Elvittem a szerelmemet az egyik legromantikusabb magyar vidékre

A Nógrád nyugati részében tett kirándulás után ezúttal a megye keleti és északi felében töltöttünk el két napot, megspékelve egy miniatűr szlovákiai kiruccanással. A térség turizmusa elég fejletlen, három látnivalóból hármat zárva találtunk, méghozzá szombaton és vasárnap, amikor elvileg jöhetnének a látogatók. De nem jönnek, mert nincs miért. Ellenben akad még olyan megszállott, aki hisz abban, hogy a különleges szolgáltatás és a romantikával ötvözött spiritualitás vonzani fogja az idegeneket.

Az első meglepetés akkor ért minket, amikor a távolban feltűnt Vanyarc templomtornya. Még jó adag út állt előttünk, de kénytelen voltam megállni, mert a mellettem elterülő rét látványa olyan volt, mint a mesében.

Bíborszínűbe borult ott minden, és a virágok felett méhek dongtak.

Mivel még sosem láttam ehhez foghatót, feltettem a képet a közösségi oldalra, mert mindenképpen szerettem volna megtudni, mit is fotózok. A válasz egy nyugat-magyarországi kis falu polgármesterétől érkezett, ide is másolom. „Bíbor. Az áttelelő egyéves pillangós virágú szálastakarmány-növények közé tartozik. Gyors fejlődésű, rövid tenyészidejű, a többi pillangósokhoz hasonlóan kiváló talajjavító, gazdagítja a talaj nitrogénkészletét, ezért helye van a zöldtrágya-keverékekben.”

Bíborba borult a táj Vanyarc határában Forrás: Lantos Gábor

Csupa zárva tartó nevezetességekbe botlottunk

Nagy lendülettel mentünk tovább, hiszen rengeteg felfedeznivaló várt ránk. Azt persze később tudtuk meg, hogy a helyek nagy többségébe bejutni egyszerűen lehetetlen. Itt volt mindjárt a nádújfalui Szent Kereszt felmagasztalása templom. Mesélték, hogy gyönyörű a belseje, eredeti festett fakazettás mennyezete van.

Szerettük volna megnézni, ahogy a kertjében álló haranglábat is, amely fából készült, és 1776-ban már biztosan állt ezen a helyen. De a templom vasárnap délelőtt is zárva volt. Tébláboltunk a templom körül, reménykedve, hogy szembejön valaki, és megtudjuk, hol van a kulcs. De nem volt szerencsénk. Felfedeztünk egy lassan rommá váló, palóc motívumokkal díszített parasztházat a templom oldalában, aztán csalódottan továbbálltunk.

Mátraterenye-Nádújfalu nevezetes temploma és haranglába kívülről Forrás: Lantos Gábor

Nemti gyönyörű tájházával sem jártunk jobban. Itt legalább kitettek egy papírost, hogy a múzeum minden szombaton háromtól hatig van nyitva. Hogy miért pont ekkor, ne kérdezzék. A cetlin egy telefonszám, hogy ha ettől eltérő időben óhajtunk jönni, napokkal korábban egyeztessünk. Ezt elmulasztottam, lőttek tehát ennek is. Mondjuk érteni vélem, hogy a bizonytalanra nem alkalmaznak teremőrt, bár éppen a megye másik oldalán, a mohorai Tolnay Klári-emlékház jó ellenpélda erre. A tájház tornácáról a Mátra vonulatait szemléltem, gyönyörű látvány, meg is örökítettem.

Tájkép a Nemtiben álló tájház tornácos teraszáról Forrás: Lantos Gábor

Értetlenségem tíz perccel később hágott a tetőfokára. Ekkor érkeztünk meg Bátonyterenyére a Gyürky-Somossy-kastélyhoz. A biztonsági őr kibújt a kuckójából, és azonnal közölte velünk, hogy az 1790 tájékán megépített csodás épületet csak kívülről tudjuk megtekinteni. Nem fogják kitalálni, miért. Mert zárva van. Illetve, csak hétvégén van csukva. Hétköznap, amikor a kastély területén üzemelő helyi könyvtár nyitva tart, be lehet jutni a város tulajdonában lévő gyönyörű házba.

Na de ki jár errefelé hétköznap, főleg iskolaidőben? Senki.

