Van olyan klassz, mint a Balaton

A Velencei-tó környékén pont azok a legjobb dolgok, amelyekhez nem nyúlt emberi kéz. De mit lehet csinálni két hétig Sukorón?

Néhai nagyapám a családi legenda szerint 1970-ben Székesfehérvárról tartott hazafelé Budapestre, amikor a 128-as Fiatjával megállt Sukorón lefényképezni egy gémeskutat (elvégre fotóművész volt), és rögtön beleszeretett a faluba. Még abban az évben építtetett ott egy hétvégi házat, amely azóta is a család tulajdonában van. Én is sok-sok időt töltöttem ott, noha idejét sem tudom már, mikor lehettem utoljára két hetet megszakítás nélkül a házban. Most viszont végre úgy alakult, hogy sikerült. Persze, ilyenkor jönnek azok az ünneprontók, akik az ember barátainak nevezik magukat, és felteszik a kérdést: mégis mit lehet csinálni két hétig Sukorón? De tényleg, mit?

A sukorói gémeskút 1970-ben. A képekre kattintva galéria nyílik Fotó: Inkey Tibor

A kaszinós ügy óta valószínűleg már mindenki tudja, hogy Sukoró a Velencei-tó északi partján található, a műveltebbek pedig még azt is hozzáteszik, hogy a falu református templomában tartotta haditanácsát a pákozdi csata előtt a magyar honvédsereg vezérkara. Sok valódi nevezetesség itt nincs, ha csak ezt a templomot és a falu határában lévő ingóköveket nem vesszük annak. Viszont a Velencei-hegység lábánál elterülő Sukoró messze a legszebb fekvésű település a Velencei-tó körül, és bár nem közvetlenül a tó partján fekszik, biciklivel tíz perc alatt elérhető a tó, míg a falu körül van véve szebbnél szebb dombokkal és hegyekkel. Elég sok ismerősöm járt már nálunk, és a legtöbbjüket könnyen meg lehetett győzni arról, hogy Sukoró az egyik legjobb hely az országban, viszont a környék, és különösen maga a Velencei-tó már jobb PR-ra szorul.

Az biztos, hogy a tó sose fog kimászni a nagy testvér, a Balaton árnyékából: kisebb, csendesebb, falusiasabb, és utóbbival összefüggően jóval kevésbé is divatos. Pedig, ahogy azt már más is megírta, a Velencei-tó nemcsak, hogy tud majdnem mindent, amit a Balaton, de még jóval közelebb is van. Ezért annak, aki csak egy napot töltene valami hűvösebb állóvíz partján, kétségkívül ez a nyerő megoldás: szabad strandok ugyanúgy akadnak, mint a kicsivel kulturáltabb fizetősök, minden rémhírrel ellentétben a víz sem csak bokáig ér, és ugyanúgy van főtt kukorica vagy sült hekk, mint Csopakon vagy Szemesen. Erősíti a Balaton-analógiát az is, hogy itt is megfigyelhető a különbség a magasabban fekvő, panorámás, csendesebb északi part, illetve az egymásba érő nyaralófalukból álló, nyüzsgő déli part között. Ha pedig valaki a sztereotípiákból ért, az utóbbiról ugyanúgy nem hiányoznak az óvodás gyerekükkel bazmegező, tetovált apukák, mint mondjuk Siófokon, északon pedig megvannak a terméskőházakba költöző, módosabb fővárosiak is (noha azért nem lesz belőle új Káli-medence).

Az új velencei szabad strandon Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Amivel a Velencei-tó nem tud versenyezni, az leginkább a társasági élet: a sokkal nagyobb Balatonon értelemszerűen nagyobb a pezsgés, úgyhogy abban az esetben, ha valaki minél több ismerőssel szeretne összefutni nyaralás közben is, érthető, ha a Balatont választja. Minden más esetben viszont abszolút versenyképes a Velencei-tó.

Meglepetés a kerékpárúton

A strandolók mellett mindjárt itt vannak azok, akik valamiféle jól hangzó sportsikert szeretnének felmutatni, de azért komolyabb idő- és energiaráfordítás nélkül. A Velencei-tó pont nekik van kitalálva, hiszen a Balatonnal ellentétben pár óra alatt kényelmesen meg lehet kerülni biciklivel, ráadásul a hivatalos verzió szerint ezt végig kerékpárúton tehetjük meg. Amikor én utoljára rászántam magam erre a körútra, még alig-alig létezett bicikliút az országban, ideje volt hát megnézni, tényleg így van-e.

