Ez a gyönyörű vidék kánikulában is megéri a fáradságot

Baráti társaságunk évek óta járja az Országos Kéktúra útvonalát. Rengeteg korábban ismeretlen szépségre bukkantunk az országban, de abban mindannyian egyetértettünk, hogy a Badacsonytördemic–Szentbékkálla túra a legszebbek közé tartozik. Nem volt könnyű megmászni a Csobáncot a kánikulában, de a tanúhegyek, a Balaton és a mesés falvak látványa miatt egyértelműen megérte. És akkor az esti meccsnézésről a gyönyörű falu kocsmájában még nem is beszéltem. 

Már az autózás is élmény volt. A 77-es főútról, Monostorapátiból jelöletlen murvás úton jutottunk át a festői Szentbékkállára, hogy elfoglaljuk a szállásunkat. A présházak között a madár sem járt, csak egy nyúl, amely viszont cseppet sem zavartatta magát az autóktól. Csak állt az út közepén, aztán meg előttünk nyargalt, mintha csak az utat mutatná nekünk.

Lépcsőmászással tisztelegtünk a kurucok előtt

A szállás elfoglalása után újraosztottuk a csapatokat az autókba, hogy majd legyen egy, amelyikkel vissza tudunk térni a kezdőpontra kocsikért. Tíz órakor pedig már be is pecsételtünk a kéktúrás füzetünkbe Badacsonytördemic-Szigliget állomáson.

Kétségkívül az ország egyik legszebb vidékén túráztunk Forrás: Bucsky Péter

Innen stílusosan egy bazaltkő burkolatú főutat keresztezve indultunk a talán legismertebb hazai tanúhegy megmászására. A présházak egyre inkább ritkultak, legnagyobb örömünkre viszont egyre több lett az árnyék. 34 fokos hőségben indultunk ugyanis útnak, de ahogy beértünk a hűst adó fák közé, máris jobban éreztük magunkat.

A kéktúra útvonala a Bujdosók lépcsőjén vezet felfelé.

A bazaltból kirakott 464 lépcsőfok mindegyikét a szabadságharc alatt menekülésre kényszerült híres kurucokról nevezték el. Mint kiderült, 1935-ben Rákóczi-emlékévet tartottak a kuruc vezér halálának kétszázadik évfordulójára, ekkor épült a Rodostó turistaház és a lépcső.

A 464 lépcsőfokot kánikulában nem könnyű megmászni Forrás: Bucsky Péter

Ebben a kánikulában megmászni a lépcsőt igazi tisztelgés a kurucok szenvedései előtt. Szerencsére a hegygerincen már egyszerűbb a séta, a Ranolder-keresztnél pedig gyönyörű a kilátás Badacsonyra és a Balaton egész nyugati medencéjére. Ennek ellenére

mindenképp érdemes felmászni a Kisfaludy-kilátóra is.

A 2011-ben fémből és fából épült, érdekes szerkezetű új kilátó a fák fölé emelkedik, és tetejéről nemcsak a Balatont, hanem az északon emelkedő vulkanikus hegyeket is kiválóan be lehet látni.

A látvány kárpótolt minket a kimerítő lépcsőtúráért Forrás: Bucsky Péter

Sajnos a környék településeit és hegyeit bemutató térképek jó részét már letépték, így csak az okostelefon segítségével deríthettük ki, merre kell továbbhaladnunk.

Harc a hőséggel és a jelöletlen utakkal

A Badacsony északi lejtői bazaltkőrengetegen visznek keresztül, itt támfal segítségével alakítottak ki könnyebben járható utat.

Míg a kilátóknál sok a turista, erre már alig találkoztunk túrázókkal.

Présházak között jutottunk ki az árnyat adó erdőből. A tűző napon már nem volt olyan kellemes a séta, különösen, amikor a kétszer két sávosra szélesedő 71-es utat kellett keresztezni.

Szerencsére hamarosan visszajutottunk az erdőbe. A Gulács 393 méteres magassága nem tűnik soknak, de most örültünk, hogy nem kellett felmásznunk a csúcsára. Így is fárasztó volt a gyorsan emelkedő erdei út a sűrű aljnövényzetben. De még mindig jobb volt itt, a hűvösben, mint azon a nagyjából két kilométeren, amelyet az aszfaltúton kellett megtenni Káptalantótiig.

