Vacsorát főztem a vulkánon

Már rotyog is a vacsora

Minden szigetnek megvan a maga jellegzetessége. Van, amelyiket hosszan elnyúló homokos tengerpartjáért vagy változatos hegyeiért, netán egyedi hangulatú, jellegzetes városaiért szeretjük. A Földközi-tenger legnagyobb szigete mindezt együtt kínálja. Sőt még ennél is többet, működő vulkánokat, melyeken – akárcsak a kis herceg – még a vacsoránkat is megfőzhetjük.

Alig negyedóra alatt szelte át kompunk a Messinai-szoros három-négy kilométer széles víztükrét. Nem igazán éreztük, hogy szigeten járunk, hisz a túlsó parton fekvő Messina éppoly forgalmas és kaotikus volt, mint bármely dél-olasz kikötőváros. Bár addigi utunk sem volt éppen érdektelen, hiszen kerékpárral tekertünk végig az olasz csizmán, most mégis különös izgalommal tekintettünk az elkövetkező pár nap elé.

A szicíliai nyelv nem az olaszból származik

Szicília a Földközi-tenger legnagyobb szigete, Olaszország közigazgatásilag legkiterjedtebb régiója. Területe nagyjából egynegyede Magyarországénak, ötmillió ember él rajta. Lakosai jól beszélnek olaszul, de van önálló nyelvük, melyet görög, arab, katalán és spanyol hatás alakított. Noha sokan csak nyelvjárásnak tekintik, a sicilianu nem az olasz származéka, hanem önálló nyelv gazdag történelemmel és figyelemre méltó, nagyjából 250 000 szóból álló szókinccsel.

Pedig a Jón-tenger partvidéke első pillantásra nem tűnt különösebben érdekesnek. Csupa egyforma város követte egymást a széles tengerparti sávon. Ha nem figyelünk, könnyen elvéthettük volna a leágazást Taormina felé. Alig pár kilométerre a főúttól ugyanis igazi gyöngyszemként bújik meg a hegyek oldalában ez a páratlan fekvésű, középkori hangulatú város.

Taorminában mindenkit megillet az örökpanoráma Forrás: Puskás Zoltán

Az itt élőknek az Etna jelenti a szabadságot

Aki Szicíliában jár-kel, előbb-utóbb belebotlik az Etna hatalmas hegytömegébe. Európa legmagasabb aktív vulkánja büszkén uralja a látóhatárt. Catania lakónegyedei az idők folyamán jócskán felkúsztak az oldalán. Ahogy haladtunk felfelé, szép lassan elmaradtak a települések, helyüket végtelen megkövült lávamezők vették át. Sorra tűntek fel alattuk a kisebb-nagyobb oldalkráterek, miközben az állandó füstöt okádó főkráter még mindig büszkén magasodott előttünk.

Süllyedő ház az Etna oldalában Forrás: Puskás Zoltán

Az út mentén apró kőházak sorakoztak, némelyiket már félig betemette a láva. 1700 méteren ért utol minket az éjszaka. Naplemente környékén jócskán megélénkült az addig oly nyugodt országút forgalma. Ahogy a nápolyiaknak a Vezúv, úgy a Cataniában élőknek az Etna jelenti a szabadságot. Alig félórás kocsikázás után itt végre ki tudnak szakadni a nagyváros nyüzsgéséből, és ellazulhatnak. Így aztán a turisták és a helyiek együtt bámulták a távoli apró fénypontokat, ahol az utóbbiak a mindennapjaikat töltik.

Bosszankodtunk, amiért nem engedtek fel a csúcsra

Reggel hamar elértük a vulkán legnagyobb látogatóközpontját, az 1921 méteren található Sapienza menedékházat. Innen libegővel, majd speciális terepjárókkal viszik fel az embereket egészen a főkráter alá, de mi kíváncsiak voltunk a vulkán igazi arcára, így a gyaloglást választottuk.

