Zircen szálltunk le a Budapestről Pápára tartó Volán-buszról, hogy a vasútállomásra átbattyogva megkezdjük legújabb kalandunkat, az országos kéktúrát. Nagy pillanat volt ez, ünnepélyes hangulatban nyomtuk bele kéktúraigazoló-füzeteinkbe a legelső pecsétet az állomás várójában.
Mi is az az országos kéktúra?
Az országos kéktúra Magyarország északi tájain végighaladó, Írott-kőtől Hollóházáig tartó, folyamatos turistaút. A hossza több mint 1100 km. Ez Magyarország és Európa első hosszú távú turistaútja. Teljesítése semmilyen kötöttséggel nem jár. Az útvonalat végigjárva a rendszeres sportoláson túl képet kaphatunk hazánk életéről, fejlődéséről, megismerhetjük mindennapjait, történelmét, föld- és vízrajzát, állatvilágát és természeti szépségeit. Aki hivatalosan is szeretné igazolni, hogy végigjárta a kéktúrát, annak be kell szereznie egy füzetet, amelybe az igazolóhelyeken pecsételéssel igazolja, hogy ott jártt. A füzet azért is hasznos, mert tartalmaz egy vázlatos térképet a pecsételőhelyek közti szakaszok távolságával, szintemelkedéseivel és túraidőivel.Ekkor ért minket az első meglepetés. A pecsét új, szép kidolgozású mintát hagyott a füzetünkben, ellentétben a régi, fantáziátlan, csak szöveges nyomatokkal. Később tapasztaltuk, hogy már mindenütt ilyen új, stílusát és formáját tekintve hasonló, de egy-egy helyi nevezetességet bemutató pecsétet szereltek fel.
Tintapárnát viszont csak elvétve találni a pecsétes dobozban,
úgyhogy nem árt, ha viszünk magunkkal.
A kéktúra egész pontosan 1159,82 kilométerből és 147 érintőpontból áll. Az elsőre hosszúnak tűnő távot a 27 hivatalos szakasz remekül felosztja egy- vagy néhány napos túrákra, amelyeket kötetlen sorrendben, egy-egy szakaszt akár több részletben is teljesíthetünk. Elhatároztuk, hogy végigjárjuk mind a 27 szakaszt, és kirándulásainkról folyamatosan beszámolunk az Origo utazási rovatában.
Zircet azon az úton hagytuk el, amelyen az autóbusszal érkeztünk, de Nagyesztergárnál már bevettük magunkat az erdőbe. Meg sem álltunk Bakonynánáig, ahol ismét pecsételtünk, abban a kereszteződésben, ahol a kék jelzés lefordul az aszfaltról a Gaja-patak völgye felé. Ez az ellenőrzőpont új lehet, mert két évvel ezelőtt, amikor a szüleim jártak erre, még a falu központjában lévő kocsmáig kellett kitérőt tenni a pecsétért, ahogy azt a tavaly kiadott Országos Kékkör Térképes Túrakalauz is írja.
Hamarosan a Gaja szurdokszerű völgyében találtuk magunkat.
A szépen kiépített pihenőhelyen szalonnát sütögető családokat találtunk.
Letelepedtünk mellettük, és elfogyasztottuk otthonról hozott ebédünket. A Római-fürdőt jelző tábla rossz irányba mutatott, de szerencsére a szalonnázó kirándulók útba igazítottak minket.
Pár száz méter után meg is találtuk a völgyben a vízesést, amelynek semmi köze a rómaiakhoz, viszont tényleg csoda szép zuga kis hazánknak. Jól jött, hogy bakancsot húztam, mert így szárazon átkelhettem a patakon, hogy szemközt, a sziklák tetejéről panorámaképet készítsek a környékről. Hihetetlen volt, hogy alig indultunk el, máris ilyen csodákban lehetett részünk.
Ezek után még jobb hangulatban telt a túra. Hamar megérkeztünk a Jásd határában álló Szent-kúthoz, amelyet
hazánk egyik legrégebbi, ma is virágzó szent helyeként tartanak számon.
A legenda szerint egy Jásdi Péter nevű remete járt ide imádkozni. Amikor a nagy szárazság kiszárította a patakot, amelyből inni szokott, álmában megjelent neki Szűz Mária, karján a kis Jézussal, és elmondta, hol ásson vízért.
Egy hét ásás után megtalálta a forrást, és mivel jónak találta a vizet, felfutott Tésre, és elmondta az embereknek, mit történt. A tésiek elmentek a forráshoz, ittak a vízből, és csoda történt: egy sánta férfi egészségesen tért vissza a faluba. Így lett a kútból zarándokhely, és ezután alakult ki Jásd község, amely az álmot látó remetéről kapta a nevét.
