De a magyarok a tengerpartra mennek!

Tunézia igen népszerű a magyar turisták körében, hiszen néhány óra alatt elérhető és olcsó. A legtöbben ki sem mozdulnak a tengerparti szállodájukból, pedig egy tíznapos körutazással felkereshetünk hét világörökséget és a filmekből jól ismert, különleges helyszíneket. Az észak-afrikai ország így még télen is érdekes úti cél lehet - feltéve, hogy nincsenek épp zavargások.

Éjfél előtt nem sokkal érkeztünk meg Tuniszba egy december végi napon. Meglepően gyorsan átestünk az útlevélvizsgálaton, de aztán közel egy órát tartott, hogy kijöjjenek a csomagok. Így végül hoztuk az Afrikában szokásos, átlag másfél órát a kiszállástól a taxiba ülésig.

Csak óvatosan!

Egyelőre nem tanácsos felkeresni Tunéziát. A Külügyminisztérium konzuli szolgálata ugyanis óvatosságra intette a Tunéziában tartózkodó vagy oda készülő magyarokat azután, hogy február 6-én agyonlőtték Sokri Belaidot, az Egyesült Demokratikus Nacionalista Párt tunéziai ellenzéki formáció főtitkárát Tuniszban. A merénylet után az ország egész területén tömegdemonstrációk robbantak ki, több helyen könnygázzal oszlatták a tömeget. Egy időre a légi forgalom is leállt.

A szállodában sikerült ámulatba ejtenem a recepciós azzal, amikor felvázoltam az útitervet. "De hiszen a magyarok a tengerpartra szoktak menni" - próbált érvelni, de én kitartottam a körutazás mellett. Különösen, mivel igen hűvös időt fogtunk ki.

A fővárosban tettünk egy gyors kört a medinában, de azon kívül csak a Bardo múzeumra szántunk időt, ami valóban pompás mozaikgyűjteménnyel büszkélkedhet. A múzeum előtti kis téren rengeteg árus rohanja le a látogatókat, ékszereket és plüss tevét árulva, bár talán nagyobb keletje lett volna ekkor a szőrmés sapkáknak és a meleg kesztyűknek. Már az első nap feltűnt, mennyire nyugatiasan öltöznek a férfiak - szinte mindenkin zakó, a fázósabbakon pufidzseki, és a fotós énem nagy bánatára alig hord már valaki olyan kapucnis, malaclopó köpenyt.

Vissza az időben

Tuniszból egynapos kirándulással lehet eljutni a világörökségként számon tartott Kerkouanebe. A mintegy combközépig érő romok a pun civilizáció legépebb állapotban fennmaradt városából, az i.e. 4-3. századból származnak. A türkizkék tenger mellett található rommező kiesik a turisták fő csapásirányából, így előfordulhat - mint ahogy velünk is -, hogy egyedül bóklászhatunk az egész terepen.

A tengerparti Kerkouane ősi, pun romvárosában nem tolonganak a turisták

A fővárosba visszavonatozva egy álló órán keresztül nem kaptam taxit, mert a helyiek sokkal erőszakosabban lecsaptak rájuk. Mentő ötletként besétáltam a pályaudvar rendőrállomására, szomorúan ránéztem az ügyeletesre, és közöltem vele, hogy "turiszt", no meg mutogattam a hotel címét és hogy elvesztem. Ő azonnal intézkedett, és az első taxist utasította, hogy vigyen vissza a szállóba. Még jó, különben még most is ott állnék.

Szintén egynapos túra keretében látogattuk meg Karthágót, az ország történelmének legfontosabb városát. Az egykor föníciai kereskedőállomás az i.e. 6. századra úgy megerősödött, hogy a Földközi-tenger nyugati felének vezető hatalmává vált. Karthágó ma Tunisz egyik jómódú külvárosa, ahol csak szinte jelképesen és viszonylag nagy területen szétszórva találhatóak meg az egykori pompás birodalom nyomai.

A legjelentősebb látnivaló a Birsa dombon feltárt városrész, ahol a múzeum is található. Ennél jóval látványosabb a tengerparton fekvő, egykori római fürdő hatalmas komplexuma, valamint érdemes kimenni a kikötőbe, főleg miután a múzeumban megnéztük, hogy is nézett ki egykor a kereskedelmi és katonai flottának helyet adó, remek kialakítású öböl. Ritka látványosság a 2. századból származó vízvezetékrendszer, a La Malga-i ciszternák, melyek Karthágó vízellátásáról gondoskodtak. Végül a hátborzongató Tófet-szentélyhez látogattunk el, ahol minden valószínűség szerint gyerekeket áldoztak fel.

