Szerelmes lettem a világítótornyokba

Kvassheim világítótornyában bárki rendezhet esküvőt

Akadnak az életnek megmagyarázhatatlan rejtélyei. Ilyen az, hogy miért lesznek emberek szerelmesek a világítótornyokba? Magam is ismerek pár olyan utazót, aki egyszerűen elolvad, ha meglát egy ilyen építményt. Mintha az egymásra rakott téglákat nem habarccsal, hanem romantikával tapasztották volna össze. A most következő beszámolót szeretettel ajánlom minden világítótorony-szerelmesnek. Vágyaik titokzatos tárgyai Norvégia délnyugati partvidékén, Rogaland megyében sorakoznak a tengerparton. Mindegyik más, és mindegyikhez fűződik egy-egy történet. De a tornyokat nem kedvelőknek sem kell tovább kattintaniuk. Megismerkedhetnek ugyanis a legtöbbet fényképezett norvég faházakkal, a norvég partvidéken elterülő Hitler-fogakkal és az ország kőanyjával is.

Norvégia harmadik legnagyobb városát, Stavangert hajlamosak vagyunk az unalmas jelzővel illetni. Tény, hogy még az országon belül is akadnak ennél izgalmasabb helyek, bár az Olajmúzeum meglátogatását kár lenne kihagyni. Ha azonban kicsit kimozdulunk a városból, és nekivágunk a vidéknek, hamarosan rábukkanunk néhány különlegességre. És persze számtalan világítótoronyra.

Nincs már szükség a toronyőrökre

Rogaland turisztikai szakemberei neveket is adtak a különböző tematikus kirándulásoknak. Nekem a legjobban a Világítótoronytól világítótoronyig a Jæren-tengerpart mentén elnevezésű tetszett. Ennek első állomása a Tungenes-torony, amely mellett múzeumot is berendeztek. Mielőtt elmerülnénk a részletekben, érdemes megemlíteni, hogy a sokak által keresett és üldözött romantika már csak nyomokban él ezekben az épületekben. Régebben minden toronynak külön őre volt, ma már az összeset automatizálták, állandó személyzetre tehát nincs szükség. Ami viszont nem változott, az a tornyok funkciója, hogy segítse a tengeren hajózókat. Ahogy valaki nagy bölcsen megjegyezte:

a világ örökké változik, a világítótornyok maradnak.

Tungenes világítótornya Stavanger közelében Forrás: Lantos Gábor

A Tungenes-torony már 1828-ban segítette az itt hajózók életét. A 19. század első harmadában ezen a vidéken a toronyőrök mellett a heringhalászok voltak a legmegbecsültebb emberek. Kicsiny hajóikkal naponta szálltak vízre, hogy elvegyék a tengertől, ami jár nekik.

Ennek a toronynak 156 éven keresztül volt őre, majd 1984-ben itt is megszűnt az állás.

A világítótornyot automatizálták, ekkor nyerte el mai formáját. Manapság egy köves földúton közelíthető meg, de aki arra jár, ne rettenjen meg ettől. Norvégiában senki sem fogja megkérdezni, mit keresel egy bérautóval egy magánútnak kinéző földúton. Ha ez egy világítótoronyhoz vezet, akkor ott nincs több kérdés, lehet menni.

A felakasztott ruhák a kiállítás részei

A Tungenes-torony Stavangertől északra helyezkedik el, és mivel ez volt a legközelebb a városhoz, itt kezdtem el a túrát. Megtekintése után viszont dél felé kanyarodtam, és mintegy két órán át tartó autózást követően érkeztem meg a megye egyik legérdekesebb pontjához, Hellerenhez.

Itt vannak az ország legtöbbet fotózott házai.

Ha Norvégiában kimondom azt a nevet, hogy Helleren, elvileg mindenki tudja, miről van szó.

Helleren. Norvégia legtöbbet fényképezett házai Forrás: Lantos Gábor

A Jøssingfjord mellett elhelyezkedő, az 1700-as évek végén épült faházakról, amelyek szinte sértetlenül vészelték át az évszázadok viharait. Mai állapotát látva a turista nem nagyon hinné, hogy 1920-ig folyamatosan éltek ezekben az épületekben. Egy biztos, a tetővel nem kellett bajlódniuk. A házakra szinte rásimuló hatalmas sziklatömbök ugyanis minden viszontagságtól megvédték a viskókat. Szombat délelőtt rajtam kívül a kutya sem járt errefelé, így aztán hamar megszállt az elhagyatottság érzése. A téblábolás közben arra próbáltam választ keresni, hogy a házak között kifeszített kötélre felakasztott ruhák kinek a tulajdonát képezhetik?

Vagy ezt is csak itt felejtették 1920-ban?

