Van, amikor a legrosszabb élményeken is mosolygunk

Melyik a rosszabb: hazaérni egy több mint négyéves, világ körüli bringaútról, vagy amikor csak fél órával a napfogyatkozás után fújja el a szél a felhőt? Az Origo utazás rovatának szerzői a jó élmények után most 2015 legrosszabb pillanatairól mesélnek, amelyek nem is voltak annyira tragikusak.

Apróbb bosszúságok minden úton vannak, de igazán rossz élmény nem ért az elmúlt évben. A legbosszantóbb talán az volt, amikor Buenos Airesből hazafelé öt és fél órát késett a gépünk egy technikai hiba miatt. Már a reptéri fuvar sem volt zökkenőmentes, a hotel recepciósa ugyanis az előző este nem az általam kért társaságtól rendelt taxit, és ez csak reggel, az induláskor derült ki. Akkor már nem volt mit tenni, így 100 pesóval (feketén 2200 forint) többet fizettünk.

A Buenos Aires-i reptér éttermében nem voltak felkészülve ennyi utasra Forrás: Gaál Csaba

A reptéren aztán folyamatosan csúsztatták az indulás várható időpontját, az utasok egyre ingerültebbek voltak, némelyikük kiabált. Végül kaptunk ebédet az egyik étteremben, amely persze nem volt felkészülve ennyi vendégre,

így az egész káoszba süllyedt.

Hogy minden rosszat követ valami jó, az itt is bebizonyosodott: a légitársaság hosszas hárítás után végül felajánlott egy utalványt a késésért.

Hajótöröttként egy vulkánon

Igazán rossz élmény Travellina nevű szerzőnket sem érte 2015-ben, csak apró, múló bosszúságok, amelyek idővel vicces történetekké szelídülnek. A legemlékezetesebb ezek közül az a másfél nap volt, amikor úgy tűnt, amolyan hajótörött lesz Strombolin, a Szicília északi partjainál található vulkanikus szigeten.

A viharos szél miatt ugyanis felfüggesztették a hajójáratokat.

Stromboli kikötője szélviharban Forrás: Kisgyörgy Éva

„Nem mintha csúnya vidék lenne, de izgultam a parton hagyott autóm parkolási büntetése, illetve az egyre bizonytalanabbá váló hazarepülés miatt. Szerencsére azonban mindkét dolog simán megoldódott, és ez a történet is bekerült abba a csomagba, amiről utólag már mosolyogva mesél az ember – von tanulságot Travellina.

Örményország szomorú része

„Nem igazán ért kifejezett rossz benyomás egyetlen országban sem tavaly, Örményország vidéki tájai inkább szomorú emlékként élnek bennem" – idézi fel emlékeit Bucsky Péter. Különösen a nyüzsgő, kifejezetten rendezett és igényes főváros, Jereván után volt számára megdöbbentő a szegénység és elmaradottság a kisebb településeken.

Világvége-hangulat a vidéki Örményországban Forrás: Bucsky Péter

A Szeván-tónál kétezer méteres magasságban, gyönyörű hegyek, középkori templomok között minden adott volt a kiváló kikapcsolódáshoz, mégis érték negatív élmények. A látványosan üres üdülőhelyen mindenki a gazdag nyugati turistát látta bennük, mert angolul beszéltek, és ennek megfelelően

mindenhol többszörös árakat mondtak be nekik.

„Bár tudtuk ezt, néha inkább hagytuk is, mert nem érte meg a nekünk még így is olcsó dolgokért alkudni. Amikor úgy mutatták be a hotelszobát, hogy meleg víz is van a fürdőben, mintha az valami különleges extra lenne, akkor megértettük, hogy itt mennyire más idők járnak. Különösen a vidám grúzok után tűnt fel, hogy az örmények mennyivel szomorúbbak" – osztja meg élményeit Péter.

