Kiderítettem, van-e értelme a buddhista meditációnak

A férfiak zaklatása elől menekültem a Srí Lanka-i buddhista szentélybe, ahol végül nyolc napot töltöttem a saját gondolataimmal. Őszinte meglepetésemre a végére minden helyre került, és letisztult.

Olyan világban élünk, ahol már kora gyerekkorunktól megtanuljuk, hogy mindig sietni kell. Ha az ember megáll, és rácsodálkozik a világra (Jé, szőrös a pók lába!), máris rászólnak a felnőttek: ne álmodozz, siess! Ha valaki egy picit befelé figyel, már jön is a kérdés: most mi bajod van? Mindeközben tőlünk keletre, a buddhista kultúra országaiban az emberek gyerekkoruktól rendszeresen meditálnak, azaz nyugton ülnek, és befelé figyelnek. Elfelejtik a külvilágot, és csak vannak. Hogy mi értelme ennek? Nem tudom, de kipróbáltam.

Másodszor futottam neki a vipasszaná meditációnak. Először két éve, Kambodzsában vonultam be egy szentélybe, hogy naphosszat csendben üldögéljek. Akkor három napig bírtam, és azt hittem, soha többet nem vállalkozom ilyesmire. Most mégis úgy hozták a körülmények, hogy ismét nekifutottam.

Nem igazán voltam ráhangolódva, de Srí Lanka életvitele, és a turistalányokat állandóan zaklató helyi férfiak miatt végül úgy alakult, hogy utazásom utolsó két hetéből egyet a világtól elzárva, nyugalomban és magányban töltöttem.

Csak némi vita árán tarthattam magamnál az útlevelemet

Az interneten kerestem meditációs központot, ahol fogadnak turistákat, és van angolul beszélő guru. Többet találtam, de csak egy volt, amelyik nem ragaszkodott előre meghatározott dátumhoz, és a kötelezően ajánlott adomány, amely a bentlakás költségeit fedezi, sem volt túl magas.

Ki itt belépsz, hagyj fel minden kommunikációval! A meditációs központ bejárata Forrás: Horváth Orsolya

Az ilyen központok általában azzal fogadják a gyanútlan látogatót, hogy elkobozzák mindenét, amivel kapcsolatot teremthetne a külvilággal: telefont, laptopot, könyveket. Mivel én ezt már tudtam, és egyébként sem azért mentem oda, hogy professzionális szintre fejlesszem a magamba fordulás képességeit, hanem inkább azért, hogy költségtakarékosan megszabaduljak az utcai molesztálóktól, árusoktól, éttermi invitálóktól és taxisoktól, rutinosan letagadtam mindent a telefonom kivételével.

A mobilomat átvették, és egy nem túl biztonságos szekrénybe helyezték. Kérték az útlevelet is, de azt egyébként sem adja ki az ember a kezéből, főleg nem akkor, ha széf helyett egy vitrinben akarják őrizni, úgyhogy kisebb vita után magamnál tarthattam. Befizettem az adományt, ami ez esetben 5000 rúpia, azaz körülbelül 10 000 forint volt, aztán elvezettek a szállásomra.

A cellájában nem sok időt tölt az ember

A meditációs központ tulajdonképpen egy buddhista szentély óriási kerttel és kis házikókkal, ahol a szerzetesek laknak. A női és férfi szerzetesek nem érintkeznek egymással. A nők birodalmát két és fél méter magas kerítés zárja el a központi kerttől, nagy vaskapuval és - biztos, ami biztos - robusztus lakattal.

Az udvaron pedáns tisztaság, fák, virágok, rendezett sétányok. A szerzetesnők hosszú házakban laknak, ahol mindenkinek egy másfél méter széles cellácska jut, ahol egy alig fél méter széles fekhely és egy szekrényke jelenti a berendezést. Nem is időznek túl sokat a szobájukban, mivel a nap nagy részét meditálással töltik a közös helyiségekben.

A külföldi vendégek szobája nagyobb, mint a helyieké Forrás: Horváth Orsolya

A külföldi vendégeknek ennél nagyobb szobák jutnak, szélességük akár a két és fél métert is elérheti. Berendezésük egy ágy, egy szekrényke és egy akasztórúd a ruhák számára. Apropó ruhák. A kötelező viselet: fehér nadrág vagy szoknya, fehér blúz vagy póló és egy fehér, tógaszerű vállkendő. Szerencsére minden ruhadarabból tudnak kölcsönadni, ha valakinek nincs sajátja.

Alig vártam a hajnali 4-es ébresztőt

Érkezésem napján annyira siettem, hogy időben odaérjek a regisztrációra, hogy nem volt időm ebédelni. Gondoltam, vacsoráig kibírom. Rosszul gondoltam. A szerzetesek nem vacsoráznak. Dél után egyáltalán nem esznek másnap hajnalig. Este már szédelegtem, és persze semmi étel nem volt nálam pár banánon kívül. Húha, ha ez ilyen diétás tábor lesz, nem maradok sokáig.

