Magyar lángos svéd rákokkal

Ha felpillantok a dolgozószobám falán lévő térképre, amelyen be vannak jelölve eddigi útjaim, mindig megállapítom, mennyire elhanyagoltam eddig az északi régiót. Hiába, nem szeretem a hideget. Ugyanakkor tudom, hogy csodálatos tájak vannak arra is, úgyhogy végre összeszedtem magam, és megszerveztem egy 12 napos svéd túrát.

Svédország 15 világörökségi helyszíne közül 10 a déli régióban található, melyeket kiválóan fel lehet fűzni egy Stockholmból induló és Göteborgban végződő útra. Szerencsére mindkét városba közlekedik fapados járat Budapestről.

A szokásosnál sokkal több időt vett igénybe az út megtervezése-szervezése. Hamar kiderült, hogy olcsó vagy legalábbis megfizethető szállást csak keserves munkával lehet találni az interneten. Ugyanakkor meglepve láttam a helyi vasúttársaság honlapján, hogy a vonatjegyek ára abszolút hektikusan ingadozik. Ugyanazon a vonalon ugyanolyan gyors járatra sokszor háromszor-ötször annyiba kerül egy jegy mondjuk fél órával később. Semmiféle logikát (csúcsidő, holtidő vagy bármi egyéb) nem sikerült felfedeznem a rendszerben.

Itt fedezték fel Greta Garbót

Az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy bár nagyon hosszúak a napok, a várak, múzeumok nyitva tartása meglepően rövid. Vagyis észnél kell lenni, hogy időben odaérjünk a kiszemelt helyszínre. További nehézséget jelent, hogy a vidéki látványosságokhoz közlekedő helyi buszok gyakran még ilyenkor, a nyári szezonban is meglehetősen ritkán járnak. Így minden egyes napot precízen meg kellett komponálni, hogy mindenhova be tudjak jutni, ésszerű áron tudjak vonatjegyet venni, és még haza is tudjak keveredni a szállásra az utolsó járattal.

Megszerveztem magamnak egy 12 napos svéd túrát (Galériához kattintson a képre!)

A Wizzair járatával repültem ki Stockholmba, ahol egy magánlakást foglaltam az Airbnb.com szállásközvetítőn. Ez a háromszobás lakótelepi lakás olcsóbb volt, mint bármely szállodai szoba a neten. A kubai tulajdonos elmondta a legfontosabb tudnivalókat a lakásról és a környékről, jó nyaralást kívánt, majd rengeteg cókmókjával átköltözött az anyósához, hogy az egész lakás az enyém legyen.

Szerencsére még egy ilyen drága városban is vannak ingyenes programok, mint például a Free Tour Stockholm városnéző séta. Megnéztük, hol lőtték le Olof Palmét, az áruházat, ahol Greta Garbo volt eladónő, mielőtt felfedezték, és az edzőtermet, ahol a svéd koronahercegnő, Viktória férje dolgozott. Kaptunk egy kis betekintést a svéd történelembe, valamint a szociális rendszerbe.

Megtudtuk például, hogy 16 hónapig jár a gyes, ebből két hónapot az apukának kell otthon maradni a picivel, de van már olyan törvényjavaslat, hogy ezt 8 hónapra emeljék. Az eredeti helyszín előtt állva megtanultuk, mi az a Stockholm-szindróma, és kaptunk egy rövid svéd nyelvleckét is. Nagyon informatív, pörgős program volt, rengeteg érdekességgel. A túravezetők nem kapnak fizetést, hanem kizárólag a hálás közönség borravalóiból élnek, úgyhogy kiteszik a lelküket, hogy élvezetes legyen a séta. Délután kirándultam a Mälaren-tó partján álló Gripsholm-kastélyhoz, amely jóval látványosabb kívülről, mint belülről, de azért becsülettel bejártam a szobáit.

Stockholmban három világörökségi helyszín van: a Drottningholm-palota, a Skogskyrkogarden temető, valamint Birka és Hovgarden (közösen). Egy korábbi látogatásom során már láttam az első kettőt, de akkor nem jutottam el Birkába, ugyanis oda csak nyáron közlekednek hajók. Általában reggel indulnak, és késő délután jönnek vissza a járatok, de a látogatásom pont egybeesett a Viking Fesztivállal, így egy esti körútra is lehetőség volt. Mivel napközben rengeteg érdekes program (múzeumok, városháza, stb.) várt rám, az esti kirándulást választottam - és milyen jól tettem!

