Delet harangoztam Adorjáson

Az Ormánságban 2004-ben, azaz tizenkét évvel ezelőtt jártam először. Akkor azt mondta nekem egy ott élő, hogy ha Magyarországnak ez a területe eltűnne, nem venné észre senki. 12 évvel később, 2016-ban az ormánsági fakazettás templomok hívnak újra ebbe a régióba. És örömmel látom, hogy ha lassan is, de megindul a fejlődés az ország e kissé elfelejtett régiójában. Félnapos utam alatt kisebb és nagyobb csodákat látok, kulcsokat keresek és találok, miközben segítek Zoli bácsinak, az adorjási harangozónak delet kongatni.

Pécsről kora reggel indulok, az első állomás Kovácshida. Szerencsém van, mert nem kell a templomkulcsot keresnem, az épület ajtaja minden látogató előtt nyitva áll. Mindjárt az elején érdemes tisztázni, hogy ezek a református templomok valóban különlegesek.

Kovácshida templomának festett mennyezete Forrás: Lantos Gábor

A puritán elveket valló egyház ugyanis nagyon sok helyen száműzte a festett képeket,

a legtöbb református templomban csupán fehérre meszelt falakat találunk. Viszont az Ormánságban (meg Szatmárban és Erdélyben is) valamilyen oknál fogva a képi díszítés mégis visszatérhetett a falak közé. A fából ácsolt mennyezeten, a padok oldalán, vagy éppen a prédikálószékeken gyakran találunk a 18. századból ránk maradt, kézzel festett népi motívumokat.

Agyamban raktározom a díszes festett képeket

Kovácshidán szerencsére jó állapotban maradtak meg ezek a mintázatok. Az 1833-ban épített templom festett remekművei egy vajszlói asztalos munkái.

Gyarmati János ecsetvonásait percekig bámulom,

pedig ez csak az első templom utam során, hol van még a többi? Egyedül vagyok, senki sem zavar, csupán galambok búgnak a fejem felett. A napfény különös játékot űz a festményeken, a virágminták láttán rögtön jobb kedvre derül az ember. Várok még egy kicsit, hátha jön valaki, akivel beszélgetni tudok, de ezen a reggelen nem jár erre más látogató.

A napfény játéka a kovácshidai karzaton Forrás: Lantos Gábor

A következő megálló Drávacsepely. Itt sem gond a belépés, a kovácshidainál is kisebb templom pedig szintén mesés festett képeket rejt. A falak idebent hófehérek, a templom középpontjában lévő padozat oldala viszont nagyon szép motívumokat rejt. Az 1802-ben copf stílusban megépített templom festett Mózes-széke szintén nehezen feledhető képet rajzol az agyamba.

Emberrel itt sem találkozom,

csupán akkor néztek meg nagyon, amikor kocsimmal a faluba értem. Ritkán jár erre messziről jött vendég...

Az egyik legszebb festett motívum Drávacsepelyen Forrás: Lantos Gábor

Az első két meglátogatott faluhoz képest Kémes szinte már városias hangulattal fogad. Az egyik ház falán tábla hirdeti, hogy 2013-ban kihelyezett kormányülés volt a faluban. Az ormánsági turizmus fellendítése érdekében kerékpárkölcsönző is van itt, amelyet ezen a délelőttön senki sem vesz igénybe. A templom zárva, irány a kocsma, ott biztosan tudják, kinél van a kulcs.

Házakat számolok, kulcsot keresek

„Menjen csak jóember a focipálya irányába, számolja a házakat, a harmadikban lakik Erzsike néni, ő a kulcsőr” – kapom a szívélyes útbaigazítást. A kémesi ivó már ezen a kora délelőtti órán nagy forgalmat bonyolít, az asztalokon félig telt vagy üres poharak ásítoznak. A tévében valami zenei műsor megy, ezt igyekszik a kocsmárosné túlkiabálni. Megyek Erzsike nénihez. Számolom a házakat. Egy, kettő, három...

Erzsi néni templomkulcsával nem jutottam be Kémesen Forrás: Lantos Gábor

Az idős asszony kutyája harapós, vigyáz a gazdára. A csengő a ház oldalfalán, bőven a kerítésen belül van. Nem merem megnyomni, félek, megharap a kutya. Abban bízom, hogy a heves ugatásra csak előjön valaki. Percekkel később csoszog ki az ősz hajú néni, akinek előbb a kutyát kell lecsendesítenie. Utána tudom meg, hogy az egyik kulcsát elvitték a templomot felújító munkások. A másik viszont csak a kertkaput nyitja, beljebb nem jutok. El kell mennem a falu túlsó végére, ott lakik a másik kulcsőr, talán ő tud segíteni.

A katolikus templommal szemben, kedveském, egy bordó-sárga házban, ott leli a kulcsot, menjen csak bátran.”

