Sörözés Anglia szívében

A magamfajta nyárimádó lánynak igazán erős érzelmi motivációra volt szüksége ahhoz, hogy a tavaszból a szeles Észak-Angliába induljon látogatóba. De mint kiderült, ma már az időjárásban sem lehet bízni. Így aztán március 15-én Newcastle-ben szikrázó napsütésben olvastunk az itthoni katasztrofális hóhelyzetről. Nyugi, pár perc múlva újra beborult.

Az első és egyetlen dolog, ami Newcastle-ről eszembe jutott, a focicsapat volt (nő létemre!). Aztán kiderült, hogy Newcastle nemcsak Angliában, hanem Írországban és Ausztráliában is van, és bár az ausztrál változat minden bizonnyal melegebb, a sörök nem biztos, hogy olyan kivételesen finomak, mint errefelé.

Átlagosan 50 ezren kíváncsiak a helyi focicsapat meccsére (Kattintson a képre a galériáért!)

Hídból sosem elég

Ha valaki azt mondja, északkelet-angliai nagyváros, az embernek szitáló eső, jeges szél, borult ég, tiszta és rendezett utcák és a széllel dacoló marcona épületek jutnak eszébe. Newcastle tökéletesen megfelel ennek az elképzelésnek, de szerencsére jóval túl is szárnyalja. A hidakkal tarkított, gyönyörű angol házak és a felújított várrészletek által szegélyezett Tyne folyó sétányán egy dolog járt végig a fejemben: drukkoltam, hogy kicsit kisüssön a nap, és lehetőséget kapjon ez a város a kibontakozásra. Aztán, amikor teljesült a kívánságom, beigazolódott a sejtésem: Newcastle tündérszép és élhető város lenne, egy másik klímán. Legalábbis számomra.

De nem akarok folyton az időjárásról sopánkodni, mint ahogy egyébként a helyiek teszik a kocsmákban sört iszogatva, hiszen egy folyóparti séta a Tyne mentén ennél sokkal érdekesebb. Egy budapestinek ismerős a szituáció, csak itt tényleg két közigazgatásilag is különálló városról van szó a folyó egyik és másik partján, melyek az idők során összenőttek. Newcastle és Gateshead nemcsak a folyón, hanem a lakosságon is durván fele-fele arányban osztozik (180 ezer itt, illetve 200 ezer ott).

Híd híd hátán (Kattintson a képre a galériáért!)

A két várost sok-sok színes és változatosan felnyíló, elforgó, vagy épp magasan ívelő híd köt össze. A változatosság oka többek között, hogy a két oldal szolid völgyet képez a folyóval, így nemcsak a partvonalat, hanem a domb szintjét is összekötötték hidakkal. A látvány a portói többszintes hidat juttatta eszembe, mintha a rengeteg folyón átívelő építmény itt is egyetlen nagy egészet alkotna.

Nem lennék meglepve, ha a helyiek a focicsapat mellett a hídjaikra lennének a legbüszkébbek. Úgy tűnik, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél érdekesebb és sokszínűbb legyen a kép. A 2001-ben átadott Gateshead Millennium Bridge talán a legextrább mind közül: a két félkörből álló szerkezet egyik része maga a gyalogút, a másik pedig a földre merőlegesen ível át a folyón. A gyaloghíd megdönthető, gyakorlatilag felnyitható, hogy a másik pillérrel dupla alagutat képezve adjon helyet a nagyobb hajóknak áthaladásra.

Az angol bálna

A két oldal közül Newcastle a patinásabb, Gateshead az indusztriálisabb, modernebb, tele lakótelepekkel és számos újabb épülettel. Ez utóbbiak közé tartozik a helyiek büszkesége, a The Sage Gateshead, amit én csak gatesheadi bálnának neveztem magamban. A budapesti CET-hez hasonló építmény organikusan a lejtőbe olvad a folyóparton, és - ellentétben a miénkkel - 2004 óta az északi régió pezsgő zenei és művészeti központjaként működik.

A helyiek bálnája (Kattintson a képre a galériáért!)

Lassan kezdem megszokni, hogy a világ bármelyik táján járok is, már az első napokon szembetalálkozom valami magyar vonatkozású dologgal. Most az történt, hogy a zöldségesnél épp gyömbért vettünk - természetesen a hideg elleni immunerősítőnek -, és amikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, rögtön odafutott hozzánk a zöldséges barátja. A pénztárcájából kihúzott papirost lengetve, amire a következő volt írva: Miért a szív gyorsabban ver. A kanadai származású, Angliában élő srác ugyanis a napokban megismerkedett egy gyönyörűséges magyar lánnyal Edingburgh-ban, és a Google fordítót hívta segítségül, hogy szívhez szóló vallomását szavakba öntse. Miután kiköszörültük a mondaton esett csorbát, kaptunk egy tippet: a 21-es busszal menjünk, ha a gigantikus angyalszobrot szeretnénk látni.

A vasangyal az ország jelképe (Kattintson a képre a galériáért!)

A vidék le sem tagadhatná ipari múltját azok után, hogy fő szimbóluma az Angel of the North, egy húsz méter magas, 54 méter fesztávolságú, szárnyakkal rendelkező gigantikus vasangyal. Ott áll az autópálya bevezetőjénél, dacolva a hihetetlen tengeri széllel, olyan magabiztosan és tiszteletet parancsolóan, hogy az ember szava is eláll. Ráadásul nem sokszor éreztem még magam emberi alkotás mellett ennyire aprónak, igaz, még nem láttam igazi felhőkarcolót. Antony Gormley szobrász alkotása egyébként nemcsak Észak-Anglia, hanem az egész ország egyik legismertebb jelképe lett 1998-as átadása óta.

A városnézés, na és az úton-útfélen lélekmelegítőként bedobott isteni ale sörök mellett volt még valami, ami nélkül nem jöhettem haza. Látnom kellett a tengerpartot, ahogy én képzeltem, sok-sok fish and chipsszel és világítótoronnyal. Ez utóbbi építményeket a Váratlan utazás óta hihetetlenül romantikusnak tartom. Aki nem emlékezne: Gus Pike, a sorozat szívtiprója lakott egy ideig világítótoronyban.

Romantika, angol módra (Kattintson a képre a galériáért!)

Nos a Tynemouth-hoz kimetrózva minden várt csak nem romantika. Jeges szél, eső és egyetlen fish and chips-es büfé, ami persze attól még kötelező. Hamar visszamenekültünk a városba, hogy a legkellemesebb és legautentikusabb helyi időtöltésnek hódoljunk, vagyis végigkóstoljuk egy jó angol kocsma minimum 10 tételből álló csapoltsör-kínálatát, és az időjárásról csevegjünk.

Egy átlagos délután a kocsmában: lóverseny, fogadás, pletyka és sör (Kattintson a képre a galériáért!)

Mindent egybevetve, ha valaki egy kis kóstolóra vágyik Angliából, akkor Newcastle tökéletes választás. Az időjárás igazán angol, közel a tenger és közel a zöldellő vidéki Anglia. Viszont jóval szellősebb, mint London, nincs tömeg, ráadásul az árak is sokkal barátságosabbak: olcsóbbak a kocsmák, a szállások és a boltok. Mehetünk repülővel, átszállással, de érdemesebb a mindössze háromórás vonatozást választani Londonból, így legalább egy kis londoni vásárlást is közbeiktathatunk. A vonatút pedig maga a tökély!