Nos, majdnem igaz, de azért ért egy-két kellemetlen meglepetés. Így például Velencén a part menti bicikliút egyszer csak egy építési területbe torkollik, ahol egy tábla jelzi, hogy vége a kerékpárútnak, és kész. Mindez a tó szégyenfoltja, a Velencei-tó Kapuja projekt miatt van így, amelyről még később külön lesz szó. Úgyhogy pár száz métert ki kell menni az autók közé egy forgalmas főútra, aminek például a mögöttünk kisgyerekekkel tekerő házaspár érthetően nem örült túlzottan. Később aztán Agárd és Dinnyés között letértünk a felső bicikliúttal párhuzamos, part menti kerékpárútra, ahol semmi nem figyelmeztet bennünket rá, hogy az út jó egy kilométeren keresztül fel van ásva, mi pedig vagy mehetünk a teherautók és autók közé a 7-es útra, vagy tolhatjuk szomorúan a biciklit az árok mellett, amíg el nem tudunk kanyarodni Pákozd felé.

A Sukoró és Velence közti bicikliút Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ezeket leszámítva a tó körüli biciklizés tényleg szuperjó dili tud lenni: a Sukoró és Velence közötti szép, ligeterdős szakaszon például ökölbe szorult volna a kezem, ha nem kell fogni a kormányt, hogy mégis ki az, aki ezt tényleg tönkrevágta volna egy kaszinó meg egy golfpálya kedvéért. A velencei bicikliút első szakasza is kellemes, de az igazán szép a Dinnyés és Pákozd közötti madárrezervátum melletti út, ahol akkor egy lélek sem járt rajtunk kívül.

Természetesen meg lehet szakítani az utat egy strandolás kedvéért Agárdon, az ebéddel pedig érdemes Pákozd utánig várni, ahol a Szúnyog-szigeti halászcsárda miatt még kisebb kitérőt is megéri tenni. Itt persze nem egy Kistücsök kaliberű étteremre kell számítani, viszont mégis a nádastól pár méterre lehet jót ebédelni. (Akinek pedig mindenáron ínyenc kulináris kaland kell, annak ott van tíz kilométerre a székesfehérvári 67 étterem.) Pákozd környékén ugyan párszor meredek emelkedőkön kell felkapaszkodni, de ezzel és a két megállóval együtt is, kényelmesen hat óra alatt megvoltunk a körrel.

Napraforgók és hegyek a Nadapot Pázmánddal összekötő úton Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Vannak azonban egyéb, kevésbé frekventált célpontok is a közelben. Bár a Velencei-hegység alaposan megnehezíti az ember dolgát az emelkedőkkel, tényleg csodaszép környékeken izzadhatunk a tótól északra. A Nadapot Pázmánddal összekötő, dombok és napraforgómezők között keringő út volt talán a győztes, pláne, hogy hosszú perceken át egy teremtett lélekkel nem találkoztunk ott sem. Nagyobb kihívás a Nadap-Lovasberény szakasz, amely légvonalban csak pár kilométer, de pont útba esik pár jókora hegy is, úgyhogy nem könnyű, viszont a látvány meg az erdőből áradó hűvös sok mindenért kárpótol. Még azért is, hogy néha csak tolni bírtuk a biciklit, na de majd jövőre! Sőt nem is kell feltétlenül bicikli: anélkül is kirándulhatunk Sukorótól az Angelika-forráshoz, vagy a Pákozd fölötti ingókövekhez, illetve a két falu között található arborétumhoz. És még ezeken kívül is vannak a közelben remek helyek, melyekről most csak azért nem esik szó, mert még nem sikerült eljutnom oda.

Ijesztő monstrumok

Látható tehát, hogy a Velencei-tó és a Velencei-hegység vonzereje leginkább a tájban rejlik, ám némely elöljáróban konokul tartja magát a meggyőződés, hogy csakis valami nagy presztízsberuházással lehet idecsalogatni a vendégeket. Ebben különösen Velence jár az élen: már az M7-esről lekanyarodva egy teljesen értelmetlenül a puszta és az autópálya közé besuvasztott és elárvult lakóparkszerűség előlegezi meg a későbbi cifra dolgokat. A velencei partszakasz látképét már korábban sikerült elrontani egy szállodának és étteremnek használt szocialista förmedvénnyel, pár éve ehhez csatlakozott aztán az ormótlan Resort & Spa szálloda és fürdő, melynek a tervezője vélhetően abban a hitben volt, hogy Miami Beachre, de minimum Siófokra építenek szállodát, nem pedig az önmagán amúgy is túlnőtt Velencére. De még ez az ízléstelenség is eltörpül a már említett, a Velencei-tó Kapuja néven emlegetett beruházás mellett.

