Turistautakat szerveznek oroszoknak a szíriai frontra

Szíria frontvonal
A Hezbollah egyik harcosa a Palmyra–Homs út mellett
Vágólapra másolva!
Az Assad Tours három dologra alapozza az üzleti sikerét.
Vágólapra másolva!

Az orosz Megapolisz utazási iroda azt tervezi, hogy utakat szervez Szíriába, ahol a résztvevők meglátogathatják az ott dúló polgárháború frontvonalait is. Anatolij Aronov, a társaság elnöke a Novaja Gazetának elmondta, hogy Assad Tours néven be is jegyeztetett már egy védjegyet.

Komolyan gondolja

Aronov a terveiről elmondta, hogy 4-5 napos túrákat fog szervezni 3-5 fős csoportoknak.

Az út fejenként 1500 dollárba (432 ezer forint) kerül majd,

amiben benne van a repülőjegy és a szállás. Hogy tervét komolyan gondolja, azt jelzi, hogy már tárgyalásokat folytat szír hotelekkel és szállítási cégekkel, valamint a szír követségnek és az illetékes minisztériumoknak is levelet írt.

A Hezbollah egyik harcosa a Palmüra–Homsz út mellett Forrás: RIA Novosti/Mikhail Voskresenskiy

Az irodavezető üzleti tervének sikerét három dologra alapozza: az orosz csapatok szíriai jelenlétére, a nagyszámú szírre, aki Oroszországban tanult, és beszél oroszul, valamint arra, hogy valószínűleg a szíreknek is jól jön egy kis pénz az orosz turisták vendéglátásáért.

A turisták mind őrültek

Aronov elismerte, hogy a frontvonalakra szervezett utak „niche”-t, piaci rést jelentenek. Arra a kérdésre, hogy milyen keresletre számít, ezt válaszolta:

Minden turista őrült – pénzt fizetnek azért, amit a televízióban ingyen megnézhetnének".

Szavazzon!

Ön elmenne egy ilyen útra?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!