Már jó pár év eltelt azóta, hogy Veszprémben turistáskodtam, és a város fejlődését leginkább csak étteremkritikák kapcsán követtem. Habár azok is pozitív képet festettek, most, hogy egy esős vasárnapon a városba értem, meglepődtem. Ez a város gyerek-, anya-, anyós-, pasi-, menyasszony-, nagynéni-, nagypapa-kompatibilis. Mindenki talál magának programot, bárkivel is érkezzünk, találunk metszéspontot.
Veszprém még mindig szép, és szerencsére a helyiek tudják, hogyan őrizzék meg az értékeiket. Az óvárosban rendben tartott és felújított épületek állnak, a korábbinál is több múzeum, ráadásul lépten-nyomon információs tábla várja a hozzám hasonló random, felkészületlen turistákat. A kiállítások, tárlatok és egyéb látnivalók ráadásul még az álmos, esős májusi vasárnapokon, tehát a főszezonon kívül is mind nyitva voltak. Szerencsére, mert ezek engem jobban érdekeltek, mint az állatkert (bár úgy tűnt, az egész városban egyedül vagyok ezzel a hozzáállással).
A várban, azon belül is a Tejfalussy-házban, a Boldog Gizella Királyné Múzeumában például idén az első világháborús tábori lelkészek és orvosok munkáját ismerhetjük meg. Néhány házzal arrébb a tegulárium szóval barátkozhatunk, ami téglagyűjteményt jelent. Ez gyakorlatilag a Magyar Építőipari Múzeum állandó bélyegestégla-kiállítása, rögtön a műgyűjtő László Károly válogatott, múlt századi remekeket bemutató válogatása mellett. Akit ezzel nem tüzeltem fel, annak is érdemes benéznie a Dubniczay-palotába, mert maga az épület is megér egy látogatást.
Ahogy a szomszéd épület, a Bíró-Giczey-ház is, a püspöki palotával szemben. A Szaléziánum kapuja a legszebb az utcában, hatalmas és türkiz színű, mögötte ugyanakkora üveglap határolja el az utcát az udvarban berendezett kávézótól. Az épületben gyönyörűen restaurált barokk tárgyakkal ismerkedhetünk, és mivel katolikus intézményről van szó,
a gyerekek interaktív programként gyertyát önthetnek vagy ostyát süthetnek.
Ebben az udvarban érdemes inni egy kávét, főleg reggel, amikor még minden békés.
A Vár utcában nyitva vannak a templomok is, és én a templomokba mindig belesek. Általában megéri. A Szent György-kápolna például a város legkorábbi építészeti emléke, a középkori krónikák szerint itt tett szüzességi fogadalmat Szent Imre herceg. A piarista templomban véletlenül kiállítást találtam, és megtudtam, hogy a mellette álló gimnáziumban tanult többek között Batsányi János, a Cholnokyak és Mádl Ferenc.
Ilyen szép környezetben talán még az egyetemisták is beérnek a kora reggeli előadásokra, merthogy pont itt van az egykori nagyszeminárium, amely ma a Pannon Egyetem kollégiumaként működik. Magát a középkori várfalat egyébként nagyítóval kell keresni, a tatár és a török, meg a tűzvészek és földrengés után újjáépített vár viszont ott van, és egyutcás barokk várként egyedülálló Magyarországon.
A IV. Béla korában épült Vigyázótorony (avagy Tűztorony) élt csak túl minden viszontagságot, azt nem is nehéz megtalálni. Alatta a Fecskendőház, homlokzatán versike őrzi a történetet, mely szerint a 19. században a város lakói majdnem lebontották a tornyot, hogy megépüljön a tűzoltószertár. Szerencsére találtak más alapanyagokat.
A veszprémiek egyébként kreatívak, ha építkezésről van szó, az állatkert például egy szeméttelepre épült. Népszerűsége töretlen, már a Viaduktról lekanyarodva, a szűk és kanyargós út szélén végig autók parkoltak, lejjebb, az eredeti parkolóknál pedig vérre ment a harc még az illegális helyekért is. Bent, a tízhektáros területen valószínűleg jobban eloszlott a tömeg.
Én jobbnak láttam a Séd-patak másik oldalán letenni a kocsit, és néhány száz métert sétálni Szűz Mária apácakolostorának romjáig. Ez már a Betekints-völgy, valószínűleg az egyik legaranyosabb nevet viselő magyar völgy. Legalább ilyen cuki a Szerelem-sziget városrész neve, ami szintén itt van. A borús vasárnapon itt nem volt tumultus, valószínűleg kevesen tudják, és még kevesebbeket érdekel, hogy
itt volt az első apácazárda és nevelőintézet Magyarországon,
Imre herceg felesége alapította.
Ahol egykor angolkisasszonyok hajtották a karikát, most veszprémi kislányok lasztiztak. Állítólag a koronázási palást is itt készült. Ma már csak két-három falmaradvány látszik, meg mellette egy szuper, újnak tűnő szökőkút. Ez egész ötletes: a középről fellövellő víz először egy kör alakú labirintuson csorog végig, aztán mint egy épített patak, kanyarog és folyik át a téren. Azon gondolkodtam, talán éppen az egykori kolostor alaprajzát imitálja, de nem találtam erre utaló információt.
A tér végén a város leghangulatosabb bisztrója dél tájban már pörgött. A Fricska előtti padokon egész sokan ültek, a grillen sült a hús, Démon, a legjobb fej ló, akit valaha láttam, a kocsi elé fogva, sztoikus boldogsággal várta, hogy történjen valami. Jó idő esetén ez az a hely, ahol a patakba állított padokon, asztalokon is ebédelhetünk. „Mi a fricska? A fricska a jóízű meglepetés maga.” Ez a bár szlogenje, szerintem tökéletes. Egy kézműves fagyira bármikor benevezek ott.
Veszprémben minden utcára jut egy fagylaltozó, köztük néhány minőségi is.
De elmehetünk a hedonista végletekig, ugyanis a városban is székel Stílusos Vidéki Éttermiségi tag. Ez a Chianti, amelyet idén 13 pontra értékelt a Gault & Millau étteremkalauz. Ez egy szakácssapkát, vagyis egyértelműen jó konyhát jelent. A kulináris kalandért a külvárosig kell menni, de szerintem még a 15 kilométerre fekvő Balaton-parttól is megéri a kitérőt.
Több négycsillagos hotel is akad a környéken, Herend és a kerteskői ménes is csak egy köpésre van, ezeket is csak ajánlani tudom, nem beszélve a Balaton-partról. Októberig biciklit is kölcsönözhetünk, bár Veszprém gyalog is gyorsan bejárható. Június, a Kabóciádé Fesztivál inkább a családosokat hívogatja, a júliusi ünnepi játékok már a fiatalok felé is nyit, az Utcazenére idén én is tuti visszamegyek. Akkor már a patakban ebédeléshez is elég meleg lesz.