Indul a világ egyik legrövidebb nemzetközi járata

FlyNiki
Vágólapra másolva!
Itt repül majd a közelben. Pozsonytól Bécsig mindössze tíz percig tart majd a menetidő.
Vágólapra másolva!

Áprilistól járatot indít Pozsony és Bécs között a FlyNiki osztrák fapados légitársaság. Az osztrák és a szlovák főváros mindössze 66 kilométerre van egymástól, autóval körülbelül egy óra alatt lehet megtenni a távolságot. A repterek ennél közelebb vannak egymáshoz, a repülőút pedig mindössze 10 percig fog tartani.

Ha figyelembe vesszük a repterekre való ki- és bejutást, valamint a becsekkolással töltött időt, akkor nyilvánvaló, hogy néhány repülési fanatikuson kívül kevesen veszik majd igénybe a járatot csak azért, hogy Pozsonyból Bécsbe jussanak. A FlyNikinek azonban nem is ez a motivációja, hanem az, hogy a Bécsből induló járataira szállítsa Pozsonyból az utasokat.

Képünk illusztráció Forrás: FlyNiki

Van még rövidebb is

Az osztrák társaság azt állítja az új járatról, hogy az lesz a világ legrövidebb nemzetközi járata, ez azonban nem biztos, hogy igaz – hívja fel a figyelmet a Telegraph. A kameruni Camair-Co ugyanis repül a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Kongói Köztársaság fővárosai, Kinshasa és Brazzaville között. A két várost mindössze egy folyó választja el, repülőtereik legfeljebb 30 kilométerre lehetnek egymástól. Az viszont elképzelhető, hogy a FlyNiki repülési ideje rövidebb.

A világ legrövidebb belföldi járatát a Loganair üzemelteti a skóciai Orkney-szigeteknél. A Westray és Papa Westray közötti táv mindössze 2,7 kilométer, és alig két percig tart a földön való gurulással együtt (erről bővebben itt írtunk).

Tizenöt óráig a gépen

A világ leghosszabb repülőjárata jelenleg az ausztrál Qantasé az ausztráliai Sydney és az amerikai Dallas között. Az első gép tavaly szeptemberben szállt le, az Airbus A380-as közel ötszáz utassal a fedélzetén 15 óra alatt tette meg a 13 800 kilométeres utat (erről itt olvashat).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!