Akár ingyen is bennfentest csinálnak a turistából

A városnéző túrák különleges típusa terjed világszerte, a tematikus sétákon titokzatos helyszíneket és helyi legendákat ismerhetünk meg. És ha nem akarunk, nem is kell érte fizetnünk. A borravalónak persze örülnek, viszont a magyar résztvevőknek nem mindig.

Messziről látszott a piros esernyő. Furcsa összetételű csapat gyülekezett körülötte. Először nem tudtam eldönteni, baráti társaságról van-e szó, élükön nagyhangú vezéregyéniséggel, vagy egyetemről szabadult diákcsoportról, akiket egy túlbuzgó tanár terelget. Hamarosan kiderült, hogy egyik sem.

Amint megérkeztem a találkozási pontként kijelölt szoborhoz a téren, már listáztak is. Honnan jöttél? Hol van a szállásod? Honnan hallottál rólunk? Repkedtek az országok, hostelek és honlapok nevei.

Új Európa: itt kezdődik a túra! Forrás: Flickr/Graham Hills

De ez csak a kezdeti káosz volt, hamarosan kiderült, hogy ez a műfaj nagyon nekem való.

Az ingyenes túra kielégíti a kíváncsiságot, más világba repít, és pár óráig mindenki a hatása alá kerül.

Ezzel pedig függőséget is okozhat, aki ráérez az ízére, nem tud leszokni róla. Így jártam én is.

A város megismerése a turistazónán túl kezdődik

Az egész három évvel ezelőtt kezdődött a balti államokban. Egy barátnőmet látogattam meg Rigában, Lettország fővárosában. Napközben, amíg dolgozott, új embereket és nézőpontokat akartam megismerni. Az első utam a Szent Péter-templomhoz vezetett, ahol egy sárga pólós skót srác, aki már évek óta a lett fővárosban élt, várt rám és a többi kíváncsi utazóra. Ő volt a Yellow Free Tour vezetője.

Már az első mondat is szokatlanul hangzott egy idegenvezető szájából:

A belvárost már unom, itt meg sem állunk,

minden izgalmas dolog a turistazónán túl kezdődik.” Így jutottunk el a régi német Zeppelin-hangárokban működő hatalmas piacra, a raktárépületből átalakított kortárs művészeti központhoz és a moszkvai hét nővér épületekre emlékeztető, sztálinista stílusú toronyházhoz.

Alternatív helyek: street art a téglafalon Forrás: Szakszon Réka

A séta három órájára megszűntem turista lenni, átalakultam felfedezővé. Mivel egyedül voltam, útitárskereső funkcióra kapcsoltam: találkoztam egy európai körútjának utolsó állomására érkező brazil lánnyal, akivel a túra után is folytattuk a beszélgetést és a közös városnézést. És a ráadás sem maradt el. Az esti sörözésnél már én meséltem a rendhagyó épületekről és a városi legendákról a helyieknek.

Történelmi gyorstalpaló és színházi előadás

A túra sikere elsősorban az idegenvezetőn áll vagy bukik. Persze a többi tényező is szerepet játszik: nem mindegy, milyen az időjárás, megfelelő díszletet biztosít-e a város, hogyan reagál az összegyűlt közönség. De a séta hangulatát alapvetően a vezető határozza meg. Az elmúlt években találkoztam rossz, jó és még jobb idegenvezetőkkel. A dobogó első helyéért két fiatalember verseng.

Egy varsói ingyentúrán Forrás: Flickr/Slawomir Wojcik

A helyszín Prága, a közép-európai turizmus egyik fellegvára. A találkozási pontként megjelölt híres asztronómiai óra környékén több száz ember kereste a helyét a free tour esernyők közt. Mi végül Callumhoz csatlakoztunk, ő vezette a túránkat. Nem tipikusan szláv név, a frissen végzett egyetemista félig brit, félig ausztrál, de évek óta Prágában él, mint azt rövid bemutatkozásából megtudtuk.

Ezután a cseh történelem rövidített változatát hallgathattuk meg tizenöt percben. „I. Károly hatalmas fellendülést hozott az ország életébe, ő a második legfontosabb példaképem, persze csak apukám után, aki egyébként itt van köztetek” – mondta váratlanul Callum, és egy őszes, szemüveges férfira mutatott, aki, mint kiderült, akkor látta a fiát először munka közben.

