Ingovány, köd és fókák

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Írország legnagyobb hegye, a Carrauntoohil alig húsz méterrel magasabb, mint a mi Kékestetőnk, az ír táj mégis alkalmas akár kaland- vagy extrémtúrákra is. Az [origo] munkatársa a Dublin környéki hegyekben bolyongva csodálkozott rá az ír táj páratlan szépségére, látott szivárványt, vízesést, kecskét és fókát, és zárta elégedetten egy-egy Guinness-szel az összes túranapot.

Közel fél év tapasztalata alapján a 900-1000 méteres, szolid csúcsok ellenére nem olyan egyszerű az ír természetben túrázni - különféle okok miatt. Hogy csak egyet említsünk: míg Magyarországon nem nagyon lehet eltévedni, mivel a túrautak remekül el vannak látva jelzésekkel, Írországban még olyankor is el lehet keveredni, ha egyetlen fa sincs a látómezőnkben. Az időjárás az oka mindennek.

A lent felsorolt, kipróbált túrákra Dublinból indultunk, nagyjából a felére egy szupergyorsan haladó túraklub tagjaként, a másik felére kettesben. Érdekes tapasztalat látni, hogy az íreknél nem a kor szabja meg a fittséget, sőt: a harminc, de még a negyven pluszosok is gyakran sokkal jobb kondiban vannak, mint a huszonévesek. Ennek okát sokan a 2008-ig tartó mesés jólétre vezetik vissza, amikor alaposan elkényeztették a most húszas éveit taposó generációt. De lássuk, mit tudnak az ír hegyek!

Tengerparti dombok kezdőknek

A Howth-félsziget 7,5 kilométeres könnyű körét bárki meg tudja csinálni. Háttérben a Cukorsüveg-hegy (A többi képért klikkeljen az Ír-tengerre!)

A legegyszerűbb terepek Dublin környékén, a tengerpartoknál vannak. Minimális kihívásokkal várják a túrázókat, mint például hosszú mólók vagy pazar kilátással kecsegtető kisebb-nagyobb dombok. A környékbeliek egyik legkedveltebb célpontja a Dublintól északra lévő Howth-félsziget, ahol a teljes túrakör 7 és fél kilométeres, és szinte sehol sem meredek, ezért rossz kondíciójú vagy idősebb embereknek is jó szívvel ajánlható. Gyakori látvány itt a kutyát sétáltató, hatvanon felüli házaspár, de nagyon sok külföldi is nekivág az útnak - van, aki valamilyen különös okból a magas sarkú participőjében. Ráadásul a sziget legmagasabb pontjára felvisz a Dublin belvárosából érkező busz, és innen kellemes, másfél órás séta leereszkedni a Nose of Howth (Howth orra) nevű szikla érintésével a bájos kikötőbe, ahol a remek halvendéglők mellett fókák is előfordulnak.

Hasonlóan nem nagy kihívás elruccanni Dublin túlfelébe, a Délen lévő Bray-be, ahol a 241 méterre a tengerszint fölé magasodó kereszt lehet optimális túracélpont - itt legfeljebb tíz méteres a kicsit meredekebb szakasz, amúgy lankásan emelkedik az út. És még ezeknél is egyszerűbb terep a Killiney Hill Park, a még Dublinhoz tartozó Dalkey-ban: innen is remek a kilátás a tengerre és a partokra, a meredek szakaszok száma pedig nulla. Bónuszként az ír társadalom legvagyonosabb rétegét is megnézhetjük magunknak szabadidős tevékenység közben, ők ugyanis errefelé laknak.

Azoknak, akik az életüket eddig a kanapé-munkahely-autó szentháromságban töltötték, a legjobb kezdőcélpont Írország legnagyobb vízesése, a Powerscourt-vízesés, öt kilométerre Enniskerrytől. Mivel magánterületen fekszik, 5 euró körüli belépőt szednek, cserébe el lehet autózni szinte a vízesésig, lehet mászkálni a völgyben, játszani egy pöpec játszótéren; de a többség jobbára csak megnézi a vízesést, és már rohan is grillezni a kijelölt tűzrakóhelyekhez. Ezekhez a kisebb túrákhoz sem térkép, sem GPS, sem edzettség nem kell; elég egy jó sportcipő, esetleg egy esőkabát. A természet viszont már itt is pazar, de kicsi az esély rá, hogy kettesben maradunk vele.

Kiépített túrautak középhaladóknak

Eggyel nehezebbek a jól kitáblázott túrautak, melyeknek érdemes térképpel, innivalóval és szendviccsel felszerelkezve nekivágni. Itt már lehet jelentősebb - mondjuk 200-500 méteres - szintkülönbség. Leküzdésükhöz kell egy kevés fittség - mondjuk, amire heti egyszeri mozgással szert tesz az ember -, legalább trackingcipő vagy túrabakancs, és a kiszámíthatatlan eső miatt a kamáslit sem árt felcsatolni. Még akkor sem, ha az útvonalat rendszerint úgy alakítják ki, hogy minden időjárási körülmény közepette járható legyen (Írországban az év minden hónapjában gond nélkül lehet túrázni, nagy havazások nincsenek, eső meg úgyis bármikor jöhet).