A többi meditáló tanonc próbált kisegíteni pár keksszel és joghurttal, amit reggeliről tettek félre maguknak esti farkaséhség ellen, de az azért nem pótolta az ebédet. Amilyen éhesen feküdtem le, nem is bántam, hogy a másnapi ébresztő hajnali 4-kor volt, 5-kor ugyanis már valami reggeli ital szerepelt a napirendben. Nagyon reméltem, hogy tápláló lesz.

Reggel 4 órakor megszólalt az ébresztő kis harang. A falra kifüggesztett napirend szerint illett volna magunktól felébredni már 4 előtt, de ez pont annyira volt valószínű, mint amennyire annak hangzik. Fél 5-kor már jelenésünk volt a meditációs teremben a Buddha-szobor előtt. Ez úgy zajlott, hogy mindenki meghajolt Buddha előtt, sorba álltunk, és az idős szerzetesek bevonultak az áldozati ajándékokkal.

Íme, a meditálók napirendje és szabályzata Forrás: Horváth Orsolya

Volt egy tál füstölő, egy tál friss virág, két pohár víz, olaj és tea. A szingalézek végig énekeltek közben. Mindegyik tálat meg kellett érintenünk két kézzel (mintha mi hoztuk volna), aztán imapózban picit meghajolni. A rangidős, bordó ruhás szerzetes vette át a sor végén a tálakat, és ő helyezte el őket az oltáron. Aztán áldást mondott rá, és elvonultunk a helyünkre.

Félórás mantrázás következett, amelynek végén megáldottak minket a bordó ruhás szerzetesek, míg mi homlokunkat a földhöz érintve térdeltünk. Kár, hogy egy szót sem értettünk a mantrákból, és a szövegkönyv, amit találtunk, nem a valóságot követte. Azért utánoztuk a szerzeteseket, és a megfelelő időben hajolgattunk, és emelgettük a kezünket a homlokunkhoz. A reggeli áldás után felsorakoztunk a bögrénkkel, és megkaptuk a reggeli italunkat.

Az ital felülmúlta várakozásaimat. Pépes nyákká főzött rizs volt fűszerekkel és gyógynövényekkel. A legkíméletesebb reggeli ital a gyomornak. Az ájurvéda szerint hosszas éhezés után az a legjobb, ha meleg folyadékot kap a szervezet. Ezért szeret az emberek többsége reggel meleg teával, kávéval, kakaóval indítani. Mivel amúgy sem bírom reggel az édes ételeket, nekem ideális volt az enyhés sós, finoman ízesített, sűrű leves, amely az ájurvédikus gyógynövényeknek köszönhetően még szuper egészséges is volt.

Az egyik függönny mögötti kis cellában töltöttem nyolc napot Forrás: Horváth Orsolya

Tisztára, mint egy unalmas órán az iskolában

A rizsleves után elmostuk a bögrénket, és visszavonultunk a terembe meditálni. A meditáció mindig azzal kezdődött, hogy homlokunkat a földhöz érintve áldást kértünk magunkra és szeretteinkre, bocsánatot a vétkekre és megbocsátást az ellenünk vétkezőkre. Ezután elhelyezkedtünk a meditációs pózban, és mozdulatlanul üldögéltünk egy órát. Már aki bírta.

Jógáztam én évekig, képes vagyok mozdulatlanul ülni, ha elfoglalom magam valami gyakorlattal, de ha csak a légzésre kell figyelni, és rezzenéstelenül ülni, azonnal viszketni kezd valahol. Miután megfegyelmezi magát az ember, és óriási önfegyelemmel hosszú ideig mozdulatlanul üldögél, lopva a teremben kifüggesztett órára les. Ekkor jön a döbbenet, hogy mindössze öt perc telt el a kezdés óta. Tisztára, mint valami unalmas órán az iskolában.

Az a baj a vipasszaná meditációval, hogy nem olyan, mint a jógaórák végéről ismert kellemes lazítás, amikor az ember kényelmesen elhelyezkedik, lehetőleg hanyatt fekve, hullapózban, becsukja a szemét, kellemes zene szól, a jógatanár pedig lágy hangon vezeti a lazítás folyamatát testrészről testrészre. Az ember picit bealszik, vagy épp nem, de a végén üdén és kipihenten távozik a jógafoglalkozásról.

A meditálók tízparancsolata Forrás: Horváth Orsolya

A vipasszaná meditáción nincs zene, nincs hanyattfekvés, nincs lazítás. Ülni kell, és kizárólag a légzésre figyelni. Ki, be, ki, be. A test háttérbe szorul. Ha bármi kényelmetlen, csak megfigyelni szabad az érzést, de sem tiltakozni ellene, sem tenni ellene nem szabad(na).