Időnként szőlőtőkék között vezetett az út Forrás: Bucsky Péter

Mint a legtöbb esetben, a túra közel felénél itt is egy kocsmában helyezték el a pecsétet. Így egy ital és néhány csoki társaságában kifújhattuk magunkat, és az utcai kútnál feltölthettük kiürült palackjainkat. A nagy hőség miatt ketten inkább a pihenés mellett döntöttek, és a ránk váró megpróbáltatások tükrében talán jobban is jártak.

A Csobánc-hegyre ugyanis szinte végig a tűző napon lehetett csak felmenni, ez után pedig

finoman szólva kaotikus volt az útvonal jelölése.

A füzetünk, a hivatalos túraapplikáció, illetve a jelzések is más-más utakat jelöltek, így aztán többször meg kellett állnunk tanakodni. Nem csak mi, több túrázó csapat is értetlenkedett, néhányukkal többször is összetalálkoztunk, mert visszafordultak.

Eredetileg a túraútvonal nem visz fel a hegytetőre és a csobánci várhoz. Vagyis aki ezt ki akarja hagyni, az ne a jelzést kövesse, hanem induljon tovább egyenesen az elhagyott betonkeverőnél. Ne a forrás mellett felfelé vezető útra térjen rá, hanem balra induljon.

Megéri kitartani, innen is nagyon szép a panoráma Forrás: Bucsky Péter

Érdemes a kútnál megállni, már csak a hideg forrásvíz miatt is. De maga a szerkezet is különleges: napelem segítségével működik, és ahhoz, hogy friss vízhez jussunk, benyomva kell tartanunk egy gombot. A kilátás is magával ragadó a környékbeli tanúhegyekkel, a Balatonnal és a Káli-medence képeslapra illő falvaival.

Tiszta időben állítólag a Mecsekig ellátni,

a pára miatt nekünk erre esélyünk sem volt.

A Káli-medencének minden szöglete csodálatos Forrás: Bucsky Péter

A présház tulajdonosa eltereli a túrázókat

A csobánci vár romjai nem túl grandiózusak. Nem is volt ez igazán fontos erődítmény, mégis egy óriási siker köthető hozzá. A kuruc szabadságharc idején, 1707-ben a harmincfős katonaság és néhány ide menekült környékbeli sikeresen verte vissza az ezerfős császári sereget. Az ellenfél soraiban négyszázan haltak meg. Két év múlva azonban a vár elesett, és a Habsburgok, ahogy szinte minden erődítményünket, ezt is felrobbantották.

Ennyi maradt a csobánci várból Forrás: Bucsky Péter

Kissé meglepő volt, hogy a kék jelzés a hegynek nem azon az oldalán vezetett, ahova indultunk. Utólag sikerült megfejtenünk, hogy korábban egy kék L vezetett a várhoz, és valahogy most ez lett a fő útvonal. Emiatt azonban

két-három kilométeres kitérővel kell számolni ezen a szakaszon.

Ahogy a jelzést követve egy présházhoz közelítettünk, feltűntek a „magánterület”, „nem túrista út” (így, hosszú ú-val) táblák.

Nem mindenki szereti a túrázókat Forrás: Bucsky Péter

Mivel nem találtuk a jelet, és az applikáció térképe szerint sem erre vezet az út, visszafordultunk. Más ne tegyen így,

a tulajdonos valószínűleg önszorgalomból tereli el a túrázókat,

festi le a korábbi feliratokat. Érthetetlen, miért zavar bárkit is ennyire, hogy hétvégente néhány tucat ember elsétál a földúton a birtoka előtt. A présház mellett elhaladva ugyanis kellemes úton lehet elérni az erdőt, a másik úton viszont autók is járnak.

A kitérők miatt már így is legalább három-négy kilométerrel többet gyalogoltuk, mint terveztük, ezért nagyon nem esett jól, amikor embermagasságú csalánok, tüskés akácok között kellett átvágnunk az erdőn. Szóval, aki erre jár, mindenképpen hosszú nadrágban jöjjön!