Viking Fesztivál Birka szigetén (Galériához kattintson a képre!)

Ön a túravezető? Nem, én csak egy viking vagyok

A fesztiválozó tömeg már szétszéledt, de a sátrak és a korabeli ruhákba öltözött önkéntesek még ott voltak, így irtó hangulatos volt az egész. Összesen hatan voltunk az óriási hajón, és már érkezésünkkor nyilvánvalóvá vált, hogy a miénk volt az első esti járat, és még zavaros a szervezés. A hajójegy árában ugyanis egy rövid idegenvezetős séta is benne foglaltatott, így amikor leszálltunk a hajóról, keresni kezdtük a vezetőt. Leszólítottuk az első jelmezes fickót, akit megláttunk: elnézést, ön a túravezető? Mire szegény megszeppenve válaszolta: nem, kérem, én csak egy viking vagyok.

Jókat kuncogva elsétáltunk a múzeum épületéig, ahova egy határozott mozdulattal benyitottunk. Ezzel beindítottuk a riasztót, így a békés, csendes szigetet felverte a vijjogás. Bicajon érkezett meg lóhalálában a szintén viking ruhát viselő idegenvezető hölgy, aki kikapcsolta a riasztót, majd végre körbevezetett minket a szigeten, hogy megmutassa a világörökséggé nemesült sírköveket.

A szigeten normál esetben csak egy család él, ők foglalkoznak a rengeteg birkával. Ilyenkor nyáron mindig lakik még a faházakban egy-két tucat turista, és a fesztivál alatt a viking jelmezes társaság is ott sátorozott. Plusz jöttünk mi hatan, a kirándulók, így már szép számú közönsége lett a látványos esti programnak, a tűznyelők bemutatójának. A tóparton adta elő két jó fej srác, mi meg csak ámultunk és bámultunk.

Tűznyelők a viking fesztiválon (Galériához kattintson a képre!)

Vannak napok, amelyek tíz év távlatából nagyon viccesnek tűnnek, csak aznap nehéz megélni őket. Ilyen volt a következő napom, amikor is két világörökségi helyszín felkeresése volt a cél: egy bánya és egy vasmű, mindkettő Stockholmtól északra. Nem volt könnyű a szervezés, figyelembe kellett venni a vonatmenetrendet, a jegyárakat és az egyik helyszínen ígéretesnek tűnő angol nyelvű idegenvezetés időpontját, de végül sikerült. Három járattal eljutok Falunba, ott két órám lesz, épp elég a túrára, majd két járattal tovább Engelsbergbe, ott is két óra, majd két járattal vissza Stockholmba. Éreztem, hogy picit necces, de hajrá.

Népszerű a magyar lángos

Rögtön az első járaton borult az egész terv. A vonat egyik kocsija ugyanis füstölni kezdett, így jó másfél órát rostokoltuk egy állomáson. A kivezényelt tűzoltók nem találták a hiba okát, így le kellett kapcsolni a szerelvényt, ami eltartott egy darabig. Falunban aztán döntenem kellett: ha részt veszek a vezetett túrán a rézbányában, akkor ugrik Engelsberg. Így inkább végignyargaltam fél óra alatt a környéket - mellesleg esőben -, és kattintottam pár fotót

Vissza a pályaudvarra, ahol türelmetlenül vártam a vonatot Engelsberg felé, majd amikor nem jött, rákérdeztem az információnál, hogy mégis mi a gond. Kiderült, hogy a vonattársaság által kiadott jegy tulajdonképpen buszjegy - hogy én erre nem gondoltam! A busz persze elment, így várhattam egy órát a következőre, ezzel az Engelsbergbe tervezett két órámat is sikerült egyre redukálni. Ekkora már úgy érezték az égiek, hogy elég ennyi szívatás, és mire Engelsbergbe értem, ragyogott a nap. Itt nem késtem le igazán semmiről, mert nincs idegenvezetés, és egy óra elég is volt, hogy körbesétáljam a helyi vasművek korhűen megmaradt szép épületeit.

Az egykori vasművek épülete Engelsbergben, ma már világörökség (Galériához kattintson a képre!)