Holdjárók kanyarognak a főkráter aljában Forrás: Puskás Zoltán

Kétezer méter felett egyre kevesebb volt a növényzet, csak néhány fűcsomót, apró bokrot és színpompás virágot láttunk. Később igazi holdbéli táj fogadott minket, kietlen, szürke vidék hatalmas látótávolságokkal. Egészen 2920 méterig, a Filozófusok házának romjáig járható volt az út, onnan azonban biztonsági okokból nem mehettünk tovább. Pedig szinte karnyújtásnyira voltunk a csúcskráter pöfékelő kalderájától. Bosszantónak találtuk a buta szabályokat, de amikor pár nap múlva az esti híradó az Etna kitörésével kezdődött, hirtelen minden a helyére került.

Az Etna csúcsa, ahová nem engedtek fel minket Forrás: Puskás Zoltán

Úgy gondoltunk, ha már Szicíliában vagyunk vulkánnézőben, akkor nem hagyhatjuk ki a Lipari-szigeteket sem. Milazzo kikötőjéből indultak kompok ezekre a kicsi, vulkanikus eredetű szigetekre. Vulcanóra sikerült jegyet szereznünk, és jó másfél órás hánykolódás után meg is érkeztünk az apró sziget kikötőjébe.

Működik a vulkán Vulcano szigetén Forrás: Puskás Zoltán

– Hol a pokolban vagyunk? – tettük fel a kérdést. Azt tudtuk, hogy öt vulkán található itt, melyből kettő a mai napig aktív, de arra nem számítottunk, hogy a belőlük áradó kénes bűz már a kikötőben megcsapja az orrunkat.

A vulkánfürdő után napokig bűzlöttünk

Másnap a kikötő fölé magasodó Gran Catere aktív vulkáni kúpját hódítottuk meg. Ide jóval könnyebb felsétálni, mint az Etnára, hiszen mindössze 380 méterrel magasodik a tenger szintje fölé. A csodás panoráma mellett feltárult előttünk a vulkán mély krátere. Ez a vulkán még ma is aktív, kövei forrók, mélyéből mérgező, sárgás, kénes füst tör elő.

A nagy kráter Vulcano szigetén Forrás: Puskás Zoltán

Délután a kicsi, fekete homokkal borított strandon élveztük a Tirrén-tenger hullámait, és azon tanakodtunk, mit együnk vacsorára. A palermói sonkás-sajtos tészta hangzott a legjobban. Valamelyikünk fejéből aztán kipattant egy őrült ötlet: de hiszen a vulkán forró, ott akár el is készülhetne a vacsora! Rögtön eszembe jutott Saint-Exupéry kis hercege, akinek saját vulkánja volt a bolygóján. Elég vicces volt elképzelni, ahogy palermói sonkás-sajtost készítünk a Gran Cratere tetején a sok bámészkodó turista között, de nem tűnt lehetetlennek.

Vacsora előtt még meglátogattuk a Fanghit, mely egy természetes vulkánfürdő, hatalmas, sárgás színű, derékig érő dagonyával. Ennek a kellemesen meleg, gyógyhatású iszapnak mindössze egyetlen rossz tulajdonsága van: záptojáshoz hasonlító szaga hosszú időre beleissza magát az ember bőrébe.

A vulkánwellness kellemes, csak egy kicsit büdös Forrás: Puskás Zoltán

Így készült a vulkánvacsora

Társaim jócskán megfáradtak estére, így egyedül indultam vacsorát készíteni a vulkán tetejére. Kihalt volt a vidék, csupán néhány fiatal üldögélt a peremen, bámulták a csillagokat, Vulcano és Lipari fényeit. Tőlük pár méterre tábla figyelmeztetett, hogy nem szabad továbbmenni. A gázkitöréses mezőt elvileg tilos látogatni.

Nagy levegőt vettem, és gyorsan választottam egy jól szelelő kitörést. Alig pár perc múlva már forrt is a víz. A tészta gyorsan megfőtt, de a kéngáz kissé savanyú ízt kölcsönzött az én speciális palermói sonkás-sajtos vacsorámnak. Ahogy ültem ott a Gran Catere peremén, és bámultam bele a langymeleg vulcanói éjszakába, rájöttem, hogy tényleg úgy érzem magam, mint a kis herceg a maga kis bolygóján. Mindenem megvan, csak a barátaim hiányoznak. Itt volt az ideje, hogy felkeressem őket.