Néha alig fértünk el a keskeny ösvényen Forrás: Bucsky Péter

Sajnos nemcsak néhány méterről van szó, hanem inkább egy kilométerről. A túraútvonal itt nagyon elhanyagolt. Egy kicsit morogtunk azon, hogy talán nem a Galyatetőre kellene félmilliárdért luxusturistaházat építeni, hanem

inkább a meglévő útvonalat kellene karbantartani.

A kőtengert nem szabad kihagyni

Nagy megkönnyebbülés volt, amikor megláttuk Mindszentkálla présházait, és végre nem nyakig érő gazban kellett kutyagolni. Furcsa volt látni, hogy hiába felkapott hely a Káli-medence – teljesen jogosan –, ebben a szegletében nagyon sok az elvadult szőlő és a lepusztult présház.

Itt sem mostanában készítettek bort Forrás: Bucsky Péter

Amikor beértünk Mindszentkállára, az egész szakaszra tervezett 23 helyett már 25 kilométernél jártunk a GPS szerint. A csapat többsége ekkor a pihenés mellett döntött, és barátaink autós segítségével visszaindultak a szállásra, hogy vasárnap reggel pótolják be ezt a részt.

Ketten azonban már nem akartuk az alig három kilométeres könnyű sétát kihagyni, és nem is bántuk meg a döntésünket. A temető után egy darabon aszfaltúton kell menni, ám ha lekanyarodunk

az ország talán legviccesebb buszmegállója

mellett – ahol a fémbódéban régi irodaszékeken várakozhatunk –, néhány száz méter után meglepő helyszínre lehet bukkanni.

Három retró szék vár ránk a buszmegállóban Forrás: Bucsky Péter

Egy óriási füves placcon lovagoltak néhányan, de nem éppen céltalanul. Ez ugyanis az ország kevés számú lovaspólópályáinak egyike. Ottjártunkkor éppen meccsre edzettek.

Lovaspólózók edzenek a gyönyörű réten Forrás: Bucsky Péter

Természeti szépség is akad errefelé. A Kőtengerhez értelmetlennek tűnő kitérő vezet, de ezt semmiképpen nem szabad kihagyni. A jégkorszakban ez a vidék jelentette a jegesedés szélét. A fagyott felszín különleges formákat hozott létre, amelyeket a későbbi sivatagos időkben a szél formált tovább.

Óriási, szoba méretű, különleges sziklák jöttek létre.

A legnagyobb szenzáció az ingókő, ha az oldalán ugrálunk vagy többen ráállunk, megmozdul alattunk a szikla.

Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy nemcsak a természet, hanem a bányászat is hozzájárult a sziklák alakításához. Sok különleges szikla a kővágóknak esett áldozatul, mivel itt a középkorban is egyszerűen lehetett malomköveket készíteni.

Érdekes kövekből itt nincs hiány Forrás: Bucsky Péter

Nyaralófalu lett belőle

Szentbékkállára érdekes kerítés mellett visz az út, egy kálvária stációit építették bele. Mint utóbb kiderült, ez nem olyan régi kezdeményezés, a falu szélén álló kereszthez épült. Maga a 170 lelkes falu gyönyörű állapotban van, szinte minden épületet felújítottak.

A házak közül sok nyaralóként szolgál, ezekben az év nagy részében nem lakik senki. Ez kicsit kihalttá teszi a települést,

reméljük, a helyi lakosok száma a jövőben gyarapodni fog.

Az esti Eb-meccset mindenesetre a falu egyetlen kocsmájának teraszán, vidám társaságban néztük meg egy óriási viharban, amely kellemesen lehűtötte a levegőt.

Szentbékkálla gyönyörű házai Forrás: Bucsky Péter

Már alig várom, hogy folytassuk a kéktúrát a Káli-medencében és környékén. A baráti Kikerics Kéktúra Mozgalom eddig nyolcvan embert tudott megmozgatni, úgyhogy nem kell azon aggódnom, találok-e társakat a következő kiránduláshoz. Remélem, ezzel az írással másoknak is sikerült kedvet csinálnom a barangoláshoz. Térképet itt talál hozzá.