„A leghorrorisztikusabb hostelélményem Tel-Avivban volt. Én voltam kb. az egyetlen hátizsákos turista a szobában, rajtam kívül csak olyanok voltak, akik valamilyen letelepedési státuszra vártak az országban. Elég megviselt állapotban voltak, egész nap feküdtek az ágyon, és néztek ki a fejükből. De a gond persze nem ez volt. Az egyik éjjel arra ébredtem, hogy iszonyúan viszketek, kimentem a konyhába, és látom, hogy akkora csípésnyomok vannak rajtam, mint az öklöm. Visszamentem egy zseblámpával, és épp láttam, hogy egy kis fekete szemétláda mászik az ágyam szélén. Nem értettem, hogy bakker, a többiekre nem másznak? De, másztak, csak ők nem ébredtek fel rá. A hostelt úgy ellepték az ágyi poloskák, hogy fürtökben lógtak. Aki még nem találkozott ezzel az állattal, annak gőze sincs róla, hogy ez maga a pokol. Reggelre az egész szoba egy nagy vakarózás és jajgatás volt. És a hab a tortán, hogy kiköltözni, kicsekkolni és fizetni nem tudtam, mert jom kippur volt, és napokig nem volt személyzet a hostelban. Konkrétan bezárták a recepciót, és szeva. Na, ez az, ami rémálmaimban se jöjjön elő” – emlékezik vissza Zsófi élete legszörnyűbb éjszakájára.
Más utazók összehányt lisszaboni hostelszobáról számolnak be, amelyben előző éjjel orosz fiatalok szálltak meg; továbbá minden elképzelést felülmúló, ordenáré, büdös zokniról, amit egy amerikai srác rakott az ágya szélére szellőzni. És persze irgalmatlanul horkoló emberekről, atomrészeg lakótársakról is. Egy magyar utazó például Barcelonában járt még egyetemistaként, és a Rambla mellett, a Placa Reialon talált olcsó szállást barátjával. „Kevés pénzünk volt, boldogok voltunk, hogy egyáltalán le tudtunk zuhanyozni, és nem a vonaton vagy a parkban kell aludnunk” – idézi fel élményeit. Öröme akkor hagyott alább, amikor éjfél után egy részeg angol csoport érkezett meg a tízágyas hálóterembe, és egyikük rávizelt az egyik szabadon lévő ágyra. „Ez volt az olcsóság árnyoldala” – vonta le a tanulságot.
Az általunk megkérdezett turisták közül legtöbben a párizsi hostelekre panaszkodtak: az egyikben például egy linóleumos odút kaptak jó sok pénzért egy körfolyosós hostel-pubban, „olyan volt, mintha egy pesti romkocsmában csöveznénk”. Egy másikban egy hatágyas szobában három amerikai órákon át röhögött beszívva egy akcentussal beszélő ausztrálon, így szórakoztatva a többi ott lakót.
Hostelba leginkább két okból megy az ember: ha hosszan utazik alacsony büdzsével, vagy ha mindene a szocializálódás, és új embereket akar megismerni. A hosteleknek épp ez a két fő erénye: olcsók, és a közösségi tereknek köszönhetően könnyű bennük ismerkedni.
A hasonlóságok mellett ugyanakkor van egy csomó különbség is, melyeket könnyű tetten érni, mondjuk a Booking.com vagy a TripAdvisor értékeléseiben, ahol emberek milliói önszorgalomból minősítik a szállásokat szöveggel és számokkal. Egy kevés gyanakvás persze sosem árt, például ha valahol magasba kúsznak a pontszámok, viszont nem túl bizalomgerjesztők a fotók. Érdemes elolvasni a szöveges minősítéseket is.
Beszédesek a díjak is, amelyeket időnként különféle kategóriákban kiosztanak. Február közepén például a budapesti Wombats City Hostel Budapest lett az első a Hostelworld.com idei listáján az extra nagy hostelek kategóriában. A rangsor a szállásfoglaló oldal felhasználói, azaz a vendégek értékelése alapján készült. Kíváncsiak voltunk, mit tudhat a 2012 nyarán megnyílt Király utcai hostel, a bécsi Wombat-lánc hatodik tagja, ezért előbb virtuálisan, aztán a valóságban néztünk körül az egykori lakóházból, későbbi hotelből kialakított épületben.
A Wombat a TripAdvisoron több mint kétszáz értékelés alapján a nagyon ígéretes 93 százalékon áll, a Booking.com-on 8,8 pontot kapott a tízből, amivel a mesés kategóriába került. A kommentek ráadásul egybecsengnek azzal, amit az a négy ember mondott, akiket a helyszínen faggattunk a tapasztalataikról.
„A személyzet nagyon kedves”, „szuperközponti az elhelyezkedése”, „van ingyenes welcome drink” – hangoznak a dicséretek, egészen az olyan szuperlatívuszokig, mint „a legjobb hostel Európában” vagy „a legjobb hely, ahol valaha aludtam”. Akik nem a maximum pontot adták, azok azon bánkódtak, hogy a holtszezonban nem volt elég ember a hallban, így semennyit sem tudtak ismerkedni, és olyan is volt, aki azt javasolta a személyzetnek, hogy a folyosókra pakoljanak zajcsökkentő elemeket.
