Bejártak a disznók Jókai villájába

Jókai a svábhegyi villa előtt

A budai Svábhegy egyik eldugott szegletében nemcsak egy kellemes parkot találtunk, de irodalmi időutazáson is részt vehettünk. Bár Jókai villája már rég nem áll, és a kert is megváltozott azóta, az író egykori svábhegyi birodalmáról így is sok mindent megtudtunk.

Jókai Mór 28 éves volt, mikor 1853-ban az Egy magyar nábob című regényének honoráriumából megvásárolta a svábhegyi villát és a hozzá tartozó telket. A birtok akkoriban még felhagyott kőbánya volt, de az elkövetkező években Jókai, aki szenvedélyesen szerette a természetet és a kertet, valóságos földi paradicsomot varázsolt belőle.

Az ünnepelt színésznő tehenet fejt és libát kopasztott

Az író természetszeretetében felesége, Laborfalvi Róza is osztozott. Ahogy Mikszáth írta róluk, „együtt rajongtak minden fűszálért.” A színésznőért egyébként kezdetben sem Jókai anyja, sem barátja, Petőfi nem lelkesedett. Aztán, mikor az író édesanyja először jött látogatóba a Svábhegyre, és az ünnepelt színésznőt épp libakopasztás közben találta, egy csapásra megváltozott róla a véleménye – tudtuk meg a Jókai Emlékszobában tett látogatás során.

Jókai Mór a svábhegyi villa előtt Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

A Jókai-kertben ma már csak egy eredeti épület áll, a kiállításnak otthont adó egykori présház. Ez volt a vincellér otthona, itt érlelődtek a saját termelésű borok a pincében, és a présház udvarán tartották a háziállatokat. Merthogy az író és felesége tyúkokat tartott, volt egy vízhordó szamaruk, voltak újfundlandi kutyáik és teheneik, amelyeket a színésznő maga fejt, disznóiknak pedig szabad bejárásuk volt a villába.

A kertben ma is láthatunk néhány idős fát, például egy gyönyörű hegyi juhart, amelyet még Jókai idejében ültethettek. A bejáratnál megvan az a faragott kőpad, ahol az író délutánonként dolgozott. Mellette egy különös alkotás rejtőzik a fák között, Róna József Anakreón-szobra, melynek arcát Jókairól mintázta a szobrász.

Az egykori villa helyén ma a Duna-Ipoly Nemzeti Park székháza áll, és itt működik a Magyar Madártani Egyesület is. Nem csoda hát, hogy a park egyszerre védett történeti helyszín és madárbarát kert. Sőt nemcsak madarakkal ismerkedhetünk itt, hanem egy kőzettani ösvényen a legjellemzőbb hazai kőzetekből láthatunk bemutatót.

Ezen a tanösvényen Magyarország kőzeteivel ismerkedhetünk meg Forrás: Tóth Judit

Jókai csak Szibériának hívta a Svábhegyet

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása Jókait egy kevésbé ismert oldaláról mutatja be, mint természetszerető embert, kertészt és gazdálkodót. A kiállítást az író hagyatékából származó eredeti tárgyak alkotják, a tárlatvezetésen pedig sok érdekes történetet hallhatunk Jókairól és a korabeli Svábhegyről.

Jókai csak Szibériának hívta a Svábhegyet, ahol „a hideg szelek még a csukott ablakon át is elfújták a gyertyákat.” Hogy a hideg szeleket megfogja, első dolga volt, hogy erdőt telepített a telek legmagasabb részeire. A felhagyott kőbányát kemény munkával és szakszerű tervezéssel varázsolta igazi mintakertté.

Ciszternákat és teraszokat alakított ki a hegyoldalban, a kert egy részét pedig nagy kőtömbökkel rakta körül, melyek visszatükrözték a napsugarakat, és ezzel melegebbé tették a mikroklímát. A házaspár kertjében megtermett a görögdinnye, a füge, rengeteg gyümölcsfájuk volt, de Laborfalvi Róza állítólag a paradicsomaira volt a legbüszkébb.

Kertész vagyok, felség, és ez a büszkeségem

Jókai saját tapasztalatairól egy kis kötetben, a Kertészgazdászati jegyzetekben számolt be, de szaklapoknak is írt, sőt kiállításra is elvitte gyümölcseit. Egy ilyen alkalommal találkozott Ferenc Józseffel, aki megkérdezte tőle, hogy lehet egy író mezőgazdasági kiállító. Mire Jókai csak annyit válaszolt: „Kertész vagyok, felség, és ez a büszkeségem.”

Szeptemberi szüret a Svábhegyen Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

A házaspár számára hosszú évtizedekig jelentett boldogságot a svábhegyi birtok. Már kora tavasszal kint voltak, és csak késő ősszel költöztek vissza Pestre. A villa mozgalmas társasági életük fontos helyszíne volt, ahol a vendégek Laborfalvi Róza híresen jó főztjét is megkóstolhatták.

Bár ma már nehéz elképzelni, de a Svábhegy egykor tele volt szőlőültetvényekkel. Ennek emlékére a Jókai-kert délkeleti lejtőjén ma is találhatunk egy kis szőlőskertet. Van itt egy festmény, amelyet maga az író festett 1882-ben, és ugyanazt a panorámát ábrázolja, amelyet mi is láthatunk a festmény előtt állva. A jelen és a múlt között azonban jelentős a különbség, az egykor még zöld mezőkkel teli hegyoldal mára teljesen beépült.

Jókai igazi természetvédő volt

Jókai szőlőültetvényei főleg a hegy legjellemzőbb és legrégibb fajtájából, a kadarkából álltak. Az íróra ma azt mondanánk, hogy igazi biogazdálkodó volt. Nemcsak a növényeket, de kertjének madarait is nagy becsben tartotta, azt mondta, hogy a madarakat nem szabad bántani, inkább jó nevelést kell nekik adni.

Szőlőjét olyan módszerekkel próbálta megvédeni, amelyekkel még véletlenül sem tesz kárt a madarakban; például egyenként tüllzsákokat húzott a fürtökre. Ő maga is szerette a bort, a kiállításon egy boros poharát is láthatjuk, amely nagyobb, mint az átlagos boros poharak, ugyanis az író vízzel itta a bort.

Így néz ki ma a budai borpanoráma Forrás: Tóth Judit

Az 1880-as évek filoxérajárványa a svábhegyi szőlőket sem kímélte. Gyakorlatilag az egész hegyen kipusztultak a tőkék, de a szakszerű gazdálkodásnak és a kedvező helyi talajadottságoknak köszönhetően Jókai meg tudta menteni ültetvényeinek egy részét.

Most, több mint másfél évszázaddal később, újra megpróbálják visszacsempészni a szőlőművelés hagyományait a Svábhegyre. Október 3-án például ismét lesz szüret a Svábhegyen, ahol a szüreti mulatságon az elfeledett klasszikus vörösbor, a budai vörös is a poharakba kerül.