Kizárt dolog, a ruhák újnak tűntek. Az információs tábla elolvasása után kiderült, hogy a ruhadarabok a kiállítás képei, akarom mondani, részei.

Csak tudnám, ki hagyta itt ezeket a ruhákat? Forrás: Lantos Gábor

Az itt élőkről még annyit, hogy egy-egy eső után a házak mögé kitett vödrökben jelentős mennyiségű vizet tudtak összegyűjteni. A kristálytiszta víz a sziklákról csöpögött bele a vedrekbe. Így aztán az asszonyoknak nem kellett a kissé messze eső fjordhoz gyalogolniuk, hogy vizet hozzanak a házak lakóinak. Helleren télen-nyáron, esőben-hóban, szikrázó napsütésben az év minden napján nyitott ajtókkal várja a látogatókat. Teremőrt, felügyelőt a környéken ne keressünk. És belépődíjat sem kell fizetnünk.

Egy 74 tonnás követ mozgatok

Az ide kőhajtásnyira fekvő Sogndalstrand falucska a környék egyik legszebben karbantartott kistelepülése.

Amolyan művészeknek való hely.

Itt festők, természetfotósok, vagy éppen költők lelik meg a nyugalmukat. Mondjuk a májustól augusztusig terjedő időszakban ez nem igaz, mert ekkor minden erre kószáló ember megrohanja a bájos falut. Ilyenkor hirtelen kevés lesz a parkolóhely, hamar elfogy a vendéglőben felszolgált lazac vagy hamburger.

Mindenki kedvenc faluja, Sogndalstrand Forrás: Lantos Gábor

Ezeknek az árairól jobb nem beszélni, de Norvégia nem olcsó hely, Sogndalstrandon meg azt a felárat is ki kell fizetni, hogy

eme nevezetes helyen eheted meg eledeledet.

Az 18. század elején épített faházak csodálatos látványt nyújtanak, úgyhogy Sogndalstrand tényleg megéri a kitérőt. Ha pedig szerencsénk van, ingyenes koncertet is élvezhetünk a helyi amfiteátrumban.

Ezt a 74 tonnás követ mindenki kedvére mozgathatja Forrás: Lantos Gábor

Még egy érdekességről mindenképpen érdemes szót ejtenem. Ennek neve Ruggesteinen. Egy 74 tonnás szikladarab, amelyre ráaggatták az Észak-Európa legnagyobb megmozdítható köve jelzőt. A dologban semmi átverés nincsen. Kisebb nekidurálás és nagyobb erőfeszítés után a szikla tényleg mozogni kezd.

Aki erre jár, egészen biztosan nekiveselkedik.

Amikor ott jártam, éppen apuka és két gyermeke próbálkozott azzal, hogy kimozdítsa helyéről az óriást. A kölykök óriási örömére sikerrel jártak – volt mit mesélni másnap a suliban.

Kvízjáték a világítótorony árnyékában

De jöjjenek az újabb világítótornyok! Az Eigerøy nevet viselő igazán monumentális, 1854-ben épült. A parkolótól mintegy másfél órás gyaloglással közelíthető meg – ez oda-vissza 180 percnyi séta. Eigerøy amúgy csodálatos természetvédelmi terület, benne hatalmas madárkolóniák élnek. Hogy menet közben ne unatkozzunk, az út mentén elhelyezett táblákon megismerkedhetünk a madárvilág sajátosságaival. Amikor a murvás út elfogy, egy utolsó táblán kikérdezik az addig olvasottakat, a helyes megfejtést egy ládikába lehet bedobni.

A norvégok lelkesen válaszolnak, és rakják be a cetliket.

Ezt onnan tudom, hogy a fadobozba belenézve egy csomó félbehajtott papírost láttam ott pihenni. Nyeremény is van, a szerencsések madarakról szóló tudományos könyvet kaphatnak.

Az Eigeröy-toronyhoz vezető út Forrás: Lantos Gábor

A toronyhoz vezető út utolsó harmada alaposan megizzasztja a vállalkozó kedvűeket, tekintettel arra, hogy hatalmas sziklákon kell fel, vagy éppen lefelé mászni. Mikor végre célba érünk, iránymutató tábla tudatja velünk, hogy Norvégia első öntöttvas világítótornya alatt lihegünk.

1854–1989 között ezt is emberek kezelték.

A munkához csakis kihalásos alapon lehetett hozzájutni. Aztán 27 évvel ezelőtt az automatika itt is átvette az ember munkáját.

Norvégia legnagyobb öntöttvas világítótornya, az Eigerøy Forrás: Lantos Gábor

A toronyőr nyugdíjba ment, a norvégok pedig büszkén vették tudomásul, hogy ennek a toronynak a fényét majdnem 35 kilométerről is látni lehet – ha éppen nem üli meg sűrű köd az előtte húzódó tengerpartot.