A jásdi pecsétnek otthont adó vegyesbolt hétfőtől péntekig 6-tól 20-ig, szombaton 6-tól 16-ig, vasárnap 8-tól 11-ig tart nyitva, de
pecsételni bármikor lehet, a dobozt ugyanis a bolt előtt, a kerítésre szerelték fel.
Jásd határában átkeltünk egy rozoga fahídon a Gaja-patak felett, majd megkezdődött a 257 méter szintemelkedés. A szakaszok szintemelkedései, távolságai és túraidői kiválóan fel vannak tüntetve a pecsételőfüzetben, így a mászás egyáltalán nem ért meglepetésként minket.
Az emelkedő kétharmadánál rövid kitérőt tettünk a murvás úton a Széchenyi Zsigmond-kilátóhoz. A 2014-ben átadott
impozáns faépület magassága a szabadságharc előtt tisztelegve 18,48 méter,
és a tetejéből látszanak a szápári szélerőművek.
Sajnos ezen a napon csak ezeket a modern szélkerekeket láthattuk, a tési szélmalomba nem jutottunk be. Hiába zörgettünk és kiabáltunk fél órával a hivatalos hat órai zárás előtt, senki nem nyitott nekünk ajtót. Pedig a belépődíjként feltüntetett
300 forintnak a többszörösét is örömmel kifizettük volna,
ha beenged valaki a ma is működőképes, körsínen szélirányba fogatható, hatvitorlás malom pompás épületébe.
Tésnek csak a sarkát érinti a kéktúra. A szállásunk innen másfél kilométerre volt a falu túlsó végén, az evangélikus parókia turistaházában. A frissítő forró zuhanyt vidám vacsora követte a jól felszerelt közös konyhában. Itt megismerkedtünk más kéktúrázókkal is, tőlük hallottunk a rollerrel kéktúrázó párról.
Először azt hittem, tréfálnak, hiszen a terep nagy része teljességgel járhatatlan rollerrel, ráadásul
a kéktúraszabályzat szerint csak gyalog vagy sível lehet teljesíteni a távot.
Aztán megtudtuk, hogy a páros csak az aszfaltozott utakon haladó, unalmasabb szakaszokat teszi meg a rolleren, az erdőben a hátizsákjukra csatolják a járműveket, és ugyanúgy gyalogolnak, mint bármely más turista.
De más érdekes történetet is hallottunk. Az egyik párról, akikkel egész nap kerülgettük egymást a túraútvonalon, a közös vacsoránál kiderült, hogy néhány éve a kéktúrán találkoztak. Tavaly volt az esküvőjük, és azóta házastársakként folytatják az ország bejárását.
Mivel ezen a három napon a kéktúra kilences szakaszát akartuk felfedezni, másnap reggel Tést elhagyva a csőszpusztai barlangkutató állomásnál pecsételtünk, majd a főutat keresztezve
hatalmas medvehagymamezők között találtuk magunkat.
Itthon leginkább a Mecsekre jellemző, de több más hegységben is előfordul, hogy ez a manapság divatos, egészséges növény teríti be az erdő alját.
Óvatosan szedegettünk belőle, egy tőről csak egy-egy levelet téptünk le, hogy a következő évben is megújuljon a közkedvelt növény. Különös romantikája van annak, ha közvetlenül a természetből szerezhetünk be egy sokféleképpen felhasználható konyhai alapanyagot. Egész nap be voltam sózva, és amint célba értünk este, nekiálltam a sütés-főzésnek.
Első este még csak egyszerű medvehagymás pogácsát készítettem,
de másnap már elengedtem a fantáziámat. Az apróra vágott medvehagymát némi zöld- és fokhagymával tejfölbe kevertem, majd ezt a hosszúkásra nyújtott kelt tésztára kentem. Sózott, füstölt háziszalonna-darabokat szórtam rá, az egészet feltekertem és háromszögekre vágtam, majd az így kapott batyukat sajttal a tetejükön kisütöttem.
Előbb azonban még leereszkedtünk a kisgyóni pecsételőhelyre, amelyet a kulcsos ház kapujánál találtunk meg. Onnan az erdőn át visszakapaszkodtunk a Burok-völgy északi tetejére. A Burok-völgyet a piros jelzésen járhatjuk be, de erre most sajnos nem volt időnk.
Pedig
nagyon érdekes természetvédelmi területről van szó,
ahol rengeteg sziklaszirt és barlang mellett visz az út, és amely egyedi mikroklímájának köszönhetően ritka növényeknek és több mint kétszáz madárfajnak nyújt élőhelyet.
Nem is értem, miért nem a völgyben vezet az országos kéktúra útvonala. Talán mert sok a kidőlt fa, és eső után nehezen járható. Egy biztos, ide vissza kell térni. Ha legközelebb erre járunk, átsétálunk a Burok-völgyön, hogy túránkat a tési szélmalomnál fejezzük be.
