Sörözés közben jött az ötlet, világrekord lett belőle

Bízni a másikban és önmagunkban. Ez volt a mottója Kovácsik Leventének és Szabó Norbert Ádámnak, akik Kele nevű páros kajakjukkal átszelték az Atlanti-óceánt, több világrekordot is felállítva ezzel. Milyen az, amikor són ül az ember hatvannégy napon át? Hogy telik a karácsony az óceán közepén? Mi az a repülőhal-fejelő verseny? Hogy lehet vécére menni egy kajakban? Antigua szigetén értük utol kérdéseinkkel a kajakozókat január 30-án, két nappal a célba érkezésük után. Elsőként az Origónak adtak nagyinterjút. 

• Nem az a nagy dolog, hogy eszünkbe jutott átevezni az óceánt, hanem hogy megvalósítottuk.

• Mi tettük meg a leghosszabb utat páros kajakkal megszakítás és támogatás nélkül.

• Napi 12 órát evezni nagyon kemény meló.

• Karácsonykor feldíszítettük a kabint, és Mikulás-sapkában eveztünk.

• Ugyanolyan jó barátok vagyunk, mint induláskor.

• Amikor minden egyes napot percről percre nagyon intenzíven megélsz, nagyon lassan telik az idő.

Hogy jutott eszetekbe, hogy átevezitek az óceánt?

Levente: Nyári melegben, sörözés közben született az ötlet. Mindkettőnkben ott motoszkált, hogy egyszer az életben szeretnénk valami rendkívülit csinálni. Hogy ez pont az óceán átkajakozása lesz, az előéletünkből következett. Mindketten kajakoztunk, Norbert vitorlázott is.

Szerintem az emberek kilencven százalékában felmerül valami hasonló ötlet, átszelni az óceánt vagy körbebiciklizni a Földet, csak kevesen valósítják meg. Szóval nem az a nagy dolog, hogy eszünkbe jutott, hanem az, hogy komolyan is vettük az ötletünket.

Az ötlet egy nyári sörözés alkalmával született (Levente balra, Norbert jobbra) Forrás: farfaraway.hu

Mi kellett ahhoz, hogy az álomból valóság legyen?

Levente: Az, hogy mindketten vállalkozó szelleműek vagyunk. A hétköznapi életünkben is vállalkozunk, keressük a lehetőségeket, így aztán nem volt idegen tőlünk egy ilyen projekt megtervezése, kivitelezése. Én kifejezetten élveztem a munkának ezt a részét.

Világrekordot is döntöttetek. Ez is cél volt?

Levente: Az ember gyerekkorában szeretne asztronauta lenni vagy kikötni egy lakatlan szigeten vagy olimpiai bajnok lenni.

Valami olyat elérni, amit előtte még senki.

Mi komolyan vettük a gyerekkori álmainkat.

Nem véletlen, hogy páros kajakkal még senki sem vállalkozott az óceán átszelésére. A páros kajak nem sokkal nagyobb, mint az egyszemélyes, mégis kétembernyi ellátmányt kell szállítani vele, két embernek kell elférnie benne. Nem a legkényelmesebb közlekedési eszköz.

A páros kajak nem a legkényelmesebb közlekedési eszköz Forrás: farfaraway.hu

De nem ez az egyetlen rekordotok.

Levente: Mi tettük meg a leghosszabb utat páros kajakkal megszakítás és támogatás nélkül. Gyakorlatilag megdupláztuk az előző rekordot. Végül időben is a leghosszabb lett, amit viszont nem terveztünk előre.

Milyen érzés rekordernek lenni?

Levente: Nem is tudom. Egyelőre annak

örülünk, hogy újra emberek között vagyunk, hogy járhatunk a lábunkon.

Persze nagyon jó érzés, de alapvetően nem ezért csináltuk végig.

Mennyi időt vett igénybe a szervezés és az előkészület?