Álomesküvő és Hitler-fogak

A Kvassheim-toronyhoz odaérve éppen egy esküvő kellős közepébe csöppentem. Norvégiában egy világítótoronyban megrendezett esküvő olyan, mintha a magyar álompár fehér homokos tengerpartra menne valamelyik távoli szigetre a Karib-tengeren. Fehér homok helyett itt a zöldellő fű adta meg az alapszínt, a násznép roppant boldog volt, a vacsorát meg a torony melletti épületben szolgálták fel. Ez a torony 1912-ben épült.

Ha kedvem szottyanna rá, akár én is kibérelhetném az egészet.

Egy órára, egy napra, egy hétre – amennyire csak akarom. Csak győzzem pénzzel meg szabadidővel.

Kvassheim világítótornyában bárki rendezhet esküvőt Forrás: Lantos Gábor

Az idevezető úton, Brusand mellett különleges és óriási betontömböket hagytak az út mellett. Nem kellett sok nyomozás, hogy kiderüljön, neve is van a gyereknek.

Hitler-fogaknak hívják a monumentális kőtömböket.

A 44-es út közvetlenül a tenger mellett fut. A második világháborúban a németek attól tartottak, hogy a szövetségesek ehelyütt kísérlik meg a partraszállást, és felállították a tankcsapdákat. Norvégiát akkorra már teljesen megszállta a náci Németország. Az invázió elmaradt, de a Hitler-fogakat soha többé nem mozdították el innen.

A Hitler-fogak a 44-es út mentén Forrás: Lantos-Deli Orsolya

Az itt futó 44-es utat is úgy kellett megépíteni, hogy annak vonalvezetése kikerülje az egymás mellé letett kőtömböket.

Pusztában üldögél Norvégia anyja

Már majdnem újra Stavangerben voltam, de kellett még tennem egy kitérőt. Ha már erre vezetett az utam, bűn lett volna kihagyni Norvégia anyjának megtekintését. Hivatalos neve: Mor Norge. Nem hivatalos neve: Steinkjerringa.

Az első jelentése Norvégia anyja, a második kőasszony.

Egy méretes kőszobor a puszta közepén. Mindenesetre elég látványos, annyi szent. Egy Sigurd Sørendsen nevű művész farigcsálta két éven át, 1898–99 között.

Talapzatán egy kőszobor, azaz Norvégia anyja Forrás: Flickr/L.C. Nøttaasen

Kezdetben az ő tulajdonában volt az alkotás, hogy aztán 1927-ben a tulajdonjog átszálljon két közeli falura, Varhaugra és Nærbø-re. Innentől kezdve bárki megtekintheti, akinek van kedve a szobor parkolójától kétszer 45 percet gyalogolni a pusztában. Varhaugról még annyit, hogy a hasonló nevet viselő középkori sírokat rejtő temető szintén a 44-es út mellett található.

Ester és Bertine hőstette a viharban

Ha pedig már a szobroknál tartunk, fejezzük be ezt a kirándulást egy tanangeri alkotással és a hozzá kapcsolódó történettel. Tananger Stavanger szomszédos települése, azaz hosszú utazásom végén visszaértem Rogaland megye fővárosába. A „flatholmeni világítótorony lányai” elnevezésű szobor egy 122 évvel ezelőtti tragikus eseménynek állít emléket.

1894. január 25-én hatalmas vihar söpört végig a tanangeri tengerparton.

A torony mellett lakó család három tagját, az apát és két fiúgyermekét halászat közben érte a vihar.

Ester és Bertine, akik kimentették testvérüket Tanangerben Forrás: Lantos Gábor

A família két lánygyermeke, a mindössze 11 éves Ester és a 9 éves Bertine előbb végrehajtották a mentőakciót, majd fényt gyújtottak a világítótoronyban, hogy a tengeren tartózkodó többi halásznak segítsenek a tájékozódásban. Az apa és nagyobbik fia meghalt, de a kisebbik fiúgyermeket sikerült a partra menekíteni. A két kislány hőssé vált, emléküket ez a szobor őrzi Tanangerben az idők végezetéig.

Világítótornyok, annyira hiányoztok

Ezen a kiránduláson láttam egy esküvőt, egy bájos halászfalut, két szobrot, szembejöttek velem a II. világháború emlékei, benézhettem Norvégia legtöbbet fotózott házaiba, és még a 74 tonnás követ is megmozgathattam. Ennél többet ez a túra nem adhatott. S miközben a cikk írása közben felidéztem emlékeimet, rájöttem, hogy valami nagyon hiányzik mellőlem.

A tungenesi világítótorony és múzeum Forrás: Lantos Gábor

Egy világítótorony...