Elizabeth Jane Cochran, alias Nellie Bly amerikai újságírónő 25 éves volt, amikor 1889 végén kihajózott New Yorkból, hogy megdöntse Phileas Fogg rekordját. Verne könyve akkor már 16 éve világsiker volt, de még senki nem próbálta megvalósítani a fikciót. Nellie az út során egy kis kitérőt is tett, hogy felkeresse az írót Amiens-ben. Amikor pedig 1890. január 25-én, 72 nappal, 6 órával és 11 perccel az indulása után visszatért New Yorkba, lelkes tömeg és egy sürgöny fogadta Jules Verne gratulációjával.
Nellie Bly még tinédzserként hívta föl magára a figyelmet, amikor olvasói levélben reagált egy szexista publicisztikára. Az írás akkora feltűnést keltett, hogy a Pittsburgh Dispatch felkérte, legyen állandó szerzőjük. A fiatal lány felvette a Nellie Bly álnevet, és cikksorozatba kezdett a gyári munkáslányok életéről. A szerkesztők viszont nem ezt várták tőle.
Egy nő, ha már írni akar, foglalkozzon rendes női témákkal,
úgymint divat, társasági élet, háztartás, esetleg színház és más művészetek.
De Nellie-t nem elégítette ki a magazin női oldalainak megtöltése kis színesekkel. Előbb mexikói tudósítónak állt, elszánt kritikusa lett Porfirio Diaz rendszerének, felszólalt egy mexikói újságíró bebörtönzése ellen, mire fel alig hat hónap után kiutasították az országból. Ezek után New Yorkba költözött, és Joseph Pulitzer újságjánál, a New York Worldnél kezdett dolgozni. Legnagyobb dobása az volt, hogy
inkognitóban bevonult egy női elmegyógyintézetbe, hogy hírt adjon az ottani brutális körülményekről és kezelésekről.
Riportja hatalmas felzúdulást keltett, és az elmegyógyintézetek megreformálásához vezetett.
Egy évvel később pattant ki a fejéből a föld körüli utazás ötlete. Élménybeszámolóit táviratban és levélben továbbította a főnökeinek. A Csendes-óceánon olyan nagy viharba került, hogy úgy nézett ki, nem tudja teljesíti a távot nyolcvan napon belül. Pulitzer azonban különvonatot küldetett érte San Franciscóba, így ért vissza New Yorkba a hetvenkettedik napon.
Susan B. Anthony, a nők szavazati jogáért küzdő aktivista 1896-ban így nyilatkozott a New York Worldnek, ugyanannak a lapnak, amelybe pár évvel korábban a földet megkerülő Nellie Bly küldte tudósításait: „Úgy gondolom, a kerékpár többet tett az egyenjogúságért, mint bármi más a földön. Szabadságot és önbizalmat ad a nőknek. Minden alkalommal, amikor kerékpározó nőt látok, felállok és ujjongok… hiszen ez a látvány a szabad, korlátok nélküli nőiség képe.”
A kerékpározás ugyanis, már ha nőkről volt szó, forradalmi tettnek számított az első időkben. A közvélemény erkölcstelennek titulálta a biciklizést, olyannyira, hogy úgy gondolták, akár el is veheti a lányok szüzességét. Így aztán
a szüfrazsettek számára a kerékpározás a szabadság szimbólumává vált.
Annie Londonberry, az első nő, aki körbebiciklizte a világot, már háromgyerekes anya volt, amikor „a legkülönösebb utazásra vállalkozott, amelyet nő valaha megtett” (az idézet egy korabeli New York-i újságírótól származik).
Anna eredetileg a Cohen, majd férje révén a Kopchovsky névre hallgatott. Londonberrynek azt az ásványvizet hívták, amelyet útja során reklámozott, hogy a költségeit legyen miből fedeznie, végül aztán ez a név ráragadt. A kalandvágyó asszony 1894. június 27-én indult útnak.
A Bostonból Chicagóig tartó első szakaszt négy hónap alatt abszolválta,
ami egyrészt sportolásra teljesen alkalmatlan ruházatának (hosszú szoknya, zárt blúz és feszes kabát, talán még fűző is), másrészt a rosszul megválasztott kerékpárnak volt köszönhető. Mivel a tél beállta előtt már nem tudta volna átszelni a hegyeket nyugat felé, új úti célként New Yorkot jelölte meg. Bő nadrágot és férfizakót húzott, 42 kilós járgányát pedig egy 21 kilós Sterlingre cserélte.
Föld körüli útja 15 hónapig tartott, 1895. szeptember 24-én érkezett vissza Chicagóba. Így nyilatkozott a New York World hasábjain: „Modern nő vagyok, amennyiben ez a kifejezés azt jelenti, hogy bármit meg tudok csinálni, amit egy férfi”.
1964-ben 29 nap, 11 óra és 59 perc alatt repülte körbe a földet egy Cessna 180-assal Geraldine Mock. Ő volt az első nő, akinek ez a nagy kaland sikerült. Híres elődje, a női repülés úttörője, Amelia Earhart föld körüli útja során a Csendes-óceán fölött viharba keveredett, és lezuhant (a szülőházába tett látogatásunkról itt olvashatja beszámolónkat).
