Régóta készültem ide, de az északi szomszédunknál állandóan folyó útépítések miatt kissé nehezen találtam meg a kastélyt. Privigye (Prievidza) városáig viszonylag sima volt az út, ám az ott zajló felújítási munkák miatt kellett egy kicsit tekeregni, amíg megleltem a helyes utat. Pedig ha Garamszentkereszt felől érkezünk, bal kéz felől méltóságteljesen ott magasodik a csodálatos középkori épület, amelynek tövében zsibvásár és egy állatkert is található. Bajmóc (Bojnice) ennek ellenére maga a csoda.
A 4 eurós (1240 forint) parkolójegy kissé mellbevágó (ez már „toszkán szint"), igaz, ennek fejében akár egész nap a parkolóban hagyhatjuk a gépkocsit. A belépő fejenként 7 euró (2170 forint), amely mellé újabb 2 euróért (620 forint) vehetünk fotósjegyet.
A masinára színes pöttyöt ragasztanak, ennek hiányában esélyünk nincs arra, hogy a fényképezőgépet a vezetett túrára vigyük.
A csoportokat negyedóránként indítják, az idegenvezetés szlovák nyelven zajlik, ellenben a pénztárban megkérdezik, hogy honnan jöttünk, és szívélyes mosollyal nyújtják át a magyar nyelvű ismertetőt, amelynek segítségével teremről teremre járva ismerkedhetünk meg a kastély fantasztikus világával. Meg kell jegyezni még, hogy a csoportokat igen nagy létszámban engedik be a kastélyba. Abban, amelyben én mentem, legalább negyvenen voltunk, és egyes levegőtlen termekben bizony sokakat a rosszullét kerülgetett.
A várkastélyt 1113-ban említették meg először, ám ekkor még faépítményként emlékeztek meg róla. A 13. században építették át, és lett kőépület. A magyar történelem olyan nagyságai fordultak meg itt, mint Mátyás király, aki halála előtt egy évvel, 1489-ben a várat fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta.
Hunyadi Mátyás amúgy is nagy becsben tartotta ezt a helyet, mert a feljegyzések szerint imádott a várkapuval szemben álló hársfa alatt üldögélni. Innen diktálta leveleit, amelyek így kezdődtek:
...a mi kedvelt bajmóci hársfánk alatt..."
1637-ben a kastély tartósan a Pálfi család tulajdonába került, és utoljára Gróf Pálfi János építtette át neogótikus stílusban. A felújítás során a mintát a franciaországi (Loire-menti) kastélyok adták.
Ahelyett, hogy eminens diák módjára minden egyes teremről írnék valami csodálatosságot, inkább azokról emlékszem meg, amelyek rám a legnagyobb hatást gyakorolták. Mindenekelőtt az Aranyteremmel kell kezdenem, amely a kastély legimpozánsabb szobája. Az aranyszínű mennyezetet borókafából faragták, a díszítést pedig aranyfüsttel végezték el.
Ha a fejünk fölé tekintünk, akkor 183 angyalfejecske néz le ránk, és a dolog külön érdekessége, hogy minden fej más-más arckifejezést mutat. Természetesen hiba lenne, ha a kastély jelenlegi gazdája, a Szlovák Nemzeti Múzeum nem használná ki a teremben lévő lehetőségeket.
Az Aranyterem az ország legnépszerűbb házasságkötő terme,
a boldog pillanat dokumentumait pedig a középen elhelyezett intarziás asztalon lehet aláírni. Az asztalt 1850 körül készítették, és aki olyan szerencsés, hogy itt mondhatja ki a boldogító igent, örök emlékkel és élménnyel lesz gazdagabb.
A következő remekmű a vár középső részében található Kék Szalon, amely a falfestés színéről kapta ezt a nevet. A falakon azonban nem is a kék szín a legérdekesebb, hanem az, hogy magyar királyok, királynők, lovagok és nemesek mellképei tekintenek vissza ránk. Három sarokban három kutyaszobor is helyet kapott, és ezek emberi tulajdonságokat ábrázolnak. A hamist, az intelligenst és a ravaszt. Egy teremmel odébb pedig megcsodálhatjuk azt a 235 cm hosszú ágyat, amelyben e kastélyban élő főurak és úrnők hajtották álomra a fejüket.
