Párizs, az őrültek városa

Bohémek és művészek városára vágyott, helyette mutogatós bácsikba és őrültekbe botlott. Egy bolhapiacon még R2D2-val is találkozott a Csillagok háborújából. A francia főváros színe és fonákja egy kamaszlány szemével.

Huszonkét órás buszút után estünk be Párizsba a barátnőmmel és a szüleivel. Semmi más nem éltetett az út alatt, mint egy kiadós hajmosás és a tíz nap Párizs gondolata. Azt hittük késni fogunk, mert valahol Németországban másfél órát rostokoltunk a rendőrök miatt, akik hajnali fél kettőkor betörtek a buszba - nem tudjuk, kit vagy mit kerestek.

A kellemetlen incidens ellenére szinte percre pontosan befutottunk a párizsi buszállomásra, valamelyik lehetetlenül ronda külvárosi negyedben. Persze nem sokat láttunk belőle, mert rögtön alászálltunk a földalatti labirintusba, amit a párizsiak metrónak hívnak. Nem tűnt átgondolt rendszernek, hiszen az ember tucatnyi lépcsőt mászik meg egyetlen átszállásnál, és amikor éppen egy jól megtermett bőrönddel küzd közben, igazán hiányolni kezdi a pesti mozgólépcsőket.

Csak akkor fogtam fel igazán, hogy megérkeztünk, amikor a vincennes-i apró lakásban ledobáltuk a csomagokat, és kihajoltam az ablakon. Vincennes az 1-es metró végállomása. A lakosok szerint az már nem is igazán Párizs. Aránylag gazdag környéknek számít. Egy saroknyira a háztól már sétálóutcák épültek. Az első, csonka napon nem merészkedtünk még be a belvárosba, inkább a vincennes-i parkban sétáltunk egyet, karikás szemekkel, zombi állapotban. A parkban trópusi növények, szabadon garázdálkodó hatalmas vadludak, és a vízirózsa levelein futkározó vízityúkok fogadtak minket.

Vadludak a vincennes-i parkban Forrás: Kling Emma

Még aznap éjjel ízelítőt kaptunk a francia fiatalok szórakozási szokásaiból. A keskeny utca túloldalán a szomszédok kellemes második emeleti lakásukban házibulit tartottak. Kitárták az ablakukat, dohányoztak, ittak, bömböltették a zenét, és olyan hangosan üvöltöztek és nevettek, hogy valószínűleg Barcelonában is megirigyelték volna. Vártunk éjfélig, hajnali egyig, még tovább… semmi. Meg sem kottyant nekik a múló idő, a hangulat és a hangerő stagnált. A szomszédok vagy hozzászoktak már, vagy nyaralni mentek. Ha itthon ilyen történik, már rég öten vetették volna magukat üvöltve a fiatalokra. Itt rajtuk kívül senki nem hallatta a hangját.

Az első teljes napon bevettük magunkat a metropolisz szívébe. A Mare negyed zegzugos utcáin csodáltuk az egymást érő éttermek, kávézók és kézművesboltok kirakatait, és igyekeztünk megtalálni egy second-hand angol nyelvű antikváriumot, aminek a címét még otthon néztük ki az interneten. Nem sok időbe telt, mire rájöttünk, hogy rég megszűnt.

A mutogatós bácsi

A barátnőmmel elindultunk egy ékszerbolt felé. Betévedtünk egy kihalt mellékutcába, csupa bezárt üzlet, porosodó kirakatok. Tökéletes helyszín lenne gyilkosságra vagy utcai rablásra bármilyen filmben. Az autók között egy férfi őgyelgett. Azt hittem, parkolóőr. Ahogy elhaladtunk mellette, gyanútlanul rápillantottam. Addigra már letolta a nadrágját, és egy szál semmiben, csípőre tett kézzel bámult ránk. Meggyorsítottuk a lépteinket, és kínunkban röhögve méltatlankodtunk. Nem lehet igaz, hogy ez az első élményünk Párizsról!

Másnap a Pompidou Központot ostromoltuk meg, amelybe kiskorú lévén - mint minden más múzeumba - ingyen bejutottunk. Végignéztük Mirót, Piccassót, kortárs installációkat, kiültünk a vízzel borított tetőteraszra, kedélyesen megettünk egy-egy almát, és csak befelé menet vettük észre, hogy szép nagy betűkkel ki van írva, bármiféle étkezés "strictly prohibited".

A Pompidou Központ terasza Forrás: Kling Emma

Utána végigjártuk a fél Rue de Rivolit. Ruhák után kajtattunk. Persze nem találtunk semmit. A divat városa szűk marokkal méri a jó dolgokat azok számára, akik lapos pénztárcával járják a boulevardokat. Egy kis színház előterében viszont dizájnos ingyen képeslapokat zsákmányoltunk.

Ilyennek képzeli Párizst egy kamaszlány

Amikor leültünk megenni a szendvicseinket a Louvre parkjában, ismét egy igencsak gyanús alakba botlottunk, aki már korábban a zebránál grimaszolt felénk, és kacsintgatott. Belevetettük magunkat a forgalomba. Így rohanás közben vágtam be a szendvicsemet. Már kezdtem komolyan ideges lenni, amikor végre megláttunk egy barátságos kapualjat. Rue de Rivoli 59. Rögtön megtorpantunk, annyira kirítt a bevásárló utca üzletei közül. Bent a mennyezetről színes papírmasé kezek lógtak. Később láttuk, hogy az épület kívülről is fel van díszítve velük.

A Rue de Rivoli 59 kirí a bevásárlóutca üzletei közül Forrás: Kling Emma

A küszöb leszórt kétcentesekből volt kirakva. Egy széken falból kitépett mosdókagyló állt "donation" felirattal. Mindenféle apró pénz volt beledobálva. A barátnőm határozottan elindult felfelé a lépcsőház facsigalépcsőjén, én meg loholtam utána. A falon frissen festett színes képek díszelegtek, a korláton is papírszalagok futottak körbe. Az első lépcsőfordulóban a falon angol nyelvű táblán kérdések álltak pontokba szedve. A legelső, amit megláttam pont kapóra jött. "What is this place?" Felkenődtünk a falra, és gyorsan elolvastuk a szöveget.

Kiderült, hogy egy művészházba keveredtünk, amelyet heti pár alkalommal kinyitnak. Ilyenkor bárki betrappolhat, ahogy mi is tettük, beszélgethet a művészekkel, megcsodálhatja az alkotásokat, vehet is belőlük. Megnyugodtam, hogy legálisan tartózkodunk a házban, és nem fognak kidobni minket. Bemerészkedtünk néhány műterembe, a bohém dekoráció, félbehagyott szobrok, festmények, a mindent belengő festékszag és a felhalmozott kacatok kellemesen otthonos atmoszférát kölcsönöztek a helyiségeknek.

A művészház artisztikus lépcsőháza Forrás: Kling Emma

Villanyrezsó a földön, szakadt, piros műbőrfotelek, dohányfüst, burkolatlan padló, igazi retro feeling volt. Minden emeleten más lakások vártak. A legjobb a tetőtér volt, a rengeteg üvegfelület, és egy nagyon kedves és segítőkész félig vietnámi, félig francia srác miatt, aki lelkesen kérdezgetett minket, honnan jöttünk, mi járatban vagyunk, tetszik-e, amit látunk. Miután beszámoltunk neki mindenről, amit tudni akart, közölte, hogy fotós, és az egyik barátja hívta meg ide, aki festő. Annyira kedves volt, hogy a végén vettünk tőle két képet három euróért. Tényleg jók voltak. Kifelé még adakoztunk pár centet a küszöbnek. Teljes eufóriában távoztunk a házból. Ilyennek képzeltem Párizst.

Átsétáltunk a Szajna túlpartjára, végig a könyvárusok bódéi előtt, és beszereztünk egy John Lennon plakátot. Az egyik hídon leültünk egy pillanatra. Elment előttünk egy langaléta férfi. Persze felnéztünk reflexből. Kacsintgatott, aztán elkezdte rángatni a szemöldökét. Gyorsan félrekaptam a fejem, mire félhangosan motyogott valami, és tőlünk pár méterre megállt, a korlátra könyökölve rágni kezdte a körmét, miközben sanda pillantásokkal méregetett minket.

A párizsiak tudnak élni Forrás: Kling Emma

Miután a barátnőmnek sikerült meggyőznie, hogy szimplán menjünk tovább, és ne kerüljük meg az egész Citét a fickó miatt, mint ahogy én javasoltam, rohantunk, hogy le ne késsük a találkozót a barátnőm szüleivel. Az Odéonon vártuk őket. Már el is feledkeztünk az előbbi incidensről, amikor a semmiből feltűnt előttünk egy ötvenes, magas, aktatáskás egyén, és közölte, hogy "you are very beautiful". Remek lélekjelenléttel megráztam a fejem, és magyarul kezdtem beszélni hozzá. Ezután megpróbálta még franciául, oroszul, németül és spanyolul is közölni, hogy milyen szépek vagyunk, de közben szerencsére befutottak a szülők, és a fickó rögtön elillant. Este még összefutottunk egy olaszos temperamentumú fiatalemberrel, aki feltehetően enyhén illuminált állapotban csókokat dobált nekünk az utca túloldaláról.

Az Eiffel-tornyot messzire elkerültük

A következő napokban jártunk az Opera negyedben, végigcaplattunk a Champs-Élysées-n, utat törve a hihetetlen tömegben, amely a méregdrága kávézók előtt sűrűsödött meg, vagy a Renault avagy a Citroen kiállítóterme előtt fotózkodott. De a legtöbben a Louis Vuitton kirakata előtt álldogáltak, pózoltak, vagy lestek be az üvegen át az üzletbe.