Így aztán vasárnap is alig féltucatnyian tébláboltunk a kastélyt körbeölelő gyönyörű kertben. Az egykori lovarda épülete az összedőlés szélén áll, a tetőből már kinőtt egy fa, és kibontotta lombját. A telek túlsó végén eszményi kovácsoltvas kapu áll, rajta súlyos lakat lóg, igaz, a kapu mellett simán ki lehet jutni az útra. A címeres vaskapu legalább nem rozsdásodik. A kertben halastó és rengeteg madár, a fűben ezer százszorszép. A kastély összes külső villanya égett, valaki a távolban telefonált, egy idős nő kannával a kezében a közeli temető felé caplatott. Ezen a vasárnapon ennyi jutott nekünk ebből a kastélyból.

A Gyürky-Somossy-kastély Bátonyterenyén, ahová szintén nem jutottunk be Forrás: Lantos Gábor

Csodák egy majorban, reggeli a szabadban

Három nevezetességből hármat zárva találtunk. Nem jó arány. Ezt már Földi Ádámnak mondtam, aki a közeli Mátranovákon próbálkozik valami olyannal, amivel kevesen ebben az országban. „Az itt élő ember önmagának a legnagyobb ellensége.

Ráadásul a helyieknek ezek a nevezetességek semmit sem jelentenek,

nem tartják fontosnak, hogy naponta nyitva legyenek. Éppen ezért kell valami olyat csinálni, amit más nem. Ezen dolgozom évek óta.”

Hogy mi ez? Röviden összefoglalva: egy valamikori juhakolból épített vendégház, amelynek szobái egyediek, a spiritualitást kedvelőket azonnal elvarázsolja a hely. Hát még a reggeli, amelyet a Faluhelymajor gazdája szervírozott nekünk. Kis kosárban kaptuk az aznap reggel sütött zsemlét, a bundás kenyeret, a zöldségeket, a citromfűteát, a rózsa-, fenyő- és orgonaszörpöt.

Reggeli a szabadban a Mátranovák feletti dombokon Forrás: Lantos Gábor

A majorság melletti dombra felmászva, a hegygerincen végighaladva hófehér abrosszal terített asztal várt ránk. Alattunk a völgy, ahol a középkorban Mátranovák ősi lakosai éltek. Ám a helyet annyira gyakran sújtották villámok, hogy eleink jobbnak látták, ha odébb költöznek. Így maradt itt az érintetlen buja zöld hegyvidék, a lent legelő lovak és rackák tömege. Órákon át tudtam volna itt ülni és falatozni,

mert ilyet Magyarországon ritkán lát az ember.

Miként az sem gyakori, hogy az egyik szoba közepén merülő medence áll, a másikban meg szalmaágyon pihenhet meg a fáradt vándor. Csupa tiszta tekintetű ember, az édesapa, Földi Gyula, akinek juhai díjnyertesek, a fia, Ádám, aki még hisz a csodában, és évek óta ennek megteremtésén dolgozik. Mondanám, hogy ide mindenkinek (miközben tényleg mindenkinek) el kell jönnie, csak akkor elveszne a hely varázsa.

Kézzel faragott régi juhászfokosokat nézegettem, bort kortyolgattam a lemenő nap fényében. Estére a juhok is a ház közelébe jöttek, két kis bárány éppen az ablakom alatt kapott enni az anyjától. Egy pillanat alatt feledtem el minden bosszúságot, az összes zárva tartó helyet, nevezetességet. Aki erre téved, megnyugszik, elvonul a világ zajától, és a házigazda segítségével pár nap alatt biztosan magára szed egy-két kilót, ha végigeszi mindazt, amit Földi Ádám elé rak.

A Faluhelymajor épülete a lemenő nap fényében Forrás: Lantos Gábor

Szlovákiai kiruccanás Somoskő várába

Észak-Nógrádnak két nevezetes vára van: Salgó vára (nem tévesztendő össze a Börzsönyben, Perőcsény mellett található Salgóvárral), valamint a somoskői vár. A kettő közül mi most ez utóbbit választottuk, hiszen korábban sosem jártam még ebben a romban. Ahhoz azonban, hogy a 13. században emelt erődítménybe feljussunk, át kellett lépnünk Szlovákia területére.

A somoskőújfalui közúti határállomás épülete pusztul, és elhagyatott, az egykori fém őrbódékat úgy hagyták ott, mint akik jól végezték dolgukat. Északi szomszédunkhoz átautózva pár kilométer után tábla jelzi, merre kell felkanyarodni, majd újabb négy kilométer után érek a parkolóba.

