripa láttán, vagy ha rosszabb esetben eltalálja egy pólós ütője. Ilyenkor a közönség felhördül, néhol hallani egy-egy elfojtott sikolyt. Ilyenkor a pályára érkezik a lódoktor a kis utánfutó kocsijával, hogy elszállítsa a bicegő állatot. Bevallom, én is megijedtem, amikor az egyik ló nagyot bukfencezett, de szerencsére sem neki, sem a gazdájának nem lett baja.

Míg a sérült "játékost" szállítják le a pályáról, addig áll a meccs

A szünetekben a pálya két ellentétes végében felállított sátorban pihennek a játékosok. Félidőben a sátrakat megrohamozzák a nézők, akik a kedvencüket akarják látni, jobb esetben megérinteni, a szerencsések közös fotóval lesznek gazdagabbak.

Mielőtt a főmeccsre került volna a sor, látatlanban már én is ízig-vérig Adolfo Cambiasso-drukker voltam: őt tartják a világon a legjobbnak, az ő neve folyik a csapból is. A világon jelenleg mindössze tíz játékost tartanak számon a legerősebb, 10-es pontszámmal, természetesen mind argentin. Nem véletlen, hogy Argentínát a lovaspóló Mekkájának hívják. Végül a meccs alatt egy sisaknál és egy fehér szerelésnél többet nem láttam Cambiassóból, de persze nagyon megtapsoltam, amikor gólt lőtt. Szomszédék is az ő táborát erősítették, együtt hördültünk fel, amikor az ellenfél játékosa méltatlan módszert alkalmazott vele szemben a labda megszerzésére.

Az argentin álom

A meccs után azon gondolkoztam, vajon mi lehet a titka a lovaspólót övező hatalmas médiafelhajtásnak. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán a lovak szeretete és a sport. Azonban bármennyire is jódindulatú vagyok, egy narancs méretű labda követése a 274 x 182 méter széles pályán egy idő után nehéz, főleg úgy, hogy a csapatok támadási iránya váltakozik. A sok felhördülés és tapsolás a nézőtéren azért azt mutatta, voltak olyanok, akiknek ráállt a szeme a kis fehér labdára.

Ezt a kis labdát kell követni a meccs alatt

A titok nyitja, hogy a pólósok itt a luxuséletforma megtestesítői: mindenki szeretne hozzájuk közel kerülni, rájuk hasonlítani. A társadalom kíváncsi rájuk és a körülöttük zajló eseményekre. Ahogy a helyiek fogalmaznak, kétfajta ember létezik: van az argentin és van az az argentin, aki a lovaspólókörökben él. Ez az evolúció és a társadalmi rang egy újabb szintje. A játékok társadalmi események, ahol Argentína krémje gyűlik össze, hogy a vörös szőnyeg helyett a lovakkal fotózkodva mutassa meg magát. Egy argentintól hallottam a következő találó megjegyzést: a ló nem bírja a szegényszagot.

Mivel a lovasok szinte sosem sérülnek meg, és végig a pályán maradnak, ezért ők mint lovas istenek tündökölnek. A pólósokat hatalmas kultusz övezi, ők a kor celebjei, akik mind sportosak, sikeresek, gazdagok, sármosak, méregdrága lovakat tartanak, és elnézően hagyják, hogy imádjuk őket.

A meccs után a lelátó alatti Chandon bárban folytatódik az ünneplés

A lovaspóló életforma és társadalmi státusz: van saját divatja, újságja, zártkörű rendezvényei, és természetesen a luxus sosem hiányozhat. Az argentin pólósport emblematikus ruhaüzletében, a La Martinában bronzbőrű, futballistahajú argentin fiúk árulják a ruhaneműket, képviselve az argentin felsőosztályt. Ebben a divatban elengedhetetlen tartozék a hazai marhából készített bőrtáska, mokaszin, a cowboykalap és a kasmírsál, de a luxusvilágmárkák is megengedettek. Kötelezőek a lovas háttérképek a telefonra, kívülről fújni a lófajtákat, és ha sikerül elcsípni, hogy az egyik lótenyésztőnek éppen aznap született kiscsikója, akkor jól informáltan, minél hangosabban kell neki gratulálni.

A lovaspóló testesíti meg tehát a nagy argentin álmot. Amíg az ország erőre nem kap, és amíg hullámozni fog a gazdasága, addig szükség is lesz a jelenkori félistenekre, akik reményt adnak, és akik elfeledtetik a szürke hétköznapokat. Ha pedig az ország végre talpra áll, akkor talán a lovakkal és a labdával, magával a sporttal is ráér majd többet foglalkozni a nagyközönség.

Ami összekovácsol

Valami közös mégis van a serpenyőkkel tüntető középosztály és a lovaspólós felső tízezer között. Ez pedig a Falkland-szigetek: a név kiejtésére mindkét tábor szemöldöke egyszerre mozdul meg. A terület elvesztése fájdalmas pont minden argentin számára, legyen a társadalom bármely szintjén. Nekem is gyorsan meg kellett tanulnom, hogy a szigetek neve itt szigorúan Malvinas, és Angliát a legjobb kihagyni a beszélgetésekből.