Majmokkal harcoltunk a puccs idején

3_Buddha

Miután a lejárt útlevelük miatt visszafordították őket a bangkoki repülőtéren, a szüleim úgy döntöttek, ha nem akarják, hogy anyukám 50. születésnapja szörnyű emlék maradjon, vissza kell jönniük Thaiföldre a gyerekeikhez. Foglaltak két jegyet másnapra, és ismét nekivágtak a 15 órás útnak.

Amikor megérkeztek, alig hittük el, hogy végre együtt van az egész család. Az egyik testvérem már két éve nem látta a szüleinket, teljesen meg volt hatódva. A nagy öröm után úgy éreztük, jó turistaként ideje nekivágni az országnak. Első nap ellátogattunk a meseszép Vat Phóhoz, ahol a 45 méteres, színarany fekvő Buddha, valamint cirkalmas sztúpák és templomok tömkelege látható.

A színarany fekvő Buddha olyan, mintha mindig a csodálóját nézné Forrás: Kovács Katalin

Eredeti tervünk szerint elmentünk volna Angkor ősi templomaihoz is Kambodzsába, de sajnos ez a korábban említett okokból nem valósulhatott meg. Viszont a repülőjegyünk már megvolt Angkorból a dél-thaiföldi tengerparti városba, Krabiba, bangkoki átszállással. Az AirAsia szerencsére rugalmas volt, így megengedték, hogy csak a Bangkok–Krabi gépre szálljunk fel, így másnap leutaztunk délre.

Isten hozta a Paradicsomban

Szállásunkat igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy közel legyen egy nagyobb városhoz, de a környező szigetek is könnyen elérhetők legyenek. Amikor azonban megérkeztünk Ao Nang városába, kiderült, hogy lakhelyünk ugyan a szárazföldhöz tartozik, de egy hatalmas szikla alatt fekszik, így autóval nem közelíthető meg.

A reptéri busz egy hajóállomáson rakott ki minket, ahol megtudtuk, hogy aznap már csak egyetlen hajó közlekedik Tonsai Beachre, de legalább tíz ember kell ahhoz, hogy elinduljon. Mi csak hatan voltunk, így kissé kétségbe esve várakoztunk. Egyre sötétebb lett, de csak nem jött több ember, így felhívtuk a szállodát. Nagyon jó fejek voltak, kedvezményes áron, fejenként 100 bahtért (700 Ft) küldtek értünk egy saját ladikot.

Hihetetlen volt látni, ahogy a szüleim feltűrt gatyával gázolnak a tengerben, majd belemásznak az igencsak instabil hajóba. A hajó megkerült egy sziklaormot, és egy gyönyörűen kivilágított tengerparton kötött ki. A csomagjainkkal együtt felpakoltak minket egy tuktukba, és közel 15 perces kocsikázás után megérkeztünk a recepcióhoz.

Ilyen kis ladikokkal lehetett megközelíteni a szállásunkat Forrás: Kovács Katalin

Szállásul a dzsungel és a tengerpart között fekvő kis bungalók szolgáltak. Miután lepakoltunk, beültünk a tengerparti étterembe, és végre élőben is felköszönthettük anyukámat. A pincérek még meglepetéstortával is kedveskedtek.

A következő napot a sziget felderítésével, illetve a programlehetőségek feltérképezésével töltöttük. Végül úgy döntöttünk, hogy felmászunk a hegy tetején lévő lagúnához, majd délután búvárkodással egybekötve körbehajózzuk a szigeteket, harmadnap pedig ‒ némi elefántozás után ‒ megcsodáljuk a 600 méter magasan fekvő Tigris Barlang-templomot, ahonnan rálátni a környező szigetekre.

Sajnos a lagúnához vezető útvonal meghaladta fizikai képességeinket, mivel egyetlen kötél lógott lefelé a hegyoldalról, és tériszonyos édesanyám nem érezte úgy, hogy neki ezt meg kellene próbálni. Viszont az öböl másik oldalán fekvő Railay Beach meseszép sziklaormokat, felfoghatatlanul meleg és kék vizet, illetve ezernyi fából faragott péniszt felvonultató termékenységi szent helyet rejtett magában.