Itt bezzeg üzemel a turizmus,

két kedves szlovák ember mutatja, hogy a belépő és a parkolási díj összesen 2 euró 20 cent. Forintot is elfogadnak, és az indulás előtt pár kedves magyar szóval magyarázzák, merre érdemes menni. A zöld jelzésen végig az erdőben.

A menet nem túl megterhelő, és 30 perc alatt a várban lehet az ember. Útközben láttunk halastavat és forrást, kőtengert és bazaltorgonát, de az igaz nevezetesség mégiscsak a somoskői vár volt. Petőfi is írt róla: „Somoskő nem nagy vár, nem is nagy hegyen fekszik, de bámultam építését, mely gyönyörű öt-, hat-, hétszögű kövekből van.” Csák Máté is megfordult itt, innen messzire száll a tekintet. Páratlan a panoráma, a szél utat tör a hegyek között, és tiszta időben egészen Losoncig el lehet látni. Na meg a másik irányban ott magasodik előttünk Salgó vára.

Somoskő vára igazi nevezetesség Forrás: Lantos Gábor

Kitérő a keresztény és a buddhista nyugalom szigeteire

Innentől már hazafelé vitt az utunk, de beiktattunk még két megállót. Az első Szentkút, amely közigazgatásilag Mátraverebélyhez tartozik. A ferencesek által vezetett nemzeti kegyhely méltán híres és ismert az országban, legalábbis a hívők körében egészen biztosan.

Hogy az átlag magyar turista mennyit tud e nevezetességről, azt nem tudom, mindenesetre a kétnapos utazás alatt itt találkoztunk a legtöbb emberrel. Az 1258-ban alapított emlékhelyen a bazilika (Szentkúti Nagyboldogasszony-templom), a kálvária, a szent csodakút és a magasban fekvő remetebarlang a legfőbb látványosság.

A szentkúti csodakút Forrás: Lantos Gábor

A legenda szerint Szent László 1091-ben a kunok ellen harcolt. Az ellenség bekerítette, és a király a völgybe szorult. Szent László lovával egy szakadék felett ugrott át, és amikor a ló patája földet ért, víz szivárgott ki a földből. A király fogta a bárdját, kiszélesítette a pata által vágott lyukat, és ekkor tört fel a mélyről a forrásvíz. De a helyhez számtalan más legenda is kapcsolódik, például az, amely szerint 1700-ban aranykereszt ragyogott fel a vízben. Egy évvel később a hívők előtt megjelent a Boldogságos Szűz, aki a trónján ült, és a kis Jézust tartotta a kezében.

Egy biztos, Szentkút kiválóan alkalmas elcsendesedésre, elmélyülésre,

ámbár a bejárat közvetlen közelében kialakított zsibvásárt azért tudnám feledni. Akinek van kedve, az erdőben igen meredek úton felkapaszkodva érheti el a remetebarlangokat, ahol a 13. századtól éltek remeték a barlanglakásokban. Az utolsó szentkúti remete, Dobát Jozafát 1767-ben halt meg.

A szentkúti bazilika épülete Forrás: Lantos Gábor

Egy faluval odébb, Tar közelében pedig ott magasodik a megye második sztúpája (az elsőről, amely Becske felett emelkedik, beszámoltam a megye nyugati részében tett utam leírásakor). A Tar melletti emlékhely sokkal jobban kiépített, mint a becskei, hiszen itt hozták létre a Kőrösi Csoma Sándor emlékparkot. Az emlékhelyet 1992-ben, a nagy magyar utazó halálának százötvenedik évfordulójára állították fel, és a dalai láma áldotta meg. A látogatók a tibeti stílusú Tara Teaház különlegességeiből is fogyaszthatnak. Az egzotikus keleti áruk iránt érdeklődők is megtalálják mindazt, amit keresnek, legyen az könyv vagy egyéb buddhista kegytárgy.

A dalai láma áldotta meg Forrás: Lantos Gábor

Innentől kezdve azonban már tényleg hazafelé vitt az utunk. Az autópályát – ahogyan idefelé is – messze elkerültem, keletről nyugati irányba szeltem át hazánk második legkisebb megyéjét. Így jutottunk el arra a 25 kilométeres szakaszra, amely Alsótold és Mohora között fut végig. Nincs abban semmi túlzás, hogy ez az út hazánk egyik legszebb, legromantikusabb táján megy keresztül, amely szintén érdemes a figyelemre.

A bejárt útvonal:

Nógrád megyéről korábbi írásunkat itt találja, egy ottani kéktúrás kirándulásról pedig itt írtunk.