Innen a helyi Szentendre, Sidi Bou Said csak egy rövid kitérő, és érdemes meglátogatni, mert elragadó kisváros kanyargó utcácskákkal, hófehér házakkal, kék ajtókkal és ablakokkal.

A zöldségpiacokon többnyire férfiak vásárolnak

Visszaérve a szállásra, átugrottam a legközelebbi közértbe. Kínálatának nagy része hasonló volt a világ többi részén található szupermarketekéhez, leszámítva a meglepően gazdag datolyakínálatot és a jellegzetes kúpos tazsin edényeket. A turisták gyakran nem ússzák meg Tunéziában a szőnyegvásárlást, és néhány mázas kerámiaedényre is vigyázhatnak hazafelé, de talán a legjobb ajándék a valóban kiváló minőségű, friss datolya.

Filmdíszletek között

Elhagyva a fővárost dél felé indultunk. Két órás vezetés után elértük Kairouan városát, ahol első utunk a Sidi Sahab mauzóleumba vezetett, egy csodálatosan díszes épületegyüttesbe. Kairouan volt az első város a Magreb térségben, ahol az iszlám teret nyert, a város legjelentősebb épülete pedig a világörökségként is nyilvántartott nagymecset.

A Sidi Sahab mauzóleum Kairouanban

El Jembe ezután pont naplemente előtt érkeztünk, így a legszebb fényében pompázott előttünk az amfiteátrum. Róma és Capua után itt található a világ harmadik legnagyobb ókori arénája, befogadóképessége fénykorában 30 ezer fő volt, úgyhogy El Jem mai lakossága duplán beférne. Manapság az amfiteátrum a turisták mellett a filmrendezők körében is igen népszerű: itt játszódott a Gladiátor, valamint a Brian élete című nagyszerű Monty Python-film néhány részlete is.

El Jem római amfiteátrumát a legjobb naplementekor látogatni

A következő nap is filmekből ismert helyszín következett: Matmata közelében egy barlangrendszer, ahol a Csillagok háborúja néhány jelenetét forgatták. A Sidi Driss hotelt a környékbeli barlanglakások mintájára építették, és kedvelt helyszíne a filmeseknek.

A Sidi Driss barlangszállodában, Matmata közelében forgatták 1976-ban a Csillagok háborúja 4. részének egyes jeleneteit

A környéken ért minket a szilveszter, amelyet egy nagy szállodában ünnepeltünk. Ez volt minden idők legrosszabbja. A vacsora csak 11-kor kezdődött, amikor már vakartam a falat az éhségtől, de annyira nem volt finom, hogy feledtesse a rettenetes, ámde hangos zenét és az egyre sűrűbb cigarettafüstöt. A füst egyébként az egész út során zavaró volt - az éttermekben gyakorlatilag mi voltunk az egyetlenek, akik nem voltunk láncdohányosok. Az utazás végére úgy köhögtem, mint aki évtizedek óta mezítlábas Munkást szív. Éjfélkor visszamenekültünk a szobába, de másnap az összehányt férfi vécé és a dulakodás nyomait őrző, véres folyosó mindenesetre arról tanúskodott, hogy az éjszakai buli másoknak jól sikerülhetett.

A füst mellett a másik zavaró tényező az országban utazva azt látni, mennyi nejlonszatyor van szétszórva mindenütt: városokban, tengerparton, országutakon. Láttam már pár szemetes országot, de ennyire még nem.

Tunéziában már lekéstünk arról, hogy mi tűzzük ki a magyar zászlót

A sivatagok vidékén

Douz érintésével áthajtottunk a Chott El Jerid nevű hatalmas, 5000 négyzetkilométer területű sós tó egy részén, amely az év nagy részében csontszáraz. Tozeurban szálltunk meg, ahonnan remek dzsipes kirándulások indulnak a környékre. Egy ilyen során megnéztünk pár régi, már kihalt oázist az algériai határ közelében, a Jebel en-Negeb hegységben, melyek közül a leglátványosabb Chebika volt. Eljutottunk az Ong Jemel (Tevenyak) vidékre, ahol a sík terepen furcsa, tevefejhez hasonlító szikla található. Itt forgatták az Angol beteg egyes jeleneteit.

