Wiesbaden mai lakói is örülhetnek, hogy a város még a világháborúk alatt is kiváltságos helyzetben volt. Habár a vagyonokat költő főnemesek addigra elmaradtak, viszont a bombák is elkerülték a szép épületeket. Sőt még az 1933-as athéni charta sem különösebben szólt bele a városképbe. Így lehet, hogy
az épületek egyedülálló módon ma is egységes, pedáns városképet adnak.
Többségük ráadásul egy időben – 1850 és az első világháború között – épült klasszicista és szecessziós stílusban. Nem csoda, hogy itt telepedett le a második világháború után az amerikai légierő, amelynek első számú egysége ma is itt állomásozik.
Ha választhatnék, egy wiesbadeni házban élném le az életemet, lehetőleg a Rheinstraße közelében, esetleg kijjebb, egy biebrichi villában. E sugárút mentén végig hasonló házak sorakoznak nagy erkélyekkel és romantikus, szépen rendben tartott lépcsőfeljárókkal. Ezeket látva mindenkiben regény- vagy sorozatötletek születnek, még csak romantikusnak sem kell lenni hozzá.
Jellemző a klinkertégla és a szolid díszítés. A többsávos út közepén hatalmas platánok fogják fel a szmogot és a zajt. Egy-egy utcával arrébb már teljes a csend, autós forgalom szinte nincs is. Jelenleg
egy ilyen belvárosi lakás bérleti díja 800 euró körül mozog,
ami egyáltalán nem sok az átlagos helyi bérleti díjakhoz képest. Ahhoz képest pedig főleg nem, hogy Wiesbaden évek óta igencsak előkelő helyen áll a németországi jólétet és vásárlóerőt összehasonlító táblázatokban.
Ha már nem élhetünk itt hosszabb ideig, legalább üldögéljünk egy kicsit a város egyetlen romkocsmájában, a Kaffee Klatschban, és bámuljuk a környező házakat. Lehetőleg vasárnap reggel, amikor isteni all you can eat reggelit adnak a környéken egyedülálló módon vegánoknak is. Nem mintha vegán lennék, de ez szemlélteti, mennyire konzervatív a város.
A kocsma is csak illedelmesen renitens, és már húsz éve ott áll.
Ettől összesen két perc séta a neoromantikus stílusban épült Ringkirche, amely ikertornyaival nagyban meghatározza a sugárút (Rheinstraße) összképét, építészetileg le is zárja azt. Még úgy is, hogy a templom főbejárata valójában a másik oldalon van. Németország első protestáns temploma ma főleg egyedi hangulatú koncertjei miatt meghatározó. Sajnos én csak egy gyerekmusicalt csíptem el valamelyik délután, habár az sem volt mindennapi.
Igaz, hogy tartományi fővárosról van szó, de azért meglepő, hogy a számos fontos közintézmény mellett a 280 ezer lakosra 14 színház, 11 mozi, 28 múzeum, 5 nagyobb könyvtár, 16 diszkó és klub, 7 szabadtéri strand, 4 fedett uszoda, 6 gyógyfürdő, 12 nagyobb park, és két állatkert jut.
A belváros gyalog és tömegközeledéssel is gyorsan bejárható, viszont nem kifejezetten biciklisbarát.
Az egymásba futó hosszú sétálóutcák viszont, amelyeken általában tömeg van, különböző parkokba futnak, ahol nyulak és papagájok hada kóricál teljesen szabadon.
Ennek ellenére – vagy ezzel együtt – még kora tavasszal is jó itt piknikezni. A legjobb hely erre rögtön a neobarokk vasútállomással szemben fekvő füves rész az Adolfsalle mentén, ahol a tollasozó párokon kívül a szép vörös homokkő épületre látunk. Aki a fűből a még impozánsabb Kurhaust vagy Európa leghosszabb oszlopcsarnokát, a Hesseni Állami Színházét nézegetné, annak is csak tíz percet kell sétálnia a Warmer Damm nevű közparkig. Itt azonban számolni kell azzal, hogy valamelyik tó vagy szökőkút törzsközönsége, egy-egy népes kacsacsalád megkörnyékezi.