Geraldine, becenevén Jerrie 1925-ben született. „Hétéves koromban ültem először repülőn, és azonnal beleszerettem. Csodálatos volt látni a kis házakat és autókat lent a földön, látni akartam a különböző országokat, az embereket, a sivatagokat, a piramisokat és az óceánokat is, fel akartam fedezni a világot.
Azt mondtam a barátaimnak, ha nagy leszek, a saját gépemen körberepülöm a földet. És meg is tettem”
– emlékezett vissza a kezdetekre.
Jerrie alig több mint egy évig készült a nagy kalandra, kevesebb mint 800 óra repülési gyakorlat állt a háta mögött. 38 évesen volt, három gyerek (a repülés időpontjában 4, 16 és 17 évesek) anyja, és a Cessnája sem volt épp a legmodernebb repülőalkalmatosság. „Nem féltem – nyilatkozta hazatérése után – de nem voltam biztos benne, hogy hazaérek. Csak reméltem.”
Repülőgépe a Kolumbusz lelke nevet viselte, ezért is lett az út kiinduló- és végpontja az Ohio állambeli Columbus. A gépet ma a National Air and Space Múzeumban őrzik.
1963. június 16-án az első női űrrepülő-pilóta, Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova a Vosztok–6 fedélzetén repült ki a világűrbe. 71 órát töltött ott, és ezalatt 48-szor kerülte meg a Földet. A fiatal nő több időt töltött a kozmoszban, mint addig az összes amerikai asztronauta együttvéve.
Miután a szovjetek előbb egy kutyát, majd egy férfit küldtek fel az űrbe, úgy gondolták, érdemes kipróbálni azt is, vajon a női szervezeten hogyan jelentkeznek a hirtelen gyorsulás, a bezártság, a súlytalanság következményei. 1962 februárjában
négyszáz fiatal nő közül választották ki a tökéletes jelöltet,
aki 30 évnél fiatalabb, 170 centiméternél alacsonyabb, 70 kilogrammnál könnyebb, átmegy a 15 hónapon át tartó tesztek és vizsgák végeláthatatlan sokaságán, és még ideológiailag is megfelelő.
Így esett a választás a 26 éves Tyereskovára, aki egy traktoros és egy textilgyári munkásasszony gyermekeként
kifogástalan proletár háttérrel rendelkezett,
ráadásul a Komszomol (a KISZ szovjet megfelelője) titkára volt.
Bár anyjához hasonlóan ő is textilgyári munkás volt, 22 éves kora óta ejtőernyőzött, aminek konkrétan is hasznát vette az űrrepülés során, ugyanis küldetése végén ejtőernyővel kellett elhagynia a földhöz közeledő, zuhanó gépet.
Tyereskova egyébként nehezen viselte az űrbéli viszonyokat. "Itt Sirály, itt Sirály, a repülés rendben zajlik, a közérzetem jó" – jelentette rendszeresen az irányítóközpontnak. Később azonban kiderült, hogy
szinte végig rosszulléttel küszködött,
szédült, és a szkafanderét is szörnyen kényelmetlennek találta. Így aztán a szovjet tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a női szervezet kevésbé alkalmas az űrrepülésre.
Laura Dekker már a Harry Potter-generációhoz tartozik. Úgy látszik, számukra már semmi sem lehetetlen. 1995-ben született, 16 éves volt, amikor Guppy nevű kétárbocos hajójával megkerülte a földet. Szinte napra pontosan egy évig tartott az út, 2011. január 20-án indult el St. Maartenből, a holland királyság karib-tengeri autonóm államából, és 2012. január 21-én érkezett oda vissza.
A lánynak már az indulás előtt súlyos akadályokat kellett leküzdenie. Eredetileg 13 évesen akart útra kelni, de a holland hatóság nem engedélyezte a vízre szállást, mondván, hogy az „veszélyezteti a lány fizikai épségét és szellemi fejlődését”. Tíz hónap pereskedés után végül megállapodtak a bírósággal: ha Laura a tervezettnél nagyobb hajóval, jobb felszereléssel vág bele, és közben speciális távoktatás formájában folytatja tanulmányait a középiskolában, akkor nem állnak az őrült ötlet útjába.
Laura úgy érzi, sokkal többet tanult az út során, mint valaha az iskolában.
Egész életét hajókon töltötte, 12 évesen már egyedül vitorlázott el Hollandiától az angol partokig, és kiskorától fogva tudatosan készült a földmegkerülésre.
Példája nagy vihart kavart a médiában. Jogászok, pedagógusok, pszichológusok vitatkoztak azon, vajon helyes-e, ha az állam ilyen módon beleavatkozik a családok életébe. Meg kell-e tiltani hatóságilag, szembeszállva akár a szülők akaratával, hogy kiskorúak hasonló, veszélyesnek ítélt akciókra vállalkozzanak?
Mindenesete a Guinness-cég úgy döntött, nem támogatja a hasonló rekordkísérleteket. Nem hitelesítik a rekordot, mondván, hogy nem szeretnék veszélyes vállalkozásokra bátorítani a kalandvágyó fiatalokat.
A cikk megjelenését a Magyar Telekom támogatja. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.