Persze a kék útvonalon sem maradtunk élmények nélkül. Például egy furcsa bogár állta utunkat, amelynek
a lába között élénksárga, szivacsszerű anyag volt.
Itthon utánanéztünk, és kiderült, hogy egy közönséges nünükével hozott össze minket a sors.
Már a bogár nevén is jót mulattam, de a sárga anyag szerepe még inkább lenyűgözött. A nünükék azért préselik ki ezt a kellemetlen ízű, mérgező, sárga váladékot a térdízületeikből, hogy a rájuk vadászó gyíkok inkább más csemege után nézzenek.
De ez még mind hagyján. Megtudtam, hogy
a nünükék közösülés közben a csápjaikkal simogatják egymást,
majd az aktus után a hím elpusztul, a nőstény petéiből kikelő lárvák pedig felmásznak a virágokra, hogy a vadméhekre kapaszkodva, azok bundájában tetű módjára éljenek. De csak addig, amíg a méh a fészkét el nem készíti, és le nem rakja benne a petéit.
Ekkor a nünüke lárvája ledobja magát a méhről, megeszi annak petéit, majd átalakulva egy újabb lárvaállapotba, a mézet is elfogyasztja. Elképesztő, milyen sokszínű és érdekes tud lenni a természet, és hogy mennyi mindent nem tudunk még róla.
A Burok-part nevű fennsíkon két alak közeledett felénk. Egy apró, fel-alá futkározó gyerek és egy férfi. Mire odaértünk hozzájuk, a kisfiú már felmászott egy magaslesre, ahol úgy állt, mintha bevett volna egy várat, és csak úgy ömlött belőle a szó.
Amíg a család többi tagja is befutott, az apukától megtudtuk, hogy Ádám alig múlt hároméves, amikor az anya fejéből kipattant a kéktúra gondolata. Ahogy az időjárás engedi, nekivágnak, és
sátrazva járják a kéktúra útvonalát.
Tavaly sokfelé tettek három-négy napos túrákat. Ádám miatt rövidebbek a távok, az előző évben 10-12 kilométer, idén már 14-15 kilométer a napi adag.
Hogy mi a titok? Hagyni kell, hogy a kisfiú felmásszon a farönkökre, a biztonságos sziklákra, hogy ágakat vonszoljon magával, hogy tócsákban, patakokban tapicskoljon.
Sok pihenőt kell közbeiktatni, és az is jó, ha rövid távú köztes célokat tűzünk ki
(kilátó, vadles, patakátkelés, kavicsdobálás, nassolás a dombtetőn), hogy a kisgyerek számára ne váljon monotonná a természetjárás.
Mivel a déli alvás útközben elmarad, késő délutánra már nem szabad nehéz terepet választani vagy gyorsabb tempót erőltetni. Este a sátorban viszont garantáltan nem lesz gond az elalvással.
Bakonykútiban, a gyönyörű zsákfaluban csak egyetlen szálláslehetőség van,
amely hamar betelik. Így aztán ezen a szakaszon minden túrázónak gondot okoz, hol töltse az éjszakát. Lehet, hogy Ádáméknak van igazuk a sátrazással, elvégre anno Rockenbauer Pálék is sátorral járták végig az útvonalat. Mi végül Vértesbogláron aludtunk.
Túránk utolsó fénypontja a Gaja-patak Fehérvárcsurgó és Bodajk közötti, szurdokszerű völgye volt. A völgy alsó végén a parkoló dugig volt autókkal, a festői kis völgyben a zubogókkal teli patak mellett rengeteg család kirándult és piknikezett.
Ádámék tanácsára mi is felmásztunk megkeresni egy geoládát a Vaskereszt nevű helynél.
A keresztet gróf Károlyi Viktor emlékére emelték,
aki a szájhagyomány szerint szerelmi bánatában ezen a helyen hajtott le fogatával a mélybe. Mindenesetre a kilátás elég festői a kereszt mellől mind a fehérvárcsurgói víztározó, mind pedig a szurdok felé.
A völgy túloldalán előbb felkapaszkodtunk egy dombra, majd egy szebb időket is látott sípályán leereszkedtünk Bodajkra, és befejeztük a túrát.
A kitérőkkel együtt nagyjából 65 kilométert tehettünk meg a három nap alatt.
Bebizonyosodott, amit hittünk és reméltünk, hogy nem kell feltétlenül távoli, egzotikus vidékekre utazni ahhoz, hogy minőségi időt töltsünk a természetben, és nagyszerűen érezzük magunkat. Erre Magyarország tájai is tökéletesen alkalmasak.
A túra útvonala: