A hindu időszámítás szerinti holdhónapok utolsó holdtalan éjszakáját általában Siva éjjelének, szanszkritul Sivarátrinak nevezik – ad képet az ünnepről a JÉ! India portál. Évente egyszer, phálguna hónapban azonban Siva éjjele nagyszabású ünnep: mahá, vagyis nagy Sivarátri. A nyugati időszámítás szerint február végére vagy március elejére eső ünnepet napközben böjttel és ájtatossággal tisztelik meg a hinduk, majd pedig éjjeli virrasztás és szertartások végzése következik. Az esti ünneplést többnyire bháng felajánlása (és fogyasztása) kíséri.
Siva aszkétikus teremtőisten, akit jó és rossz tulajdonságokkal ruháztak fel – írja a Wikipédia. Egyfelől védelmező, óvó, másfelől kegyetlen pusztító aspektusát ismerjük, de a mitológiában hiszékeny is, a legegyszerűbb eszközökkel jókedvre lehet deríteni. Nyakában koponyafüzérrel, olykor félig férfi, félig női alakban ábrázolják. Ezzel kettős természetét, az ellentétek kölcsönhatását, egymásban való feloldódását szimbolizálják. Az alábbi fotóra kattintva megnézheti a katmandui Pasupáti templomban készült képek galériáját.