Ferenc József velünk él

A Villa Angiolina (a legrégebbi villa) parkjában graffitik vannak Abbázia hírességeiről

Ötórányira Budapesttől van egy gyönyörű város, buja pálmafákkal és a Monarchia színével, szagával. Nagyanyáink és dédanyáink is itt nyaraltak.

Október vége volt. Itthon tombolt a vénasszonyok nyara, okkal reméltük, hogy az Adrián is legalább olyan jó idő lesz, mint a Kárpát-medencében. Ehhez képest szemerkélt az eső, amikor megérkeztünk Abbáziába (horvát nevén Opatijába), és ahogy Fiume (Rijeka) irányából a part menti hegyeken át ereszkedtünk lefelé, olyan köd ülte meg a várost, hogy semmit nem láttunk a tengerből. Csak az illatát éreztük. A párás, sós levegőt, ami minden tengerparti várost feledhetetlenné tesz, és ami persze hamar meg is vigasztalt bennünket. Két nappal később pedig már arra ébredtünk, hogy napsütésben szikrázik az egész Kvarner-öböl, és ott van előttünk Cres és Krk szigete is.

Napsütés receptre

Abbázia klímája egészen egyedi. Mintha ötórányi autózás után rögtön szubtrópusi éghajlatra jutna az ember: haj begöndörödik, bajusz bepöndörödik, a pálmák az égig nőnek. Annyi pálmafát, mint amennyi Abbázia utcáin nő, csak sokkal távolabbi helyeken láttam, nem hiába jönnek ide legalább 150 éve a turisták. A város levegője nagyanyáinkat és dédanyáinkat is vonzotta. Ha az orvos – mondjuk, asztma vagy reuma ellen – receptre írta a napsütést és a tengeri levegőt, akkor jó eséllyel Abbáziában szállt le a vonatról az osztrák-magyar elit, hogy néhány hétre valamelyik part menti villában kúráltassa magát.

Abbáziai képeslap 1913-ból Forrás: AFP

Hogy a város az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legfelkapottabb nyaralóhelye volt, azt le sem tagadhatná. A parti sétányt Ferenc Józsefről nevezték el (igaz, a vele párhuzamos hosszú főutcát már Tito marsallról), a palotákat és kávéházakat mintha Bécsből helyezték volna át, ráadásul a turisták zöme ma is németül vagy magyarul beszél (bár utóbbiak inkább nyáron járnak oda, most kevesen voltak).

A villák a kiegyezés után kezdtek sorra megépülni, és ahogy az ember elindul a Lungomarén (ez egy összesen 12 kilométeres – az Adria legszebbjének tartott – parti sétány az Abbáziával két oldalról szomszédos Lovran és Volosco között), csak azt sajnálja, hogy nincs mindegyikről valahol egy titkos napló, amely elmesélné, hogy mi történt a falaik között.

A Villa Mascagni – egy, a kiegyezés után épült sok palota közül Forrás: Fekete Emese

Rengeteg sztorira bukkanhatnánk Jókairól, Adyról, Feszty Árpádról, Lehár Ferencről, Márairól, legalább két miniszterelnökünkről (gróf Andrássy Gyuláról és gróf Szapáry Gyuláról) és néhány titkos afférról. Ferenc József császár állítólag itt lopott magának titkos órákat Schratt Katalin színésznőtől, és nagyjából ezzel egy időben itt bontakozott ki a románc az egyik villában cselédkedő bizonyos Csermanek Borbála és egy magyar katona között, aminek gyümölcseként aztán a közeli Fiuméban megszületett a kis János – őt Kádár Jánosként ismerjük.