A következő állomásomra rövid repülőút vezetett. Gotland a Balti-tenger legnagyobb szigete és Svédország egyik legfontosabb történelmi régiója. Több mint 100 középkori templom és megszámlálhatatlan egyéb emlékmű található itt. A sziget legnagyobb városa, Visby világörökségi státuszt kapott régi templomainak köszönhetően. Az egész város nagyon bájos, macskaköves utcákkal, takaros házikókkal.

A tengerparton aztán nem várt meglepetés, lángososbódé fogadott. A feltétek igencsak szokatlanok voltak: chilis-rákos, kaviáros, desszertként pedig fahéjas-cukros. Kicsit hezitáltam, megér-e nekem 65 koronát a kísérlet, de aztán csak kikértem egy rákosat - nos, ahogy ezt mondani szokták, érdekes volt.

Magyaros lángos svéd rákokkal (Galériához kattintson a képre!)

Reggel 5.45-kor már szólt a vekker. A macskaköves óvároson végighúzott görgős táskám géppuskasorozatként verte fel a kisváros lakóit, de legalább ők se lustálkodtak aznap sokáig. A hajóállomásra siettem, ugyanis egy hatalmas, 1500 fős úszó monstrummal hagytam el a szigetet Oskarshamn kikötője felé. Onnan Kalmárba utaztam, ahol épp kirakodóvásár volt a főtéren, két lángososbódéval. Nagyon menő ez errefelé.

Nagyon népszerű Svédországban a lángos (Galériához kattintson a képre!)

Kalmárban autót béreltem egy napra, ugyanis a környékbeli üveggyárakat terveztem bejárni, melyek tömegközlekedéssel csak kínkeservesen közelíthetők meg. Svédország ezen részén az üveggyártásnak több száz éves hagyománya van. Az iparág leginkább a 19. század végén virágzott, amikor 77 üveggyár működött az országban, és több mint fele itt, Smaland megyében. Minden előfeltétel adott volt: a dús erdők szolgáltatták a fűtőanyagot, a tavak alján felgyülemlett homok az üveg alapanyagát, és a gyors folyású patakok látták el energiával az üzemeket.

Ráadásul rengeteg munkaerő is volt, hiszen a környékbeli fémművek bezárása miatt sokan elvesztették állásukat, a mezőgazdasági dolgozók pedig idényszerű munkájuk miatt plusz kereseti lehetőségek után kutattak. A környékre számos művész költözött, és az óriási siker titka az ő együttműködésük volt a szakképzett munkaerővel. Ha végiglátogatunk néhány gyárat, szembeötlő, mennyire eltérő a stílusuk, amelyet ma már természetesen a legdivatosabb tervezők határoznak meg. Pár helyen ki lehet próbálni az üvegfújást, amit én ezúttal időbeli és anyagi korlátok miatt kihagytam.

Üvegből fújt mesevilág

Meglátogattam a Pukenberg-, Nybro-, Orrefors-, Maleras- és Kosta-gyár bemutatótermeit, de igazán az utolsó üzem, Transjö lopta be magát a szívembe, a legeldugottabb, legkisebb az összes közül. Egy patak partján épült az üzem, bolt és lakóház együttese, és az egész környék olyan, mintha egy mesevilágba lépnénk. Csobog a patak, és amerre csak nézünk, mindenhol színes üvegtárgyak. Üveggombák nőnek ki a fűből, üveggömbök lebegnek a patak vizében, és csillogó üvegtárgyak lógnak a fákról.

Transjö elvarázsolt üvegüzeme (Galériához kattintson a képre!)

Zsongott a fejem a rengeteg élménytől, de még visszahajtottam Kostába, hogy részt vegyek a hyttsillen. Ez egy régi, svéd üveggyári tradíció, melynek során az üveggyári munkások egy-egy nehéz nap végén leültek a gyárban, krumplit, kolbászt, szalonnát és heringet sütöttek a kemencében, ettek-ittak, és beszélgetéssel, anekdotázással, énekléssel ütötték el az estét. Ezt a hagyományt elevenítette fel néhány gyár, ahol a kemencék között hagyományos hyttsill vacsorát szolgálnak fel, miközben üvegfúvó bemutatót tartanak, és élő zenekar szórakoztatja a népet. Isteni finomak voltak a kaják, különösen az itt oly népszerű vörös áfonya.