Na persze, azért kitartóan próbálkoztam a feladattal. Aztán egy idő után rájöttem, hogy vagy nyugton ülök, mozdulatlanul, de közben a gondolataim szabadon szárnyalnak a karácsonyi készülődéstől a gyerekkori emlékeken át a jövőbeli terveimig, vagy a légzésre figyelek, de akkor tíz perc után mindenem zsibbad. És akkor megszólalt a végtelenül hosszú óra végét jelző csengő. Elindultunk reggelizni.

A reggelizés szertartása izgalmasabb volt a meditációnál

A kolostort a környékbeli falusiak etetik, akik előre jelentkezhetnek, mely napokon akarnak főzni a szerzeteseknek. A falusi asszonyok hozták nekünk az ételeket, és rögtön az étkezdébe vitték a tálakat. Volt vagy 15-20-féle étel, úgyhogy többször fordultak. Végigasszisztálták az étkezéseket, felszolgálták a fogásokat, rajongó tisztelettel és szégyenlős hódolattal lesték, ízlik-e a főztjük. Annyira édesek és szeretnivalóak voltak!

A reggeli úgy kezdődött, hogy a szerzetesek és jógik az ebédre hívó csengő megszólalása előtt öt perccel felsorakoztak a meditációs terem előtt. Mindenki hozta a kis étkészletét: két-három tányér, műanyagtál a kézmosáshoz, kis tálka a fagyinak, bögre, kanál. Az edényeket kis konyharuhával takartuk le, amely diszkréten elrejtette a tényt, hogy a szerzetesek is esznek.

Lássuk csak, mikor kapjuk a várva várt reggelit? Forrás: Horváth Orsolya

A csendes sorakozás közben is meditált a többség. A csengő felhangzásakor a rangidős, bordó ruhás szerzetesek megindultak az étkezde felé megfontolt, ünnepélyes lépésekkel, őket követte a narancssárga ruhás szerzetes, majd mi, a fehér ruhás külföldi meditálók, aztán a többi fehér ruhás jógi. Az étkezdében kiosztott helyekre ültünk a nagyon alacsony asztaloknál, a csempézett padokon.

Kipakoltuk magunk elé az edényeket, majd lehajtott fejjel vártunk. Mikor mindenki leült, a falusi asszonyok elkezdték felszolgálni az ételeket. Először vizet töltöttek a kézmosó tálkáinkba, aztán forró vizet a bögrénkbe. A forró víz jobb a gyomornak evés közben. Olyan, mintha levest ennénk, csak nincs íze. Illetve van, mert nyílt tűzön forralják a vizet és beleszáll a hamu, ami szerintem még lúgosítás szempontjából is jót esz a szervezetnek. Sorra jöttek el előttünk az asszonyok, és tették a tányérjainkra az ételeket. Ha valamiből nem kértünk, le kellett fedni a kezünkkel a tányért, ez jelentette a nemet.

Mikor minden étellel körbejártak és mindenkinek volt a tányérján valami, a megbízott szerzetes engedélyt adott az étkezés megkezdésére. A helyiek kézzel ettek. Jobb kézzel összegyúrták a rizst és a szószokat, és ujjaikkal igazgatták el a tányéron az ételeket. Mi, külföldiek, akik a „ne fogdosd kézzel az ételt!” szabályon szocializálódtunk, kiskanállal ettünk.

Az evés végén a kézmosó tálkából vizet töltöttünk a tányérunkba, és kézzel kicsit ellögyböltük, hogy ne legyen maszatos a kis terítő, amikor visszafelé ballagunk a szobánkba. Amikor mindenki befejezte az evést, egy asszony körbejárt egy nagy fém lavórral, abba tudtuk kotorni a maradékot. Egy másik nő vödörrel járt körbe, amelybe a kézmosó vizet öntöttük.

Amikor ezzel is megvolt mindenki, kezünkbe vettük a letakart étkészletünket, és a bordó ruhás szerzeteseket követve, libasorban kivonultunk az étkezdéből. Miután déltől kezdve semmilyen szilárd ételt nem kaptunk, európai gyomrunkra való tekintettel mindig elhoztunk már a reggeliről egy kis édességet és banánt az esti túlélés érdekében.

Az öt cellából álló ház folyosója Forrás: Horváth Orsolya

A szállásunkon elmosogattuk az edényeinket, aztán már mentünk is vissza meditálni. Megint áldáskérés, aztán nyugton üldögélés egy órán át. A meditáció után megkaptuk a reggeli italunkat, amely vagy királykókusz leve volt vagy tejeskávé sok cukorral.