Kémes festett templomkarzata Forrás: Lantos Gábor

Kissé bánatosan köszönök el Erzsi nénitől, de feladni semmiképp sem adom fel. Megkeresem a házat. Csengő nincs, a gazda hátul a tyúkokat eteti. Nagy kiáltásomra hamar elém siet, szabadkozik, hogy piszkos a keze. Nem baj. A kézfogás után azonnal hozza a kulcsot. Ezzel már bejutok a templomba, amelynek felújítása még most is zajlik. Már a belépéskor tudom, hogy érdemes volt a kulcsért küzdenem.

Az itteni festett motívumok közül nagyon tetszik a tulipán, a rózsa és a rozmaring. Kemsén nem található mesternév a berendezési tárgyakon, és a régi jegyzőkönyvek közt sem. A kemsei famennyezet, a karzatmellvéd táblák, a szószék és a papszék készítője feltételezhetően az adorjási karzaton nevét megörökítő Száitz Jakob vajszlói asztalosmester és a vele valószínűleg együtt dolgozó Kraus József pécsi piktor lehetett.

Nem szól már a halottakért a hírharang

Adorjásra hamarosan odaérek, előbb azonban elgurulok Szaporcára. A szomszéd település templomában találom a kulcsőrt, aki éppen bezárni készül a szent házat. Érkezésemre azonban szívesen marad, ráadásul beszédes kedvében is találom. Előbb azt javasolja, menjek fel a templomtoronyba, onnan szemügyre vehetem az egész Ormánságot. Elindulok, de a padláson meredeken falnak támasztott létrán már nem merek felmenni. Odafent teljes a sötétség, villany nincs, az előbb galambokat láttam berepülni. A néni odalent biztat, hogy menjek csak, elbír a létra, szép a kilátás. Megköszönöm, de inkább őt hallgatom.

Gólya figyel a szaporcai háztetőn Forrás: Lantos Gábor

A szaporcai gyülekezetbe már alig-alig jár valaki. „Hárman-négyen ha lehetünk, mi mindig eljövünk, ha istentisztelet van nálunk. A többieket egyszerűen nem bírom rávenni. Kevesen maradtunk már itt, az Ormánságban. Pedig ha tudná, micsoda szép lányok laktak egykoron errefelé. De ők is kirepültek. Nincs itt már semmi sem.

A hírharang sem kell senkinek, pedig csak 2000 forint lenne.

(A hírharang valamikor azt tudatta, ha a faluban meghalt valaki). Az egyházi temetés is megritkult nálunk. Egyedül vagyunk, egyedül maradtunk. Maga egyébként hol lakik?”

Szaporcán csak ezt a festett fogast találtam Forrás: Lantos Gábor

Amikor mondom, hogy Verőcén, arca felderül, látom, tudja, hol van Verőce. Mondom neki, hogy én nem a határ túloldalán, az ide valóban közel eső horvátországi Verőcére gondolok, hanem a Pest megyeire. A nő arca szomorúra vált:

azt nem ismerem”

– szinte lemondóan mondja. Nem akarom feltartani, amúgy is ebben a templomban csak egy ruhafogason találtam festett motívumokat. Megyek tovább Kórósra, mert azt hallottam, ott van Magyarország egyik legszebb kistemploma.

Zoli bácsival elütöm a delet

Odakint gólya néz le rám a háztetőről. Kórósra Adorjáson keresztül is visz út. Az adorjási templom kulcsát a szemközti házban találom. Őrzője szívesen átkísér, megmutatja a templomot. Amikor az előtérbe lépünk, két hosszú kötél csüng előttünk. Óhatatlanul bukik ki belőlem a kérdés: „Itt még kézzel harangoznak?”

Itt dolgozik az adorjási harangozó, Zoli bácsi Forrás: Lantos Gábor

Az igenlő válasz azért lep meg, mert ilyen már nem sok van az országban. A magyar vidéket járva sok-sok kistemplomot meglátogatva is azt tapasztaltam, hogy a harangozást automatizálták, vagy éppen villanyáram segíti a harangozók munkáját. Szaporcán például két gomb is van a falon, az egyik a kisharangé, a másik a nagyé. Korábban az ország másik felében, Rakacaszenden én is megnyomtam egy gombot, amelyet villanykapcsolónak néztem. Csak a felzúgó harang hozta tudomásomra, hogy tévedtem. Adorjáson viszont ez a két kötél lóg le a toronyból.

„Ki itt a harangozó?” – faggatom tovább alkalmi gardírozómat.

A Zoli bácsi. Reggel nyolckor, délben meg este hatkor jár errefelé.”

