Nagy levegő, és indulás! Az 50 méter mély szakadék felett imbolyogó függőhídról az orosz asszony nem mer lenézni, érzi a mélységet, kapaszkodik, és csak annyit szuszog: aj, glubokoje!, azaz nagyon mély.
A legszívesebben rá sem lépett volna a hídra, de hívta a kolostor titka.
Évente sok százezren gyűrik le a tériszonyukat a görögországi Meteoráknál, hogy lássák a hit erejét, és megérezzék a csodát. Nagy részük orosz turista.
A Meteorák Görögország középső részén, Szalonikitől három-, Athéntől négyórás autóútra, Kalambáka (a Google térképen Kalampaka) városnál találhatók. A kolostorok a környező 100-200 méter magas sziklacsúcsokon egyensúlyoznak.
A Meteorák autóval könnyen megközelíthetőek, parkolók vannak a látogatható épületek közelében. A kalandos lépcsőmászást, függőhidazást azonban nem lehet megúszni.
A meteorák szó egyébként „levegőben lebegőt” jelent.
A környékre és a kolostorokra is használják ezt a megnevezést.
A Meteorák 1988 óta a világörökség része. Az évszázadokkal ezelőtt épült 24 bizánci kolostor közül ma mindössze hat működik. Egyszerre soha nincsenek nyitva, a hét különböző napjain más és más épületekbe lehet bemenni. Mindegyikben külön belépőt kell fizetni, személyenként 3 eurót, azaz 950 forintot.
A bejáratnál felhívják a figyelmet a megfelelő öltözetre.
Ez a férfiak számára nem probléma, hiszen rövid nadrág is lehet, a hölgyek esetében viszont csak és kizárólag térd alá érő, hosszú szoknya. Ha valaki nadrágban vagy sortban érkezik, szoknyaszerű kendőt kell maga köré tekernie. Ezt ingyen adják a bejáratoknál.
A történet a múlt homályába vész, különböző verziók keringenek. A régészeti kutatások szerint már i. sz. 950-ben a környező barlangokban megjelentek a világi életet megtagadó első remeték és aszkéták. Vallási kötelezettségeik azonban templomi istentiszteletet és áldozást követeltek, amelyeket egy papnak kellett tartania.
Eleinte egy közeli kis templomba jártak, majd az évszázadok során egymás után alapították a kolostorokat.
A sziklacsúcsokon a világ zajától távol, a középkorban egyébként gyakori ellenséges támadásoktól nem zavartatva gyakorolhatták Isten imádatát.
Mivel a kolostorépítés rendkívül összehangolt munkát igényelt, összekovácsolta az egyes szerzetescsoportokat. Külön kolostoruk volt az apácáknak, és külön a férfiaknak, a szerzeteseknek. A hívő fejedelmek, nagyurak számos kiváltsággal és adománnyal támogatták a sziklacsúcsokra épült, biztonságos, veszély esetén menedéknek is kiváló kolostorvárost.
Az elmúlt ezer év során nem sokat változott az élet a Meteora-kolostorokban. Az épületeket folyamatosan bővítették, csinosították. Az építőanyagot létrán, kötelekkel vagy ahogy napjainkban is teszik, drótkötélpályán juttatták a sziklacsúcsokra. Az építkezés nem állt le. Ma is bővítik, modernizálják a kolostorokat. A fenti képen az látszik, hogy a Metamórphoszisz-kolostort éppen tatarozzák. Itt lejjebb pedig egy új templomrész tetőszerkezetét készítik.
Ilyen boltíveket építettek több száz évvel ezelőtt is. Jól bírták az elmúlt évszázadok viharait, földrengéseit, rablótámadásait. A 21. században épülő szerkezet tehát szinte ugyanolyan, mint a 14. századi mestereké.
Ez a fenti fotó arról mesél, hogy a kolostorok életében minden pillanatban ott van a vallás. Ezzel a kötéltekerő szerkezettel húzzák át a drótkötélpályán az építőanyagokkal megrakott kocsit. Ahogy feltekerték a kötelet, egyre közelebb jött a kocsi, amikor kiengedték, eltávolodott a kolostortól. A munkásokat ma is szentképek emlékeztetik arra, hol vannak.