Már rotyog is a vacsora Forrás: Puskás Zoltán

Aki jó strandot keres, Szicíliában gyorsan megtalálja. Homokos, sziklás öblökből nincs hiány, ám akinek a látvány is fontos, annak az északi partvidéket javaslom. Csodálatos kék színben pompázik itt a Tirrén-tenger, hatalmas sziklákkal, a távolban a Lipari-szigetek sziluettjével. Ezen a szakaszon nincsenek nagyobb települések, minden nyugodt és csendes.

Cefalù az egyetlen kivétel, amely méltán pályázik a legszebb fekvésű szicíliai város címére: közvetlenül a fehér mészkősziklák és a tenger szorításában fekszik. A tenger partjáról is szép, de igazán a szikla tetejéről látványos, a kiugró félszigetről az északi partvidék nagy része belátható. Kiváló homokos strandjával – mely turisták ezreit vonzza ide – minden Szicíliát népszerűsítő katalógus kihagyhatatlan eleme.

Cefalù Szicília egyik legfőbb látványossága Forrás: Puskás Zoltán

Északon mesés tájak, délen nyüzsgő kikötővárosok

Aki nemcsak a tengert, hanem a hegyvidéket is szereti, az is megtalálja a számításait Szicíliában. A sziget északi részén emelkedik az Appenninek folytatásaként egy lánchegység, melynek csúcsai 1600 méter fölé emelkednek. Gyorsan magunk mögött hagytuk a zsongó tengerpartot, és pár óra múlva már magyaltölgyesek között emelkedtünk a Madonie Nemzeti Park hófehér sziklákkal övezett kopár csúcsai között. A táj egyre mesésebb lett hatalmas, sárgás legelőkkel, hegyvonulatokkal, zöldellő ültetvényekkel, és a köztük megbújó hangulatos falucskákkal.

A szicíliai Appeninek vonulata Forrás: Puskás Zoltán

A sziget déli partvidéke az északi után már kevésbé látványos: kopár dombok, kiégett puszták, sűrűn lakott kikötővárosok rengeteg észak-afrikai bevándorlóval. Ami nem véletlen, hiszen innen Tunézia partjai már csak 145 kilométer távolságban vannak. Errefelé nem sok a külföldi turista, a partszakaszok is rendre sziklásak, apró kavicsosak, és tömegre még nyár közepén sem kell számítani.

Templomok, sólepárlók, szélmalmok

Agrigento városa mellett viszont ókori görög műemlékek bújnak meg. A hely ma Templomok-völgye néven ismert, amit kissé furcsállottunk, mert mind a hét templom a hegygerincen emelkedik. Egyébként az épületek tényleg fenségesek, az időszámításunk előtti 5-6. században épültek dór stílusban, és némelyik meglepően jó állapotban maradt fenn.

A Templomok-völgyének egyik gyöngyszeme Forrás: Puskás Zoltán

A nyugati partvidék a leglaposabb. Itt beltengerek nyomulnak a szárazföldbe, hatalmas, hófehér sólepárlók és szélmalmok uralják a látóhatárt. Trapani után ismét elhagytuk a tengert, és feltekertünk a föléje magasodó Erice táblahegyére. A 700 méter magas tetőn egy középkori város található, mely önmagában is megér egy látogatást. Kőből épült házai, szűk utcácskái magával ragadóak, de nekünk még ennél is jobban tetszett a panoráma. Innen szinte egész Nyugat-Szicília belátható.

Szélmalom és sólepárló Nyugat-Szicíliában Forrás: Puskás Zoltán

Palermo sokat veszített régi fényéből

A kört a sziget fővárosával zártuk. Palermóra nem jellemző az az eszeveszett forgalom, mely szinte minden dél-olasz nagyváros sajátja. Megcsodáltuk a város hatalmas köztereit, szobrait, épületeit, kalapot viselő lovaikkal baktató konflisait és jellegzetes fákkal beültetett mediterrán parkjait.

Palermo madártávlatból Forrás: Puskás Zoltán

A valaha igen patinás nagyváros mára sokat veszített fényéből, ami a turisták számán is meglátszik. Palermo nélkül mégsem lett volna kerek a szicíliai túra. Végül a forgalmas kikötőben hajóra szálltunk, és nekivágtunk az újabb kalandnak, amely Máltában várt ránk.