Ettől nem messze a Csillagok Háborújának egy másik forgatási helyszíne, Mos Espa található, ahol néhány űrsikló is áll a furcsa házak közt. A stáb 4 és fél hónapot töltött itt egy 12 perces jelenet felvételéért, és elnézve a tájat nem csodálkoztam, hogy pont itt találták meg az ideális környezetet. A dzsipes srácok itt azzal szórakoztatták a turistákat, hogy hullámvasútként hasznosították a hatalmas homokdűnéket, sikongattak is rendesen a lányok.

Mos Espa a Csillagok háborújából

Tozeurból elbuszoztunk Metlaouiba, a Lézard Rouge (Vörös Gyík) vonathoz. Maga a vasútvonal 1910-ben készült el, és annak idején a tuniszi bej használta. 1995-ben a nemzeti vasúttársaság tökéletesen felújította, és ismét forgalomba állította a szerelvényt. Óriási, kietlen, kopár sziklahegyek között vezet a sínpár, szinte látja maga előtt az ember az elgyötört kőfejtő légionistákat Rejtő könyvéből. Párszor megálltunk, leugrottunk a vonatról, fotóztunk, aztán vissza, hegyeken, völgyeken, alagutakon át. Az oda-vissza másfél órás út gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt remek szórakozás.

A Vörös Gyík vonaton utazva

Még épp elértük napvilágban Sbeitla római városát, ahol csodaszép késő délutáni fények fogadtak minket. Bebarangoltunk a hatalmas rommezőt. Van itt minden, ami egy római romvároshoz kell: templom, fürdő, keresztelőmedencék, gyönyörű mozaikok, színház és még diadalív is. Nem is értem, miért nem került fel az UNESCO világörökségi listájára. A másik meglepő az volt, hogy a mozaikok egy része nem volt elkerítve, simán lehetett rajtunk mászkálni. Más országokban biztos nem lehetne rálépni, és valami tetőt ácsolnának föléjük, de itt láthatóan úgy vannak vele, ha kétezer évig bírták, akkor elég strapabíróak lehetnek.

Rajta van viszont a világörökségi listán az innen északra fekvő Dougga, amely egész biztosan az egyik legszebb fekvésű római romváros. Már a távolból feltűnnek a hatalmas, 65 hektáros területen található pompás építmények a zöld dimbes-dombos tájon.

Dougga, az ősi római város

Irány a tengerpart!

Körbeértünk, és ismét a fővárosban szálltunk meg. Hogy megnyugtassam a recepcióst - no meg mivel Sousse is világörökség -, tettem még egy kirándulást a magyarok által is közkedvelt tengerpartra. A fővárosból egy HÉV-szerű vonat jár ide, amely minden állomáson és megállóhelyen megáll, úgyhogy a rövid táv ellenére igen komótosan teszi meg az utat. De a táj szép, úgyhogy az utazónak egy szava nem lehet.

Maga a mecset és a ribat kicsit csalódás volt a már látottak után, de a Dar Essid múzeum megérte a kirándulást: ez egy 19. századi gazdag magánpalota, eredeti bútorokkal berendezve. A bejáratnál több nyelven található információs anyag, amely igen hasznos volt, mert a berendezési tárgyak leírása mellett a korabeli szokásokat is ismertette. Megtudtam például, hogy a férjnek egy szélesebb ágya volt, ott zajlott a hitvesi aktus, ami után a feleségnek át kellett kullogni a saját, keskenyebb ágyába.

A Dar Essid múzeum, egykor gazdag magánpalota Sousseban

Mivel januárban nem dübörög a turistaszezon, teljesen egyedül bóklászhattam a régi házban, és a múzeumot felügyelő hölgy olyan büszkén mutogatta meg a szobákat, mintha a sajátja lenne. Hasonló hozzáállást gyakran tapasztaltam a mecsetek, műemlékek őreinél is - láthatóan szívesen fogadják a vendégeket, és szeretnék, ha ők minél jobb benyomásokkal térnének haza. Valahol ez természetes, de én mindig meglepődök, talán mert itthon sajnos ritkán tapasztalom.

A körút során bebizonyosodott, hogy Tunézia változatos programot tud kínálni annak, aki kimozdul a hatalmas tengerparti szállodák all-inclusive kényelméből. Régi romvárosok, pompás mecsetek, nosztalgiavasút, tevegelés, változatos tájak és egészen sajátos hangulatú városok illeszthetők be egy egyhetes körutazásba. Országszerte találtunk jó áron kényelmes hoteleket, minden egyes szálláson volt ingyen wifi. Ha nincs is csúcsgasztronómia, éhen azért nem marad a látogató, és mindenütt élvezheti a helyiek vendégszeretetét.