Meseszép tengerpart Forrás: Kovács Katalin

Railay és Tonsai Beachet egy nagy szikla választja el egymástól, amelyen napközben gyalogszerrel könnyedén át lehet vágni. A helyiek között az a hír járja, hogy apály idején a szikla mellett is el lehet sétálni. A nővérem és én úgy gondoltuk, vagányak leszünk, és a szikla mellett sétálunk vissza az elvileg sekély tengerben. Nos, a tenger nem igazán húzódott vissza. A kagylóktól meg az eróziótól pengeéles sziklákon 40 perc alatt tettük meg az utat, amelyet a többiek röpke 10 perc alatt tudtak le a hegyi ösvényen. Szerencsére pár vérző sebbel megúsztuk a nagyobb hullámokat is.

A délutánra lefoglalt, búvárkodással egybekötött túránkat egy hatalmas trópusi vihar hiúsította meg. Miközben a szakadó esőben csalódottan visszakullogtunk a bungalóinkhoz, arra lettünk figyelmesek, hogy a teraszunkat ellepték a majmok. Az egész délutánt a majmok üldözésével töltöttük, nagyon mókás jószágoknak bizonyultak.

És akkor átvette a hadsereg az ország irányítását

Miközben a majmokkal harcoltunk, apukám bekapcsolta a tévét. Annak ellenére, hogy nem igazán beszél angolul, megértette, hogy valami komoly gond van, Thaiföldön átvette a hatalmat a hadsereg. A tévécsatornák túlnyomó része nem működött, tízpercenként lement a thai himnusz a királlyal meg pár tankkal fűszerezve, majd megjelent valami thai szöveg.

Az AsiaNews, a CNN és a BCC vezető hírei között nagy betűkkel szerepelt, hogy „katonai hatalomátvétel történt Thaiföldön”. Terveink szerint másnap indultunk volna vissza Bangkokba, már megvolt a jegyünk az éjszakai buszra, csakhogy a tüntetések miatt este 10-től reggel 5-ig kijárási tilalmat rendeltek el az egész országban. Na, most mi lesz? Úgy döntöttünk, a legjobb lesz, ha felhívjuk a konzulátust.

A konzul már jó ismerősként köszöntött minket, örvendezett, hogy az egész család együtt van, majd elmondta, hogy ő sem tud semmit, de mostantól folyamatosan be lesz kapcsolva a mobilja, és minden magyar állampolgár bármikor hívhatja, ha veszélyben érzi magát. Megbeszéltük, hogy reggel újra felhívjuk, hogy megtudjuk, mennyire biztonságos a város. Mindenféle kósza hírek keringtek, hogy meghaltak emberek, hogy bombát robbantottak a malájok, és hogy letiltják a közösségi médiaplatformokat, ha az emberek továbbra is a tüntetések megszervezésére használják őket.

Hogy az újabb sokkot valahogy kiheverjük, ellátogattunk a parton lévő hippi hangulatú bárba. Ahogy az errefelé lenni szokott, a közönség 18–30 éves hátizsákos turistákból, néhány nászutas párocskából, egy-két itt ragadt 40 körüli hippiből, no meg helyiekből állt.

Mivel a parton gyakorlatilag az arcodba ordítják a plakátok, hogy mushroom shake kapható (a gomba ez esetben nem csiperke), és minden Bob Marleyvel van díszítve, nem túl meglepő módon a közönség igencsak kellemesen szórakozott. Ezek a bárok tényleg olyanok, mint a filmekben. Folyamatos élő zene és DJ-k, harmonikázó francia/német hippik adják körbe a mokkot, hangulatos fények, tüzes meteorshow, olcsó sör és elképesztő hőség. Szóval nem az a hely, ahova a szüleiddel mennél.