Így néz ki jelenleg a Velencei-tó Kapuja, az egykori velencei szabad strand területén. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ez volt ugyebár az egykori velencei szabad strand területe, ahol a legutóbbi önkormányzati választások másnapján munkagépek tarolták le a fákat, hogy egy eredetileg csaknem kétmilliárd forintos beruházás keretében a közkedvelt, füves strand helyére tóparti plázát építsenek, homokkal, Sóhajok hídja-hasonmással, fedett korzóval. Az építkezés aztán az alvállalkozó csődje miatt leállt, és már két éve betontorzók fogadják a Velencére érkezőket a "magyar Dubaj" helyett. Bár a munka néhány hete újraindult, a leállás miatti több százmillió forintos pluszköltség még az eddigi halovány esélyét is a minimumra csökkenti annak, hogy a legértelmetlenebb EU-beruházások közé sorolt projekt behozza az árát. Pláne, hogy a fejlesztők eleve úgy képzelték nyereségesnek a beruházást, hogy évente több látogatóval számoltak, mint amennyit a teljes Velencei-tó vonz.

Hasonló ehhez a sukorói kaszinó története, amely csak azért nem ért ilyen szomorú véget, mert a beruházók szabálytalanul jutottak az ingatlanhoz, és a telekcserét a bíróság érvénytelennek nyilvánította. Emellett aztán maga a beruházás milyensége el is törpült, és a King's Cityről sokan politikai irányultságuknak megfelelően alkottak csak véleményt. A projekt védelmezői rendszerint a háromezer állítólagos munkahellyel érveltek, amit a kaszinóváros hozott volna, miközben Sukoró 2010-ben például az ötödik leggazdagabb település volt az egész országban, úgyhogy nem biztos, hogy itt pont ez lett volna a legfontosabb szempont. Az persze a mai napig vitatott, mennyire gondolták komolyan a beruházók az egész projektet, mindenesetre fájóan sokan vették készpénznek a hagymázos, rossz magyarsággal összetákolt ismertetőt, meg a benne ígért évi ötmillió látogatót. (Csak összehasonlításként: a római Colosseumot évente négymillióan, míg a teljes francia Riviérát bő tízmillióan keresik fel, az egész Velencei-tó környékét pedig mintegy négyszázezren.)

Megőrizni, ami jó

Az, hogy a helyi elöljárók itt is képesek voltak odaállni egy tájidegen és rongyrázós, amerikai típusú kaszinómonstrum mellé, luxusszállodával, koncertteremmel, golfpályával és korcsolyapályával, tökéletesen megmutatja, mennyire nem értik (vagy nem akarják érteni) a saját közegük működését. A Velencei-tóra hagyományosan nem a gazdagabbak járnak nyaralni, és ez akkor sem fog megváltozni, ha telepakoljuk a tavat urizáló szállodákkal és értelmetlen luxusberuházásokkal. Nincs, és a közeljövőben nem is lesz Magyarországon akkora fizetőképes turistaréteg, amely a Balatont és a Velencei-tavat is eltartaná (pláne nem egész évben), az meg nonszensz, hogy egy műhomokos strand vagy egy golfpálya miatt tömegek adnák fel a fonyódi vagy a szigligeti nyaralójukat. A Velencei-tónál tanulhatnának abból, hogy a Balatont sem az olyan őrületesen egyedinek szánt beruházások tették naggyá, mint mondjuk a hányatott sorsú füredi görög falu. Viszont sok minden van, amit az ide járó százezrek régóta szeretnek, és azt szeretni fogják fedett korzó nélkül is.

Kilátás a velencei Bence-hegyről, a túlsó part bal oldalán a Resort & Spa szálloda Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A környék természetesen rengeteget változott az elmúlt évtizedekben: Sukorón például a gémeskút mellé étterem épült, és a múltba vesznek már azok az idők, amikor egy darab kurblizós telefon volt az egész faluban, miközben ma már rukkolát is lehet kapni a kisboltban. A falu mégsem vesztette el azt, amit szeretni lehet benne, a falusias, harmonikus hangulat megmaradt, nem kell lelakatolni a biciklit sem az utcán, és ami fejlesztés eddig épült itt, azok is többnyire valós igényt elégítettek ki. Ugyanúgy jó, hogy megmaradt a tóparti nádas, és a sok zöld terület a közelben, ami a teljesen kiépített déli parttal szemben is alternatívát jelent.

Tudomásul kell venni, hogy a Velencei-tó környékén jelenleg a legtöbb dologhoz, ami tényleg jó és egyedi, ahhoz ember egyáltalán nem, vagy csak minimálisan nyúlt hozzá. És amíg ilyenből sok van, gond nélkül el lehet tölteni két hetet is a környéken. Csak remélni lehet, hogy előbb vagy utóbb a helyi döntéshozók sem úgy akarják majd fejleszteni a környéket, hogy közben pont azt vágnák tönkre, ami jó benne.