Grizzlymedve végzett egy bringással

Grizzly
Portrait of Grizzly in tundra - Denali Alaska USA. Biosphoto / Robert Valarcher
Vágólapra másolva!
Grizzlymedve támadott meg egy 38 éves hegyikerékpárost és végzett is vele az amerikai Montana állam Glacier Nemzeti Parkja közelében.
Vágólapra másolva!

A megyei rendőrfőnök szerint Brad Treat és egy másik kerékpáros a Flathead-erdőben lévő Halfmoon-tavak területén haladtak el szerdán, amikor feltehetőleg megzavarták a ragadozót.

A medve lelökte Treatet a kerékpárjáról,

a másik biciklisnek azonban sikerült elmenekülnie, hogy segítséget hozzon. Ő nem sérült meg.

A hatóságok a támadás helyszínén találták meg Treat holttestét, a medvét azonban azóta is keresik. Treat egyébként maga is az amerikai erdészeti szolgálatnál dolgozott. A hatóságok biztonsági okokból lezárták a területet, amely alig három mérföldre fekszik a Glacier Nemzeti Park nyugati bejáratától.

Nem ez az első eset

Az 1970-es évek óta a grizzly veszélyeztetett fajnak számít az Egyesült Államok összefüggő 48 tagállamában, ám az állatok számának növekedésével az emberek és a medvék közötti konfliktusok is szaporodnak. A Glacier Nemzeti Park munkatársai szerint

évente általában egy-két nem halálos kimenetelű találkozás van ember és medve között a park területén.

Képünk illusztráció Forrás: Biosphoto/© Robert Valarcher / Biosphoto - Droit géré - Oeuvre protégée par copyright - - - -/Robert Valarcher

A szerdai incidenst megelőzően összesen tíz medvetámadással összefüggő haláleset történt a park 1910-es megalapítása óta. Az utolsó eset 1998-ban volt, amikor három medve megölte és részben felfalta a park egyik alkalmazottját, aki épp túrázott. A leghíresebb esetek 1967-ben történtek, amikor

egyetlen éjszaka leforgása alatt két emberrel is grizzlyk végeztek a park két területén.

A támadásokról Jack Olsen írt könyvet Night of the Grizzlies címmel. Az 1969-ben megjelent írásból azonos című dokumentumfilm is készült.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!