A fizikai munka és a vallás talán sehol sincs ilyen közel egymáshoz a világon mint itt, a Meteoráknál.
A szerzetesek rendkívül visszafogott, puritán életet éltek. Többen közülük gyermekes apák voltak, akiket a vallási fogékonyságuk késztetett arra, hogy szerzetesruhát öltsenek. A nap nagy részét, általában 11 órát áhítattal, imádkozással, lelki élettel töltöttek, a fennmaradó időben kertészkedtek, méhészkedtek, gyógynövényekkel foglalkoztak, karban tartották a kolostort.
Azonban a szerzetesek is emberek.
A bűnbeesetteknek vagy azoknak, akik vétkeztek a keresztény ortodox szerzetesrend szigorú szabályai ellen, börtönbe kellett vonulniuk. Hetekig, hónapokig egy sziklaüregbe zárták őket. Sokan elfeledett magányban haltak meg.
Egészen különleges, ősi atmoszférájuk van az épületeknek. A hit ereje járja át a környéket. A kolostorok sekrestyéiben, könyvtáraiban az ortodox vallás legértékesebb szellemi és művészeti örökségével lehet találkozni.
Pergamenlapos evangéliumok, freskók, keresztek, kelyhek és persze ikonok mindenhol.
Ez az ortodox vallású orosz turisták egyik legfontosabb zarándokhelye. A kívánságaikat kis cédulákra írják, és az ablakokba teszik, csókolgatják az ikonokat, és gyertyát gyújtanak. Ezen a képen is azt látjuk, milyen nagy szeretettel írogatnak a papírkákra.
A Ruszánu-kolostorban az egyik felügyelőnek az a dolga, hogy folyamatosan fertőtlenítőszeres vízzel törölje le a legtöbbet csókolt képeket. Az orosz és a mindenhol fotózó japán turisták ugyan csökkentik a hely élvezeti értékét, de
a méhviasz gyertyák és a tömjén illata valóban meseszerűvé teszi a nézelődést.
Aztán, hogy ne feledjük, hogy ez már a 21. század, a látogatható kolostorokban a túraútvonal mindig egy shopban végződik. Kegytárgyakat, szenteltvizet, misebort, mécseseket vagy éppen meteorás bögrét lehet venni.
Egykor hálóban vagy kötélre erősített deszkán húzták fel a szerzetesek egymást. Az 1920-as években lépcsőket vájtak a sziklákba, így a látogatók ma kényelmesen, de a nyári görög hőségben alaposan megizzadva juthatnak fel a kolostorokba.
A sztori nagyjából 65 millió évvel ezelőtt, közvetlenül a dinók kihalása után kezdődött. Akkor a környéken olyan tengeröböl lehetett, ahol a folyók sok hordalékot raktak le. Ez összecementálódott, majd 30 millió éve a tektonikus mozgások következtében az európai kontinens, és vele együtt Görögország mai területe is, emelkedni kezdett, a tenger pedig visszahúzódott.
A terület fennsík volt, amelyet az évmilliók során az erózió és más külső erők felszabdaltak.
Az egykori síkságból mára a sziklatornyok és sziklahegyek maradtak meg. A Varlaám-kolostortól nem messze, erről a kilátóhelyről így néz ki az ősi táj orosz turistákkal és lusta görög macskával.
Budapesttől 1200 km-re van Kalambáka. Autóval 15 órát érdemes számolni a határátlépések, pihenők, a szerb–görög autópályakaszt lassító fizetőkapuk, valamint a macedóniai útfelújítások miatt. Budapesttől Kalambákáig összesen 30 euró útdíjat kell fizetni, ez nagyjából 9500 forint. Aki repülővel menne, Budapest–Thesszaloniki járatot keressen. Átlagosan 20–50 ezer forintért kínálnak jegyet. Onnét vonattal 7000 forintért, 3 óra alatt elérhető Kalambáka és a Meteora-kolostorok.