Ezeken a helyeken már simán lehet olyan érzése az embernek, hogy egyedül van a vadonban, és akár 10-15 kilométert is gyalogolhat fél nap alatt. A lenyűgöző túrát kínáló Glendalough-nál a Wicklow-hegységben például végig pallón vezet az út a lápos aljnövényzet fölött, így még szakadó esőben is gond nélkül járható az út. A táj pedig elképesztően változatos, útközben hegyikecskékkel futhatunk össze; és ha az időjárás is úgy akarja, akár a völgyön átívelő hatalmas szivárványba is belebotolhatunk. De ugyanígy népszerű kirándulópont a Sugar Loaf, azaz a Cukorsüveg-hegy, nyilván nem a riói, hanem a Wicklow-hegységben található. Bár csak 500 méteres, meredeksége és vulkanikus formája miatt sokkal nagyobbnak látszik, és már kilométerekről látható.

Szivárvány Glendalough völgye fölött. Ilyenkor válik világossá, mi a tulajdonképpeni értelme az esőnek (Kattintson!)

Ingoványos hegyoldalak haladóknak

Ha magasságban és szintkülönbségében nem is, nehézségben kicsit már közelít a Magas-Tátra túraútvonalaihoz a harmadik kategória: a várható szintkülönbség itt sem valószínű, hogy eléri a 800 métert, sokkal inkább a túrahossz, a talaj vagy a köd miatt lesz fárasztó az út. Ezek olyan útvonalak, ahol szinte egész évben lápos a talaj még a hegy legtetején is, az irányok pedig elég hanyag módon vannak kitáblázva (sok esetben azért, mert nincs mire táblázni, mivel a fákat már jó régen kivágták, mondjuk, nem sokkal azután, hogy Szent Patrik kiűzte a szigetországból a kígyókat). További nehezítő tényező, hogy mivel sok helyen teljesen kopasz a hegy, az ember csak nehezen tudja megbecsülni a távolságokat, és gyakran meglepődik, hogy milyen sokat ment már annak ellenére, hogy még sehol sem tart. A vizenyős talajon pedig meglehetősen fárasztó a kidudorodó fűcsomókon ugrálva előrejutni vagy térdig süppedni az ingoványba. Ezeknek a túráknak nem is annyira érdemes nekivágni terepet ismerő vezető nélkül. A kitáblázottság hiányából - és néha a ködből - fakad az is, hogy könnyen magánterületre tévedhetünk; és még ha Írországban nem kell is számolnunk azzal, hogy ilyenkor puskát szegeznek ránk, nem annyira kellemes élmény egy birkanyáj közepén találni magunkat.

Van, ahol magánterületen, máshol golfpályán vezet át a túraút. Itt az utóbbi (Klikkeljen, a kép mögött szív alakú tó is lesz!)

Persze nyilván épp a fentiek miatt ezek a legizgalmasabb (és sokszor legszebb) túrák, ilyenek - maradva a Dublinból egy-két óra autózással elérhető Wicklow-hegységnél - a Lough Ouler nevű csodás szív alakú tó mellett a Tonelagee (819 m) csúcs vagy a 600-as Sorrel Hill. Itt már kötelező a fittség, a túrabakancs, a kamásli, az elszántság, az élelem és víz; és az sem árt, ha az ember egy hike-klub vagy meetup tagja, esetleg csatlakozik valakihez, aki jól ismeri a terepet. Persze nem lennénk Írországban, ha az erőfeszítéseket a végén nem jutalmazná egy szép nagy pint Guinness - sokszor kiegészülve a délutáni rögbimeccs vagy gaelic footbal második félidejének megtekintésével - a hegy lábánál lévő kocsmában. Ez pedig van annyira lélekemelő, mint az izommunka és a csodás táj.

A riói Krisztus-szobrot szeretné lepipálni egy kanadai
Persze mindezeket lehet fokozni, és az írek meg is találták a módját, hogyan ellensúlyozzák, hogy szigetükön nem nőttek nagyra a hegyek: vannak olyan versenyek, hogy x óra leforgása alatt kell megmászni a három legnagyobb ír hegyet. Ha pedig megvalósul Timothy Schmalz kanadai szobrászművész álma, és elkészítheti a Croagh Patrick nevű hegy tetejére tervezett harmincméteres Szent Patrik-szobrát - amellyel a riói Krisztus-szobrot szeretné lepipálni -, nos, akkor már nemcsak a szokásos zarándokok ostromolnák a 764 méteres csúcsot, hanem a fél világ is.

A cikkben szereplő valamennyi helyszín megtalálható a Google Maps segítségével, több helyszínre kivisznek a dublini buszok vagy a Dart nevű helyi HÉV. A túrákról bővebben itt.