Takarítás és tisztálkodás után jött a bőséges ebéd

A napirend szerint reggel fél 9-től egy óra takarítás következett. A külföldi jógik házában öten voltunk. Öt embernek egy ekkora kis ház kitakarítása alig fél óra. Az udvaron söprögetést is beleszámítva legyen 40 perc. Ezt naponta kétszer kellett végezni. Annyira nem tudtunk mit kezdeni magunkkal könyv, tévé és beszélgetés hiányában, hogy már a takarítás is szórakozásnak számított. Életemben nem láttam még ilyen pedánsan tiszta vécét és udvart.

Életemben nem láttam ilyen pedánsan rendben tartott udvart Forrás: Horváth Orsolya

Takarítás után kaptunk két órányi szabadidőt mosdásra és mosásra. Hideg vizes zuhany volt a fürdőszobában, de hát ázsiai viszonylatban már az is nagy szám, hogy egyáltalán csapból folyik a víz.

Tisztálkodás után ismét felvonultunk a szertartásos étkezésre, és ismét rengeteg étellel vártak minket a helyiek. Fehérrizs, vörösrizs, többféle zöldséges curry, papadam, kókusz sambol, kenyér, főtt zöldségek, saláták, gyümölcsök, sütemények. Egyik nap csak a desszertes tányéron 15 különböző ételt számoltam, és előtte még a főétel is volt vagy 15-féle.

Hihetetlen jól tartják a szerzeteseket. Igaz, hogy ebéd után viszont nincs több étel. Legközelebb fél 2-kor kaptunk egy cukros gyömbérteát, meg este 6 körül egy cukormentes gyógyteát.

Titokban olvasgattam a becsempészett könyveket

A délutánok meditálással teltek. Lehetett választani sétálás és üldögélés között. Sétáló meditációnál a lépésekre kell figyelni, ahogy a földet érinti a talp. Én egy idő után erre tértem át, mert ez legalább részben lefoglalta a gondolataimat, de az utolsó napokon már annyira meglazult a fegyelmem, hogy fél órát ültem csak a meditációs teremben, utána pedig a szobámban olvasgattam a titokban becsempészett könyveimet.

Délutánonként választhattuk a sétáló meditációt is a kertben Forrás: Horváth Orsolya

A takarodó este 10-kor volt. A szerzetesek napi négy órát alszanak. Ennyi meditálás mellett nem is lehet többet. A jógik elvileg alhatnak hat órát, de pár nap után már én is magamtól ébredtem négy óra előtt. Sosem hittem volna!

Délutánonként a szentélyt irányító szerzetes, a guru tartott fogadóórát, ahol tanácsokat adott a meditálással kapcsolatban. Érdekeseket mondott. A kedvencem az volt, mikor egy Buddha idézetre vezetett rá minket: „Ha igazad van, semmi okod rá, hogy mérges légy. Ha nincs igazad, akkor meg semmi jogod hozzá.”

Érdekes figurák ugrottak be meditálni a szentélybe

A szerzetesnők nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Mindig mosolyogtak, de alig beszéltek. Elvileg nekünk sem lett volna szabad beszélgetnünk, próbáltuk is minimalizálni a csevegést, de nem teljesen tudtuk megállni. Érdekes emberek voltak a lakótársaim. Egy albán lány kivételével, aki 18 éve Indiában él egy szentélyben, csak most, a vízumhosszabbítás miatt átmenetileg ideköltözött, mindenki három-négy napot maradt csak.

Érdekes figurákkal lehet találkozni egy ilyen helyen Forrás: Horváth Orsolya

Először két német lány lakott a szomszédomban, akik a gimnázium után egy kis világ körüli útra indultak, és közben beugrottak meditálni. Aztán egy holland lánnyal szórakoztattuk egymást, aki indiai körútja után vágyott egy kis meditálásra. Volt egy hongkongi lány, aki úgy nézett ki, mint egy fiú, és mindannyiunkhoz meghívatta magát nyaralni, meg volt egy 60 körüli német nő, aki azt hitte, hogy mindenkinél magasabb rendű.

Bármennyire is tiltakoztak az agytekervényeim a meditáció ellen, bármennyire is komolytalanul álltam a dologhoz, a nyolc nap alatt, amit végül bent töltöttem, helyreállt bennem egyfajta béke. Az ember annyit van egyedül, és annyira nem érik külső ingerek, hogy még ha nem akar, akkor is kénytelen lenyugodni. Kiürültek fejemből a röpködő gondolatfoszlányok, és őszinte meglepetésemre minden helyre került és letisztult.

Úgy látszik, mégiscsak van értelme a meditációnak, még a hozzám hasonló szkeptikusok számára is.

Korábbi beszámolóinkat Sri Lankáról itt és itt olvashatja.