Az American Airlines légitársaság közzétette menetrendjét Miamiból Havannába, így november 30-tól napi négy járat közlekedik majd az egymástól mindössze 370 kilométerre lévő két város között. Az egyórás út ára azonban horribilis:
oda-vissza 813 dollárba, azaz 225 ezer forintba kerül.
Összehasonlításképp, Budapestről jelenleg 191 ezer forintért lehet elrepülni a kubai fővárosba átszállással.
Az American Airlinesnak már van járata a kubai Cienfuegosba, Holguínba, Camagüeybe, Santa Clarába és Varaderóra.
Az Egyesült Államok és Kuba között csak nemrég indult el a kereskedelmi légi forgalom. Az elő amerikai utasszállító, amely 1961 óta Kubába repült, a JetBlue légitársaság gépe volt, amely a floridai Fort Lauderdale-ből augusztus 31-én érkezett Santa Clarába.
A hidegháborúban megszakított amerikai-kubai diplomáciai kapcsolatok helyreállítását 2014 decemberében jelentették be, Washington és Havanna pedig tavaly júliusban hivatalosan bejelentette, hogy a korábban kinyilvánított kölcsönös szándéknak megfelelően megnyitják a nagykövetségeket a két fővárosban.
Mindazonáltal ez még csak az első lépések egyike volt a viszony rendezése érdekében. Egyéni turisták kubai beutazását ugyanis változatlanul tiltják az amerikai törvények (társasútra már lehet menni), és
az amerikai kongresszus sem oldotta még fel a Kuba elleni összes gazdasági szankciót.
Viszont megjelentek már az első amerikai vállalkozók Kubában, s a fővárosban, Havannában megnyílt a Sheraton, az első amerikai tulajdonú szálloda (erről itt írtuk).
Frissítés: A cikk megírása óta az American Airlines több dátumra is csökkentette a repülőjegy árát Miamiból Havannába. Egyes napokra már 371 dollárért (103 ezer forint) is láttunk jegyeket, ami jóval olcsóbb az eredeti árnál, de olcsónak szintén nem nevezhető egy ilyen rövid útért.