Szórakoztató, laza és mégis informatív

– ezek a jelzők nemcsak a gyorstalpalóra, hanem a teljes városnézésre jellemzőek voltak. Az egyik templom előtt idegenvezetőnk rögtönzött színdarabot rendezett négy önként jelentkező utazó részvételével. Miközben egy városi legendát mesélt, egyikük a templomot alakította, de volt, akinek szerzetesként vagy harangként kellett bizonyítania.

A másik győztes humorérzék és lendület tekintetében is hasonlít a prágai idegenvezetőre: a félig holland, félig portugál Yuri Lisszabonban kalauzolta a csoportot, amelyhez én is hozzácsapódtam. Ahogy a belváros egyik főutcáján végighaladtunk, úgy éreztem magam, mintha egy helyi sztárt követnénk: az éttermek előtt álló pincérek baráti vállveregetéssel üdvözölték, ő pedig mindenkivel váltott pár szót.

Mégis a finálé volt a túra csúcspontja. A főváros legnagyobb terén, a Tejo folyó partján fekvő Praça do Comércio nevű téren, a hatalmas szoborral a háttérben Yuri dalra fakadt. Azt a számot adta elő, amely a rádiókból szólt, amikor 74-ben a diktátor megbukott a vér nélküli forradalomban. Először mindenki mosolygott, majd csendben hallgattunk, amíg véget ért a dal.

Ez nem zsákbamacska, annyit fizetünk, amennyit ért

Persze nem kizárólag színészi képességekkel megáldott idegenvezetők léteznek. A free tour toplista után jöjjenek a mélypontok.

Jól és rosszul is elsülhet a városnézés Forrás: Szakszon Réka

A helyszín ismét a Baltikum, de most egy országgal délebbre, Litvánia fővárosában járunk. A hosszúra nyúlt éjszaka után tíz órakor találkozó a vilniusi városházánál, az életmentő kávé a kézben. Már az első percben éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége.

A katasztrofális városnéző túra receptje a következő: enyhe másnaposság, szakadó eső, és egy idegenvezető, aki nem elég, hogy erősen töri az angolt, de

unalmasabb, mint egy rossz egyetemi nyelvészetóra.

Szerencsére mindig van kiút. Az egyik sarkon „véletlenül” rossz irányba fordultunk, és megszöktünk.

A legnagyobb csalódás mégis az isztambuli túra volt. Vagyis nem volt. Ugyanis egy turistacsapda áldozatai lettünk, azzal a különbséggel, hogy az eredeti fogalom jelentése ellenére nem pénzzel húztak le minket. Az interneten talált időpontban a megadott helyszínre érve nem láttunk semmiféle esernyőt vagy turistacsoportot a környéken.

Egy ausztrál pár kóválygott még tanácstalanul a téren, ők is az ingyenes túrát keresték. A közeli turistairodába betérve kiderült, hogy nem mi vagyunk az elsők, akik hiába jöttek el a városnéző sétára.

Mindig vannak új irányok Forrás: Szakszon Réka

És ez tényleg ingyen van?”

– kérdezték sokan az ismerőseim közül. Nem muszáj fizetni, de illik. Viszont tényleg annyi pénzt adsz, amennyit akarsz. Én általában pár eurót szoktam adni, elsősorban a túra élvezeti értékéhez és a pénztárcám telítettségéhez (vagy éppen ürességéhez) mérten.

Ami biztos, hogy korántsem önkéntes fiatalok akciójáról van szó, akik lelkesen és önfeláldozóan mutatják meg városukat az utazóknak. Ez akkor lett világos, amikor egy tréningen találkoztam egy német lánnyal, aki a prágai egyetemről ismerte a korábbi brit-ausztrál idegenvezetőnket. Ő mesélte, hogy Callum sokszor hat napot dolgozik egy héten, de

minden egyes túrával hatalmas összegeket szed össze a borravalókból.

A fárasztó, de izgalmas munka tehát jó pénzforrás is lehet.

Van, aki szerint ez nem korrekt üzlet, hiszen elvárják a fizetséget, de nincs fixálva előre az összeg. Szerintem mégis tisztább, ha először megnézzük, mit veszünk meg, mint ha zsákbamacska-városnézést vásárolnánk, ahol az idegenvezetőnek nincs más felelőssége, mint végigvinni a turistákat, akiknek a befizetett több ezer forintja már a zsebében csörög.