Korábbi felvidéki kalandozásaim során már ejtettem szót arról, hogy az egykori Csehszlovákia építészete milyen barbár módon mart bele a káprázatos természeti adottságú tájba. Nincs ez másképpen a bajmóci kastély tőszomszédságában fekvő Privigyében sem: amikor a kastély tetejére érve kinéztem az ablakon, egy iparváros ronda lakótelepei és ipari központjai köszöntek vissza nekem. Mintha két, teljesen külön világ találkozna a zöldellő és dús erdőkkel borított hegyek ölelésében.
Szinte biztos vagyok abban, hogy ma már mindezt másképpen csinálnák, de ezeket a folyamatokat visszafordítani és a természetnek visszaadni mindazt, ami az övé volt, ma már sajnos lehetetlen vállalkozás. Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy
Szlovákia mennyire vigyáz azokra az értékekre, műemlékekre, amelyek a tulajdonába kerültek.
A legtöbbet eredeti állapotában újították fel, míg a magyarországi kastélyok nagy része romhalmaz.
De térjünk most vissza a várba. A lenyűgöző kilátást nyújtó Fellegvárból hamarosan a Kriptaterembe érkeztem, amely a kastély utolsó nemesi származású tulajdonosa, Gróf Pálfi János Ferenc végső nyughelye. A gróf 1908-ban bekövetkezett halála előtt végrendeletben hagyta meg, hogy a kastély mindenki számára látogatható legyen, és múzeumként maradjon meg az utókornak. A gróf talán nem is sejtette, mekkora szolgálatot tett mindezzel azoknak, akik érdeklődnek a történelem iránt.
A vezetett séta utolsó állomása 26 méterrel ereszkedik a vár alá, és a meredek lépcsőkön botorkálás után egy gyönyörű cseppkőbarlangba érkeztünk. Mondhatnám, hogy egyedülálló dolog mindez, de ez nem lenne igaz, ugyanis a németországi Neuschwanstein kastélyában is található egy barlang. Azt azonban nem a természet, hanem az emberi kéz alkotta meg, így a bajmóci ebben a tekintetben mégiscsak unikális a világon.
A kimerítő séta után érdemes volt még a bajmóci várat körbejárni, és megcsodálni az árok vizében tollászkodó hattyúkat, valamint megsimogatni a korhű ruhába öltözött hölgyek kezén megpihenő baglyokat. Ami nem tetszett, az a minden négyzetcentiméteren feltűnő vattacukor-lacikonyha-szélforgó-főttkukorica-árusok megannyi bódéja és sátra. Valahogy mintha ez közép-európai sajátosság lenne. Akad egy gyönyörű nevezetesség, nosza, lepje el a környező területet a bóvli és mindaz, aminek – véleményem szerint – semmi keresnivalója nem lenne a kastély közvetlen közelében.
Egyszerűen elcsúfítja és szemetessé teszi az erdőt és a parkot.
Persze tudom jól, hogy erre van „igény", de legalább távolabb helyeznék el mindezt a remekbeszabott épülettől. Ez persze nem szlovák sajátosság, hiszen ugyanezt tapasztalja a látogató, ha például Visegrádon jár.
Késő délutánba hajlott már az idő, amikor Bajmóc főutcáján nekiálltam éttermet keresni. Nem volt nehéz dolgom, hiszen egymást érték a különböző vendéglátóhelyek. Ami kellemes meglepetésnek bizonyult, hogy
e felkapott nevezetesség közelében lévő éttermek teljesen normális áron dolgoztak,
így a főétel és az elfogyasztott ásványvíz összesen 7 euróba (2170 forint) került, amelyet nyugodtan nevezhetek barátságos árnak.
A bajmóci kastély a magyar fővárosból mintegy 3 órás autózással elérhető, a legrövidebb útvonal (körülbelül 200 km) Esztergom felé vezet. (Akiknek nincs gépkocsijuk, Privigyére vonattal is megérkezhetnek.) Az elmerülés a magyar történelemben, a találkozás az egykori nemességgel és főurakkal mindenképpen megér egy utazást. És ha több napra is el tudnak menni, újabb csodákat találhatnak. De ez már a következő rész története lesz.
A második részben megismerkedhetünk Lőcse középkori városával, felfedezzük Közép-Európa egyik legnagyobb fatemplomát, látogatást teszünk a zólyomi várban, és egy éjszakára átugrunk Lengyelországba is.