Norbert: Valójában ez a mostani, sikeres utunk már a 2.0-s „túl az Óperencián” projekt. 2013-ban meg kellett szakítani a küldetésünket két nap után, mert finanszírozási problémák miatt nem tudtunk rendesen felkészülni. Emiatt sok pénzt veszítettünk, és mentálisan is megterhelő volt. Nem voltunk benne biztosak, hogy neki tudunk állni újra. Aztán eldöntöttük, hogy nem tesszük függővé a projektet szponzori támogatástól. Egy évig keményen spóroltunk, hogy legyen saját tőkénk.

A 2013-as útjukat két nap után meg kellett szakítaniuk Forrás: farfaraway.hu

A család, a barátok mit szóltak mindehhez?

Norbert: Már az első út előtt is nagyon izgultak. Amikor vissza kellett fordulnunk, az hatalmas mélypont volt a családnak, a barátoknak is. A szüleim nagyon aggódtak, próbáltak lebeszélni róla, hogy újra próbálkozzam. Levente apukája tengerész volt, ők sokkal könnyedebben vették ezt a témát, őt inkább biztatták. Szerencsére elég makacs vagyok, nem adom fel az ideáljaimat, úgyhogy mégis belevágtam. Most már a családom is hihetetlenül boldog és büszke.

A vízen ért titeket a karácsony, az újév és Norbert szülinapja. Milyen volt az óceán közepén ünnepelni?

Norbert: Tavaly november végén indultunk a két hónaposra tervezett Kanári-szigetek–Antigua szakaszra, és először karácsonykor beszéltünk telefonon a családunkkal. Kicsit féltünk, hogy nehéz lesz lelkileg, de végül

kifejezetten szuper hangulatban telt a karácsony és a szilveszter is.

Pezsgőt bontottunk, feldíszítettük a kabint, és Mikulás-sapkában eveztünk. Még Spanyolországban eszünkbe jutott, hogy jó lenne, ha tudnánk zenét hallgatni, ezért vettünk egy kis hangszórót. Így aztán az ünnepek alatt szólt a zene, sütött a nap, és remekül éreztük magunkat.

Búcsú a 2013-as induláskor Forrás: farfaraway.hu

Egy aprócska hajón voltatok összezárva 64 napig. Voltak feszült pillanatok?

Norbert: A Kanári-szigetekig tartó szakasz is 21 nap volt, így

összesen 85 napot töltöttünk a hajón.

Apróságok mindig adódtak: miért ide raktad a vizes zoknikat, miért nem raktad vissza a helyére az energiaszeletet? De az is nehéz volt, amikor egy erősebb szélnél úgy kellett átvetődni egymáson. Levente átugrott a fejem fölött, míg én a második beülőben ültem, közben pedig a hajó irányíthatatlanul sodródott a 30 csomós szélben. Nekem ilyenkor két másodpercem volt beugrani a székre, és nyomni a pedált, mert ha kifordul a hajó a szélirányból, szinte lehetetlenség visszaállítani, és felborulhatunk.

Egy ilyen helyzetben nyilván türelmetlenebb, feszültebb az ember. A tengerészek között van egy mondás, hogy

minden problémát be kell rakni egy dobozba, kivinni a szárazföldre, és ott megbeszélni.

Mert amikor éppen életveszélyes helyzet van, ilyesmire nincs idő. Én egyébként elég nyugodt természet vagyok, velem nehéz összeveszni. Leventével ugyanolyan jó barátok vagyunk, mint induláskor.

A hosszú út után is jó barátok maradtak Forrás: farfaraway.hu

Hogyan oldottátok meg az alvást, evést, vécézést?

Norbert: Négyórás műszakokban váltottuk egymást 64 napon keresztül, tehát egy nap fejenként háromszor négy órát eveztünk. A pihenő időszakokban volt minden egyéb más, akkor étkeztünk, csináltuk meg a vizet, öltözködtünk, írtunk üzeneteket haza és a füzetünkbe, takarítottunk, rendet raktunk. Ezek után

magára az alvásra két és fél, legfeljebb három óra maradt.