Vége a föld körüli útnak

Harkány Árpád és Zárug Zita számára a legrosszabb dolog az volt 2015-ben, hogy vége lett a több mint 4 éves, egészen pontosan 1550 napos utazásuknak, hiszen ez volt mindkettőjük életének a legizgalmasabb, legszebb időszaka. „40 ezer kilométert, az egyenlítő hosszát kerékpározni a világ körül a szívünk választottjával egy nászúton 46 országon át.

Lehet ennél nagyszerűbb dolgot elképzelni?"

– teszi fel a költői kérdést Árpád.

Az egyenlítő pontos hosszának megünneplése szeptember 5-én, Ácsteszéren Forrás: Harkányi Árpád

Igazi sokkhatás nem érte őket, mert már fél évvel a vége előtt tudták, hogy pontosan 2015. szeptember 6-án fognak hazaérkezni. „Mégis kicsit olyan volt, mintha előre tudtuk volna a halálunk pontos napját - azzal a különbséggel, hogy azt is tudtuk, hogy valami egészen más el fog kezdődni utána. Szóval keserűség nincs bennünk, hiszen

hosszú volt ez az út, sok kihívással, küzdelemmel, fáradsággal és lemondással is járt.

S most jó újra a családunk, a barátaink között lenni, és egy biztos, állandó bázissal is bírni" – teszi hozzá Árpád.

Mióta itthon vannak, elkészült a 2016-os falinaptáruk, már közel 40 előadást tartottak, még nincs befejezve az útinapló, de már nekiálltak egy könyvnek is, amit valamikor jövőre szeretnének kiadni. Médiainterjúk mellett már állásinterjúkra is járnak, ezért az útközben is áhított szürke hétköznapok még itthon sem köszöntöttek rájuk.

Napfogyatkozás a felhők mögött

„Sosem gondoltam volna, hogy egy Feröer-szigeteki utazás kapcsán fogalmazhatom meg rossz élményemet, de bárhogy is szépítjük a dolgot, 2015-ben Tórshavnban ért olyan benyomás, amire nyugodtan ráhúzhatom a legrosszabb jelzőt" – kezdi beszámolóját Lantos Gábor. Tavaly márciusban ugyanis csak azt nem látta, amiért elutazott oda: a teljes napfogyatkozást. Az sem vigasztalta, hogy rajta kívül mintegy nyolcezren verték a fejüket a fűbe, hiszen ők sem tekinthették meg a természetnek ezt a különleges játékát.

A felhők mögött ott az égi csoda Forrás: Lantos Gábor

Arra lehetett számítani, hogy Feröeren – ahol az év 365 napjából átlag 280 felhős időben telik – elmaradhat a nagy buli, de valahogy senki nem akarta tudomásul venni az időjárás-előrejelzést, amely zárt felhőzetet és esőt jósolt a nevezetes napra. A világ számos országából érkeztek napfogyatkozás-vadászok az Atlanti-óceán közepén fekvő szigetcsoportra, és

volt olyan természetfotós, aki tízezer eurót fizetett egy Dániából induló luxushajóútra.

„Neki is azt mondták, amit nekem: nem lesz baj, mert a káprázatos égi tünemény idejére a felhőket elfújja a szél. Nem így történt" – idézi fel a bosszantó napot Gábor. Így aztán volt, aki dühében a mellette álló férfitársát esernyővel verte (miközben azt kiabálta, hogy nem erről volt szó), volt, aki heves káromkodások közepette köveket rugdosott a partról az óceánba, és volt, aki alkoholba fojtotta bánatát.

„Én először akkor lettem nagyon ideges, amikor

fél órával a napfogyatkozás után a szél tényleg elfújta a felhőket, és kisütött a nap.

Másodszor pedig akkor, amikor jó barátom a Spitzbergákról elküldte az ottani teljes napfogyatkozás fényképeit" - meséli Gábor. A Norvégiához tartozó jégszigeten ugyanis egyetlen felhő sem volt az égen, s az odaérkezett mintegy háromezer turista teljes pompájában élvezhette azt, amire Feröeren hiába vártak.