Másnap Öland szigetén Eketorp várát néztem meg. Szerencsémre épp várjátékokat tartottak: volt színielőadás, lehetett kenyeret sütni, íjjal célba lőni. Este átbuszoztam Karlskonába, és az esti fényekben sétáltam körbe a kis félszigetet, amelynek partja (a kikötők és a hozzájuk tartozó épületek) szintén a világörökség része.

A másnapi penzum a Grimeton rádióállomás felkeresése volt. - A micsoda? - kérdezhetitek joggal. Nos, ezt Svédországban se sokan ismerhetik, mert a pályaudvaron is értetlenül néztek rám. Persze világörökség, azért kellett felkutatnom. Az internetről bogarásztam ki, hogy lehet oda eljutni. Karlskonából két busz- és két vonatjárattal Varbergig, onnan meg elvileg valami helyi busszal Grimetonba. Ez utóbbira órákat kellett volna várni, így elmentem félútig egy másik busszal, és az utolsó három kilométert legyalogoltam, a tájra végül is nem volt panasz. Maga a rádióállomás a vártnál sokkal kiépültebb és érdekesebb volt. Meglepetésemre nem én voltam az egyetlen látogató, bár én voltam az egyetlen külföldi. Így a délután 3-kor kezdődő angol nyelvű idegenvezetést csak nekem tartották.

Visszafelé kifogtam egy stopot Varbergbe, onnan indultam tovább Göteborgba. Itt ismét autót béreltem, ezúttal két napra, és egy tünemény Mini Morrist kaptam. Eredetileg azért döntöttem az autóbérlés mellett, mert a Tanum környéki, a világörökség részét képező sziklarajzok azzal közelíthetők meg a legkönnyebben, de aztán, ha már kibéreltem, kétnapnyi programot szerveztem neki. Elindultam Göteborgból Oslo felé, és első nap a part melletti bájos halászfalvakat látogattam meg: Astolt, Kladesholment és Smögent. Azt hittem, ez utóbbi egy álmos, festői kis falu, ám tengerpartján százával horgonyoztak a jachtok, és a fiatalok pezsgős bulit rendeztek, mintha legalábbis Monte Carlóban lennénk. Másnap elhajtottam Tanumba, és megcsodáltam a sziklarajzokat. Már a táj is gyönyörű volt, de a muzeológusok által vörös festékkel kiemelt rajzokért már önmagában megérte ez az egész utazás. Végül Lackö várához hajtottam, egyrészt, hogy lássam egy kicsit az ország belsejét is, másrészt mert a fotók alapján amolyan igazi mesebeli várnak tűnt. Nem is kellett csalódnom, tényleg olyan volt, ráadásul csodaszép napos időt fogtam ki.

Lackö vára (Galériához kattintson a képre!)

Az utolsó napon szemerkélő esőre ébredtem. Az útikönyvet átböngészve arra jutottam, hogy Göteborgban nagyjából két dolgot lehet csinálni: múzeumokban nézelődni vagy a szigetvilágban kirándulni. Az előbbire alkalmasabb lett volna az időjárás, de az utóbbi jobban izgatott, így elindultam a kikötő felé. A borzasztó drága ország talán egyetlen olcsó programja ez a szigetkirándulás. A kikötő felé tartó villamos 22 koronás jegye ugyanis érvényes a hajóra, amellyel nyugodtan cirkálhatunk, majd visszafelé a hajójegy érvényes a villamosra, azaz kétszer 22 koronáért egész nap kirándulhatunk. A szigeteken nincs autóközlekedés, van viszont rengeteg egyéb járgány: bicajok, rollerek, golfautók, elektromos talicskák, no meg élvezetes sétaútvonalak.

Összességében kicsit hűvös, fázós, no és a magas árfekvés miatt gasztronómiai tekintetben meglehetősen spártai utazás volt, de rengeteg szépet láttam. Északon mindig csodálatosak a színek, a fények, és az emberek is barátságosabbak, mint gondolnánk. Az árak viszont tényleg mellbevágók, úgyhogy ha svédországi utat tervezünk, muszáj utazás előtt komolyan vennünk a házi feladatot, és alaposan utánanézni a kedvező szállás- és közlekedési lehetőségeknek.