Meglepően jól felvettük ezt a bioritmust. 60 naposra terveztük az utat, ezért húsznaponta műszakot cseréltünk, hogy ne mindig a napfelkelte vagy a naplemente legyen az egyikünké. De ahogy haladtunk nyugat felé, a nap egyre később bukott le, szóval 15 naponként plusz egy óra hozzáadódott a műszakhoz, így nem volt annyira monoton ez az életritmus.

A tisztálkodás pedig egyszerűen úgy történt, hogy beleugrottunk az óceánba, kimásztunk, betusfürdőztük magunkat, majd visszaugrottunk. Rengeteget próbálkoztunk, hogyan lehetne a hajón végezni a nagydolgunkat, végül azt találtuk a legjobb megoldásnak, hogy a hajó közepénél lévő két kapaszkodóhoz kötelet erősítettünk, amiből hurkot képeztünk. Ebbe ugrottunk bele, így gyakorlatilag a hajó oldalához guggolva tudtuk elvégezni a dolgunkat.

Levente és Norbert hajója, a Kele Forrás: farfaraway.hu

Hogy bírtátok lelkileg? Voltak mélypontok?

Norbert: Négy-öt naponta mindig jött egy mélypont, amit le kellett küzdeni. Az időjárás abszolút befolyásolt minket. Ha jó szelünk volt, jól haladt a hajó, akkor boldogok voltunk, ha szembeszél volt, és rossz idő, akkor lehangolódtunk. Az evezés sokat segített, munkaterápia jellege volt. Ha az ember bent volt a kabinban, sokkal könnyebben lett rosszkedvű.

Levente: Nehéz volt az időt kezelni.

Amikor minden egyes napot percről percre nagyon intenzíven megélsz, nagyon lassan telik az idő,

és a hatvan nap beláthatatlanul soknak tűnik. Ezért osztottuk fel az utat kisebb részekre. Az is fontos volt, hogy mindig várjunk valamire. Arra, hogy 500 mérfölddel odébb pár fokkal melegebb lesz, hogy kétszáz mérföldenként nassolhatunk valamit (ananász- vagy barackkonzervet, a mamám lekvárját vagy birsalmabefőttjét), hogy hetente egyszer hírt kapjunk a barátnőnkről.

54 nappal a Kanári-szigetek után itt tartottak Forrás: farfaraway.hu

Hogy bírtátok fizikailag a gyűrődést?

Levente: A testünk egy elképesztően jó darwini gépezet. Pár nap után nagyon jól alkalmazkodik, olyan páncélokat növesztett a bőrünk néhány helyen, például a tenyerünkön, hogy az hihetetlen. A sós, nedves közeg kegyetlen. Mindenünk olyan szinten telítődött sóval, hogy nem tudtunk lefeküdni, mert olyan volt a bőrünk, mint a smirgli.

A legrosszabb az volt, hogy

gyakorlatilag folyamatosan són kellett ülnünk.

Ha olyan volt az időjárás, akkor óránként nyakon vágott egy hullám, és eláztatta az egész kócerájt, vagyis a sós víz megint odakerült a fenekünk alá. Csípett, viszketett, fájt, és közben tudtuk, hogy nincs mese, végig kell ülnünk a négy órát. A végén már a hátunkon, hasunkon, nyakunkon is csípett, mindenütt nyílt sebeink voltak, amelyek a sós víztől nem gyógyultak be.

A nedvesség, a só, a nap, és a fertőzések voltak az ellenségeik Forrás: farfaraway.hu

A nedvesség és a só mellett a meleg és a nap okozott még nehézséget. Közel vagyunk az egyenlítőhöz, elég meredeken süt a nap, ezért nappal, a hőségben is felöltözve kellett evezni, és krémezni magunkat. De így is megégett a szemhéjam alsó része. Aztán a sós víz hozzáért, és marta.

