Gyönyörű, homokos tengerpart, buja növényzet, szikrázó napsütés – mindez ráillene egy tipikus nyaralóhelyre is, az Észak-Szentinel-szigetre (North Sentinel Island) azonban nem tanácsos ellátogatni. Lakói ugyanis a szentinelézek, akik mereven elzárkóznak az idegenektől, és a mai napig elszántan védik a földjüket. Megölték például azokat a halászokat is, akik 2006-ban tévedtek oda, a holttestek elszállítására küldött helikopter pedig nyílzáporral üldözték el.
A népcsoport lakóhelye a Bengáli-öbölben található Andamán- és Nikobár-szigetek egyike, amelyek egyébként Indiához tartoznak. A gyakorlatban azonban az indiai hatóságok tevékenysége csak a sziget időnkénti megfigyelésére, ritka, rövid látogatásokra és a sziget idegenek általi megközelítésének akadályozására terjed ki, így a terület de facto autonómiát élvez.
A szentinelézek pontos száma nem is ismert, kunyhóik férőhelye alapján talán pár százan élhetnek a 72 km²-es szigeten, és túlélték a 2004-es indiai-óceáni szökőárt is. A népcsoport a mai napig vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot folytat. Nyelvük, kultúrájuk ismeretlen, mivel pár kísérlettől eltekintve a modern civilizáció nem lépett kapcsolatba velük.
A sziget lakossága minden közeledést ellenségesen fogad. Néha egy-egy expedíció barátkozási szándékkal kókuszdiókat hoz a szentinelézeknek, a fogadtatás azonban többnyire elutasító és fenyegető. Fegyvereik dárdák, illetve egy laposíj, mellyel közel 100 méterre is nagy pontossággal lőnek ember méretű célpontra. Ezért nem kockáztatják a velük való érintkezést, és fotó vagy videó is csak rossz minőségben készült róluk.
A Survival International írása szerint a szentinelézek a világ egyik legelszigeteltebb népcsoportja lehet. Egyesek úgy vélik, hogy közvetlen leszármazottai az Afrikából kirajzó első embercsoportoknak, és akár 60 ezer éve a szigeten élhetnek. Az indiai hatóságok azért is óvják őket a külső látogatóktól, mert egy behurcolt betegség könnyen elpusztíthatja őket.