Aknára is léphetünk a Vasfüggöny Múzeumban

A határőrség egykori tornyából a disszidálókat figyelték

Akik 1989 után születtek, el sem tudják képzelni, milyen volt az élet az úgynevezett határsávba eső településeken. A Vas megyei Felsőcsatár is ezek közé tartozott, hiszen innen csak pár lépés Ausztria. A kis községben működik Magyarország egyetlen Vasfüggöny Múzeuma, azon a hegyen, ahol Karády Katalin és Páger Antal is elhagyta az országot. Goják Sándor magánmúzeumában láthatunk egy darab gyodát, sőt aknára is léphetünk.

Nem akartam megállni Felsőcsatáron, sőt azt sem terveztem, hogy áthajtok a falun. Csupán annak köszönhetem, hogy végül mégis megtörtént, hogy az autós atlaszom több mint tízéves, és nem mindig tükrözi a jelenlegi állapotokat. Magyarul eltévedtem. Este fél hét is elmúlt már, a nap lassan bukott le a Vas-hegy mögé, amikor megláttam a táblát: Vasfüggöny Múzeum. Nem nagyon bíztam benne, hogy ezen a késői órán nyitva találom, de „ha már itt vagyok, miért ne?” alapon odakanyarodtam.

Talán még ma is vannak aknák a föld alatt

„Tessék csak bejönni nyugodtan” – kiabált a dombtetőről a tulajdonos, Goják Sándor. Pár lépcső megmászása után azt az instrukciót kaptam, menjek fel a kertbe, olvassak el mindent, aztán ha lesz kérdés, majd válaszol rá. Így tehát egyedül indultam el a gyönyörűen gondozott szőlőskertbe, amelynek egy része a Vasfüggöny Múzeum. A tájékoztató táblákon tényleg minden ott volt, amit erről a helyről tudni kell.

A felsőcsatári Vasfüggöny Múzeum bejárata Forrás: Lantos Gábor

Ma már talán kevesebben emlékeznek arra, hogy a magyar–osztrák (és a magyar–jugoszláv) határon felhúzott vasfüggönyprojektnek három építési szakasza is volt. A történet 1948-ban kezdődött, ekkor a bokoraknák mellett keményfából, illetve öntöttvasból készített elemek alkották a mesterséges határzárat. 1957–1971 között a bakelit taposóaknák mellett a tányéraknák vették át a főszerepet,

ez volt a legszörnyűbb időszaka ennek a történetnek.

A határ mentén ugyanis ezrével helyezték el az aknákat, amelyek rengeteg ember halálát vagy maradandó sebesülését okozták. Ugyan 1966-tól az aknákat fokozatosan felszedték, de a talajmozgások, a kisebb földcsuszamlások, vagy éppen az eróziók miatt nem találták meg valamennyit.

A kiállítás egy részlete az egykori vasfüggönnyel Forrás: Lantos Gábor

Szívszaggató történeteket olvasok a szabadban játszó gyerekekről, akiknek a kezét vagy a lábát tépte le egy-egy évekkel később felrobbanó akna. Amikor azt kérdeztem Goják Sándortól, hogy szerinte van-e még elhagyott, fel nem robbant akna ezen a környéken, nem tudott arra megesküdni, hogy nincs.

Megszámozták a kiskertek tulajdonosait

A harmadik szakaszban, 1966-tól az aknákat az S-100-as elektromos jelzőrendszer váltotta fel, amelyet a kerítésbe építettek. Ez maradt fenn 1989-ig, a kerítés végleges elbontásáig. Felsőcsatáron, akárcsak a többi, határsávba eső településen, különleges körülmények között zajlott az élet.

Akik nem tudták igazolni, hogy a falu lakói, el sem juthattak ide, turistáskodásról szó sem lehetett. Amikor megépült a Pinka patakon átívelő híd, rögtön bódét emeltek rá, amelyben a határőrség egy-egy szolgálatot teljesítő tisztje üldögélt.

A Vas-hegyre csak azok jöhettek fel, akiknek itt volt nyaralójuk,

kisházuk, kertjük – meséli Goják Sándor. – Kezdetben a hídon lévő bódéban hagytuk a személyi igazolványainkat, aztán lefelé menet visszakaptuk.”

Katonai gázálarc, kulacs és rangjelzések Forrás: Lantos Gábor

Az éjszakát senki sem tölthette itt, 22 órakor mindenkinek el kellett hagynia a területet. Előfordult persze, hogy valaki már este hatkor elaludt attól a jófajta bortól, amit itt termeltek, ilyenkor a határőrök feljöttek, és szépen levitték az illetőt a hegyről. Nagy változást jelentett, amikor

a helyi tanácselnök és az őrség parancsnoka kitalálta, számozzák meg az embereket.

Mint a marhákat a legelőn.

Készítettek egy hatalmas táblát, azon voltak a számok, amelyek egy-egy itt lakót jelöltek. Amikor az illető megérkezett, a száma melletti lukba kis pálcikát dugtak, ezzel jelezték, hogy felment a hegyre. Este csak rá kellett nézni a táblára, és egyből lehetett tudni, kit keressenek. A tábla sajnos elveszett, de egy fénykép megőrizte az emlékét a múzeumban.