300 kilogramm ételt vittetek magatokkal. Mire volt még szükségetek?

Levente: A három mázsa étel fedezte a napi háromszori főétkezésünket, plusz az étkezések közötti nasit, a zabszeleteket, fehérjeporos vízbe szórt spéci müzlit.

Az expedíció talán legdrágább felszerelése az elektromos víztisztító berendezés volt.

Ha ne adj isten tönkrement volna az elektromotor, vagy nem lett volna áramunk, kézzel is tudtuk volna használni, de szerencsére erre nem volt szükség.

Az ételek átcsoportosítása a Kanári-szigeteken Forrás: farfaraway.hu

Volt terv és felszerelés vészhelyzetekre?

Norbert: A biztonság volt az első számú szempont, próbáltunk minden helyzetre felkészülni. Maga a hajó elég masszív szerkezet, nettó súlya 250 kilogramm. Két különálló pumparendszer van rajta, ezekkel akár kívülről is ki lehet szivattyúzni a vizet a kabinból.

Volt egy önműködően felfújódó mentőtutajunk és egy mentőzsák több napi élelemmel,

horgászfelszereléssel, késsel, hosszú kötéllel, és 20 liter vésztartalék vízzel.

Volt extrém körülményekre tervezett műholdas telefonunk, Yellow Brick nyomkövető rendszerünk, amivel a pozíciójeleket küldtük naponta kétszer, és amivel az sms-eket és a blogbejegyzéseket írtuk. Mindhárom rendszeren volt egy piros „vészhelyzet” gomb, ha ezt megnyomtunk volna, rögtön kiértesítette volna a megadott telefonszámokat, és folyamatosan küldte volna a pozíciónkat műholdon keresztül.

A biztonság kedvéért inkább túltervezték hajójukon a vész- és kommunikációs rendszereket Forrás: farfaraway.hu

Volt olyan helyzet, hogy életveszélyben éreztétek magatokat?

Norbert: A Kanári-szigetek felé evezve kétszer is ki kellett dobni a viharhorgonyt és bemenni a kabinba, mert nem tudtunk előrehaladni. Amikor a nagy út során kaptunk erős szembeszelet, megváltoztattuk a beosztást.

Nappal ketten eveztünk, éjjel pedig viharhorgonyon sodródva vészeltük át az éjszakát a kabinban.

A középső 20 napot pedig gyakorlatilag vágtázva tettük meg, 20-25 csomós alapszélben. Ez technikailag volt nehéz, mert a folyamatos erős hátszélben nem könnyű megoldani a váltásokat.

Voltak műszaki problémák a hajóval?

Norbert: Szerencsére a problémák zöme az út elején előjött, így a Kanári-szigeteken nagyon sok mindent meg tudtunk oldani. Például a tizedik napon tönkrement a teljes elektromos rendszerünk. Mint kiderült, nem volt megoldva az aksik vízhatlan szigetelése, ezért mind a két akkumulátor zárlatos lett. Gran Canarián vettünk vadonatúj akkumulátort, és teljesen vízhatlanná tettük a rendszert, úgyhogy ezzel később nem volt gondunk.

A vízkészítő összeszerelése közben, háttérben Kele napelemei Forrás: farfaraway.hu

Veszélyes állatokkal nem kellett megküzdenetek?

Levente: A repülőhalakkal komoly sportot űztünk. Úgy hívtuk, hogy éjszakai repülőhal-fejelő verseny. Az nyert, akinek több halat sikerült lefejelnie. Valójában persze a halak fejeltek le minket. Nem éppen kellemes érzés, amikor egy nyálkás, büdös, fél kilós hal arcon vág az éjszaka közepén.

A repülőhalakra egyébként a dorádók vadásznak, ezek az egyméteres, nagyon izmos, színpompás, buta fejű halak, amelyeket meg a cápák esznek meg.