Idegenvezető munka közben Forrás: Szakszon Réka

Ilyen egy budapesti túra külföldieknek

Miután az elmúlt években több európai nagyváros túráján is részt vettem, úgy döntöttem, megnézek egy budapestit is. Pusztán kíváncsiságból. És persze azzal a nem titkolt céllal, hogy nekem is legyen majd mit mesélnem, amikor külföldi barátaimnak tartok privát idegenvezetést.

A Free Budapest Walking Tours a zsidó negyedben és a kommunizmus emlékhelyeinél is tart tematikus sétákat, hagyományos túrájuk pedig a Vörösmarty téren lévő oroszlánoktól indul. Szokás szerint kicsit késtem a túra elejéről, ezért nem jutott el hozzám a regisztrációs lap. Én pedig nem is erőltettem,

így nem derült ki, hogy magyar vagyok.

A bevezetőben az idegenvezető hölgy felhívta a figyelmet, hogy a Budapestet s-sel ejtjük, ha ezt valaki eltéveszti, akkor a „peszt”-tel egy végzetes betegség angol nevét, a pestist veszi a szájára. A rövidített történelemórára a Vigadó előtti parkban került sor. Az idegenvezető ezeréves múltunkat két részre osztotta: „a kezdeti 500 éves dicsőséget 500 év lúzerség követte”. A török hódoltság és az Osztrák–Magyar Monarchia időszakáról beszélve kiemelte, hogy a törökök és az osztrákok is jöttek, láttak, de elfelejtettek hazamenni.

Free tour Budapesten is van Forrás: Szakszon Réka

A magyar példákból okulva egy jó tanáccsal is ellátta az összegyűlt turistákat: „Magyarország minden háborúba a rossz oldalon szállt be. Ezért

ha újra háborúra kerülne sor, várjátok meg, amíg mi csatlakozunk, és válasszátok a másik oldalt.”

Kommunista pizzát most nem ettünk

Több új információhoz is sikerült hozzájutnom a bevallottan „hunglish” nyelven, vagyis erősen magyaros kiejtéssel angolul beszélő idegenvezetőtől, aki lelkesen magyarázott az utazóknak. Kiderült például, hogy a Duna-parton közlekedő 2-es villamos nemcsak az én kedvencem, hanem a National Geographic is a világ tíz legszebb villamosvonala közé választotta.

Korábban mosolyogva néztem, ahogy a Bazilikához vezető Zrínyi utcán álló szobrot tapogatják a turisták. Most én is megsimogattam a hasát és a bajuszát – az utóbbi megérintése állítólag a szerelmi életben hoz szerencsét. A magyarnyelv-lecke értelemszerűen a külföldieket lepte meg inkább, engem viszont az ételeink angol (bece)nevei nyűgöztek le:

a kürtőskalácsot „chimney cake”-nek (kéménysüti), a lángost pedig communist pizzának is hívják.

A turistákat a szeles, esős, hideg idő ellenére általában lekötötték a történetek, jót szórakoztak a magyarnyelv-leckén és a vicceken, a híres magyarokról szóló részeknél pedig csodálkoztak, milyen sok ismert embernek és találmánynak vannak magyar gyökerei.

A külföldiek jót szórakoztak a magyarnyelv-leckén és a vicceken Forrás: Szakszon Réka

Amikor a túra vége felé felfedtem, hogy magyar vagyok, nem örült túlzottan az idegenvezető. Kiderült, hogy korábban

meggyűlt már a bajuk magyar turistákkal, akik bekiabáltak a történelmi összefoglalónál,

és azt sem szeretnék, ha a konkurencia tőlük lopna ötleteket.

Vagyis, ha nem külföldi baráttal érkezik egy magyar érdeklődő, akkor általában nem szokták engedni, hogy részt vegyen a túrán. Ezért úgy döntöttem, nem szívesen látott vendégként inkább leválok a csoportról, és a várba már nem tartottam velük. Így pedig a borravaló is elmaradt. A kissé hideg hazai fogadtatás után azt hiszem, inkább maradok a külföldi városnézéseknél.