Az elektromos vasfüggöny jóval „szelídebb” volt elődeinél Forrás: Lantos Gábor

Karády és Páger is itt lépett ki az országból

Kevesen tudják, hogy a magyar színészvilág két óriása, Karády Katalin és Páger Antal is itt, a Vas-hegyen keresztül hagyta el illegálisan a hazáját. Páger disszidálásakor, 1944-ben még nem állt a vasfüggöny, 1951-ben viszont, amikor Karády Katalin egy nardai embercsempész segítségével Felsőcsatár mellett átlépett Ausztriába, már javában létezett.

„A művésznőnek óriási szerencséje volt, hogy egy olyan csempész vette pártfogásába, aki jó helyismerettel rendelkezett. Így is

hatalmas volt az esélye annak, hogy aknára lépnek,

de szerencsére sikerült nekik a szökés. Istentelen nagy botrány lett belőle, természetesen a Felsőcsatár környéki határőrizetet is megerősítették a disszidálást követően. Aztán hónapokkal később megint elcsendesedett a vidék."

Goják Sándor, a múzeum tulajdonosa és a határőrbódé Forrás: Lantos Gábor

Rengetegen jönnek el a múzeumba, akik átélték ezeket az éveket. Sok-sok szökési történetet mesélnek el arról, hogy a szénakazlakba vagy azok tetejére bújva várakoztak, hogy egy farúd segítségével, rúdugrótechnikával próbálták átugrani az aknákkal teleszórt földek felett.

Minden egyes történet döbbenetes élmény, azoknak is, akik elmondják, és nekem is,

aki feljegyzem ezeket” – meséli Goják.

Végül lett saját gyodája

A múzeum hátsó részében magánkápolna áll, ezt is Goják Sándor építette. A kiállítás legújabb darabja pedig az a kerítés, amelyet a közvélemény manapság csak gyodaként (gyorstelepítésű drótakadály) ismer, és amely tavaly Magyarország déli határszakaszán kezdte meg pályafutását.

„Arra gondoltam, ebben a múzeumban ennek is helyet kell adnom” – meséli a nem mindennapi történetet a gazda. „Írtam hát a miniszterelnök úrnak, hogy állítsanak fel egy darabot a kertben. Ki tudja, meddig él ez a múzeum, pár évtized múlva erről is történelmi kontextusban fognak beszélni.”

Hosszas levelezés után Felsőcsatárra is került egy darab gyoda Forrás: Lantos Gábor

Hosszas levelezés következett, egy ideig másfél millió forintot akartak kérni azért, hogy ez a darabka modern kori vasfüggöny ide kerülhessen. Végül a múzeum mégis megkaphatta ingyen a kerítésdarabot. „Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még bővül a tárlatom – mesélte Goják úr – de ha már így hozta a sors és a történelem, akkor mindenképpen megérte a hosszas levelezés.”

Felrobbantam egy virtuális aknán

Goják Sándor leginkább azért szomorú, mert manapság az iskoláknak arra sincs pénzük, hogy a távolabbi helyekre tervezett osztálykirándulásokat kigazdálkodják. Pedig a két lábon járó történelemkönyvként is működő múzeumtulajdonos szívesen tart kihelyezett órákat a nebulóknak. De már erre sincs nagyon igény.

Ha egy-egy Vas megyei iskola osztálya elvetődik erre, az igazi ünnepnek számít.

Pedig még iskolai padok is várják itt a gyerekeket, és persze minden, amit erről a korszakról tudni kell.

Vigyázat, robbanásveszély! Forrás: Lantos Gábor

Goják úr halad a korral, a múzeum egy szegletében interaktívvá tette az elaknásított földet. „Lépjen csak rá erre, aztán figyeljen – magyarázta. – De előbb gondolatban búcsúzzon el a feleségétől.” Óvatosan lépek az aláaknázott földre. Az első lépésnél még szerencsém van, a másodiknál azonban már hallom is a robbanást, a lézerrel irányított gép sziszegő hangot hallat.

Na, uram, most tetszett felrobbanni”

– mondja Goják Sándor. Csendben maradunk, elgondolkodva álldogálunk egy darabig.

Ez a kép is sokaknak lehet még ismerős Forrás: Lantos Gábor

A múzeumgazda egyébként 1965 és 1968 között Kőszegen és Pornóapátiban szolgált sorállományú határőr szakaszvezetőként.

Gyűjtőmunkája több mint negyedszázada tart, kiállítása egyedülálló az országban.

A múzeumot egyedül viszi, nem tud alkalmazottat felvenni. Amúgy Szombathelyen él, de kora tavasztól (március 1.) késő őszig (október 31.) a Vas-hegyen tölti az idejét, ilyenkor mindennap várja a látogatókat.

A határőrség egykori tornyából a disszidálókat figyelték Forrás: Lantos Gábor

Az ötlet 1990-ben, az általa megnyitott Sándor borozó teraszán fogant meg. Akkor még piros-fehér-zöldre festett fenyőágak vezették el a látogatókat az egykori határsáv területén megépített borozóba. A beszélgetést tettek követték, és megszületett ez a világon is egyedülálló kiállítás.

„Amikor már nem bírom erővel, Magyarországra hagyom a múzeumot – mondta búcsúzásképpen Goják Sándor. – Szeretném, ha az idők végezetéig itt maradna, hogy megőrizze az utókor számára ennek a rettenetes időszaknak az emlékét.”