Minden Bob Marleyvel van tele Forrás: AFP

Pár sör után a húgom úgy döntött, beszáll az alkalmi zenekarba, és a teljesen szétcsúszott közönséggel elénekeltette a Happy Birthdayt anyukámnak, majd előadta a Most múlik pontosant, melyet hatalmas ováció követett. Ezután az estet vezető nagydarab raszta hátraküldött anyukámnak egy koktélt, édesapámat pedig megkínálta egy jointtal, amelyet ő természetesen visszautasított. Ilyen abszurd estém, azt hiszem, még sosem volt életemben, de azért elég jót buliztunk.

Másnap a konzuli egyeztetés után kicsekkoltunk a szállásról, és elmentünk elefántokat nézni, majd 1260 lépcsőt másztunk meg a Tigris Barlang-templomhoz. A közel 45 fokos hőségben, kissé másnaposan eléggé megerőltetető volt a túra, az út folyamán több embert is láttam visszafordulni. Igazából teljesen átéreztem a buddhizmus szellemiségét, mire felértem a tetőre. Valahol az 500. lépcsőfok környékén megnyugodtam, és minden nyűgömet elhagytam. Annyira megérintett a hely szelleme és az odavezető út, hogy megfogadtam, otthon is többet fogok hegyet mászni és meditálni.

Bangkok, az alvó város

A hegymászást követően kiraktak minket Krabiban, hogy fel tudjunk szállni a bangkoki buszra. A busz 12 óra alatt ér fel, van benne légkondi és takaró, ráadásul nagyon olcsó, fejenként 500 baht (3500 Ft). Abszolút megéri, főleg ha nem akarunk szállást foglalni. Én remekül aludtam, és kipihenten szálltam le reggel fél 6-kor Bangkok belvárosában.

A busz konkrétan a Királyi palota mellett tett le minket, a tüntetések középpontjában. Amilyen gyorsan csak lehetett, odébbálltunk. Mivel a szállásunkat délután kettőig nem lehetett elfoglalni, úgy döntöttünk, elmegyünk a várostól két órára fekvő úszó piacra, ahová amúgy is jobb reggel menni, mert nincs akkora forgalom, és frissebbek az áruk. Egy roppant megnyerő taxissal sikerült nagyon kedvező árat kialkudnunk, és rögvest haladtunk is úti célunk felé két autóval. A srác feltűnően kedves volt, útközben még meg is állt, hogy vizet vegyen nekünk, ráadásul nagyon jól beszélt angolul, de valamiért mégsem gyanakodtunk.

Amikor megérkeztünk, egy elhagyatott hajóállomáson rakott ki minket azzal, hogy nyugodtan a kocsikban hagyhatjuk a cuccainkat, és az ott álló hölgytől kell hajót bérelni. Természetesen előre utánanéztünk a hajóáraknak, egy órára egy hajó kb. 600–1000 bahtba (4200–7000 Ft) kerül, függetlenül attól, hány ember ül benne. Ekkor jött a trükk. A csaj azt ajánlotta, fejenként 2000 baht (14 000 Ft) a hajó, tehát összesen 12 000 (kb. 84 000 Ft). Jót röhögtünk, és kijelentettük, hogy ennyiért tuti nem megyünk velük sehova.

Kértük a taxist, hogy vigyenek el minket a piac bejáratához, de csak nem akart menni. Nyilvánvalóan előre egyeztettek a hajósokkal, hogy olcsón kihoznak minket, aztán egy vagyonért fogunk hajókázni. Végül odáig jutottunk, hogy kiszedtük a kocsiból az összes cuccunkat, és kijelentettük, hogy visszafelé sem megyünk velük, a taxi felét kifizetjük, és keresünk olcsó hajót. Ettől annyira megijedtek, hogy óránként 1000 bahtért (6700 Ft) odaadták a hajót.

A kijárási tilalom miatt nem igazán tolongtak a vásárlók a piacon Forrás: Kovács Katalin

A piac egyébként meseszép és nagyon izgalmas. Általában roppant zsúfolt, de a kijárási tilalom miatt sokan nem nyitottak ki. Nagyon finom és friss ételeket lehet enni. Lényegében úgy működik, hogy az ember beszáll egy hajóba, és a folyón fel-le csónakázó számtalan árustól vásárol. Mosolygós thai nénik sütik a hajóban a palacsintákat vagy készítik wokban a friss tésztákat.

A piacozás után szerencsére még ott volt a taxis, viszont a sofőrünk nagyon bunkó lett. Egész úton nem beszélt, valahányszor elbóbiskoltunk, feljebb hangosította a rádiót, sőt a húgomat még lökdöste is, de visszavitt minket a hotelhez, és pontosan annyi pénzt kapott, mint amennyiben előre megállapodtunk.

Este olvastam a neten, hogy több turista is panaszkodott, hogy a taxisok és a tuktukosok nagyon agresszívek lettek a puccs miatt. Mivel este nem tudnak dolgozni, napközben tízszeres, húszszoros árakat kérnek.

Másnap ellátogattunk Ayutthayára, amely Angkorhoz hasonló ősi romokat rejt magában. Itt egész napra béreltünk 200 bahtért (1400 Ft) egy tuktukost, aki hihetetlenül segítőkész volt. Errefelé is vannak hatalmas fekvő és ülő Buddhák, templomok, sztúpák. A várost könnyű Bangkokból megközelíteni a kormány által támogatott minibuszokkal, melyek 60 bahtba (420 Ft) kerülnek egy útra, bár csak akkor indulnak el, ha tele vannak.

Mini Angkor Bangkoktól két órára Forrás: Kovács Katalin

Amikor visszaértünk, a városban hatalmas dugó volt, szirénázó autók, teljes káosz. Egyszer csak hátrafordult a sofőr, és azt mondta, hogy ki kell szállni, mert a buszvégállomásnál tüntetés van, és nem lehet behajtani. Egy nő azt suttogta, hogy meghaltak emberek, eléggé rémisztő volt. Letessékeltek minket a buszról, és amilyen gyorsan csak tudtunk, hazafelé sétáltunk. Később kiderült, hogy nem halt meg senki, de egészen nagy balhé volt a Győzelmi Emlékműnél, mert az embereknek nagyon elegük volt a kijárási tilalomból.

Következő napon a szüleink hazautaztak, engem pedig meglátogatott egy barátnőm, aki Szingapúrból érkezett. Eredeti tervünk az volt, hogy hatalmasat bulizunk a Khao San Roadon, de mivel 10-kor minden bezárt, korábban kellett nekikezdenünk. Körülbelül éjfélig voltam az utcán, igazából senki nem szólt semmit. Hazafelé ugyan megállította a tuktukomat egy rendőr, de a sofőr kioktatott, hogy tűnjek nagyon fehérnek és részegnek, ami végül is egészen jól ment, így gond nélkül továbbengedtek.

Alapvetően csak annyit lehetett érzékelni turistaként, hogy a thaiok feszültebbek, a taxisok agresszívabbak voltak, és este semmit nem lehetett csinálni. Mindenkinek magánál kellett tartania az útlevelét, és egészen sok fegyveres katona járkált az utcán. Beszélgettünk néhány árussal meg helyivel, akik nagyon el voltak keseredve, hogy a turisták elhagyják az országot, hiszen belőlük élnek. Elég szomorú volt a mindig pörgő Bangkokot este 11-kor kihaltnak látni.

Másnap a kishúgom visszautazott Törökországba, egy nappal később a nővérem és én elindultunk Budapest felé, a harmadik testvérem pedig nekivágott, hogy eljusson Malajziába. Végül mindenki szerencsésen hazaért, bár én Isztambulban akkorát sprinteltem, hogy elérjem a csatlakozást, hogy egy maratoni futó is megirigyelte volna. Egy dolog biztos, anyukám 50. születésnapjára valamennyien emlékezni fogunk, amíg csak élünk.