Az Eiffel-tornyot messzire elkerültük, elég volt a három évvel ezelőtti négyórás sorban állás. A Louvre előtt is kígyózó sorok vártak minket, de a vártnál gyorsabban bejutottunk. Bent sajnos nem voltak sokkal kevesebben, mint a Champs-Élysées-n. A Mona Lisát csak a többi turista feje felett láttuk, de ők is igyekeztek kitakarni előlünk a képből a hatalmas tabletjeik kijelzőivel. Az alsó szinten teljes a káosz, mindenki őrült módjára rohan, csak a fényképezőgépe vagy telefonja kijelzőjén keresztül nézi meg a képeket.

Keresztülfurakodtunk az embertömegen, próbáltuk megnézni Botticellit, Goyát, El Grecót amennyire tudtuk, de nyugalmat csak a felsőbb emeleten találtunk a németalföldi festmények körében. Egyébként is ezek voltak rám a legnagyobb hatással. Az egész szárnyat oda-vissza kétszer is végigjártuk, mire sikerült az egyik sarokban rálelnünk a két apró Vermeer képre. Utána cserébe legalább fél órát ültünk előttük.

Két múzeum között a flaszter art Forrás: Kling Emma

Két múzeum között az utca is kínált bőven látnivalót. Egyik este kiültünk a Szajna partra fejenként egy üveg kétdecis vörösborral. Rengeteg fiatal üldögélt kint, de minden korosztályból akadtak képviselők. Először a Cité csücskében telepedtünk le, ahol rövidesen megjelent egy fekete csávó, kezében két sörös dobozzal, hangosan üvöltözve egyetlen szót: "marihuana, marihuana". Aztán az előadást folytatva felpattant egy padra, és lehúzta a pólóját. Mikor nekiállt tovább vetkőzni, tapintatosan elpályáztunk.

Az Ile Saint-Louis magasságában ültünk le a rakpartra végül. Kis teraszokon mindenhol zene szólt, és párok táncoltak. A párok nemre és korra való tekintet nélkül alakultak ki. A barátnőm szülei is beálltak egy keringőre valahová. Igazi Szajna parti este volt.

African price, good price

Még egy feledhetetlen élményt tartogatott számunkra a világváros. A reggeli tömegben, a metróban álmosan figyeltük az embereket. Budapestre messze nem jellemző az a diverzitás, amit itt tapasztal az ember. Színes lebernyegekben afrikai nők, hinduk gyönyörű száriban, arabok, ázsiaiak. Békés nézelődésünket egy fekete kabátos alak szakította félbe, aki kapucnija alatt egy halálfalóra emlékeztetett. Üvöltve, két jól irányzott rúgással leszedte a falról a kukát. Diszkréten mindenki odébb húzódott a peronon, de rajtunk kívül senki nem tűnt igazán meglepettnek.

Ezzel a kis közjátékkal indultunk az egyik külső kerületbe, a kutyaszaros és rágógumifoltos utcákba, hogy meglátogassuk a hétvégénként üzemelő híres bolhapiacot. Franciául Marché aux Puces de Paris. A használt vécétisztítótól kezdve a LP-lemezeken át antik bútorokig bármi megtalálható ebben a kaotikus labirintusrendszerben. Ahogy beljebb jutunk, komolyodnak az árak és az árucikkek. Míg a külső sorokban pokrócokra kipakolt lomokat, backhames pólókat, napszemüvegeket, cipőfűzőket lehet vásárolni, beljebb megjelennek az afrikai maszkok, ékszerek, bőrtáskák, szőnyegek, csillárok is.

R2D2 a Csillagok háborújából végül itt landolt Forrás: Kling Emma

A fedett passage-okban egy borítás nélküli R2D2-t is találtunk, 19. századi kosztümöket és hatalmas kerti szobrokat. Az alkudozás természetesen kihagyhatatlan része az üzletkötésnek. Kedvesen vigyorgó afrikai férfiak kínálgatják a kézzel faragott, állítólag több mint hetvenéves fatárgyakat. „African price, good price”.

Amikor hazaindulva a metró felé tartottunk, komoly erőfeszítésbe került eljutni a lépcsőkig. Hirtelen megfordultak az arányok. Sötét bőrű arcok vettek körül minket, mintha egy marokkói bazárba kerültünk volna, csak itt iPhone-tokokat, focista mezeket meg telefonalkatrészeket igyekeztek ránk sózni. Ez is Párizs. Vermeer, az Eiffel-torony, a vietnami fotóművész, a Louis Vuitton meg a Champs-Élysées, a perverz férfiak és a Szajna-parton táncoló párok.