Ők itt élnek, a legdrágább környék, a Rue mentén, vagyis az előkelő üzleteiről híres Wilhelmstraßén. A város leghíresebb épületét, a kaszinót is itt találjuk, mármint a kacsák főhadiszállásán. Ebben van Európa egyik legszebb koncertterme, amelybe – ha máskor nem – a nyári Rheingauer Musik Festivalon bárki beleshet. Helybeli barátom és én egy átlagos szombat délután ültünk be egy üveg pezsgővel nézelődni, és ez sem zavart senkit.
Amikor az előbb említett tősgyökeres wiesbadeni barátom ki akarja szellőztetni a fejét, a Nerobergre kocog vagy bringázik fel. Ez a hegy kicsit távolabb esik a belvárostól, ezért délutáni helyett inkább hétvégi program. A gyerekek szeretik a több mint 125 éves, vízerővel hajtott, Nerobergbahn nevű sárga siklót, amely három és fél perc alatt felvisz a hegyre.
A Neroberg nemcsak kirándulóhely, hanem a város egyetlen szőlőhegye,
ám csak a közeli Kloster Eberbach készít itt bort. Ez egyébként egyszerűen a Neroberg nevet viseli és nagyon jó. Nagyjából húsz euróért kapható egy palack.
A hegyen, 245 méter magasban a század elején nagyon népszerű kávézó, még korábban szálló működött. Az utóbbi években egy ázsiai befektetőcsoport harcol azért, hogy hotelt építsen a csúcsra.
Addig is leginkább piknikkosárral érdemes nekivágni.
Amikor legutóbb ott jártam, egy csapat tinédzserrel osztoztunk a szuper reggelizőhelyen, miközben a helyi kertész koncentrikus körökben felénk haladva nyírta a füvet a hegyoldalban. A fűkasza vasárnap reggeli hangja ezek szerint nem kifejezetten magyar sajátosság.
Itt áll egy szép fehér monopterosz is, vagyis kör alapú oszloptemplom. A hegy útvonalait és fáit mindig pontosan úgy alakították, hogy ennek közepéről látni lehessen a szomszédos aranykupolás orosz ortodox templomot. Utóbbi hagymakupoláit egyébként a városból is sok helyen kiszúrhatjuk. Amikor valamelyik alsó sikátorban sétálva megcsillant rajtuk a fény, mindig Pécs magasabban fekvő, a szűk városi utcákból is látszódó templomai jutottak eszembe.
Wiesbaden gyógyfürdőváros, és meleg vizű forrásaival, belvárosi szökőkútjaival, ivókútjaival lépten-nyomon emlékeztet is erre – nem úgy, mint például Budapest. Szuper fürdő van például a Nerobergen is, de
a városközpont alatt sok helyen az aszfalt alatt is gyógyvíz rejtőzik.
Néhány évvel ezelőtt éppen a hesseni pénzügyminisztérium parkolójánál tört fel 130 méter mélyről, majd napokon keresztül ömlött percenként nyolcezer liter az utcára.
A város tulajdonképpeni jelképe, a Schloss Biebrich, a nassaui herceg egykori nyári lakja ma műemlékvédelmi hivatal, kirándulóhely, pünkösdi lovas versenyek, meg biztosan rengeteg randi és lánykérés barokk színhelye. A kastély tulajdonképpen Wiesbaden kicsiben: park, víz, gyönyörű épületek, szerény gazdagság, romantika. Pedáns, tüchtig, kifinomult, elegáns, ilyen szavakkal lehetne leírni a várost is. Biztos nem mindenkinek tetszene, igazi nyüzsgő éjszakai élet például nincs errefelé. De én szívesen letelepednék ebben a királyi fürdővárosban, ahol mindenki úrnak érezheti magát.