Az adorjási templom, ahol Zoli bácsi harangoz Forrás: Lantos Gábor

Órámra nézek, látom, hogy hamarosan dél lesz, ezt mindenképpen megvárom. Addig is gyönyörködve bámulom a piciny adorjási templombelsőt. Itt nem a mennyezetet borítják fatáblák, hanem a karzatot, a szószéket, és festettek a padok is. A vörös, kék és sárga festékkel festett virágok, rácsmotívumok között látható Noé bárkája vagy a Krisztust jelképező, értünk önmagát feláldozó, vérével fiókáit tápláló faragott pelikánmadár. A mennyezet kazettáiból csak kettő maradt, a nagy becsben őrzött pelikános és egy rozettás tábla. Gyönyörű és teljesen ismeretlen is egyben.

Dél közeleg.

Testes, idős, ősz hajú ember jön felém.
„Zoli bácsi?” – kérdem.

Az vónék”

– válaszol. A harmincfokos hőségben félmeztelen, csak egy rövidnadrág és egy papucs van rajta. Kéri, hogy így ne fényképezzem, de ez nem is jut eszembe. A karórájára néz, majd nagy lendülettel húzza meg a templom kötelét. A harangszó belehasít a csendbe, és messzire száll.

Nem nehéz. Megpróbálja?”

– biztat az idős ember.

Ennek az invitálásnak nem lehet ellenállni. Átveszem a kötelet és legjobb tudásom szerint húzom. Most én harangozok ennek a piciny ormánsági falunak. Szinte el sem hiszem.

Ennyire gyönyörű az adorjási templombelső Forrás: Lantos Gábor

„Na, látja, megyen ez magának” – így az öreg. Aki az év minden egyes napján háromszor harangoz Adorjáson.

Ezért a munkáért havonta 6000 forint a fizetsége.

Persze ezt nem lehet a pénzért csinálni – villan át az agyamon.

Bólogató hársfák vigyázzák a kórósi csodát

Elköszönök, mert már vár Kórós. Utam szervezésekor mindenki azt mondta, ez legyen a végállomás. Mert ennél szebbet úgysem láthatok. Nem csak itt, tán az egész országban sem. Az 1793-ban épült kis fehér templom messziről üdvözöl. Közelebbről meg az, hogy mennyire rendben tartják annak környezetét. Szépen gondozott kert, kövezett sétány, bólogató öreg hársfák, új tájékoztató tábla és wifi.

Utóbbi nagy szó errefelé.

Kóróson gyönyörű környezetben áll hazánk egyik legszebb kistemploma Forrás: Lantos Gábor

A szomszédos polgármesteri házból zene szól, az udvaron ebédre főznek, a levegőben terjengő illatok isteniek. Maga a polgármester, Gothár László jön elém, és vezet át a templomba.

Amikor belépek, tényleg eláll a lélegzetem.

Sok szép dolgot láttam már ebben az országban, de a kórósi templom egészen biztosan a legszebbek között van. A polgármester úr örömmel konstatálja, hogy nekem is tetszik. A felújítás nem olyan rég fejeződött be, az állam pedig nagy segítséget adott ehhez. Erre szokták mondani: ez minden pénzt megért. Festett famennyezetével olyan magyar népművességet mutat be, amelyre az Ormánságon kívül a Felső-Tisza vidékén, Kaposvár környékén és Erdélyben van példa.

Ez a motívum 1835-ben készült Kóróson Forrás: Lantos Gábor

Szavakkal tényleg nehéz leírni, a képek sokkal többet mondanak. Mai ésszel szinte felfoghatatlan tudás volt azoknak a mesterembereknek a kezében, akik feldíszítették ezeket a kazettákat, padokat, mennyezetet. Alatta állva kezdünk nagy beszélgetésbe Gothár Lászlóval. Észre sem vesszük, hogy halad az idő, miközben ez a derék ormánsági ember szinte kiönti elém a szívét. Sok mindenről szó esik.

Örömmel közli, hogy Kóróson szinte nullára sikerült redukálnia a bűncselekményeket.

Hogy a felújított templomának egyre nagyobb híre lesz. Hogy ügyes gazdálkodással egy ilyen pici települést is rendben lehet tartani. Azt mondja, tartsak velük ebédre. Szabadkozom, Pécsett ebéddel várnak, de megígérem, hogy legközelebb mindenképpen örömmel ülök le velük egy asztalhoz.

A kórósi templom tulipános ládája Forrás: Lantos Gábor

Mert lesz legközelebb.

Ebben egészen biztos vagyok. Ismerőseimet, családtagjaimat egészen biztosan elhozom Kórósra. Mert ezt a templomot mindenkinek látnia kell.

A kórósi templom festett karzata és fakazettás mennyezete Forrás: Lantos Gábor

Útközben majd beköszönünk az adorjási harangozónak, Zoli bácsinak, akit a visszaúton, Pécsre menet újra látok falujában. A kertjét kapálja serényen. Már csak négy és fél órája maradt az esti harangozásig.