Csak egy cápával találkoztunk,

de az megdöbbentő élmény volt. Megszoktam, hogy méteres halak úsznak mellettünk, és mint valami zombik, követik a fényünket. De amikor a dorádókra vadászó négyméteres cápa átúszott alattunk, elakadt a lélegzetem.

Nemcsak repülőhalakkal, teknősökkel, sőt cápával is találkoztak Forrás: farfaraway.hu

Mi volt a legnehezebb az egész vállalkozásban?

Norbert: A fizikai és mentális megterhelés. Napi 12 órát evezni, az nagyon kemény meló. És 64 napon keresztül bírni a monotonitást, az sem egyszerű.

Levente: A Kanári-szigetekről való továbbindulás is nehéz volt. Ott dőlt el végérvényesen, hogy nincs visszaút, végig kell csinálnunk.

Attól kezdve már nem az volt a kérdés, hogy megcsináljuk, hanem hogy túléljük az utazást.

Milyen volt megérkezni Antiguára?

Levente: Az leírhatatlan. Már a szigetet megpillantani is hatalmas élmény volt. Nagy boldogság volt úgy evezni, hogy közben láttuk a célt, ott volt az orrunk előtt. És aztán a föld, a növények illata, hihetetlen. Az első tíz percben úgy néztünk ki, mint a részeg tengerészek. Tántorogtunk, alig álltunk a lábunkon, támogatni kellett minket. De hamar elmúlt a szédülés. Miután „kijózanodtunk”, első dolgunk volt, hogy ittunk egy üveg sört, majd kiflit, szalámit, sajtot és vajat ettünk.

A megérkezést egy üveg sörrel ünnepelték Forrás: farfaraway.hu

Ha most indulnátok, mit csinálnátok másképp?

Levente: Könnyebb szerkezetűre terveztetnénk a hajót, lehetne rajta hullámtörő, nagyobb, hosszabb vagy szélesebb fedélzet. Kevesebb ruhát vinnénk, mert egy csomót egyáltalán nem használtunk. A kommunikációs rendszerre nem költenénk olyan sokat. Pár százezerből megoldható az egész út kommunikációja.

Hogyan tovább? Könyv és film is születik az útról?

Levente: Az expedíció honlapján egyelőre nincs túl sok friss bejegyzés, de

rengeteget filmeztünk, és naplót is írtunk,

hogy legyen anyagunk a könyvhöz. Szeretnénk filmet is készíteni az útról, amihez nagyon szívesen fogadunk szponzori segítséget. Már most kaptunk meghívást, hogy tartsunk előadást. Nekem amúgy is ez a szakmám, évek óta trénerként is dolgozom, úgyhogy ezzel nem lesz gond.

64 nap után végre kiszállhattak a szűkös hajóból Forrás: farfaraway.hu

Mit gondoltok, minek köszönhetitek, hogy sikerrel jártatok?

Levente: Most zajlik éppen egy óceánátevező verseny, amelyen főleg angolok vesznek részt. Az egyik hajóból két hét után ki kellett menteni két srácot, mert lelkileg teljesen összetörtek, öntudatlanul feküdtek, és folyamatosan bőgtek. El tudom képzelni, hogy az ember idáig jut, ha belekerül egy rossz gondolati spirálba, és nem tud belőle kikeveredni.

Olyan emberrel kell elindulni, akiben megbízunk.

Aki mellett nyugodtan alszunk, mert tudjuk, hogy amíg ő irányítja a hajót, nem fog elaludni, nem fordítja keresztbe a hajót, nem tesz semmi olyat, amiből baj lehet. És bízni kell magunkban is, hogy meg tudjuk csinálni.

Sokszor mondtuk egymásnak, hogy eljön a hatvanadik nap jelene is. Minden napnak megvan a maga jelene, és az idő telik, akár otthon vagyunk, akár az óceán közepén. Csak hinni kell abban, hogy az a nap eljön, addig pedig tenni a dolgunkat.