A helyszínen is szinte csak lelkesedést tapasztaltunk: a hatalmas és színes lounge-ban pihengető argentin pár mindennel elégedett volt: örültek a dekorációnak, a hét minden napján ingyen igénybe vehető spagettitésztának, és a „cool” személyzetnek. „Általában a kis hosteleket szeretem, mert otthonos érzést adnak” – mondta a srác, ennek ellenére itt is jól érzi magát, bár „kicsit üres a méretei vagy a holtszezon miatt”. A lány az állítható fűtést, a bejárati ajtót és a szobát is nyitó mágneskártyát és azt emelte ki, hogy a szobájukhoz tartozik fürdőszoba is.
Egy tőlük pár méterre gigantikus mennyiségű, ajándékba szánt Milka-csoki előtt üldögélő spanyol pár azért jött ide, mert a barátaik már jártak itt, és olcsó, tökéletes helyen lévő hostelnek tartották. A lány a személyzet kedvességét dicsérte, a srác a hangulatot, és ők kiválóan szóba tudtak elegyedni másokkal a holtszezon ellenére is.
Az épület adottságai tényleg jók, és jól is kamatoztatták azokat: pompás enteriőr, rengeteg szín, színes drapériák, falmatricák (a dizájnt az osztrákok hozták). A recepcióban és körülötte egy csomó praktikus információ, kezdve az 500 eurót lehúzó pesti ledér nőkről szóló intelemtől a fürdők elhelyezkedésén át a napi programig. A nagy közösségi térből nyílik az éjfélig nyitva tartó konyha és a szárítógépekkel is felszerelt mosószoba. Kedves gesztus a hosteltől, hogy ingyenes a tészta: a vendégek annyit főzhetnek maguknak, amennyit akarnak. A reggeli választható, plusz három és fél euró, büfé jelleggel. Ez mind szép, de a legfontosabb mégis a belbecs, azaz, hogy mit tudnak a szobák.
Puskás Veronika hostelvezető körbevezetett minket. Az épület valóban hatalmas: négy emeleten 112 szobában 461 ágyat helyeztek el. A franciaágyas és kétágyas szobákon kívül négy-öt-hat és nyolcágyas szobák vannak, a hostelvezető elmondása szerint a négyágyasokból van a legtöbb. Megnéztünk egy sor szobatípust, mind napos és színes, jó sok az IKEA-bútor, rend és tisztaság. Minden szobatípushoz külön zuhanyzó van – ami nem általános a hostelekben –, a legmenőbb persze a franciaágyas szobáé (mint megtudom, itt ugyanaz az ár, mint amit mi egy leharcolt franciaágyért fizettünk a hétvégén egy spanyol hostelban.) A kényelmi szolgáltatások között zárható szekrények a többágyas szobákban, fűtés és légkondi szabályozó, rendszeres takarítás.
Mindez Veronika szerint az osztrák lánc és a magyar személyzet közös érdeme. Tapasztalatból tudták, mikre kell figyelni, magukból indultak ki: „A személyzetben mindenki jó sokat utazott és utazik, ezért tudjuk, milyen az, amikor alacsony költségvetéssel vág neki az útnak az ember. És tényleg nagyon jó a személyzet.” Harmincan vannak, a legtöbben félállásban, egy részük pedig nem magyar.
Az árak attól függően változnak, hogy hét közben vagy hét végén foglal az ember, és a február nyilván olcsóbb mint a Sziget időszaka, amikor akár a lounge szőnyegét is ki tudnák adni. Február végéig hét közben a 8 ágyas szobában egy főnek 8 eurójába kerül egy éjszaka (plusz ingyenes tészta és internet), a franciaágyas szoba fejenként a duplája.
Mire vágynak a vendégek? „Az első kérdés az, hogy mi a wifi jelszava, a második pedig az, hogy hol a Szimpla” – mondja Puskás Veronika. Budapesten egyébként jelenleg óriási a hostelboom, nagyjából a romkocsmák felvirágzása óta, illetve amióta Budapest partivárosi híre a világban lábra kapott. A kiélezett versenyt jelzi, hogy vannak olyan hostelek, amelyek reggelivel együtt már 5 euróért kínálnak többágyas szobát, ami jóval a nemzetközi – és hazai – átlag alatt van. Nem is mind legális, ami persze nem zavarja a vendégeket, amennyiben jól érzik magukat, és olcsón tudnak megszállni.
És milyenek a magyar hostelek? Nagyon jók – derül ki Erdőháti Ágnes válaszaiból, aki a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének elnöke. Azért jók, mert főleg Budapesten hatalmas a konkurencia, rengeteg a hostel (az elnök 200-250-re teszi a budapesti hostelek számát, de mivel nincs mind bejelentve, pontos adatokat nem tudott mondani). „A verseny mindig jót tesz a minőségnek, ebből csak profitálnak az utazók. Ennek a másik oldala az, hogy a tél mindig megtizedeli a magyar hosteleket, minden télen bezár pár” – magyarázza. Panaszok hozzájuk nem nagyon érkeznek, már csak azért sem, mert a külföldi vendégek nem a magyar szövetséget fogják hívogatni – nem is nagyon tudnak róla. Ha nem tetszik nekik valami, megírják a véleményüket a netes szakfórumokon, például a már említett TripAdvisoron vagy Booking.comon.