Persze úgy is lehet andalogni Abbáziában, hogy az ember mit sem tud ezekről a történelmi epizódokról (sok mindennek én is utólag néztem utána), a város e nélkül is szép. A palotákat – amelyek egy része fel van újítva, de sok közülük bájosan kopott – szép nagy parkok veszik körül, lehet üldögélni padokon babérfák, óriási leanderek és pálmák alatt, lehet a vizet bámulni, ki lehet mászni a kövekre és futkorászni a felcsapó hullámok elől. És lehet kávéval, sörrel, borral merengeni a parti kávézókban, amelyek egyáltalán nem riasztóan puccosak, mint ahogy az éttermek sem megfizethetetlenek (nagyjából magyar árak vannak), viszont nagyon finom fogásokat kínálnak.

Pálmafák az Angiolina parkban Forrás: Fekete Emese

Mivel szándékosan elég pihenősre vettük a dolgot, alig távolodtunk el a várostól. Pár órát sétáltunk Lovran sikátorszerű óvárosában és a tengerparton, egy másik fél napot eltöltöttünk Voloscóban, ahol – halászfalu múltjához méltóan – a legjobb halat ettük egy franciásan kifinomult parti étteremben (a szomszéd asztalnál pont franciák ültek), a maradék pár napban meg Abbáziában tettünk kisebb túrákat.

A francia Riviéra helyett

A part nagyon gyorsan és meredeken emelkedik, ezért a város két-három utcáját leszámítva az embernek hegyet kell másznia, ha jobban körül akar nézni. Abbázia felett magasodik a Monte Maggiore (Učka), egyik pontjára egy 4 kilométeres túraútvonal vezet fel. Ezt körülbelül egy óra alatt tettük meg, rendesen kaptattunk felfelé az erdőben, ami még meglepően zöld volt október legvégén. A csúcson egy kis templom várt minket, meg a pazar kilátás és a kis városka egyetlen presszója, ahol több asztalnál németül söröztek. Lefelé pedig megint egy francia családra akadtunk, akik épp egy gigantikus gilisztát vizsgálgattak, és mint kiderült, a francia Riviéra helyett választották Abbáziát az őszi szünetre.

A Kvarner-öböl a Monte Maggiore egyik pontjáról, a háttérben Fiume Forrás: Fekete Emese

Van egy másik, rövidebb sétaút a hegy oldalában, a parttal párhuzamosan, közelebb a város központjához. Mi ezt futva tettük meg (szándékosan, futócipőben), mert csak 3 kilométer oda-vissza. Carmen Sylváról nevezték el, aki valójában Erzsébet román királynő volt, csak ezen az álnéven írt verseket és novellákat. Imádta az erdőt és a tájat, de hogy egyébként mi köze volt Abbáziához, azt nem sikerült kiderítenünk.

Mivel késő ősszel az Adriának ezen a pontján a tenger hőmérséklete már nem magyar embernek való, a fürdés nem igen jött szóba. Pedig a parti sétányon egyébként bárhol be lehet menni a tengerbe, 10-20 méterenként létrák visznek a vízbe. Valójában az egész város egy nagy strand, nyáron bizonyára tömve van, és úgy kell átlépdelni a fekvő testeken.

A sirályos lány szobra a központi strandon, ez a város jelképe Forrás: Fekete Emese

A tenger vizét viszont hidegben sem kell feltétlenül nélkülözni: mi például az egyik délután elmentünk egy nem túl drága tengervizes fürdőbe. Nem volt túl sok medence, de legalább tömeg sem. Biztos vannak ennél puccosabb fürdők is a városban a sokcsillagos wellness hotelekben, de mi pont nem ilyenben laktunk. Egy nagyon tágas apartmant vettünk ki a hegyen naponta 60 euróért, óriási terasszal és gyönyörű panorámával a Kvarner-öbölre.

Abbázia egyébként olyan szempontból is jó helyen van, hogy aki nagyobb csillagtúrákat akar tenni, az könnyen bejárhatja az egész Isztriát, de még a plitvicei tavak sincsenek messze, mindössze 180 kilométerre. Mi most maradtunk Abbáziában, de biztos vagyok benne, hogy nem utoljára voltunk ott. Abbázia jó hely lehetett száz évvel ezelőtt, és jó hely ma is.

Isztriáról korábbi cikkünket itt olvashatja.